login |

The Good Fight: vége a 3. évadnak – írta Zsanna

2019. 06. 07. 18:25 - Írta: vendegblogger

13 hozzászólás | kategória: kritika,

Ahogy a évadnyitós kritikában utaltam rá, elég bevállalós sorozatnak tartom a The Good Fight-ot. Ez a szezon alatt nem változott, sőt! Ahhoz sem gyávák a készítők, hogy bemutassanak a szériát forgalmazó tévécsatornának. Erre még majd kitérek.

Az őrület vonalból visszavettek, ugyanakkor Diane elborulását inkább beleinvesztálták egy titkos demokrata csoport létrehozásába és fenntartásába, amely egyfajta keretet adott a részeknek. Ez arra volt hivatott, hogy megmutassa, mire is hajlandóak az emberek a hatalomért, és mennyire félre tudnak magyarázni mindent, csak hogy a saját igazukat bizonyítsák.

A sorozat világát színesítették Roland Blum karakterével, akit Michael Sheen alakított. Blum  minden, ami a többiek nem. És bár, amíg érdekük fűződött hozzá, addig megpróbáltak együtt dolgozni vele, de veszélyes húzásai és a szakmailag, etikailag megkérdőjelezhető lépéseivel nem tudtak azonosulni, így inkább szembefordultak vele, ez volt a másik fő vonal idén.

Összességében ez a harmadik etap is pörgős volt, tele drámai fordulatokkal és meglepetésekkel. Az évadra simán adok egy 8/10-et. A tovább mögött elmesélem spoilerekkel tarkítva, hogy miért van ez így.

Először szeretném leszögezni, hogy az első rész – majd a kommentjeitek alapján csekkolva, a korábbi részek – dalocskájától nem volt lenyűgözve. Aztán rájöttem, hogy a The Good Fight egyik nagy erénye az is, hogy nem feltétlenül veszi minden lépését olyan komolyan, mint aminek szánja, vagy legalábbis elhiteti velünk ezt. Hogy aztán csavarjon rajta egyet, és ezekből a kis viccekből legyen a legnagyobb arcul csapás, hogy percekkel később rájöjj: de! mégis! ez full komoly volt!, és megdöbbenve ülj a tévé/laptop/tablet előtt. Így aztán alapvetően nem idegesített tovább, hogy minden részben volt egy ilyen kis frappáns magyarázó animációs részlet.

A legdurvább természetesen a cenzúrázott The Good Fight-dalocska volt. Ami majdnem a sorozat végét is jelentette, mert a King házaspár ki akart szállni, ugyanis a kínai piacról készített snitt teljesen kész volt, dallal, animációval, sztorival, mindennel, mégsem mehetett adásba. Végül ezzel a kompromisszummal, miszerint 10 másodperig kiírták, hogy a részletet cenzúrázták, megoldódott a kényes kérdés, és a sorozat forog tovább.

Az évad ismét nagyon fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozott. A teljesség igénye nélkül néhány példa: munkahelyi diszkrimináció nemi identitás, bőrszín és beosztás tekintetében, osztályvezetői pozíció bízása egy kisgyermeket nevelő, egyedülálló nőre, vesztegetések kontrasztba állítása apró szívességek teljesítésével, drogok használata és az italozás egy-egy nehéz nap után, a jogi szakma és a politika által befolyásolt igazságszolgáltatás kettőse, szabad véleménynyilvánítást szabályozó netes algoritmusok, de sorolhatnám még. Mind-mind olyan téma, ami eléggé meg tudja ülni az ember gyomrát, ha nem csak a szórakoztató helyzeteken nevetgél, amikbe hőseink keveredtek, hanem belegondol a mélységébe is.

Diane eleinte jó ötletnek tartotta a csoport fenntartását akár jótékony füllentések árán, de aztán lassan kikerült a kezéből a gyeplő, és ugyan először nagyon jól hangzott, hogy a demokrata hölgyek könyvklubja lenyomja a következő választásra Trumpot, végül rá kellett jönnie, hogy nem biztos, hogy olyan csapatot szabadított a választópolgárokra, amilyenre szükség van.

Lucca a családjogi osztály vezetője lett, és próbált egyensúlyozni a gyereknevelés és a munka között, miközben a szerelmet is kereste, és próbált nem elszakadni a barátaitól. Sajnos nem minden sikerült neki maradéktalanul.

Marissa egyre magabiztosabb, és egyre ügyesebb lett a munkájában, amiből konfliktusa keletkezett, ugyanis sokan úgy érezték, ki akarja túrni Jay-t. Jay azonban mégis mindig Marissa tanítójaként jelenik meg, ha közös projektjük van.

Maia karaktere idén kicsit háttérbe szorult, ugyanakkor Blummal közösen sziporkáztak, és jó párszor megszívatták a Boseman & Reddick & Lockhart-ot. Blum azon kívül, hogy rettentő szórakoztató, teljesen érthetően idegesítő, ugyanis mindig a kiskapukra játszik, és nem riad meg attól sem, hogy színészekkel dolgozzon a tanúk padján. Általa jó pár meghökkentő és elég vicces jelenet adódott.

Liz ebben az évadban inkább a szükséges elemként hatott, nagyjából mindenkinek csak asszisztált. Nincs igaz sztorija, így beleírták Dianébe, meg összeboronálták Adriannal, és persze szenvedő alanya volt az apja tetteinek, de ez az szál – ahogy a többi is – simán működött volna nélküle. Gyakorlatilag bármelyik jelentből kiradírozhattuk volna, mégis minden részben erőltetve volt a jelenléte.

Nem úgy, mint Julius, aki kapott néhány jól működő hangsúlyos részt, de nem volt túltolva, és ez a húzás szerintem be is jött. Tetszett, hogy kitalálták neki ezt a bíráskodást. Az anyasorozat valamint a The Good Fight által bemutatott bénázó friss bírók után nagyon kíváncsi vagyok, hogy az új szerepben hogyan áll helyt, már ha nem lesz kérész életű a projekt. De az szinte adott, hogy valahol összekerülnek vele a cégtől.

Adrian idén nem volt olyan megkerülhetetlen karakter, mint az előző két évadban, de vele és a történetével nem volt különösebb gondom. Kifejezetten üdítő volt az affér a szexi kombinés bírónővel. Remélem, nem orrolt meg rá túlzottan a Blumos árulás miatt.

Kiemelném Kurtöt, aki persze a legjobban Diane mellett működik, most mégis egyedül is okozott néhány emlékezetes momentumot. Munkát szereztek neki Trump apparátusában, és igencsak kormányközeli események részese lett. Rettentő szórakoztató volt a beszédírásuk Trump üdvözlésére, de nagyon élvezetes volt amikor kivezették a teremből az elnök beszéde alatt, mert nem volt elég lelkes.

Volt pár kiemelkedő rész, például a Melania-sztori, a szavazógép hackelés, az NSA-szál felgöngyölítése, vagy éppen a szólásszabadság-Chumhum algoritmus kérdése, de azt hiszem Judy, a zsiráf is emlékezetes marad.

A cliffhanger, remélem, egyáltalán nem úgy ér véget, mint anno Will Gardner esetében. Megfordult a fejemben, hogy nem lesz éppen tetszetős a feloldása, mert Kingék bátrabbak az átlag sorozatkészítőknél, de talán van esély egy kevésbé megríkatós megoldásra.

Jó évad volt, a minőség sziklaszilárd lábakon áll, simán maradok a berendelt negyedik évadra. Ne habozzatok, szálljatok be vagy folytassátok!

13 hozzászólás Ne habozz!

Alamuszi nyuszi - 2019. 05. 17. 10:22

Az első pár részt kimondottan untam, aztán azon gondolkodtam, hogy teljesen megbolondultak-e (faji problémák az irodában) és Blum, aki engem rettenetesen idegesített.
Aztán a kilencedik részre összeállt a kép, a hatalmas allegóriarendszer, amiben minden addig látott hülyeségnek/uncsinak/céltalannak kapott dolog helyet kapott. A kérdés az az, hogy utólag jóváteszi ez az előző hét-nyolc részt….
Bár mondjuk kicsit szájbarágós, közhelyes egy-két dolog, pl. hogy az egész évadban ömlő eső jégesőre fordul, mikor a cégnél minden apróság borul a Chum-hum nyomozásának köszönhetően, majd, mikor önként bevallanak mindent, akkor végre kisüt a nap. Ebben a rendszerben Blum valóban Maia Mefisztolésze (HBO elspoilerkedte a lényeget :-D), aki még időben (?) észbek ap és talán megmenti a lelkét.
De mi lesz Diane-nel? (gondolom, ő lesz a cliff hanger, így semmi jó)
De most kimondottan kíváncsi vagyok az évadzáróra: ad-e valamiféle reményt, mutat-e kiutat a helyzetből (amiben mi magyarok évekkel megelőzzük Amerikát…csak még pláne nem látjuk, mi lehet a kiút) Persze a művészeteknek nem a megoldás javaslata a dolguk, hanem a közönség gondolkodásra késztetése, szóval, akkor már csak ezért sem lesz meg- és feloldás.

hamupipacs - 2019. 05. 17. 18:47

Nem jött az évadzáró. És nem tudom miért.

ender1112 - 2019. 05. 22. 21:44

Itt az évadzáró, és én nem tudom miért :D
Az egész évad egy vicc volt. Kasza.

elliot - 2019. 05. 23. 09:38

Nem volt jó az évadzáró, és most látom, hogy lesz 4. évad. Hát nem nekünk. :D Végigszenvedtük konkrétan az utolsó részt, unatkoztam, össze-vissza csapkodtak a történetszálak között és ez egy ilyen fura évad után…hát sok volt. Az utolsó percek meg nem győztek meg, hogy érdekeljen, mi történik majd.

Shannen - 2019. 05. 24. 21:52

Egyetértek a legtöbb előttem szólóval, nagy csalódás lett ez az évad. Ez már nem jogi sorozat, hanem inkább politikai. És bár az előző két évadban inkább bólintottam elismerően, amikor az aktuálpolitikával foglalkoztak, mondván milyen jó, hogy van sorozat, ami ennyire direktbe felvállalja ezt, de mostanra átestek a ló túloldalára. Illetve persze van olyan, hogy egy idő után irányt vált egy sorozat, de az meg olykor valamilyen fokú nézővesztéssel jár.

Ebben az évadban annyira logikátlanul viselkedett szinte minden szereplő és olyannyira elszállt húzások voltak, hogy idővel egyre idegesítőbbek lettek a részek, főleg, amikor a könyvklubról volt szó.

A TGW és a TGF is mindig erős volt a karaktereket tekintve, legyen szó az állandókról vagy a vendégekről. Így aztán totál értelmetlenül állok az előtt, hogy hogyan és legfőképp miért kellett Maia-t lenullázni teljesen. Nem tudom, hogy Rose Leslie visszatér-e a következő évadra, de én azt a Maia-t akivé vált az évad végére, aki komolyan partnerként tekint Blumra, nem akarom látni, mert hiteltelenné vált teljesen számomra. Pedig Leslie jó színésznő, ki tudott volna többet is hozni ebből a karakterből.

Na igen és Blum. Hiába remek Michael Sheen, ha maga a karakter roppant idegesítő. És lehet, hogy ez volt az írók célja, de akkor nagyon elszámolták a nézők tűrőképességét.

Nem mondom, hogy most kaszálom a sorozatot, biztos visszatérek a 4.évad kezdésére, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy annak a végére is érek majd.

tulipán - 2019. 05. 26. 11:30

nekem az a furcsa a TGF-ban a TGW-hoz képest, h. ott a durva vádakat Florrick, Bishop, Gardner v. Agos (jó iroda-név lehetne) ellen hosszú részeken, majdnem évadokon át kezelték, harcoltak ellenük, keresték az ellenfél gyenge pontját, jártak a bíróságra, voltak előzetesben, stb. itt: Az egész Rindell ügy (apa és lánya), a “conspiracy”, Blum, az öreg Reddick, minden bonyolult jogi probléma és szörnyű krízis 2-3 rész alatt lezárul, és már lépünk is a következő vészhelyzetre.
a politikai vonal nekem belefér – a TGW is nagyon politikai volt; ha vki követi az amerikai belpolitikát, akkor tudja, h. ott is sok nagyon aktuálpolitikai megoldás volt pont Chicagóval kapcsolatban; sőt, a Veep is nagyon-nagyon aktuálpolitikai volt, de csak egy plusz réteg volt a történeten, itt meg főszereplő lett. Kreatív döntés – az Aranyéletnél pont pozitív volt ugyanez.

Tyberius06 - 2019. 06. 03. 01:49

Szerintem Maia döntése nem volt karakter idegen. Pont logikus volt, mondja is Diane-nak, hogy legalább Blumnál tudja, hogy mire számítson, nem azon kell agyalnia, hogy ki hogyan fogja hátba szúrni a munkatársai közül stb…
Maia lenullázása elsőre sok volt nekem, mert bár az első két évadban közepes volt, ebben az évadban tetszettek a változásai, aztán amikor kispadra került, akkor frankón hiányzott. A visszatérése meg szerintem jó volt. Most komolyan oda ment volna vissza ahol konkrétan átbaszták elég rendesen? Így legalább tiszta lappal tud kezdeni és szerintem a cég ajánlata is valamilyen szinten inkább sértő volt, mint nagylelkű.
Blum karakterével se volt sok bajom.
Az évad összességében nekem is szétesett egy kicsit. Sok volt a fekete-fehér ellentét, ugyanakkor a politikai vonal meg tetszett. A cliff az érdekes, nem tudok izgulni, mondjuk az fura, hogy az előzetesben mutattak egy jelenetet, amiben Kurt élesít egy puskát, az egyértelműen a végére volt szánva, de gondolom a részből vmiért kivágták. Eléggé konkrét szituáció hasonlóság volt a Trump tanácsadó halála meg az évad végi cliff között.
Szóval én maradok a sorozattal, mert bár a vége gyengébb volt, mint az előzőeknek, de összességében a jelen levő őrülete meg tetszett. Szeretem ezt a fajta elborultságot.

Szóval Maia így hiányozni fog, főleg hogy végre felnőtt a karaktere, az a nyalókás jelenet a végén hatalmas volt, valamilyen szinten kiégett, de pont ettől működött nálam.

hruum - 2019. 06. 07. 19:20

Diane az önálló, erős nő, aki sose adja fel, és kiküzdi magának azt, ami jár, a fél évadban csak sodródott. A valódi cselekvés helyett – nem a könyvklubra gondolok, abba ostobaság volt belemenni, ügyvédként több esze lehetett volna – baltákat hajigál. Egyszeri poénnak jó volt, de visszatérő elemnek időpazarlás. Hab a tortán, hogy két férfi mentette meg a kb. életfogytig börtöntől, és még csak rá se jött.

A politika nekem alapból tetszett, a dalocskák szerintem viccesek voltak, az igazi baj, hogy az egész sorozat karikatúra lett többek közt Blum és a hamis tanúja, a cég eltúlzott faji problémája, az igazságszolgáltatás komplett idiotizmusa miatt. A South Parkbeli Csubakka-védelme jutott róla eszembe, de az egy másik műfaj.

heidfeld - 2019. 06. 07. 20:39

Kezdeném a pár pozitívummal. Julius már az előző sorozatban is kedvelhető karaktere, kicsit nagyobb teret kapott. Kurt oké.
Blum- Maia dinamika nagyon ütős. Nem is értettem, mért nem erőltették tovább. Maia kolléganője egy rész alatt érdekesebb volt, mint nagyon sokan, egész évad alatt.
Tetszettek a dalocskák. Fontos dolgokra világítottak rá, némi elfogultsággal.
Marissa még tovább fejlődött, és az idióta barátja sem tűnt fel.
És ennyi a pozitívum, 10 részben..Negatívumokat egész este írhatnám, de véges az időm.
Kevés a valódi tárgyalás-ügy, és totál érdektelenek.
Politikai kavarássá vált, egy jogi sorozat. Talán néha felmerült, hogy görbe tükröt akarnak tartani faji, problémák, elfogultság elé, de nagyobb részét komolyan gondolhatták.
Pénzügyi különbségek kirobbantása. Most komolyan. Ezek után, bárki cégnél maradhatna??
Teljesen unalmas karakter, mint Lucca erőltetése. Jumbo pedig rossz színésznő. A karakter meg.. Kiráz tőle a hideg.
Többi cégtársnak még egyéniség sem jut, de rengeteg időt vesztegettünk el velük.
Gyenge az írás. Mintha gyakornokokra bízták volna, évad 6-7 részét. Na, olyan is lett.
Megmondom őszintén, csak az Amazonon négy elmaradt szériám van, máshol 3, és az aktuálisok. Nincs idő ilyen “Próbáljunk valami furcsát, maradékokkal” – dologra.
Maia nélkül kasza.
5/10

Eltiron - 2019. 06. 07. 23:50

Bár a 2. évad jobb volt, ezt is szerettem.
@Alamuszi nyuszi-val értek egyet, az utolsó 2 részben értek be a dolgok, akkor esett le nekem a valóban roppant idegesítő Blum-szál dramaturgiai értelme.
Am. kaszaközeli volt a 4-5. rész körül, pont miatta, de megérte maradnom.

Caeiro - 2019. 06. 08. 06:30

Kissé elborult ez az évad (mondjuk a goldshoweres részt még így se sikerült überelni), voltak olyan pillanatok, amikor majdnem kaszáltam (pl.: Blum miatt). A vége remélem nem lesz klisésen feloldva.

tonks - 2019. 06. 08. 17:21

“Először szeretném leszögezni, hogy az első rész – majd a kommentjeitek alapján csekkolva, a korábbi részek – dalocskájától nem volt lenyűgözve.” – ezt a mondatot nem sikerült értelmeznem, mire gondolt a költő? :)

Az előző évadokat bármikor újranézném, ezt biztosan nem fogom, egy pár rész pocsék volt, nem találták az arányokat. Pl. vicces, hogy írod Lucca gyerekét, mert egyébként nem sokat változott a karaktere, meg a problémái ahhoz képest, hogy gyereke van. (Kivéve, mikor találkoznia kellett a rasszista nővel, de az más.) Egy-egy home office-t beleírhattak volna, hogy elhiggyem, hogy amúgy ja, van egy csecsemője, akit apa nélkül nevel…
Maia nélkül nem biztos, hogy maradok, ahhoz akkor minimum Marrisának fő karakterré kell válnia magánélettel, meg mindennel.

A cliffhanger is rosszul esett, és az a baj, hogy nem is érdekel igazán a feloldása.

Pip - 2019. 09. 08. 21:58

Csodálkozva olvasom a negatív kommentek áradatát.

Számomra minden idők top 3 sorijában benne van. Annyira fekszik nálam ez a fajta humor, h el sem tudom mondani :)

Már a Good Wife uccsó évada is csúcs volt, de ez….

Parádé!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz