login |

Big Little Lies: kezdett a 2. évad

2019. 06. 16. 21:55 - Írta: winnie

42 hozzászólás | kategória: kritika,

Nehezen is tudom elképzelni, hogy ez a sorozat nagy kritikuskedvenc legyen, vagy sokat szerepeljen a díjátadókon, inkább amolyan guilty pleasure-ként fogják megtartani az ízlésüket magasabb szintre belövők, de nekem szinte feltétel nélkül bejött.

Van annak valami bája, amikor az ember a sajtónak kiküldött screenerek alapján ír kritikát egy új sorozatról, főleg, amikor egy világpremier kapcsán az amerikai újságírókkal együtt nézi meg a részeket. Ezt, a fenti kiragadott pilotkritika-részlet ellenére minden irónia nélkül mondom, mert tök jó úgy írni egy újoncról, hogy nem tudja az ember, hogy mi (lesz) konszenzus a megítélése kapcsán. (Mondjuk nem tudom, hogy az egyetértés-e a jobb élmény, vagy a totális ellenkező irányba haladás, mint mondjuk nálam a NOS4A2 esetében – aminek van egy közös szereplője a BLL-lel.)

A lényeg, hogy a Big Little Lies nekem az S1 végén is ugyanúgy bejött, mint az elején, meglepetést maximum az okozott, hogy a kritikusok is oda voltak érte, sőt, a szakma is agyondíjazta. Ezek után igencsak fel volt adva a lecke a második évad előtt, és most direkt nem is 3 screener-epizód alapján akartam írni, hanem csakis az évadnyitót látva. Bár így utólag azért nem ártott volna látnom a folytatást is.

Ha valami ugyanis negatívan érintett az évadnyitóban, akkor az a szezon irányának konkrét meghatározása, illetve annak hiánya. Lehet sejteni, hogy ki fog kulcsszerepet játszani az évad sztorijában, egyes kiemelt szálak is felvázolásra kerültek a kezdésben, azonban a hogyan?-kérdés megválaszolására, és komolyabb kibontásra még várnunk kell.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna maradéktalanul a kezdést. Engem ugyanis ismét hihetetlen mód magával ragadott a HANGULAT, és az, amit a színészektől kaptam (és megint csak a nem főszereplők is tűpontosak voltak). A szezonpremier szinte minden egyes perc nézette magát annak köszönhetően, hogy örömmel csöppentem vissza ebbe, a sajátomtól mind külsőségeiben, mind pedig a benne lakók személyiségében is igencsak különböző világba.

Nyilván Meryl Streep karaktere kulcsfigurának ígérkezik, főleg azt nézve, hogy kinek a rokona. És bár kicsit szkeptikus voltam az érkezése kapcsán (mármint nem tudtam, hogy kap-e olyan karaktert, ami ütős lehet), de mindez pillanatok alatt eltűnt belőle, nagyon jól sikerült definiálni a karakterét, és ha így folytatja, akkor piszok szórakoztató és kemény ellenlábas lehet a várható “bukásáig”.

Kíváncsi voltam, hogy a második évadban mennyire fogunk haladni egy baljós esemény felé, be akarnak-e (megint…) lebegtetni valamit, de szerencsére egyelőre elkerülte a BLL az önismétlést, cserébe viszont az S1-ből jó pár motívumot megidéztek, még a rendőrségi kikérdezéseket is, amik hasznos kirakós darabkákkal szolgálhatnak a múlt vonatkozásában.

Annak ellenére, hogy (még?) nincs rejtély, a feszültség bőven megvan, mint ahogy a következményekkel való dacolás is – nagyon érdekes volt látni, hogy kire miképp hatottak a korábbi események, illetve, hogy a város miképp viszonyul a Monterey Ötökhöz. Más kérdés, hogy jelenleg például Jane vagy Bonnie sztorijának felvezetése közel sem hozott annyira lázba, mint mondjuk Madeline-é és Celeste-é-

Ha valaki ezt a részt látta volna először a sorozatból és a hangulati tényező nem hatott volna rá, akkor szerintem nem nagyon értené, hogy mi is a nagy felhajtás a Big Little Lies körül (vajon találkozunk a 2020-as Emmy-n vele, vagy addigra, jövő őszre mindenki elfelejti?), de mindvégig úgy éreztem, hogy az első évad rajongói számára ez tökéletes indítás volt. Néztem volna tovább, na! Bár nem az utolsó mondat miatt, az kicsit snassz volt, pedig lehet, hogy ütősnek szánták.

42 hozzászólás Ne habozz!

lihu8 - 2019. 06. 11. 09:39

Múlt héten újranéztem az 1. évadot, hogy kicsit visszakerüljek a Monterey-i hangulatba, és az évadnyitóban számomra folytatódott ez az érzés. Meryl Streep karaktere érdekel leginkább, hogy mit hoznak ki belőle, mindenesetre a színésznőre nem lehet panasz. :) (Más is szokott spontán üvölteni vacsora közben? :D )
Az első rész számomra hozta az elvárt szintet, jöhet a következő rész. :)

Fegyula - 2019. 06. 11. 11:41

Első rész nem fogott meg annyira mint az első évad nyitánya. Valami hiányzik a “táncból”, de még kialakulhat. Talán kicsit túl precízen ügyeltek arra, hogy a sztárszereplők (vannak néhányan) egyenlő arányban legyenek a képernyőn.
Remélem nem az egész sorozat fog arról szólni, hogy anya kideríti-e a “baleset” körülményeit. Mert az uncsi lenne.

kisanna - 2019. 06. 11. 13:04

szerintem Ed-ben és Bonnie-ban vannak még olyan kiaknázatlan lehetőségek, amiket a 2. évadban ki fognak emelni a rendezők, legalábbis az első részbeli jeleneteikből kiindulva. jó lenne, mert ők az elsőben nem kaptak nagy hangsúlyt, pedig érdekes karakterek.

Divide - 2019. 06. 11. 17:13

Nem volt átütő erejű kezdés, inkább afféle felvezető tapogatózás, remélem, a cselekmény kicsit szövevényesebb lesz annál, mint amire az első rész után számítani lehet (bűntudat, anyósszimat, félrelépés). Tartok tőle, hogy klisés lesz a sztori, bár számomra a hangulat akkor is elvinné a hátán az évadot. Azért jó lenne nem megbánni a folytatást.

Hant - 2019. 06. 17. 13:23

Szinkronosan adják már?

winnie - 2019. 06. 17. 13:55

nem. majd vasárnap.

Sawyer - 2019. 06. 17. 14:09

Az első évad is rémes volt, egy rész kb 51 perces és a 48-dik percig semmi de semmi nem történt benne.
Minden egyes rész így volt felépítve.

winnie - 2019. 06. 17. 14:18

nem tudom, hány percesek voltak, de a 2×01 úgy volt 42 perces, hogy abból több, mint 3 perc stáblista. (de ez is csak azt mutatja, hogy egy sorozat nem csak akkor lehet jó, ha “történnek” benne dolgok – igazából a modern szappanok (empire, dynasty) erre nagyon jó példák, hiszen azokban egy rész alatt több dolog történik mint máshol 2-3 évad alatt. azok iszonyatosan plotvezéreltek, csak úgy égetik el, zabálják fel a sztoriszálakat, ott konkréten részenként vnnak nagy páfordulások, hogy 10 perccel később minden rendbe is jöjjön.

Sawyer - 2019. 06. 17. 16:11

De ez nem szappanopera, hanem egy mini-sorozat. El nem tudtam volna képzelni, ha egy Híd/Broadchurch/Marcella sorozatokban az adott részben semmi de semmi nem történt volna, és csak az utolsó pár percben van a lényeg. (mellékszálak, feszültségkeltés, összefonódások jellemzik ezeket az említett sorozatokat, az első perctől a végéig, ettől lesznek izgalmasak és jók)

Hozzá kell még tenni, hogy itt az első évad kb 3 részében már tudni lehetett, hogy a Woodley lányt, anno Skarsgard erőszakolhatta meg, azaz nagy talány sincs benne, max az ki öli meg, de az meg kb 3.rangú a story szempontjából. (A fentebb említett sorozatoknál, meg lerágod a körmöd ki lehet a tettes)

Ja és hogy ez na sorozat a nőkről szól, nőknek, akkor nézzék a Happy Valley-t…

winnie - 2019. 06. 17. 18:03

sawyer: a szappant nem a BLL kapcsán hoztam fel, csak a kontraszt miatt, hogy a történet sem mindenható, de konkrétan a linkelt pilotkritikában is írom, hogy a BLL egy szappan, és ezt most is tartom. szappan, mint kapcsolati dráma, és nem mint valami alantas műfaj, természetesen. amiben van rejtély, de nem hiszem, hogy az tette azzá a sorozatot, ami lett.

Georg - 2019. 06. 17. 18:24

Hiaba volt jo a kezdes (+ nyilvan az egesz 1. evad is), a vasarnapi 2. resz mar fajoan unalmas volt sajnos.

Shannen - 2019. 06. 17. 23:33

Az évadkezdés tetszett, rögtön elkapott a hangulat, Mery Streep nyilván remekel, de a 2.rész elég laposra sikerült. Egyedül Kidman jelenetei értek valamit. Remélem azért a következő résztől beindulnak a dolgok, mert így egyelőre megyünk előre a semmibe.

Krumpli - 2019. 06. 18. 14:50

Egész tavasszal ezt vártam, az ütős kis trailer után meg különösen, ehhez képest, kissé csalódtam az évadnyitóban, bár még így is minőséget produkáltak. Biztos az elvárásaim is megnőttek az első évad óta :)

Madeline és Renata rohadt idegesítőek voltak az előző évad elején, aztán ahogy bonatkozott ki a történetük és az emberi oldaluk, úgy kedveltem meg őket. Ehhez képest back to basics a 2×01-ben ugyanolyan felszínes pxxxák voltak, mintha mi sem történt volna. Mintha a mizéria az iskolai zaklatással és Perry halálával meg sem érintette volna Renatat (igaz, ő vonódott bele legkevésbé), de ez a Women power túl lett tolva szerintem…talán a 2×02-ben elindult vele egy irány, ami nem cask a felszínes énjével játszadozik, szóval reménykedem.
Maddie meg wtf…ütnivalóan okoskodó, a klienseit lexaró (pedig az első évad bemutatta, hogy ennél ő sokkal több)…most, hogy lebukott Ednél, remélem elkezdenek vele is értelmesen dolgozni…nem hiszem el, hogy ennyi trauma, meg házassági probléma után komolyan ilyen szintre kerüljön vissza valaki…kicsit úgy érzem, hogy sutba dobták a jellemfejlődését, de meglátjuk mi lesz…Ed előtt is ahogy (elég bénán) lebukott, össze vissza beszélt, ennél többet vártam volna tőle…meg Edtől is, aki úgy nézett ki, hogy az évadzáróban kb. rájött mindenre, most meg homokba dugja a fejét.

Celeste most is viszi a prímet, annyira meglátszik még mindig a sok évnyi abúzus amit elszenvedett és még most sem tud belőle kilépni, mert Perry halálával megrekedt ez a folyamat…és az anyósával ugyanazt csinálja, ugyanúgy hagyja neki, hogy rátelepedjen, mert kétség ne legyen ő is bántja Celeste-et, csak ő alattomosan, passzív-agresszívan…kicsit Mary Louise-ban is úgy érzem, hogy enyhén túl tolják a stílusát, ahogy Maddie-be is rögtön beleköt, Celeste-et állandóan macerálja, kétség nem fér hozzá, hogy úgy gondolja, hogy a fiához kb. senki nem érhetett fel, nem is hisz el róla semi rosszat…mondjuk az számomra érthetetlen, miért a 2×02-ben kell megtudnia, hogy Perry verte Celeste-et, hogy titkolhatták el előle a nyomozás részleteit, mikor a vallomásokból már világosan kiderül, plusz kb a fél várol látta Celeste-et összeverve a partyn…ez nekem túl erőltetett

Bonnie szála szerintem jól ment tovább, de az is furcsa, hogy az előző évadzáró jelenethez képest, mintha mindenki lexarná szerencsétlent…a férje meg szegény elég egyszerű, de legalább jót akar…kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle és a szülieből

A 2. részben végre éreztem, hogy történnek a dolgok, de mintha csak azért, mert észbe kaptak volna, hogy hoppá, az 1. rész kb visszalépés volt a nők jellemében…emiatt pedig kicsit sok volt, hogy kb. minden titok, Bonnie-ét kivéve egyszerre kiderült.

Szóval still very interested, de nagyon remélem, hogy nagyobb Game of thrones-os mélységű hibákba nem estek ezzel a 2. évaddal.

dukyka - 2019. 06. 18. 18:32

Kifejezetten szerettem az első évadot, de már akkor is azt gondoltam, hogy tök felesleges folytatni. Aztán ebben a 2. évados előzetes is megerősített, majd az első rész is. A 2. részt már végig sem bírtam nézni, annyira érdektelen volt….

lihu8 - 2019. 06. 19. 09:57

Sajnos ez a 2. rész nekem sem tetszett… :( Remélem, hogy lesznek meglepetések, mert ez így eléggé lagymatag…

Marcipáncica - 2019. 06. 21. 01:06

A 2. évad eddigi két részének a védelmében: nekem az első évad indult rettentő nehezen, úgy rémlik az első rész után pár hétig elő sem vettem, aztán persze beszippantott a történet. Ez a két rész eddig bejön. Hozza a hangulatot, Innen még bármilyen irányba fordulhat a sztori.

fajro - 2019. 06. 23. 22:49

Nekem bejött a második rész is, és kifejezetten örültem, hogy nem szánták rá az évadot, hogy kiderüljön anyuka számára az igazság a tökéletes kicsi fiáról.
Minden szereplő erős, de ki kell emelnem a gyerekeket, az előző évadban és most is felérnek a felnőttekhez.
Iain Armitage főleg. Az a nézés a végén, amikor bejönnek a fiúk… Nagyon szépen visszaadta azt a terhet, amit rápakoltak.

Adam9456 - 2019. 06. 25. 13:03

A legnagyobb baj eddig ezzel az évaddal számomra az hogy eltűnt belőle a rejtély faktor. Az első évadban gyakorlatilag 3 rejtély is volt. (Jane megerőszakolása, Perry halála a partin, és az iskolai dolog Ziggyvel meg Renáta lányával). Plusz a második részben már a legtöbb szereplőnek kiderültek fontos titkok hála Madeleine-nek és a lányainak. :)
Így a rejtélyt eltűntetve belőle csak egy igényesebb szappanopera marad nagyon jó alakításokkal, amivel nincs baj én szeretem ezt a műfajt de kicsit kevés így az első évadhoz képest. Mondjuk Laura Dern eddig zseniális ebben az évadban meg persze Meryl Streep is.
Úgy érzem hogy meg fog halni valaki az évad végén, vagy Bonnie és a nők lebuknak ez elég valószínű.

Gevin - 2019. 06. 25. 23:43

Gyenge a sztori eddig, ez a legnagyobb baj.

És valóban hiányzik a rejtély.

Szimpla utózöngének hat ez az évad.

atomreaktor - 2019. 06. 27. 21:07

Szeritnem hatalmas a 2. évad, még több a dráma és a feszültség, de még mindig életközeli tudott maradni a sorozat, nem rugaszkodtak el, elképzelhetőnek lehet tartani real life is. Szerintem az 1. évadban sem a rejtély volt a lényeg.
Meryl Streep-re meg nincsenek szavak, kegyetlenül hozza a pszichot:)

Marcipáncica - 2019. 06. 28. 12:34

Szerintetek Meryl Streepnél mit változtattak el az arcán? Annyira furcsán néz ki. Valahogy a szája, a fogai? Vagy mitől ilyen taszító most a színésznő?
Amúgy hogy ontopic is legyek: irtó jó ez az évad is, nagyon remélem hogy marad az eddigi színvonal.

Gosford - 2019. 06. 29. 22:31

Nekem sokkal jobban tetszik a második évad, és van itt rejtély bőven. Ha csak azt vesszük, hogy nem tudjuk, mi lesz a vége… Márpedig ha kiderül, mi történt, az nemcsak Bonnie-t rántja magával, de a többieket is, mert bűnpártolást követtek el. De valahogy – és ez a legjobb benne – most sem a gyilkosság a legfőbb szál a sorozatban, hanem az öt – illetve most már hat – főszereplő magánélete. S bár az első évadban is mindent vittek az alakítások, Andrea Arnold még többet hoz ki a színészekből, nekem legalábbis úgy tűnik.

Shannen - 2019. 07. 01. 23:24

“Szerintetek Meryl Streepnél mit változtattak el az arcán? Annyira furcsán néz ki.”

Műfogsort kért (és kapott), hogy még jobban hasonlítson Alexander Skarsgard-ra.

Most amúgy erre a 2×04-re már valamennyire azt tudtam mondani, hogy tetszett, volt valami hangulata végre, de továbbra is az egy helyben toporgást érzem. Ráadásul már túl vagyunk az évad felén, szóval innentől kezdve nagyon bele kell húzniuk, különben elég hamar a feledés homályába fog süllyedni ez a 2.évad. Ha őszinte akarok lenni, akkor én is már csak Kidman és Streep miatt nézem.

Anonymus - 2019. 07. 07. 10:01

Annyira semmilyen ez az egész évad, 3 részt néztem meg amibe konkrétan semmi nem történt… (oké, a 2. részben volt 1-2 titok ami kiderült, de ennyi)

Divide - 2019. 07. 08. 21:56

Mikor egy hét részes évad ötödik epizódjánál még mindig azt várom, kiderüljön, miről fog szólni a történet, ott valami eléggé el van b.szarintva…

eszemix - 2019. 07. 08. 23:07

Pedig elég nyilvánvaló. Továbbra is a “mi történt aznap este” a kérdés. Nyilván Perry anyuci igyekszik kiugrasztani a nyuszit a bokorból (és egyéb meglepetés – lásd utolsó jelenet az 5. részben)
Ki törik meg először, arra megy ki a játék.
És nem is rosszul.

Divide - 2019. 07. 09. 11:16

Ez tényleg nyilvánvaló, de ez édeskevés. Bonnie, Jane, Renata és Madeleine szála is halálra untat, ilyen vékonyka sztorikat mi 14 évesen írtunk a barátnőimmel a Denise füzetek által megihletve.

Adam9456 - 2019. 07. 09. 17:18

Ez az évad tiszta Született Feleségek utolsó évad ott is egy gyilkosságot tussoltak el közösen a feleségek, míg végül az egyikük megtört és szép lassan kiderült minden a nyomozóknak.

Shannen - 2019. 07. 09. 22:44

Szomorú, hogy már csak 2 rész van hátra és eddig mondhatni nem történt semmi…

Inkább csak ilyen pillanatok maradtak meg az eddigi részekből, de kb. 5 szóban le lehetne írni, mind az öt nő sztoriszálát idén. Nem mondom, hogy unalmas, mert amúgy valahogy eltelnek a részek, de úgy az egész lóg a levegőben.

kisanna - 2019. 07. 10. 12:37

ez kritikán aluli most már. túl sokat akarnak belezsúfolni, közben mégsem történik igazából semmi. a 10 mp-es jeleneteknek mi értelme van? az első évadban is voltak hirtelen visszaemlékezések és vágások, de ez már túlzás. komolyan várom hogy vége legyen. remélem, lesz még vagy 3 évad…
:(

dearie - 2019. 07. 16. 22:56

02×06
Unalmas volt, nyomasztó, összecsapott. :( Pedig eddig én nem gondoltam rossznak ezt az évadot, mondjuk kimondottan jónak sem. Gondolkodtam, hogy lefeküdjek-e aludni vagy nézzem meg az új részt, bárcsak inkább elmentem volna aludni :D

zetevar - 2019. 07. 16. 23:05

Számomra ez az évad teljesen már felépítésű, mint a tavalyi, talán ezért is a sok negatív kritika. Sztem viszont ez az évad rendkívül mélyre nyúl, itt ismerhetjük meg valóban a különböző bántalmazások lelki hátterét, hogy mennyire nehéz dolog kiszakadni egy ilyen bántalmazó körből.
Engem időnként rendkívül felzaklat, amit látok.

Shannen - 2019. 07. 16. 23:49

Azzal egyetértek, hogy Celeste sztorija idén is nagyon beszippantja (és földbe döngöli) az embert. De minden más, beleértve a gyilkosság miatti közös bűntudatot, annyira semmilyen módon van feldolgozva, hogy totál hidegen hagy mindegyikük szenvedése.

A héten kiderült, hogy az HBO kicsit átverte szegény Andrea Arnoldot és az utómunkát Jean-Marc Vallé-ra bízták, hogy összehozza az idei és a tavalyi évad stílusát. Gondolom van összefüggés az idei szezon vegyes fogadtatása és aközött, hogy kvázi újravágták az egészet, plusz elvileg utóforgatás is volt. Az ritkán szokott jól elsülni, ha a rendező kezéből kiveszik az irányítást a forgatás után… Nem annyira értem a sztori hátterét amúgy és baromi kíváncsi lennék, hogy hogy nézne ki az évad ha 100%-ban Arnold munkáját látnánk végtermékként.

Gevin - 2019. 07. 17. 11:26

Alapvetoen guilty pleasure ez a 2. evad, a sztori semmilyen es megfeneklett, de a karakterek tovabbra is jok, csak mar nem olyan izgalmasak, mint az elejen.

En egyebkent pont Jean-Marc Vallet hianyolom, de igy mar osszeall a kep, hogy o volt az utomunkas, mert a vagasok (csomo smash cut es hasonlok) meg mindig kurvajok, csak mar nem utnek annyira, mert nem rimelnek az alapanyagra es nem adnak extra gyomrost a tortenetnek.

Amugy ezt az evadot kb ket oraban el lehetett volna intezni. Tomoroebben elmeselve es bevonva az anyak anyait, mert alapvetoen az volt itt a koncepcio, ahogy elnezem, hogy szinte minden karakter reflektal igy vagy ugy a neveltetesere, valamint a szuleire. Legalabbis a foszal mogott huzodo motivacionak ezt erzem.

Anni - 2019. 07. 17. 17:18

Csalódott vagyok mert már csak egy rész és azért mert hiába ment már le 6 rész azt érzem alig történt valami, mintha csak két rész ment volna le story szempontjából.
Pedig annyira jó Meryl Streep-et sorozatban is látni.

Félek egy nagyon összecsapott rész lesz az évadzáró főleg ha utolsó része lesz a sorozatnak.

Snoopyzit30 - 2019. 07. 20. 10:08

Nem olvastam a kommenteket, szóval nem tudom kinek mennyire tetszik eddig, de nekem ez az évad jobban bejön. Nem bánom, hogy nem pörögnek az események, tetszik, hogy a drámát domborítják ki, valahogy azt érzem, hogy a valós problémákról van szó inkább és kevesebb a rinyálás.
Nicole Kidman persze viszi a hátán az egészet, főleg a 6. részben a bírósági tárgyaláson hatalmasat alakított. Az a visszafogott, de mégis erőteljes alakítás zseniális volt tőle. Meryl Streep meg most is elképesztő, mint mindig.

Ez a sorozat persze sosem fog a kedvencek közé emelkedni, ahhoz gyenge azért, de összességében egy nyári sorozatként nagyon jól működik.

Anni - 2019. 07. 22. 12:06

Meglepett, de az utolsó rész jött be a legjobban. Megvolt a feszültség, dráma, derültek ki új dolgok pl Perry gyermekkora, bár tudnivaló volt, hogy valami trauma miatt lett ilyen..

A bírósági jelenet eszméletlen jó volt, Meryl és Nicole sziporkáztak remélem kapják majd jövőre az Emmy jelöléseket. :D

Nagyon jó lenne egy 3. évad engem érdekelne továbbra is a Monterey Five sorsa főleg a zárójelenet miatt.

zetevar - 2019. 07. 22. 14:33

Most néztem végig az utolsó részt. A 6. nagyon magasra tette a lécet, de nagyjából lehetett sejteni, mi lesz a vége a sztorinak. Az elején számítottam rá, hogy rá fognak feküdni Mary Louise felelősségére Perry agresszívitásában. Ez a végéig váratott magára, de már a 6. rész végén tudtam, hogy ott lesz az.
Ami tetszett, hogy nagyon valóságosak voltak a családon belüli erőszak lelki hátterét lefestő történések. Hogy mi minek a következménye. A sok-sok önbecsapás. Megforgatta az embert, mert bár Mary Louise unszimpatikus volt, de néhány dologban igenis egyet tudtam vele érteni. Hogyan lehet egészséges lelkületű gyerekeket nevelni ilyen kezdet után? Vajon tényleg csak elhatározás kérdése leszokni a függőségekről?
Ami nem tetsze sem itt, sem az első évadban, a tündérmesébe illő befejezés: minden jól végződik hőseink számára és pont… Végig vártam, hogy lesz benne egy csavar, hogy Bonnie, mint leggyengébb láncszem előrukkol a történtekkel még a tárgyaláson, vagy talán az anyukája. Ezek után a borzalmak után túl rózsaszín lett a vége.

eszemix - 2019. 07. 23. 00:06

Nekem is jobban tetszett a második évad. Nyilván az első a sokk-faktorral bilincselt le sokakat, de nekem baromira bejött ahogy lecsupaszították a karaktereket és lassan őrlődött mindenki. Laura Dern is iszonyat bejött végig, ami nem kis teljesítmény azt nézve mennyire irritáló volt a pilotban anno.
Bonnie-t rossz volt nézni ebben az évadban, de az utolsó kórházas jelenetnél végül csak helyére billent az a mérleg.
Amúgy az utolsó rész alatt azon gondolkoztam, hogy talán nem kellett volna Meryl Streep Mary Luise szerepére…

Shannen - 2019. 07. 23. 08:00

“Ezek után a borzalmak után túl rózsaszín lett a vége.”

Ezt nem ertem. Miert lett rozsaszin es tundermesebe illo? Ha csak a legutolso kepkockat nezzuk, akkor a csapat bement a rendorsegre vallomast tenni, amiert jo esellyel valamennyi borton jar mindenkinek , amit valoszinuleg a csaladjaik fognak leginkabb megsinyleni (pl Ziggy, akinek ugye az anyjan kivul nincs senkije mehet allami gondoskodasba egy idore biztos).
De ha az egyeni sorsokat nezzuk, akkor sem talalni tul rozsaszin dolgokat.

Ez az evadzaro resz jo volt, de ez csak a targyalasos jelenetnek volt koszonheto, Kidman es Streep nemcsak az evadban de itt is ellopta a showt. Mondjuk nem volt nehez kiemelkedot alakitaniuk mert kb ez volt iden az egyetlen sztoriszal, ami ki volt rendesen dolgozva. Minden mast csak egy halvanyan megrajzolt, felskiccelt valami volt. Sulytalan volt szinte az egesz, mindenki szenvedett, kozben allandoan jottek a glashbackeket, Mary Louis random terrorizalta a beszolasaival a csapat tagjait es nagyjabol ennyi tortent.

En nagyon kivancsi lennek, hogy nezett volna ki az evad, ha Valle nem nyul bele. Ez igy eleg nagy katyvasz volt, a gyerekelhelyezesi szalon kivul kb egy vallranditast tudott belolem kicsikarni a vege.

kisanna - 2019. 07. 23. 09:18

én nem tudom ti mit néztetek, de szerintem én egy másik sorozatot akkor…
kaotikus, semmi karakterfejlődés, aztán az utolsó 10 percben hirtelen minden megoldódik magától..?
az 5 mp-es jelenetek, vágások katasztrófa volt, túl sokat akartak, és így az lett a vége, hogy semmit nem kaptunk.
szánalmas próbálkozás volt az egész 2.évad.

Gevin - 2019. 07. 23. 11:48

Teljesen felesleges volt 7 reszt felhuzni erre az egyetlen vekonyka sztoriszalra, de nem tudom azt mondani, hogy nem volt kellemes guilty pleasure a 2. evad.

Valoban a finale sikerult a legutosebbre.

Azert azt vegyuk figyelembe azert, hogy itt elsosorban nem a rendezesen mult az evad megitelese elsosorban, hanem a scripten, ami az elsohoz viszonyitva sokkal gyengebb volt. Szoval nem hiszem, hogy Vallet vagy Arnoldot kene felelosse tenni az evad gyengesegeiert, de az teny, hogy ez a kavaras pluszba ratett egy lapattal a forgatokonyvre.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz