login |

Good Trouble: kezdett a 2. évad – írta Mom

2019. 06. 24. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: kritika,

Mivel nem szerettem volna csalódást okozni a lelkes és népes rajongótábornak – sem a magyarnak sem a nemzetközinek, akik tudom, hogy valamennyien epedve várták a kibeszélőt -, ezért erőt vettem magamon és gyorsan nekigyürkőztem a The Fosters-spinoff második szezon nyitó epizódja után, hogy írásos formába öntsem a gondolataimat.

Amelyek elég szerény vízhozammal csordogálnak momentán, mert ebben a részben nem sok érdemi történés volt. Olyannyira középszerűre sikerült, hogy szerintem nem is tekinthetjük valódi évadnyitónak. Inkább olyan, mintha az egyébként is nem egész két hónapja finálézott első évad 14. része lett volna csupán. Egy fontos főszálat lezártunk, párat tovább görgettünk, és egy minimális új konfliktust is megpendítettünk, de nagyjából ennyit spoilermentesen.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Kronológiailag teljesen logikátlanul haladva szeretném elsőként csodálkozásomat kifejezni, hogy Amerikában ennyire elterjedt lenne a körülmetélés. Én nem egészen értettem ezt a szálat, amit feltehetőleg eredetileg tizenéves-korú karakterekkel és még az internet feltalálása előtt írhattak bele a részbe, annyira elütött mindentől: évszázadtól, célcsoporttól, kontextustól. Ráadásul bennem megválaszolatlanul maradt a nagy kérdés: tényleg ilyen csodaszámba megy, ha valaki nincs körülmetélve?

Na mindegy, haladjuk is tovább, nincs itt semmi látnivaló. Vagyis van, de… hagyjuk a tréfát, ebben a nyitányban amúgy is fukarkodtak vele, inkább a drámaibb vonalat tolták az arcunkba.

Ellensúlynak ez a kis „altesti humor” szolgált és Alice coming out videója, plusz stand up próbája, ami annyira kínosan humortalan volt – valószínűleg szándékosan -, hogy magamban már vizionáltam az áttekert jeleneteit a legközelebbi ilyen próbálkozás alkalmával, akár élesben megy majd, akár az üres alagsornak.

A tárgyalást már most befejezték, elkeserítő eredménnyel, és rögtön hozzácsaptak egy „hatalmas rejtélyt”, hogy vajon Malika mit rosszalkodott Callie belépőkártyájával. Nyilván lesz még ennek a szálnak folytatása, csak számomra már kevésbé vonzó. Inkább megnézném Callie-t egy pár kevésbé kiemelt ügyön is munkálkodni, amolyan hétköznapi utca ügyvédje módra.

Meglepő módon Mariana munkahelyi dolgai most jobban felkeltették az érdeklődésem. Mind a csapatösszetétel kigondolása, mind a céltáblaságból való kitörés, mind a főnök rokonszenve/vonzalma hordozhat magában muníciót.

Végezetül pedig Callie magánéleti szála: könyörgöm lőjük le! Az ügyvédbojtár illene hozzá, de már ebből a korai vallomásból (meg a lány hűtlenségi kísérletéből) is az jön le, hogy nem lesz hosszú élete. A művész meg kapott már tőlem pár keresetlen szót az előző írásaimban is, szóval nem gyaláznám meg a hulláját. De az eredmény egyértelmű, nem kéne ezt tovább erőltetni. Nulla kémia, nulla közös pont.

A legnagyobb szívfájdalmam egyébként, ami valószínűleg elég rendesen le is húzta a szememben a részt, hogy a testvéreknek egyetlen közös jelenete sem volt. Ezt kéretik sürgősen orvosolni, mert mindjárt nem marad, aki megírja a finálékritikát!

Az évad egyébként lehet nagyon jó, csak ebből a kezdésből erre sajnos még feltételezéseket sem tudok levonni egyelőre. De ne izguljatok, szerintem a kommentszekció forró drótjai minden héten izzani fognak, ahogy hosszú tömött sorokban próbáljuk majd kibeszélni magunkból a fejleményeket, szóval érdemes lesz sűrűn visszalátogatni!

Ui: Amikor ma befejeztem az epizódot, láttam a blogon, hogy human feltette a plakátot és érkezett rá négy (!!) komment. Le is döbbentem rendesen. Aztán helyreállt a világ rendje, amikor kiderült, hogy abból három a Dead to Me plakátjáról szólt.

4 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2019. 06. 24. 19:43

A sorozatot sajnos nem követem (sorry, ha rögtön az első kommenttel sikerült csalódást okoznom), de az írásodon olyan jóízűeket vigyorogtam, hogy szinte már meghoztad a kedvemet hozzá. :D

Mom - 2019. 06. 24. 22:26

speranza: Ne viccelj, örülök! :D
Ha mégis úgy éreznéd a jövőben, hogy űr van az életedben, amit talán pont a Good Trouble tudna betölteni, akkor semmiképpen se ezzel az epizóddal tegyél próbát. Én inkább a pilotot, vagy az 1×05-öt ajánlom :)

speranza - 2019. 06. 25. 04:26

Rendben! Feltétlenül elkerülöm. :D

Mom - 2019. 06. 26. 19:18

A második rész vett néhány érdekes fordulatot. Nekem legalábbis tetszik, hogy Callie végre ki mert lépni, bármennyire is kedveltem Judge Wilsonnal a vitáit, nem igazán éreztem, hogy önmaga lehetne itt.

Úgy tűnik, a tárgyalást valóban nem viszik tovább, lezárták, és Malika új konfliktust kapott. Ezt legkevésbé sem bánom.

Dennis szála amúgy nagyon mély és a színész is jól adja át, de a szőke Influencert sajnos nem igazán kedvelem így felemásak az érzéseim kettejük jelenetei miatt.

Több Callie és Mariana jelenetet szeretnék látni, mert ez a sorozat lelke!

És a legnagyobb boldogságom: NEM VOLT GAEL!!! (ebben a részben…)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz