login |

The Amazing Race: vége a 31. évadnak

2019. 06. 28. 14:50 - Írta: winnie

5 hozzászólás | kategória: 2018/19 finálék, kritika, reality,

Máshol a neten és itt is olvastam pro és kontra véleményeket a szezonról, én, annak ellenére, hogy egyrészt aggasztani kezdett kettőnk viszonya (úgy éreztem, hogy tűnik el a varázs, és egyre kevesebb a mondanivalóm), másrészt ettől teljesen függetlenül a szezon közben lemaradtam az írásokkal is, és csak szerdán sikerült szintre hoznom magamat, nagyon bejött az S31 második fele.

Hogy ennek az volt-e az oka, hogy pihentettem a reality-t, vagy az, hogy az első 6 rész túlságosan is a gyenge csapatok kiesésével ment el (meg két NEL-résszel, amik ugyancsak nem a legerősebbeket mentette meg), azt nem tudom, de elégedett vagyok a látottakkal. Ami pedig a finálét illeti…, nos, vissza kéne olvasnom, hogy miképp értékeltem az elmúlt évadok zárásait, de biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobbat láthattuk.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.Colin és Christie nyert.

Elég érdekes volt ez a dupla rész, hiszen nem nagyon állt Colin-éknak a zászló, de Christie kódfejtős bénázása utáni hátrányukat sikerült ledolgozni, illetve a többiek tettek azért, hogy ez összejöjjön nekik.

Ez a kódfejtős feladat egyébként olyan szempontból érdekes volt, hogy lehetőséget adott a csapatmunkára (nem szerencsés…), és ezzel simán ki is golyózhatták volna Nic & Vic-et, azonban a srác hamarabb végzett, az pedig érthető volt, hogy Kory-ék nem vitték túlzásba a segítséget. A végén így is a volt BB-sek zúgtak ki (talán azért is, mert Colin segített Tyler-éknek), miután a bónusz pit stop-os feladatnál (jó volt, maradhat) sem tudtak feljebb kapaszkodni.

Ez az utolsó előtti epizód egyébként hipertanulságos volt a detour-váltásokkal (elég sokkoló volt elsőre a taxis feladat), hogy ki mikor lépte meg (az afgánok gyorsan döntöttek, a BB-s duó pedig látszólag elég összhangban hajtott, azt hittem, gond nélkül meglesz nekik pár próbálkozás után..), illetve, hogy ki nem lépte meg – Colin az egész másfél órában elég brutál volt a fizikai cuccoknál, itt is azzal, hogy egyedül evezett.

A finálé, ahogy írtam, nagyon bejött nekem, és nem csak azért, mert elég sok esemény volt, ami a sorrendet érintette. Most nyilván nem fordult elő, hogy a reptérről először kirohanó csapat nyert, pedig amikor ez a “leereszkedés” (lelógatás…) képbe került, mint első feladat, akkor rosszat kezdtem sejteni. A kis bónusz feladat a végén lehet, hogy nem a mezőny megszórására volt tervezve, de az afgánokat elég hatékonyan kiejtette.

A másik két duó a folytatásban el volt egymással (meg a kóbor taxissal), Colin tovább folytatta a tereptárgyak átugrálását, Tyler és Kory megdöntötte Rachel pár résszel ezelőtti rekordját (HA-HA!), és végre nem a memória meg az döntött, hogy ki hogyan jegyzetelt. Igaz, hogy elég apróságon múlott az, hogy a dobok összeszerelése a házaspárnak sikerült először, de ez benne van, valójában senki nem hibázott óriásit, nézni pedig elég idegtépő volt – a zene meg valami zseniális ötlet volt alá. Hát még, ha valamelyik párost komolyan utáltam volna!

Bár Tyler és Kory pár szakaszon át az első helyek tekintetében dominált, nem hiszem, hogy Colin & Christie sikere ne lett volna megérdemelt, és tényleg nem semmi, hogy az 5. évad óta (ami egyébként az első TAR-szezonom volt és élőben néztem! Kami és Karli! Charle és Mirna! – visszanézve most látom, hogy a S5-ben az első 3 helyezettnél 10/1 volt a roadblock-teljesítések megoszlása a párok férfi és női tagjai között…) mennyit változott.

Biztos van, aki nem fogja megnézni az 5. szezont, ezért nekik linkelek pár jellemtő jelenetet, de abban nem csak Colin volt tipikus villain, hanem Christie is jól passzolt mellé, és az ordítozós, idegbeteg duóként megmaradt páros (ugye, a vágás) most pont az ellenkezőjét hozta. Idén egyszer-kétszer ugyan Colin-ból majdnem előtört valami, a taxiban pedig Christie akadt ki nagyon, de egyébként jól kezelték a stresszes szitukat.

Ahogy írtam, bárki nyert volna a top3-ból (vagy top4-ből, még ha a BB-sek sikerét annyira nem éreztem volna megérdemeltnek, az afgánok meg korábban túl sokat bénáztak), elégedett lettem volna, szóval az értékelésem a nézői élménynek szól a finálé esetében, az pedig majdnem tökéletes volt.

ui: a videókat nézve megint az jutott eszembe, hogy anno még volt Fast Forward. És nagyon anno még elég kemény feladat volt az FF, ld. hajvágás.

5 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2019. 06. 28. 18:15

Tényleg az eddigi egyik legjobb finálé volt, csupa jó és előzésre alkalmas feladattal (én is megijedtem az ereszkedésnél, de szépen megoldották, hogy egyszerre csinálhassák), ami nagy szó:) Igaz, egyik sem volt túl nehéz, de így legalább végig kiélezett lehetett a verseny, amitől nagyon izgalmas lett, szóval most minden összejött a készítőknek:) Az afgánok kilőtték magukat a széfnél, mondjuk az nem érdekelt, őket szerettem volna legkevésbé nyerni látni, örültem, hogy végül Colinéknak sikerült. Talán visszanézem majd egyszer a régi évadokat, érdekes lesz ezután idegbetegként látni őket:)

A top 4-es futam is jó volt, a kódfejtős feladat elsőre túl egyszerűnek tűnt, de aztán majdnem kiejtette Colinékat. A detour mindkét ága jó volt viszont, megérte nekik kitartani az evezés mellett. A taxizós elsőre tényleg rettenetesnek tűnt, de aztán egész kevés próbálkozásból megoldották azt is a többiek. Tetszett a szaladgálás is a piacon, csak azt hiányoltam, hogy nem jelezték ki, kinek hány tárgya van már meg, így elég követhetetlen volt, hol tartanak. Örültem, hogy kiestek Victorék.

badd - 2019. 06. 30. 00:11

Még az 5. évadhoz:
– akkor még annak is volt jelentősége, hogy ki milyen repülőre száll, és maguknak kellett utánamenni és foglalni. Ezt igazából teljesen kiírtották már, és az tetszett, hogy most egy rész erejéig visszahozták (Horvátországba utazásnál).
– és ebben a repülős utazásban húzták annó egy elég nagyot Colinék, amikor addig mentek utána a repülési lehetőségeknek, hogy kvázi egy nappal hamarabb értek be a célba, mint a többiek, mert találtak egy sokkal korábbi gépet.

Enzo - 2019. 07. 01. 13:57

31×11-12 (pótlás péntekről)

Tényleg frankó és izgalmas kis finálé volt, összejött a csak TAR csapatokból álló döntő is, és a feladatok egész nagy hányada tetszett. Részletesen:

Top 4:
– A kódfejtős feladat nagyon bejött, kipróbáltam volna szívesen :) Elég ironikus, hogy Victort kihagyták az együttműködésből, ennek ellenére előbb végzett a feladattal :D Christie nem tudom, hogy bénázott vele ennyit, amikor már megvan az értelmes mondat, csak 1-1 betű fel van benne cserélve, akkor nem merül fel benne, hogy talán le kéne írni helyesen a szavakat??
– Csak Leo tisztelgett rendesen a tábornok/ezredes/nemtomki előtt, a többiek nem élték bele magukat.
– Detour: mindenki az evezőssel indított, én tuti hogy a taxizóshoz mentem volna eleve, imádtam a feladatot, valószínűleg valami dalszöveget költenék át a megjegyzendő utcákra és helyekre, ha nekem kéne csinálnom a feladatot.
– Funfact: Victoron a bevágott interjúrészleteken látszott a taxis sapka, tehát tudni lehetett, hogy váltani fognak.
– Hehe, itt más értelmet kap a “taxizás miatti kiesés” :D
– Hogy örültek Tylerék, hogy nincs több feladat, aztán mégis, remek ötlet volt a pit stop előtti piacozás!
– Nagyon “megváltós” ez a szezon a TAR-csapatoknak, jópárszor volt a szezon során olyan, hogy egy csapat most bennmaradt azon a helyszínen vagy olyan feladat után, ahol vagy amivel kiestek régebben.
– Vicces volt, hogy Phil suttogva mondta az eredményt Tyler&Korey-nak :D

Döntő:
– Na végre legalább minimális értelme volt a leereszkedős feladatnak, meg kellett jegyezni 4 számot…a széfes viszont rendesen kitolt Leo-val, könkrétan ott bukták el az első helyet.
– Nagyon cseles a road block-ok megfogalmazása, beszívtam volna, a “Who’s good with numbers?” kérdés miatt simán bevállaltam volna, aztán meg kiderül, hogy ilyen tériszonyos feladat…
– Felröhögtem, mikor Colinék mondták, hogy azt játsszák, hogy 2 óra hátrányban vannak, az úgyis jól megy nekik :D
– A fowlingnál elég volt az egyik felét ledobni? Ez a holland árokugróshoz hasonlóan megint nem vette igénybe a párok mindkét tagját, ez így nem korrekt.
– Ezen kívül egyébként a detroiti feladatcsomagot elég menőre sikerült összeállítani, a lemeznyomás is érdekes volt (meg milyen szép bakelitek!), és a Seven Nation Army-s zenélős is vagány, ráadásul úgy elrepült az idő, hogy elsőre le se esett, hogy a dobszerkós az utolsó feladat. A süketítő hangzavar adta az extra kihívást, az apró tévesztések pedig biztosították az izgalmat az utolsó percekig, végül Colinék behúzták, megérdemelten.

Jó kis évadnak mondható tehát a 31.etap, szerethető csapatokkal, néhány dolgon lenne még mit csiszolni, de alapvetően tetszett, és egyetértek, hogy az utóbbi évadok egyik legjobb döntője volt. Következőnél #ottali és köszi a posztokat!

winnie - 2019. 07. 01. 14:23

“– A fowlingnál elég volt az egyik felét ledobni? Ez a holland árokugróshoz hasonlóan megint nem vette igénybe a párok mindkét tagját, ez így nem korrekt.”

ehh, az ősbéna volt így, hogy csak az egyiknek kellett.

iwen - 2019. 07. 13. 08:47

Nekem bejött az évad, szeretem az európai legeket, és most a feladatok is érdekesek, nehezek és gondolkodósak voltak. Végig volt esély előzni. Jót tett a kis kihagyás az előző évad óta.
Victorék kiesését sajnáltam, de későn váltottak detourt, és hiába bekkelték ki, hogy összefogtak ellenük, megdolgoztak a kiesésért.
A londoni leg végén sokan kameráztak a civilek közül, ezek vajon valami közösségi média felületre felkerülnek, vagy a CBS töröl mindent?
Az ereszkedős feladatot nem tartottam fairnek, az oké, hogy mehettek egyszerre 3an (döntőben azért tudnak egyszerre menni), de úgy éreztem, hogy az ereszkedés sebességét föntről irányítják, a játékosoknak nem sok közük van hozzá. A széfes feladatnál tudtam, hogy az afgánoknak végük, az a srác sosem tudott a részletekre figyelni. A vége szoros volt, mindkét csapat győzelmének örültem volna. Colinékat a saját évadukban imádtam utálni, emlékezetes TAR jeleneteket produkált, hihetetlen volt látni, hogy mekkora változáson mentek át.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz