login |

The Durrells: a 4. évad – írta nargli

2019. 06. 30. 21:47 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A The Durrells (itthon: Durrellék – ez volt pár éve az első írás róla a Junkie-n) című angol sorozatról csak elragadtatott szavakkal tudok írni. A 4. évaddal gyönyörű, szívmelengető, édes-bús lezárást kapott a család korfui mindennapjait bemutató történet.

Ennek a szezonnak a fő motívuma az önállósodás, az újrakezdés volt. Mindegyik gyerek megpróbált valahogy függetlenedni imádott édesanyjától, új szerepet vállalni a családban. Louisa Durrell pedig úgy szerette volna fölépíteni az életét, hogy ott van mellette a szeretett férfi, akit nem érhet el. A 4. évad arról szól, hogy mindez mennyire sikerült. Az érzelmi viharok közepette pedig megállíthatatlanul közeledik a II. világháború.

Nem szégyellem bevallani, én a sorozat utolsó részét már végigsírtam. Mert fájdalmas és gyönyörű szép volt egyszerre. Ma a sorozatok világa is fölfokozott: egy sorozatnak juthat osztatlan, hangos siker vagy látványos bukás is. Egy ilyen környezetben a The Durrells zajos visszhang nélküli, csendesen tökéletes sorozat. A stílusa ellenállhatatlan: felemelő, humorral teli, árad belőle az életöröm és a remény.

Annyit mindenképp megjegyeznék, hogy a sorozat magyar változata is igazán jól sikerült. A szinkronszínészek hallhatóan élvezik a munkát. Larry hangját, Hamvas Dánielt különösen megszerettem, de a többiek is brillíroznak. A magyar szöveg fantáziadús, és azt is nagyon jól sikerült megoldani, ahogy a görög szereplők angolul beszélnek. Nézzétek akár angolul, akár magyarul, a The Durrells fantasztikus élmény, ne hagyjátok ki!

A tovább mögött folytatom pár spoilerrel.

A záró epizódokban Gerry létrehozza első állatkertjét, és továbbra is kitartóan küzd az állatok védelméért. De emellett arra is ráébred, hogy nemcsak állatok léteznek, hanem emberek is, és ebbe belehasad a szíve. Margo egy időre visszatér Angliába, ahol végre megtapasztalja, hogy ő bizony nem ostoba, de nagyon is talpraesett és kreatív.

Larry a korfui napsütést a párizsi padlásszobában didergő művész életére cseréli. Így írja kifinomult, költői leveleit a családjának, és válaszként hasonlóan fantasztikus leveleket kap. Bátyja távozásával Leslie úgy érzi, eljött az ideje, hogy ő legyen anyja segítője, egyetlen bizalmasa és a család feje. Új szerepében azonban, legnagyobb jó szándéka ellenére, jobbára csak bajt okoz…

És igen, ott van az anya, aki még most is igyekszik összetartani szertefutott családját, és fönntartani magát: így hát panziót nyit. A forradalmárokat, laza erkölcsű lányokat, bukott ügyvédeket és homoszexuális párokat egyaránt befogadó Durrell-házat a helyiek csodálattal vegyes rosszallással figyelik, a dekadencia bölcsőjének tekintik. Ahogy Lousia Durrell igyekszik mindenkit elfogadni, de közben maga is beilleszkedni vágyik, az rengeteg humoros és szívmelengető pillanatnak ad helyet.

Ezzel mintegy kontrasztként, mint írtam, az utolsó évadban túlzás, giccs és didaktikus elemek nélkül mutatja be a The Durrells azt is, hogy milyen az, amikor a háború feltartóztatatlanul, alattomosan közeledik, és szétszedi az emberek életét.

Egy szó, mint száz, emlékezetes hat részt kaptunk idén is, és nem kockáztatok azzal nagyot, ha azt mondom, hogy nagyon sokáig fogunk emlékezni még erre a sorozatra.

8 hozzászólás Ne habozz!

ChristineJane - 2019. 06. 30. 23:07

:)) és éppen ma kérdeztem, hogy mikor lesz róla írás! Gyönyörű cikk lett, gratulálok! Az utolsó részeken én is sírtam, szerintem hamarosan újra nézem az egész sorozatot!

Orso-borso - 2019. 06. 30. 23:36

Nagy kedvenc lett.

LilyCat - 2019. 07. 01. 09:59

Zseniális sorozat, biztos, hogy nemsokára újranézem! Nekem a színészek közül egyértelműen Josh O’Connell (Larry) a kedvencem, alig várom, hogy lássam őt a The Crownban, mint Károly herceg.

nargli - 2019. 07. 01. 10:04

Egyébként itt vannak a szinkronhangok, és a magyar változat munkatársai, ne hagyunk ki senkit!:)

https://musorvizio.blog.hu/2017/09/28/szinkronhangok_durrellek_the_durrells

LilyCat - 2019. 07. 01. 11:08

Ó, bocsánat, Josh O’Connor, nem O’Connell.

Agatha - 2019. 07. 02. 08:34

csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. és a cikk méltó a sorozathoz! :)

örülünk, vincent - 2019. 07. 02. 08:36

Bárcsak ilyen lenne az élet… végtelenítve tudnám nézni.

nargli - 2019. 07. 02. 17:37

Agatha: köszönöm!:)

örülünk, vincent: én is így vagyok!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz