login |

Ismerős sorozatokra vágyunk?

2019. 07. 10. 21:38 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: a hét kérdése

Stranger Things proves we don’t want totally original stories. We want familiar ones.

Ez volt a Vox egykori cikkének címe: a Stranger Things azt bizonyítja, hogy nem teljesen eredeti történeteket akarunk nézni, hanem ismerős sztorikat. Szerintetek? Van valami ebben a megállapításban?

(Hmm, a Stranger Things kapcsán én is írtam az ismerősségről, de míg nekem a 80-as évek ismerős, addig a 30-on aluliaknak nagyon nem, és a fiatalok között is sok az ST-rajongó. Meg aztán, ahogy a 3. évad kapcsán is kommenteltem, aki pozitívan áll hozzá, az hommage-t és tisztelgést emleget, aki negatívabb, az kliséket és kopizást.)

De egy kicsit el is kalandoznék innen, hiszen a fenti kijelentés eleve abból az alapfeltevésből indul ki, hogy bármikor is igény volt eredeti sorozatokra vagy eredeti sztorikra. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, én is ezt mondom, de a nézettségekből és egyéb népszerűségekből ítélve még a junkie-k többségére is az az igaz, hogy elkerüli az “eredeti” új sorozatok zömét, és IP-re épülőkkel, vagy bármiféle előzménnyel rendelkezőkkel próbálkozik inkább. Tisztelet persze a kivételnek.

Nyilván egyébként a cikkben emlegetett gondolatmenet pedig abból a sirámból indul ki, amit a fenti kijelentésemre esetleg válaszul kaphatnék, hogy Hollywood kifogyott az ötletekből, csak “nem eredeti” film és sorozat van, holott csak az a helyzet, hogy egyrészt a nézők orientálódása miatt a stúdiók és csatornák inkább “nem eredeti” művekkel rukkolnak elő, hiszen a jelek szerint azokra van igény, és azokat könnyebb eladni – miközben a tévésorozatos történelemben sosem volt annyi piszok eredeti ötlet, mint ma.

Valahol szomorú is, hogy azt a nagyon sok eredeti pilotot, amiből minden írónak van vagy 5-10, simán visszadobják a csatornák. Azért van mindenkinek legalább ennyi, mert ezek kellenek ahhoz, hogy állást kapjanak. Ha egy showrunner írószobát alakít ki új sorozatához, akkor több tucat író közül kell választania, és az első rosta az eredeti pilotszkript olvasása – régebben ez még spec szkript volt, vagyis már létező sorozat egy epizódjának forgatókönyve, de az elmúlt években változás történt e téren.

(Az “eredeti” szkriptek zöme tehát meg is íródik – hogy aztán ne valósuljon meg. Cserébe viszont remek sample, mintamunka lesz az író számára, amivel egy rakás megbízást tud szerezni. Ennek kapcsán mindig Drew Goddard példáját szoktam elővenni, akit a stúdiók és csatornák is istenítettek, hogy milyen zseniális, mert olvasták, amiket írt, tömték munkával, és szinte egy próbálkozása sem valósult meg sokáig, mert… túl eredeti volt – ez Hollywood, a forgatókönyv-fejlesztésből remekül meg lehet élni. Aztán persze jött neki a Cloverfield és a Cabin in The Woods, majd a Daredevil-sorozat, pár blockbuster, a tavalyi szuper Bad Times at the El Royale, és most is pár nagy címen dolgozik.)

De elkalandoztam, a kérdés a fenti, eredetiség kontra ismerősség.

6 hozzászólás Ne habozz!

human - 2019. 07. 10. 21:43

de a legnagyobb kult sorozatok többsége mégis eredeti valamilyen szinten, nem létező IP-re épült, maximum zsánerre. mármitn a tényleges kulturális lábnyomot azok teszik le, nem a mittmén, Halálos fegyver vagy Magnum újrája.

Anonymus - 2019. 07. 10. 22:10

Engem kikergetnek a világból az ilyen kijelentésekkel, hogy semmi eredetiség sincs.
Filmeknél 10-ből 9 alkalommal eredeti nem remake nem folytásos filmet nézek és sose fogyok ki belőlük.
Sorozatoknál méginkább újdonságokra vágyok, mivel ott sokkal jobban megválogatom mit nézek. Spinoffokat kizárólag olyan sorozatokhoz nézek, amiknél az eredeti minimum 9/10-es volt.

Deny - 2019. 07. 10. 22:29

Az biztos, hogy én szívesebben nézek “bevált recept” alapján keszült sorozatokat. Nem tudom, hogy ez-e rá a jó kifejezés, arra gondolok, hogy nem igazán van a nézett szériáim között olyan, ami túlzottan eredeti lenne, inkább sablonra épülnek (pl. kórházas drámák, családi szitkomok stb, és általában nincs bennük semmi plusz csavar, amivel igyekeztek feldobni a sablont).

Engem nem szoktak zavarni a klisés történetszálak sem, mert minden sorozatban mások a karakterek, szóval másképp fog lecsapódni ugyanaz a dolog X sorozatban és Y-ban. Ilyenkor mindig kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog az adott esetben kihatni a dinamikára, hogyan fognak rá reagálni a karakterek.

Talán jelenleg a legeredetibb koncepcióval rendelkező sorozatom a Good Place, ahhoz foghatót még nem nagyon láttam/néztem, de lehet, hogy ezt is csak én tartom eredetinek, mert mondjuk korábban elkerültek az ilyen jellegű produkciók, ha voltak.

Mom - 2019. 07. 11. 06:57

Az alapötlet ahhoz kell, hogy egyáltalán bepróbáljak egy sorozatot. Ha itt már csupa olyan dolgokat sikerül összeszedni, amik kicsit sem érdekelnek, akkor a sorozat sem fog – zsenialitás ide vagy oda. Ha jók az alapok, akkor is elcsúszhat minden a megvalósításon.

Hogy mekkora részarányt képvisel az alapötlet és a megvalósítás a végeredmény tükrében, talán szubjektív, de szerintem a megvalósítás mindenképpen súlyosabb elem. Nekem az a fontosabb, hogy ne az ötlet legyen eredeti, hanem a megvalósítás.

Viszont a kérdésnél maradva: kevés remaket nézek/néztem, viszont megvannak azok a húzószavak egy sztoriban, amik rábírnak, hogy várjam a pilotot, vagy bepróbáljam a sorozatot. És utána már a megvalósításon múlik minden. Ha klisés, sablonos lesz a kivitelezés, és a színészek, karakterek se mentik meg, akkor nem fog érdekelni. Ha viszont egy ezerszer látott alapot tudnak ügyesen használni, simán kitartok a végig. De nyilván, mivel kategóriákról, vagy zsánerekről beszélünk, lesz bennük hasonlóság.

Ahogy a kajákban sem az a koncepcióm, hogy csak azt eszem amit előtte még soha, hanem azt, ami finom. A csirkemellet is meg lehet unni, de millió féle képpen elkészítve továbbra is az egyik kedvencem.

Uatu - 2019. 07. 11. 12:46

Nem kell itt az eredeti ötlet hiányára gondolni.
A Stranger things-ben sok munka van, de ha mégis le kellene írni a sorozatot, akkor az első évad alapján olyan, mintha a BMX banditák alapgondolatából Stephen King írt volna könyvet, amit David Lynch megfilmesített.
Ez kell az embereknek: tudják valamihez vizsonyítani, amit ismernek.
De ennek vannak egyéb példái is: Kaliforniai álom, vagy az egész képregény film/sorozat mizéria is ilyen valahol.

juhaszvik - 2019. 07. 12. 08:07

Szerintem itt (a stranger things esetében) magának a múltnak ennyire szórakoztató és látványos megidézése a koncepció. Az eredetiségét nem az határozza meg, hogy mihez nyúlnak hozzá, hanem az, hogy hogyan. És az, hogy a fiatalok esetében is sikeres, az pedig azt mutatja meg, hogy jól csinálják, amit csinálnak (nem pedig kizárólag a nosztalgia viszi a hátán).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz