login |

Egynyári kaland: vége a 4. évadnak. És a sorozatnak is.

2019. 07. 21. 21:30 - Írta: Shannen

16 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Négy év alatt a könnyed nyári tini limonádénak indult Egynyári kaland sokat változott, a karakterek felnövésével együtt elkerülhetetlenül komolyodtak a történetszálak, szereplők jöttek-mentek, bár a kemény mag megmaradt, a zárószezon nyitására pedig még a Balatonra is visszatértünk. Ám a sorozat sosem talált vissza az első évados szerethetőségéhez. 

Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna jó részek a későbbi évadokban is, sőt, a 4.évad sokkal jobban sikerült, mint a harmadik (bár ott is megoszlottak a vélemények).

A zárás nagy erőssége, hogy a szezon első felében a történet egyszerre játszódott a Budapesten és a Balatonon, így újra érezhető volt az a felszabadult nyári feeling, amiért sokan szerettük az első két évadot is. Azt pedig bátran kimerem jelenteni, hogy az évad legszórakoztatóbb epizódjai a nyaralós részek voltak. Nekem ezért kicsit ki is lógott, hogy az utolsó részekben véget ért a nyár és megint mindenki visszakerült Pestre, hogy a munka vagy az egyetemi kihívások maguk alá temessék őket.

Idén sem úsztuk meg klisék nélkül, főleg, ami a szerelmi szálakat illeti és idén is volt jó pár viccesnek szánt, de inkább kínosan elsülő pillanat (például Gábor fake amerikai akcentusa vagy Ákos anyja). Érdekes módon pont a két eredeti szereplő, Zsófi és Bence kapta a legkevésbé sikerült szálakat, annak ellenére, hogy az igazán komoly történések is nekik jutottak.

Arról nem is beszélve, hogy Zsófi esetében ugyanazokat a köröket futjuk szerelmi téren immár négy éve. Pedig mindkét esetben izgalmas kérdéseket feszegettek az írók, de a drámainak szánt momentumok nem voltak igazán maradandóak.

Viszont azt sem lehet tagadni, hogy ha Zomborácz Virágék elkapják a fonalat, akkor fergeteges komédiát tudnak összehozni, ezt idén több alkalommal is bizonyították.

Mostanra a színészgárda is elég összeszokott és tapasztalt lett ahhoz, hogy a poénok tényleg üssenek. A csapat dinamikája, az újonnan érkezőkkel együtt, végig remek volt, aminek az egyik csúcspontja nyilván a srácok kalandos Balatonra lejutása, a másik pedig a vadnyugati kalandjátékos epizód volt (4×05 – aminek a stáblista utáni jelenete minden egyszerűségével együtt a legviccesebb volt, amit mostanában láttam), de Kökény szülei is emlékezetesek maradnak.

Ha pedig színészek, akkor nem lehet nem kiemelni Walters Lilit, aki Luca megformálásával simán egy új magyar klasszikus sorozatfigurát teremtett. Mostanra egyértelműen ő lett a sorozat szíve és lelke, ami egyaránt köszönhető annak, hogy a legjobban megírt karakterről van szó és ezt mintha csak a színésznőre öntötték volna. Egy-egy fintorral, egymondatos visszavágással vagy dallal tökéletesen átadja ennek a kicsit fura, hebrencs és nagyon szerethető lánynak az érzéseit.

Ja, igen, a dalok. 

Tavalyhoz hasonlóan most is kaptunk több eredeti dalt Luca és/vagy Ákos előadásában. Nem mondom, hogy ilyesmiket szoktam amúgy hallgatni, de nagyon elkapták a hangulatot és egyébként is a sorozat legjobb párosáról van szó, így biztos nem én vagyok az egyetlen, aki azóta is többször meghallgatta a Fagyjon rátok a Balaton, a Másik Bolygó, vagy a Kicsit úgy számokat (utóbbi kettő videó spoileres!).

Bár hullámzó volt a minőség, és egészen más lett a sorozatból a 4. évad végére, mint ahonnan indult, összességében kellemes nyári kikapcsolódásnak mindig jó volt, emlékezetes  jelenetekkel (máig elmosolyodok, ha eszembe jut az S3 bebábozódós jelenete) és többségében szerethető karakterekkel. Ha valakinek kimaradt, akkor egy bepróbálást, legalább az első évad, mindenképp megér.

16 hozzászólás Ne habozz!

Bence - 2019. 07. 21. 22:46

Sajnos nekem nem volt időm írni róla, úgyhogy örülök ennek, szinte mindennel egyet is értek!
Egy apróbb megjegyzés, a Gábor-féle akcentussal nem volt bajom, ugyanis a karakter játszott rá a “menő amerikai” stílusra, nem írói szándék volt, hogy akcentussal beszéljen.
Egy kis kulisszatitkot is megosztanék veletek, én magam is szerepeltem a sorozatban, mint statiszta. Egy forgatási napot voltam velük egy augusztusi napon, késő délutántól másnap reggelig. A kempingben forgattunk, a sztori szerint a Balatonon, amúgy Pesten. Öt szereplő jeleneteit forgattuk: Luca, Ákos, Szilvia, Levi és Kökény voltak ezeken a napon, a rendező Zomborácz Virág volt. A stáb nagyon profin és összeszokottan és jó hangulatban dolgozott. A statisztákkal is nagyon rendesen viselkedtek.

Bazsi - 2019. 07. 21. 22:53

Kár h vége, az első két évadot kifejezetten szerettem.
A harmadik és a negyedik évad nem jött be annyira, az új szereplők nem tetszettek annyira mint a régiek, es nagyon hullamzó volt az egész. A hangulata is teljesen más lett az egesz sorozatnak.Ebben az évadban is voltak nagyon nagyon mély pontok de azért volt jó is benne. Összességében azért szerethető volt. Hátha mégis folyatják… Olyan minőségben mint az első két évad!

Nikolka - 2019. 07. 21. 22:55

Én még csak a 4×3-ig láttam. De eddig nagyon tetszik. Igen, az első évad más volt hangulatilag. Viszont Luca Enikő és Ákos nálam óriasi kedvenc. Mind a karakter, mind a színészek. Így nekem az utolsó 2 évad ezért tetszett nagyon, mert ők hárman szimpatikusabbak, mint az eredeti gárdából bárki.

Cápi - 2019. 07. 21. 23:17

Borzalmasan buta lett az egész. Ugyanazok a siralmas körök, kínlódás, 0 történet. A legtöbb konfliktus abból volt, hogy áll a 2 szereplő és bután nyökögve nézi egymást. Se érdemi üzenetet nem közvetít, de normális története nincsen, folyamat az vitte előre az eseményeket, hogy valaki valamit meglátott, besérült aztán ment a hiszti. Az írók szégyellhetnék magukat… Zomborácz Virágra egy pohár vizet nem bíznék ilyen után, annyira nagy 0 volt az egész… Pedig szerettem az elején nagyon.

mankapanka - 2019. 07. 21. 23:41

a poszt olvasása közben is a “kicsit úgy” ment…:D

Hallak65 - 2019. 07. 22. 00:41

Az első évadnak azért más a hangulata, mert más volt a showrunnerje. Utána cserélték le azokra, akik az utolsó 3 évadot csinálták.
Az első évadnak megvolt a bája. Az tényleg egy tini sorozat volt. A maradék 3 évad inkább young adult sorozat lett.
Walters Lili lopta a show-t, főleg a 3. évadban. De az ő karaktere kapott kézzelfogható fejlődést is. Vele tudtak mit kezdeni.
A többi?
Zsófi max az utolsó évadban fejlesztették, főleg az utolsó részekben, mikor az apja beteg lett. Előtte betöltötte az eyecandy szerepét. Lásd s401 szúnyogcsípéses részt.
Bence sehova se. Komolyan semmi háttér sztorija nincs. 0 fejlődés. Legnagyobb érdeme az életben, hogy összeszedte a Zsófit. Legalább megtartotta volna hátrányos helyzetű konyhát, de még onnan is elhúzott mikor felcsillant némi remény a fejlődésre
Gábor a legirritálóbb karaktere a magyar sorozat gyártásnak. Héricz Patrik nem tudom milyen megfontolásból választotta ilyen vontatottnak Gábor beszédét, de iritáló. Karakterfejlődés itt se volt. Az elején Gábor a kapott lángosost a végletekig fejlesztette és ambíció voltak. Lást azt a részt, mikor kijött az Apeh az első vagy második évadban. A 4. évadra meg eljutott addig, hogy háziférj akar lenni. Juhé.
Ákos Luca mellett kapott karakterfejlődést. De olyan érzésem van, mintha pont Luca miatt fejlesztették volna csak, hogy értelmet kapjon kettejük kapcsolata.
Enikő karaktere teljesen felesleges volt és egyáltalán nem indokolható a jelenléte.
Levente csajos döntése a végén olyan volt, mint a Scott Pilgrim vége. Mindenki tudta, hogy kivel kellen összejönnie és a jelek is végig arra mutattak, majd egy huszárvágással eltérítik… De az Emőke szülei vitték a pálmát rendesen :D
Az időközben lemaradt szereplőket pedig egy cameo erejéig vissza hozhatták volna. De kár sokat várni ettől a sorozattól.

Tele volt jó ötletekkel a sorozat, de nem tudták egésszé tenni. Nem tudták megosztani a figyelmüket az írók a rengeteg karakter között és a legtöbbje ezért el is sikadt.

A rengeteg hibája ellenére szerettem a sorozatot, de nem tudnék rá 5/10-nél többet adni.

Lui - 2019. 07. 22. 01:06

Félreértés ne essék, örülök, hogy valakinek bejött, de én sajnos a 4. évadot 20 perc után kaszáltam a megbánás legkisebb szikrája nélkül, pedig én még a 3. évadddal is elég jól megvoltam.
Ha 1 szóval kellene jellemeznem: katasztrófa.

Komolyan Luca az akit ki kell emelni? Életemben nem láttam még ennyire irritáló idegesítő karaktert, talán még amerikai sorozatban sem, pedig van mögöttem párszáz sorozatévad.
Amúgy megkockáztatom, a színésznő is tehet erről jócskán.
A hideg kiráz az ilyen nőktől, és még véletlen sem a külsőre gondolok.

Egyetlen értékelhető momentuma Zsófi , Ő továbbra is egy tünemény.

Kár érte, pedig milyen jó sorozatként indult anno, de legkésőbb a 2. évad végén kaszálni kellett volna.

len90 - 2019. 07. 22. 08:47

@Lui

Zsófi, mint tünemény? Remélem cask viccelsz…ha nem akkor meg kívánom, hogyha fiú vagy cask ilyen barátnőid legyenek (minden barátját megcsalta, esetek többségében tök indokolatlanul, legutolsó pszichiáter csávót szimplán cask azért mert már össze se Kellett volna vele jönni, annyira különböző jellemek voltak és végig úgy viselkedett, mintha ez a srác hibája lenne…ha meg lány vagy akkor intézd te is ilyen fantasztikusan a kapcsolataidat :)

@Shannen,

Vicces mennyire szögellentétesen látunk mindent (kivéve, hogy Luca-Ákos duó vitte a showt az utolsó két évadban). Szerintem a harmadik után nagyon lapos let a 4. évad, ami azért is furcsa, mert a haramdikban egy csomó új karaktert (Ákos, Enikő meg az építész srác aki azóta eltűnt), Kellett megalapozni és gyakorlatilag a 2-3. résztől már teljesen működtek, itt meg a már meglévő karakterekkel sem tudtak nagyon mit kezdeni. Nekem a sorozat csúcsa a 3. évad negyedik vagy ötödik részének nagy össznépi veszekedése volt, ott értek legjobban össze az addig külön-külön futó szálak és minden akarakter ki tudott bontakozni…

Amiket meg kiemeltél a negyedik évad csúcspontjainak azok nálam pont a mélypontok, főleg a Boglárka rendezte kalandjáték. Értem, hogy poén akart lenni, de a kivitelezésen nagyon elcsúszott, kicsit olyan érzésem volt, mint amikor kiskoromban néztem a szintén Magyar “Na, végre itt a nyár!”-t, abban voltak ezek az erőltetett kalandfilmes fordulatok, mint amikor bemennek a házba és egy őrült nő vadászpisztolyt fog rájuk meg a stoppos “elrabolja” a fiúkat. Ha már társadalmi görbetükör akkor szintem a “csajozási coach”-os jelenetek sokkal jobban működtek és sokkal jobban illettek is a sorozat hangulatához.

DE A DALOK TÉNYLEG ZSENIÁLISAK VOLTAK!!! És a vége főcím is mindig jó volt!

Ronaldo - 2019. 07. 22. 10:00

Nagyjából egyetértek. Gábor 1 év alatti amerikanizálódása elég nyomorult lett, ellenben Luca telitalálat volt. Mindig az ő jeleneteit vártam. Összességében nekem a 3. éved tetszett a legjobban, talán a frissessége miatt, de itt is jól megoldották, hogy a “siránkozók” kaptak egy kis Balatont, ugyanakkor folytatódott a fővárosi élet is.

” Ha valakinek kimaradt, akkor egy bepróbálást, legalább az első évad, mindenképp megér.”

Annyit ehhez hozzátennék, hogy az 1.évadból messzemenő következtetést ne vonjunk le. A múltkor belenéztem kíváncsiságból és most már annyira érezhető, hogy más, mint az újak. Nekem az az igazán bugyuta “Apám beájulna” szintű idétlenkedésnek tűnt. Érthetetlen miért látják egyesek a legjobb évadnak.

Hanna - 2019. 07. 22. 19:25

Minden részletet másképp láthatunk, de azt feszegetni, hogy mennyire más a negyedik évad mint az első, szerintem csacsiság. :) Ez bármelyik sorozatra igaz (na jó, a legtöbbre, pl. Jóbarátok, és tök mindegy, hogy sitcom vagy nem.) És, mivel útkereső és önmagukat kereső fiatalokról szólt, ezért a változás nekem elég logikusnak tűnik.

Anne - 2019. 07. 22. 23:25

Számomra is szenvedés volt a korábbi évadokhoz képest. Viszont ismerős miatt tudom hogy nem kicsit meg volt kötve az író/k keze az idő és a helyszínek miatt, így egész máshogy tekintek már az utolsó “kalandra”. Voltak kedves, emlékezetes pillanatok, a varázsát sem veszett el csak átalakult, dehát én is felnőttem közben. 2015-ben teljesen máshogy viszonyultam még az első évadhoz is, a magam 15 évével.
Hálás vagyok a készítőnek a sorozat létrejöttéért, sok kellemes percet okoztak éveken keresztül. :)

kisanna - 2019. 07. 24. 07:07

szórakozásnak elment, ha az embernek nincs jobb dolga szombat este. de nem kell tőle sokat várni. szerintem a magyar sorozatoktól túl sokat vár a magyar néző (én is), csak azért, mert saját koncepció meg magyar, de nem feltétlenül kell mindig ilyen magasra tenni a lécet.

Dawnie - 2019. 07. 24. 21:29

@Ronaldo-val értek egyet, fura számomra is, hogy tarthatja valaki az első évadot a legjobbnak. Szerintem évadról évadra egyre jobb lett a sorozat. Bejön Zomborácz Virág stílusa, követni fogom a munkásságát.

winnie - 2019. 07. 30. 13:43

dawnie: más volt. azok közül, akik megszokták és azt szerették meg, azok eleve nem fogja 100%-ban elfogadni a változást, minőségtől függetlenül. és minden ízlés kérdése, azt nem lehet mondani, hogy ZV stílusa annyira kommersz, nem véletlen, hogy a legnagyobb nézőelvándorlás az 1. és a 2. évad között volt.

Dawnie - 2019. 08. 04. 10:59

Én azt sajnálom, hogy akik esetleg bepróbálták az első évadot, de nem jött be nekik az infantilisabb stílusa, azok már nem adtak esélyt a következő évadoknak, pedig lehet, hogy érdemes lett volna.

Nikolka - 2019. 08. 15. 23:03

Tegnap este értem a végére. Nekem nagyon tetszett ez az évad is. Ez a 2 helyszínes dolog sokat dobott rajta. Enikő sajnos háttérbe szorult, de Luca és Ákos vitték a showt megint. A 2 színész minden egyes arcrezdülését imádom.
A mellékszereplőket jól eltalálták ebben az évadban is. Enikő főnöke és Ákos anyja volt a csúcs. De Donát is jó volt. Kökény viszont szerintem gyenge volt nagyon. Örülök, hogy Levi nem maradt mellette.

Zsófit én sem értem, hogy lehet szeretni. Ebben az évadban volt 1-2 jó húzása. (Mikor végre őszinte volt Kornéllal pl) De amúgy borzasztó egy lány volt.

Len9o
3×5-ben volt a veszekedés. Nálam is az a sorozat csúcspontja. Tegnap vissza is kellett nézzem, ahogy befejeztem az utolsó részt.

Kornél és a barátai piálós estje mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Imádtam.

Nekem hiányozni fog a sorozat. Nagyon szerettem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz