login |

My Brilliant Friend: az 1. évad – írta vighmarag

2019. 08. 21. 21:02 - Írta: vendegblogger

6 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

Elena Ferrante nevét valószínűleg azok is ismerik, akik nem követik különösebben a kortárs szépirodalmat. Az író titokzatos személye köré komoly kultusz épült a Nápolyi regények viharos sikerének köszönhetően. Sorra jelennek meg az általában tényeket nélkülöző fejtegetések az alkotó személyével kapcsolatban, valódi személyazonosságára azonban mindmáig nem derült fény.

A könyvek sikerét látva csak idő kérdése volt, hogy mikor láthatjuk mozgóképen megelevenedni az 1950-as évek Nápolyát, végül 2018 novemberében jelent meg a Briliáns barátnőm első évadja (itt a pilotkritika a tavaly év végi premierhez), mely az olasz Rai csatorna és az HBO koprodukciójában készült.

Az írás elején fontosnak tartom leszögezni, hogy eddig sajnos nem olvastam a könyveket, azonban a széria hatására mindenképpen pótolni fogom ezen hiányosságomat. Ami azonban a személyem szempontjából hátrány, hiszen egyelőre kimaradtam a korábbi évek egyik leghangosabb irodalmi sikeréből, az ezen kritika szempontjából talán előny, hiszen önmagában tudom értékelni a sorozatot.

Az első rész nyitányában az idős Elena Greco értesül barátnője eltűnéséről, ennek hatására pedig elkezdi leírni, elmesélni barátságuk történetét. Ennek következtében a könyv, illetve a széria is él a narráció eszközével. Bár két főszereplőnk van, az eseményeket minden esetben Elena interpretációjában kapjuk meg, így egy sokkal intimebb élményben lesz részünk.

Emellett a szubjektivitás megfigyelhető az időkezelésben is, a korai évekből csak néhány kulcsmomentum kap szerepet két epizód erejéig, később azonban minden apró részletességgel kerül elmesélésre, még akkor is, ha végig vannak nagyobb időugrások. Mindez összefüggésbe hozható Elena emlékezetével, ugyanis teljesen természetes módon ő sem emlékszik minden momentumra. A történetmesélés ezen módszere szerintem tökéletes volt, a szubjektum beemelése remekül passzolt ehhez az alapvetően mégiscsak személyes történethez.

A sorozat ugyanis vitán felül a Lenu és Lila barátságáról szól, melyet – meglátásom szerint nagyon helyesen – nem idealizáltak az alkotók. Nincsenek nagy érzelmi kitörések, egymás vállán sírás, csupán végig érzékelhető a két lány között egyfajta láthatatlan kapocs.

A két barátnő egyébiránt nagyon eltérő személyiség. Lila egy sokkal karakánabb, öntudatosabb lány, akinek a környezete miatt igen hamar fel kell nőnie. Lenuban kezdetben érzékelhető valamiféle gyermeki báj, némi derű, azonban szépen lassan őt is érik negatív tapasztalatok. A lányok eltérő fejlődési íve az évad második felében mutatkozik meg igazán. Lilának rögtön több kérője is akad, míg Elena bátortalanul teszi meg az első lépéseket a párválasztás felé. Az utolsó részre a két lány élete végletekig különbözővé válik, teljesen más életút áll előttük.

A széria mindemellett egy kitűnő korrajz az 1950-es évek Nápolyáról. Mérhetetlen társadalmi különbségek, és általános dekadencia jellemezte ekkortájt a dél-olasz várost. A családok között szigorú, hierarchikus rendszer uralkodott, a társadalmi helyzetből következő jövőképből pedig szinte lehetetlen volt kitörni.

A megvalósítás többi részével sem lehet különösebb problémánk. Az alakítások rendben vannak, a főszereplőket két színész személyesítette meg, Lilát Ludovica Nasti és Gaia Girace, Elenát Elisa del Genio, és Margherita Mazucco. A tinédzser Elenát alakító Mazucco volt egyébiránt az egyetlen, akivel kapcsolatban ambivalensek voltak az érzéseim. Néhány jelenetben erőtlennek éreztem a jelenlétét, viszont az 1×06-ban, kiváltképp az utolsó jelentben zseniális volt.

A hatodik epizód egyébként is megér egy külön bekezdést, ugyanis véleményem szerint messze ez az első szezon legjobb része. Remek volt, hogy Elenát kimozdították a komfortzónájából, szuperül működtek az új dinamikák, illetve maga a sziget, mint helyszín biztosított egyfajta fojtogató atmoszférát az eseményeknek. Elena első találkozása a szerelemmel igazán érzelmes, a részvégi borzalmat pedig húsba vágóan ábrázolták.

Összegezvén a My Brilliant Friend egy kitűnő sorozat, melynek nézése igénybe veszi a nézőt, ám kétségtelen, hogy hatalmas élményt nyújt. Szerencsére, a második évad elvileg még idén érkezik, a széria pedig minden valószínűség szerint (a sikerből és a könyvekből kiindulva) a negyedik szezonnal fog véget érni. Én kíváncsian várom a folytatást.

6 hozzászólás Ne habozz!

panjoux - 2019. 01. 05. 11:11

Számomra ez az első olyan könyv adaptáció, ahol nem csak azt érzem, hogy a színészek remekül eljátsszák a karaktert, hanem azt, hogy konkrétan életre keltik. És a legszebb az egészben az, hogy nem csak a főszereplőkre igaz ez, hanem a jelentéktelenebb karakterekre, ráadásul a gyerekszínészekre is. Lila ravasz, majdnem alattomos pillantása, Lenú csapongása, Michéle Solara cinikus, fölényes viselkedése, Melina elmebaja, Donato Sarratore hátborzongató édelgése elképesztő pontossággal van ábrázolva, egy pillanatra sem esnek ki a szerepükből, elhiszem, hogy ezek az emberek a vásznon maguk a megelevenedett regényhősök. Remek casting, kiváló színészek. Tűkön ülve várom a folytatást.

sajt - 2019. 04. 03. 09:08

Elsőre kb. 10-15 perc után félbehagytam. Aztán pár nappal később adtam neki még egy esti esélyt. Úgy igazából a 3. résztől kezdtem függővé válni tőle, nekem ennyi kellett, hogy azonosulni tudjak a körülményekkel a szereplőkkel, az egy annyira más világ volt, mint a mostani, vagy akár csak a gyermekkori éveim…

speranza - 2019. 08. 21. 21:32

Nagyon tetszik az összefoglalód. :)
Mély nyomokat hagy az emberben ez a sorozat, kicsit “nehéz” darab. Talán nem sikerül mindenkinek azonnal ráhangolódni, és szerintem nem alkalmas a darálásra sem, de nagyon megéri rászánni az időt, akár többszöri nekifutással is, mert maradandót nyújt. :)

vighmarag - 2019. 08. 21. 21:53

speranza: köszönöm a dícséretet hasonlóan éreztem, nem az a klasszikus darálós darab, nálam is volt, mikor pár óra szünetet kellett tartanom, mert megviselt, amit láttam.

Lanie - 2019. 08. 23. 18:31

Imádtam a sorozatot, okos realista mégis izgalmas nem hiszem, hogy lenne ehhez hasonló életérzésű sorozat, de ha tudnátok nekem ajánlani azt nagyon megköszönném mert egyszerűen vágyom rá, hogy nézzem tovább (ami még sajnos nyilván lehetetlen).

speranza - 2019. 08. 24. 09:34

Hirtelen csak egy olyan sorozat jut az eszembe, ami valamelyest emlékeztet erre: az Edmondo De Amicis könyve alapján készült Cuore – Szív (2001). Korábban játszódik, a 19. század végén, de hasonlóan ehhez, főleg az akkori gyerekekről szól.
Ugyanilyet sajnos lehetetlen lenne ajánlani, mert Elena Ferrante dekadens világa szerintem annyira unicum, hogy nincs másik hasonló. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz