login |

13 Reasons Why: kezdett a 3. évad

2019. 08. 23. 19:30 - Írta: Necridus

26 hozzászólás | kategória: kritika,

Megvan az a Netflixes könyvadaptáció, ami 2 éve hatalmas (és ellentmondásos) közönségkedvenc volt az első évadjával, majd a regényt kinőve csúnyán hasra esett a második szezonnal (nyilván nem nézettséget tekintve), és amiből még két etapot gyárt a Netflix? A 13 Reasons Why S3 ma érkezett a Netflixre magyar felirattal – és szinte rebootolva az egész sorozatot.

A 3. évad tehát nem sokban függ össze a korábbiakkal, teljesen új történetet vezet, új felépítést is kapott a sorozat és egy új főszereplőt is. Persze a karakterek a régiek, őket (a jellemüket, múltjukat, motivációikat) jó, ha ismeri a néző, így nem egyszerű újoncként bekapcsolódni.

Ráadásul a marketing is új irányt vett, elvégre egy olyan nagy eseményt, mint Bryce Walker halála, nem rejtegetnek, hogy majd sokként érjen minket, hanem konkrétan azzal reklámozzák a sorozatot, s így majd a tettes kilétének felfedését akarják a drámai tetőpontra helyezni – hogy ez mennyire lesz sikeres, az elég személyfüggő, mert ugye ha olyan ölt, aki abszolút érdektelen számunkra, akkor csak legyintünk. Ha egy gyűlölt karakter, akkor talán örülünk, ha pedig egy jófiú, akkor lehet, hogy túl kiszámíthatónak tartjuk majd. Nehéz dolga van így a 13RW-nak, nem kis csavart kell hoznia ahhoz, hogy ez működjön.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Nyolc hónapot ugrunk az időben a tavalyi finálé óta, amikor nyomozás indul Bryce Walker eltűnése ügyében. Egy új karakter, Ani kerül rögtön a középpontba, és szinte új Hannah-ként narrátorrá is avanzsálják, aki a kihallgatáson meséli el, mi is történt az elmúlt 8 hónapban, mióta beköltözött a Walker család vendégházába (az édesanyja Bryce nagyapjának a gondozója). Nyilván őt is gyanúsítottá kellett tenni, így rögtön úgy kezd a szezon, hogy vért takarít egy ruhadarabról idegesen.

A nyolc hónappal ezelőtt kezdődött eseményeket egyébként színesen ábrázolják, míg a jelent szinte szürkén (ha kihallgatást pedig konkrétan fekete-fehérben, mintha az a sötét jövő lenne), illetve a képkivágással is játszadoznak: a szürkés jelen megkapja a “szélesvásznat”, alul-felül a fekete sávot, míg az élénk színekben pompázó múlt teljes képernyőn mutatkozik meg. Csak az a baj, hogy mire ez rendszeressé és érthetővé válik, addig félórányi “mi a frász történik most?” és “semmit nem értek, akkor most mi mikor van?”-morgáson leszünk túl.

Az ugrándozás után viszont a premier főként flashbackekből áll, ami nem is baj, mert ott legalább történik valami, míg a jelen/jövő csak beszélgetést, érdektelen, nyomozáshoz hasonlító hangos gondolkodást tartalmaz. A hihetetlen egyszerű és kreativitástól megkímélt időben való ugrándozások mellett a sorozat mintha csak egy selejtes kirakós lenne, úgy hintenek el egy-egy olyan információt, amiről fogalmunk sincs, mégis teljesen nyilvánvaló tényként kezelik a karakterek, ilyen a bálon történt balhé, amiről az első percek óta beszélnek, de még a 3×05-ben sem találkoztam az eseménnyel.

A múltban elég egyszerűek a történések. Tyler fegyveres incidensét eltusolták Clayék, és folyamatosan felügyelik – van, hogy Tony viszi suliba, van, hogy Clay, délután pedig Justin, Jessica, Alex és a többiek osztoznak a daduskodás szerepén (miért nem dugják be egy pszichológus irodájába?). Meg ugye jött az új lány, Ani, akit Clay vezet körbe, miközben karakteréhez teljesen idegen módon nekimegy egy nagy focistának, hogy megvédje az épp piszkált kisebb felet az iskola folyosóján. Ja, Jessica meg elindul a feminizmus útján – illetve a túlzott feminizmus útján, ahol már agresszív is lesz nem egyszer… overfeminsm?

A következő néhány rész pedig egyre furcsább az összképet illetően, elvégre meghalt egy elég jelentős személy mindenki életében, meg még az abortusz is középpontba kerül, közben Jessica szexuális életének legkisebb részletét is megtudhatjuk szinte ugyanazon órán belül. A történet viszont legalább egy fokkal érdekesebbé válik, ahogy sorban derülnek ki Bryce halálának körülményei, de azért nem hiszem, hogy bárki el fogja dobni az agyát ezektől. Tyler meg még mindig indokolatlanul sokat fotózgatja magát félmeztelenül a szobájában két teljesen eltérő jelenet között.

Nekem nem volt több ez a kezdés 5/10-nél, de remélem, hogy idővel jobb lesz az évad azért, mert már az előzetes miatt nagyon vártam, és eddig csalódást keltő, zavaros és egyszerűen üres. Ettől még az évadzárós írással hamarosan érkezem.

26 hozzászólás Ne habozz!

tszajko - 2019. 08. 23. 19:03

Hát elég lassan csúszik, egész nap itthon voltam, de még csak most járok az 5. résznél.

Egyébként alapvetően igyekeznek a friss tartalomra koncetrálni, tehát az előző két évad eseményeinek inkább csak a karakterek jelenlegi állapota miatt van jelentősge, de szerintem lehetetlen friss nézőként whodunnitként élvezni:
– nincs bemutatva előzetesen a gyilkosság, szóval a konkrét események alapján nem lehet spekulálni
– ha valaki nem ismeri a karaktereket és azok motivációt, akkor nem igazán tudja meggyanúsítani őket
– minden rész egy újabb teljesen váratlan csavart hozott eddig, ami az adott részben felépült teóriákat gyakorlatilag nullázta – így erős a gyanú, hogy a végén is majd egy ilyen hirtelen fordulat alapján lesz ráhúzva valakire a lepedő
– egy új néző valószínűleg nem bírja hosszú távon elviselni a borzasztó új narrátort :D

Thusor - 2019. 08. 23. 19:56

Kezdett? Akkor nekem miert nincs fent a netflixen a 3. evad? Meg mindig csak az elso ketto van fent. Sot a 3. evad trailer lejatszasakor az irja hogy Magyarorszag regioban ez nem jatszhato le. Akkor itt valami gubanc lesz.

winnie - 2019. 08. 23. 20:03

passz, nálam minden további nélkül fent van és indul-

Thusor - 2019. 08. 23. 20:30

Kozben megjavult, de igy 30 percig nalam nem volt elerheto Magyarorszag regioban az uj evad.

Thusor - 2019. 08. 24. 12:51

Lehetséges spoiler:

Végig pörgettem az új évadot. Nekem nagyon tetszett. Szerintem hozta az első évad teljesítményét. Az első néhány rész (úgy 3-4) kicsit lassabban indítja be a történetet, de utána eléggé a képernyőre ragasztja az embert. Tetszett ahogy feldolgozták, hogy milyen egy ilyen esemény után elindulni a gyógyulás, vagy legalábbis a feldolgozás útján. Külön kiemelendő, hogy nem csak az áldozat de a tettes szemszögéből is, aki akár be is ismeri a tettét, feléri ésszel tettének súlyát és változtatni akar.

A lezárás is egész jó volt, a csavarral a végén, habár minden döntésükkel nem vagyok megelégedve. Például, hogy Montgomery-re rákenték tulajdonképpen az egészet, mert már úgyis halott, megvédeni nem tudja magát. Az igaz, hogy nem volt szent a srác, elkövetett gusztustalan dolgokat, habár ő maga is sérült volt, amivel tettei részben magyarázhatóak. De ezzel szemben se igazán tudom elfogadni a lezárását az évadnak, remélem az utolsó 4. évadban azért lesz valami következménye Jess és Alex tettének, még ha igazából elégtételt vettek egy sorozatos bűnelkövetőn.

Összességében szerintem jó évadot zárt a sorozat, várom a folytatást és azt, hogyan zárják le az egészet. Nem vagyok szakavatottja a témának, amit a sorozat feldolgoz, de mint hétköznapi ember, laikus azt kell, hogy mondjam átjöttek az érzelmek és az a vívódás amit egy ilyen lelki traumából történő felállás művelhet egy emberrel, akár tettes vagy áldozat.

chocojoy - 2019. 08. 24. 15:28

Eddig 2 epizódot néztem meg, de még annyira sem tartja fent a figyelmemet, mint a 2. évad. (Pedig az 1-t kimondottan tetszett)

A fő ok pedig Ani karaktere. Egyszerűen irritáló a narrációja, egyszerűen érhetetlen, ahogy a többiek viszonyulnak hozzá; hirtelen központba kerülése, mindenhol ott kell lennie, mindenki elmond neki minden titkot… miért?

zukkej - 2019. 08. 24. 16:30

Hát igen
Egy kenyai-brit felmenőkkel rendelkező Amerikában élő lányt megtenni az évad központi figurájának elég merész húzás volt az íróktól
Az meg tényleg idegesítő, hogy gyakorlatilag az ő szemszögéből, narrációjával látjuk az eseményeket, úgy, hogy a néző számára eddig teljesen idegen karakterként lép be a sorozatba. De ha ez kvázi reboot akar lenni, akkor minek pár perccel a 2.évad zárása után vesszük fel a fonalat? (az egyik idősíkon)
És tényleg unalmas a sztori. Minden egyes résznek megvan a maga főszereplője (Anin kívül) akit a rész elején meggyanúsítanak, majd a rész végén kiderül az ártatlansága és ez így megy részről-részre
Annak, aki pedig nem látta a 2.évadot esélye sincs régi-új nézőként becsatlakoznia, mert folyamatosan visszautalgatnak eseményekre, olyanokra is, amit a néző még nem is látott, így sokszor számunkra fogalmunk sincs miről is van szó
Csalódás, masszívan :(

Thusor - 2019. 08. 24. 16:35

chocojoy:

Nekem nem volt zavaró Ani karaktere. Főleg azért is volt érdekes a bevonása a történetbe, mivel nap mint nap látta Bryce-t, nem csak azt az oldalát amit az iskolában, sportpályán vagy bulik alkalmával mutatott, hanem a sokkal törékenyebb, sérültebb oldalát is.

Szerintem Ani-val azért osztották meg a titkaikat mert Clay folyton Ani nyakán lógott, mindenhova együtt mentek, rengeteg mindent együtt csináltak. Ebből kifolyólag a Clay körül lévő kör megbízott Ani-ban, ahogy Clay-ben is bíztak, sőt mint ahogy az kiderül az évadból, Clay-re fel is néztek az iskolában egyesek. Így véleményem szerint, mivel Clay nagyon jóban volt Ani-val, a többiek is jobban megnyíltak neki. De egyébként még eléggé az évad elején jársz, lehet ahogy tovább nézed több minden érthetőbbé válik. Mint ahogy azt az előző kommentemben is írtam az első 3-4 rész eléggé felvezető, utána pörög fel a történet jobban.

zukkej - 2019. 08. 24. 17:00

Thusor:

Igazad van abban, amit írsz. De a kérdés az, hogy van-e a nézőnek türelme 3-4 esetleg 5 részt végigszenvedni, mire tényleg felpörögnek az események? Különösen, ha folyamatosan olyan dolgokról, visszautalásokról van szó mint a
spoiler Homecoming meccs? spoiler vége
Amiből 7 rész alatt (én ott tartok)egy képkockát sem mutattak meg, vélhetően szándékosan persze. Az régen rossz ha az írok szándékosan hülyének nézik a nézőt és nem avatják be, de mégis elvárják, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsunk neki, azért említik kábé részenként ötször minimum

Thusor - 2019. 08. 24. 17:37

zukkej:

Igen, sajnos át kell vészelni a felvezetrő részeket, utána már pörgősebb lesz a történet. De szerintem kellett a felvezető, több okból is. Ani karakterének felvezetése, hogy viszonyul Clay-hez, valamint a suli és a csapat többi tagjához. Valamint ami még fontosabb, hogy megismertetni, milyen benyomása van Bryce-ról, teljesen függetlenül attól, hogy mit is csinált a lányokkal, a sportolókkal. Ő volt aki igazából egyedül látta Bryce változni akarását és vívódását. Az első kéz éved főként az erőszakokról, leleplezésről, tárgyalásról és az áldozatok sebeinek gyógyulásáról szólt. Ez az évad foglalkozott egyedül Bryce érzéseiről és a tetteinek miértjeivel. Szerintem ezért elkerülhetetlen a hosszabb felvezetés.

Nem érzem, hogy az írók hülyének néznék a nézőt, inkább arról van szó, hogy nem akarták előre megmutatni mi is történt, ki követte el a gyilkosságot. Mert ahogy ebben az évadban elhangzik, mindegyikőjüknek nyomós oka volt megölni Bryce-t. A kérdés már csak az, hogy kinek volt rá alkalma és kinek volt rá bátorsága. Ezt vezetik fel az írók szépen fokozatosan, majd az utolsó részben helyretéve az egész történetet.

Anonymus - 2019. 08. 24. 17:54

Ez az évad még a 2.-nál is sokkal gyengébb lett, bár azt se néztem végig, de most erre visszatértem, de kár volt.
A nézői reakciók is sokkal rosszabbak mint a 2. évadnál.
Szegény sorozat hova jutott.. :(

chocojoy - 2019. 08. 24. 19:22

Thusor

Tehát ha a készítőknek ez volt a célja Ani karakterével, szerintem az régen rossz. Bryce-al kéne szimpatizáljunk és sajnáljuk, mikor a karaktere konkrétan egy többszörös erőszaktevő, bully és indirekt okozta a halálát Hannának? Tudom, hinnünk kéne a második esélyben, de ha azt nézzük, mennyire nem mutatott egy csöppnyi lelkiismeret furdalást az előző évadokban, akkor a netflix kicsit elkésett ezzel a húzással.

Ha mindenáron szerették volna megmutatni Bryce ‘szimpatikus’ oldalát is, egy korábban már bemutatott karaktert is használhattak volna, például Chloét. Vagy legalább ne adták volna Aninak a narrátor szerepét is az egész évadra…

zukkej - 2019. 08. 24. 20:29

Thusor

Igen látom, hogy árnyalni akarták Bryce karakterét, de egyet kell értenem chocojoy-al is: ha leegyszerűsítjük Bryce volt az első két évad főgonosza, ő “tette meg” az utolsó okot, a legvégsőt Hannah megerőszakolásával.
Ettől függetlenül, szerintem Hannah mellett az egyik legerősebb karakter volt, a színész nagyon jól játszotta ezt a szerepet
Szóval ilyen tekintetben hiányozni fog a 4.évadra

tszajko - 2019. 08. 24. 20:34

@zukkej

Önmagában az, hogy kenyai-brit hátterű Ani karaktere, az szerintem senkit sem érdekel, erre maximum bátortalan mentegetőzésként lehet hivatkozni. Felőlem latino férfi vagy ázsiai transznemű is lehetett volna, a fő probléma az volt, hogy 8 hónap után olyan természetességgel beszélt a teljes közösséggel, és vádolta meg a tagjait, mintha a többiekkel együtt járt volna oviba. Minden alkalommal, amikor “we”-ként referált a társaságra, kedvem lett volna megmarni magam. Ráadásul a sorozat még az elvárható effortot sem tette meg arra, hogy bemutassa, hogy Ani miért ilyen bennfentes, gyakorlatilag Clayen és Jessicán (a vele való összebarátkozása is elég légbőlkapot) kívül senkivel nem kerül szorosabb viszonyba.

franny - 2019. 08. 24. 22:01

@tszajko

Minden szavaddal egyetertek, Ani helye az egesz csapatban meg az, hogy játszi konnyedseggel osztottak meg vele a legfeltettebb titkaikat, holott nem is ismertek – az egesz szitu nagyon off szamomra, persze kellett valaki, akin keresztul arnyalni tudjak Bryce karakteret, de akkor is, tipikusan ilyen jolly jokert csinaltak belole, akinek kb korlatlan hatalma volt, egyreszt a multnelkulisege, masreszt mert valahogy minden szal nala futott ossze, Clay-ek bandajan meg Bryce-on keresztul is – eleg meguszos iroi huzas. Chloe dramajat kb kihereltek, amit vele csinaltak az szerintem nagyon gyenge volt, sokkal tobb potencial lehetett volna benne.
A vegkifejlet nekem inkabb tetszett, mint sem, bar nem tokeletes, de logikus megoldas volt, kivancsi vagyok, merre viszik a kovetkezo evadot.

Thusor - 2019. 08. 24. 22:16

Spoileres lehet!

chocojoy:

Én úgy gondolom, hogy azért választották Ani karakterét, mint narrátor, mert ő elég közel volt Bryce-hoz, mindkét oldalát ismerte (agresszív sportoló, sérült otthoni “gyermek”), valamint a legkevesebb indítéka volt megölni Bryce-t. Már az évad plakátján is csak annyit írtak Ani-hoz, hogy Jess-hez és Claye-hez közel áll, ezért lehet gyilkos, de szerintem ez nem túl meggyőző indíték. Így talán Ő volt a legjobb lehetőség narrátornak. Ha mást választanak Claye-t, esetleg Jess-t stb akkor elég furán narrálták volna saját tetteiket kívülről.

zukkej:

Igazad van abban, hogy hiányozni fog Bryce karaktere, mert tényleg érdekes személyiség volt, valamint a színész is elég jól alakította a szerepét. Ugyanakkor az is igaz, hogy várható volt, hogy nem úszhatja meg következmények nélkül mindazt amit éveken keresztül okozott másoknak. Még akkor sem, ha ebben az évadban 180 fokos fordulatot véve mindent megbánt, bocsánatot szeretett volna kérni (sőt egyesektől kért is) és mindent jóvátéve a megerőszakoltak, elnyomottak védőszentjévé akart válni.

tszajko:

Ebben teljesen igazad van, hogy fura 8 hónap leforgása alatt Ani-tól, hogy szinte úgy narrál mindent, mintha mindig is a legjobb barátok lettek volna és mindent együtt éltek volna át. Holott Claye maga elmondta, hogy úgy lettek tulajdonképpen barátok Ani-val, hogy egyszercsak oda ment hozzá és elkezdtek beszélgetni, tulajdonképpen Ani rákényszerítette magát Claye-re. Claye még meg is jegyzi, hogy ő nem akarta ezt a barátságot, hiszen éppen elég barátja volt Ani előtt is. Ez nem igazán érthetően van kidolgozva az évadban, lóg ez a kérdés a levegőben.

JJ88 - 2019. 08. 26. 10:27

Ani számomra közömbösen indult, nem tudtam őt hova tenni, ahogy haladunk előre a történetben egyre inkább bele üti az orrát mindenki magán szférájába, idegesítővé vált számomra a karakter, értem én hogy Hannah pótléknak kellett valaki de Ani karakterét nem találták el, nem sikerült egyáltalán megkedveltetni …
Clay jól indult bár már időnként zavart a szenvedése, de közel sem annyira mint a két korábbi évadban.
Zach karakterével idén nem tudtak mit kezdeni, megkapta maga mellé idén Chloet, ugye tavaly Alex volt mellette, de nem igazán működtek, tavaly jobban tetszett a szála ahogy próbál Alexnek túljutni az öngyilkossági kísérletén.
Alex egy nagy nulla volt idén, egyre idegesítőbb lett az állandó dühkitörései ordítozása, reméltem hogy kezdenek vele valamit az évad végére, ugyan kezdtek de nem eleget …
Jessica nagyon nagy pozitívum volt számomra idén rengeteget fejlődött, erős magabiztos határozott aki túl lépett az őt ért megpróbáltatásokon, nagyon tetszettek a jelentei, a beszéde a sulik gyűlésén, az évad egyik legjobb jelenete volt.
Tyler számomra az idei év legnagyobb meglepetése, amennyire nem tudtak vele mit kezdeni az első és második évadban, annyira tudtak idén. Amikor Claynek elmondta hogy mit tettek vele számomra az évad legjobb jelenete volt, rengeteget fejlődött a karakter az évad folyamán, a srác alakítása kiemelkedő volt a többiektől , egyszerűen hatalmasakat alakított …
És a bűnbak Monty sajnálom ami vele történt lett volna még benne lehetőség még az utolsó évadban, az ő háttér sztorija jobban érdekelt volna, egy keveset ugyan megtudtunk de nem eleget, csak pont annyit hogy megértsük miért vált szörnyé, persze megsajnáltam az évad végére …
Bryce hiába folyamatosan próbálták megkedveltetni, mennyire megbánta amit tett, folyamatosan próbálkozott, a végén csak kijött belőle is a szörny és nem tud megváltozni …
Justin drog problémái unalmasak már, Toni családi problémái nem vonzottak, sajnálom hogy Cherry karakterétől el kellett búcsúzni nagyon, őt tettem volna meg Ani helyére persze megértem ő lakott Brycék házában, és valamire építkezni kellett …
Marcus, Coutney, Ryan távozása pedig nem igazán volt észrevehető …

Cole - 2019. 08. 26. 15:40

Ani karaktere valóban nem talált be, számomra teljesen zavaró volt, és a végére se tudtam megkedvelni. Egyrészt hihetetlen, hogy jön egy új diák és aztán ő lesz rögtön aki irányítja a szálakat aztán ő tálalja az egész story-t a rendőrségen.

Ezek a jelenetek nagyon logikátlanul történtek. pl az se volt egyértelmű, hogy a többiek most tudták vagy mikor tudták meg, hogy ki ölte meg Bryce igazából.

Bryce, Tyler alakító színészek nagyon jól formálták meg a karaktereket. Második évad legdurvább jelenete pont vele volt, és akkor azt mondtam, hogy kár hogy nem történt meg a lövöldözés, de mostanra már bánnám látba, hogy mennyire felépítették a karakterét. csak reméljük nem viszik el túlzásba. Én is éreztem azt, hogy picit próbálják Bryce jó fiúnak betalálni, de tetszett ahogy minden egyes ilyen jelenet után megmutatták, hogy ő mit is tett és milyen is tud lenni. A végén pedig úgy búcsúzott a karaktere ahogy az első évadban megismertük. Monty karaktere nagyon idegesítő volt, de tény hogy többet is kihozhattak volna belőle, hiszen az elmúlt évadokban még mellékszerepei se voltak.

Nem volt annyira rossz évad, sőt több megható jelenet is született. Nem tudom a többiek mit vártak, viszont kíváncsi leszek a 4. évad mire fog épülni, de a 3. évad vége simán sorozatzáró is lehetett volna. (Lehet az írók is annak írták?)

bara - 2019. 08. 26. 21:36

Évados vélemény:

Ami tetszett: NEM SPOILER
Bryce egyáltalán nem fekete-fehér fejlődéstörténete. Remek színész, remélem, szabadul a sorozatból.

Ami nem tetszett: hát, a többi.. SPOILER:
– Apám, akkor most ez a gyilkosság így oké? “Nem szerencsés”, de azért oké, felszabadultan partizgassunk egyet a törzshelyen??
– El kell hinni, hogy letöltendőt vállal a valódi gyilkos helyett, csak hogy ne árulkodjon?
– Ani honnan tudott ennyit? A pays attention nem magyarázza meg. Szerintem semmi más se, amit a képernyőn látunk.
– Ani hogyan is lett megmondóember a rendőrségnél?
– Bizonyítékot miért nem keresett senki a nyomozés lezáráshoz? Szóbeszéd alapján “elengedték”?
– Kicsit sok lett a metoo kampány. Nem, nagyon sok.
– A Jessicát játszó csajszi eddig is ilyen gyenge színész volt? (Valószínűleg, de most jobban zavart.)
– A részenként egy gyanúsított szerkezet visszájára fordult: “miért nem ő tette” volt a dilemma végig, ez viszont nem elég érdekes.

Zsófi - 2019. 08. 26. 22:01

Nekem nagyon csalódás volt.

SPOILER
A motivációt értem, de hogy így elsikálni azt, h mégiscsak valaki a vízben landolt, és másra kenni, aki ugyan egy nyomorult szerencsétlen, de mégse gyilkos… Nem tudom, ez milyen mondanivalót akart adni, de hogy nem volt benne túl sok takeaway – mint a korábbi (nyilván főleg az első) évadokban, az tuti.

Kár érte…

Clarei - 2019. 08. 27. 03:23

Bara véleményét osztom teljesen…
Spoiler: na ne már…..ennyire oké, hogy megöltek egy embert? Igen, elmondhatatlanul borzasztó dolgokat tett. De ne már… Ja és Ani. Borzasztóan irritált

Scat - 2019. 08. 27. 16:02

Még csak az ötödik résznél tartok, de váó. (addig spoiler, az utána lévő eseményeket meg ugye még nem ismerem)

Ani túl kotnyeles. Semmi értelme a narrálásainak, egyszer á-t mond, aztán b-ét. De legalább végig álszenteskedi a részeket.

Az írásban említett feminizmus eddig jól ábrázolt, mert egyáltalán nem lep meg, hogy a fiúlány az a megoldása, hogy gyalázzuk meg a holtat a temetésén.
Az pedig, hogy Jessnek nem tetszik, de a csorda után halad, kiválóan ábrázolja a jellemét. A karakteríve jó, mert hihető, viszont attól még irritál.

Az, hogy most már Montyról is kiderült, hogy homokos, meg sem lep.

Bryce az, ami, és a közelébe nem engedném a nem létező lányomat, de mégis sikerült elérni, hogy szánjam a szerencsétlent. Ez tetszik.

Én Clayt az első évad óta bírom, komplexusos, de ennyire még belefér. Ő legalább következetes karakter, egy-két kilengést leszámítva.
Justinról még nem derült ki, de nyilván drogozik, remélem hamar túl lépnek ezen a lerágott csonton.
Zach tipikus barátzónás balfék, de legalább ezt csak Chloe részénél kellett látnom, azóta csak azért bukkant fel eddig, hogy elmondhassa, hívják ki a zsarukat. Pedig amúgy szerintem nem lenne rossz karakter.

Tyler is rendben van, nekem a második évadban is szimpi volt már, nem is értettem, hogy miért kell annyiszor belerúgni (szó szerint és képletesen is) a nyomorultba. Remélem még felbukkan.

Barbi - 2019. 08. 27. 20:05

bara – 2019. 08. 26. 21:36

SPOILER!!

“El kell hinni, hogy letöltendőt vállal a valódi gyilkos helyett, csak hogy ne árulkodjon?”

Ezt a kérdésedet kifejtenéd? Ki vállal ki helyett mit? :D

Bizonyítékot meg nem kerestek, persze… hiszen a gyilkos apja rendőr így lezsírozta neki a dolgot…szerintem.
Nekem amúgy az egész évad bejött, talán ez a legjobban, a második mondjuk nem tetszett, az első igen. Egy darabig nem is tudtam ki lehetett a gyilkos, de a fele évad körül kb már sejtettem és jó volt a tippem, de a végén ez a csavar nekem nem tetszett már.

Mira - 2019. 08. 31. 19:01

SPOILERES
Nekem tetszett. Szerintem nagyon fontos tisztában lenni annak, hogy semmi se fekete és fehér és jó ötlet volt még mutatni hogy a gonosz karakterek gonoszsagainak mi a háttér storyja. Elgondolkodtató, hogy egy szülő milyen mély és erős hatással van egy gyerek a egy egy tini életére. Mennyit számít a szeretet kimutatása és adasa, a figyelem adasa stb. (ezekből se Bryce se Monty nem igen kapott) A többi kényes téma is jól lett megmutatva. A vége az annyira nem jött be mármint ilyen kettős érzésem van, de meglatjuk mi lesz a 4ik évad végleges vége.

bara - 2019. 08. 31. 21:28

@Barbi

spoiler
Clay az évad jó részét azzal töltötte, hogy védte a többieket (a gyilkost is), aminek a letartóztatásától kezdve az volt a tétje, hogy őt magát nevezik meg gyilkosként a valódi helyett és le is ültetik helyette.
Clay rendes csávó, de nem szerintem nem akkora idióta, hogy ártatlanul üljön, mert az amúgy bűnös haverját ki akarja menteni egy gyilkosság következményei alól. Sőt, az se illik a karakterbe, hogy a végén partizgat egyet a csapattal, hogy “kinyírtuk, megúsztunk, oszt’ jól van”.

Bosszantó volt. Szerintem gagyi írás. Nem arról van szó, hogy régen minden jobb volt, de ez tényleg jobb volt. Következetesebb, megalapozottabb.

boribon - 2019. 09. 16. 15:35

Lemaradtam valami fontos történet szálról, vagy az tenyleg a semmiből jött, hogy Alex egyutt lóg a sraccal aki megerőszakolta a szerelmét??? Ez mennyire nevetséges?? :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz