login |

It’s Always Sunny in Philadelphia: a 13. évad – írta: champion

2019. 08. 25. 15:50 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: kritika,

A 14. évad kezdése előtt eszembe jutott, hogy ugyan bár human írt a tavalyi kezdésről, de ahogy említette, valahogy sosem ragad le az évadok végéig. Azt tippelem, ezúttal is így történt, mert ha maradt volna a fináléig, akkor kötve hiszem, hogy ne írt volna róla. Ugyanis a Sunny olyat csinált, amit tényleg nem vártam tőle a tizenharmadik évadban. Sikerült meglepnie.

Kezdjük azzal, hogy a hírekkel ellentétben Dennis az évad több, mint felében szerepelt, egyszer pedig Mindy Kaling és a róla mintázott szexbaba ugrott be a helyére. Ügyesen oldották meg, hogy a maradék részekben se érezzük a hiányát, de azért mégiscsak az az igazi, amikor teljes a csapat.

Eddig is igaz volt valamennyire, de nekem idén fordult át abba, hogy már kevesebb a szimplán önmagáért elborult epizód, helyette South Park-szerűen aktualitás, a társadalmat foglalkoztató és olykor megosztó kérdésekkel foglalkozik, még ha egy fokkal elvontabban fogja is meg a témákat, gondolok itt liberális-konzervatív ellentétekre, a nő szerepekre, álhírekre, a meleg büszkeségre vagy a Philadelphia Eagles Super Bowl-győzelmére. Hogy ez mennyire áll jól neki azt mindenki döntse el maga, de amíg ennyire okosan és viccesen teszik, nekem sokat hozzáad az élményhez.

Az évad első kilenc részéről ennél többet nem feltétlen érdemes írni, na nem azért mert felejthető lett volna, de egyszerűen hozza a megszokott színvonalat, legalábbis nekem még most se fáradt el a sorozat, ami tizenhárom évad után azt hiszem az egyik legnagyobb dicséret. Egyedül talán a dupla super-bowl epizódhoz tennék hozzá annyit, hogy itt éreztem először, hogy kicsit hagy lélegezni a Sunny, a szokásos sötét lezárások helyett ezúttal megengedtek maguknak némi patetikusságot. Szokatlan volt, de nem állt neki rosszul, és nem is értettem, hogy miért nem ez az évadfinálé, hiszen tökéletesnek tűnt. Aztán megnéztem az utolsó részt…

Innentől viszont kénytelen vagyok spoileresen folytatni a tovább mögött, amit a Sunny kapcsán sosem gondoltam volna.

Szóval Mac megleli az ő meleg büszkeségét. Évadokon keresztül visszatérő poén volt, ennek megfelelően az előző szezonos coming outja senkit sem lepett meg. Sokszor nem is jön elő a téma, viszont a fináléban minden erre épült.

A Paddy’s kitelepül egy kamionnal a Pride-ra, és Mac-nek kellene táncolnia rajta, hogy bevonzza a melegeket és kaszálhassanak rajtuk. Mac azonban gyötrődik, nem találja a helyét, vagy ahogy ő fogalmaz: egy vihar tombolt benne egész életében, válaszokat vár, Isten pedig lejön hozzá egy dögös csaj formájában ők meg csak táncolnak. Klasszikus Mac. Frank pedig nem érti, sose értette, de most, hogy Mac meleg még annyira se. Nem zavarja, csak nem érti.

És basszus Rob McElhenney megmutatta. Az utolsó öt percben eltáncolják, amiről beszélt. Frank pedig megérti.

Nagyon vártam, hogy kapjunk egy poént a végén, mint az osztálytalálkozós táncnál, de nem jött. Ez most teljesen komoly. Szép volt, ízléses, megható, és elképesztően nem illett a Sunny-hoz. Önkéntelenül arra gondoltam, hogy két résszel ezelőtt még azt néztem, hogy Charlie patkányt zabált, majd ordítva hányta ki, most meg öt perce azt, hogy ketten táncolnak az esőben. Kiléptek a klasszikus komédia keretei közül és megvillantották hogy ilyet is tudnak.

Kérdés, hogy ez is csak egy egyszeri dolog volt, vagy váltanak egy másik irányba? Nálam elérték, hogy kifejezettem várjam a következő évadot, amiről nem győzöm hangsúlyozni, hogy a tizennegyedik lesz – és a csatorna nyitott egy 15. és 16. szezonra is. Kell ennél nagyobb dicséret egy élőszereplős komédia?

3 hozzászólás Ne habozz!

morty - 2019. 08. 25. 16:32

Csodálkoztam is, hogy legalább a lezárásnak nem lett nagyobb visszhangja junkie körökben.
Köszi a cikket így legalább tudom, hogy hol tartok :D várom a kövi évadot.

JKJ - 2019. 08. 25. 20:48

Nagyon jo iras! Koszonjuk es varjuk az uj evadot.

irgum76 - 2019. 08. 26. 06:25

valaki írta anno, hogy örül, hogy Dennis kikerül a gangből mert, hogy mindennek a kerékkötője
de én azt nagyon bírom ebbe az agyament sorozatban, hogy ugye más komédiákban megszokhattuk, hogy van egy ellenpont karakter aki megmutatja mi is a normális egy adott szituációra
pl.: Penny a TBBT-ben
itt Dennis van kinevezve erre a pozícióra de míg máshol az értelmes megoldást hozza el itt Dennis látszólag a mérsékelt, higgadt és éles látó de mindig csak egy nagyobb baromsággal áll elő mint a gang többi tagja

nagyon szeretem a sorozatot egy részben annyi poént tolnak el mint más egy évadban csak kapkodod a fejed, hogy most hogy? meg mi?

csá dögök!

ui.: jé kutyaszar :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz