login |

La Mante / The Mantis

2019. 09. 07. 17:30 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, minisorozat, ,

Korábban már elhatároztam, hogy a Netflix-en fellelhető, szinte kivétel nélkül érdekesnek tűnő átívelős francia nyelvű krimisorozatok mindegyikén végigmegyek. A Le Chalet már megvolt tavaly (nagyon bejött, a zenéjét ma is folyton hallgatom), és kommentben legtöbben a Le Mante-ot ajánlottátok, így azt vettem előre, de már felkészült a The Forest (La Foret), a Blackspot (Zone Blanche), a The Frozen Dead (Glacé) és a The Break (La Treve) is.

Mivel nem nagyon van szó folytatásról (pedig végülis lehetne), ezt a 2017-es sorozatgyilkosos szériát egy 6 részes minisorozatként kezelném, hiszen teljesen lezárt a története. És éppen a viszonylagos rövidsége miatt tartottam nagyon érdekesnek, ugyanis a legelején nem nagyon tudtam eldönteni, hogy akkor ez most whodunit (ki a gyilkos?) vagy whydunit (miért öl?), vagy csak sima üldözős-elkapós széria lesz-e. Választ nem is adok, mert azzal is sokat árulnék el róla.

A La Mante, azaz a The Mantis azt jelenti, hogy A Sáska. Így hívtak egy, a 90-es években Párizsban garázdálkodó sorozatgyilkost, aki elég nagy médiaszenzáció lett annak köszönhetően, hogy 8 áldozatával végzett különös kegyetlenséggel. A gyilkost, bizonyos Jeanne Deber-t elkapták, börtönbe zárták, azonban nemrég ismét elkezdődtek a gyilkosságok, amik pont olyanok, mint a régiek. A vallomása ellenére mégsem a valódi gyilkos ül? Vagy csak egy másoló kezdett el dolgozni? Belső embernek köszönhető a sok megegyező részlet vagy a rab titokban tanoncot képez ki?

Az első rész a harmadik gyilkosság helyszínelésével indít, amikor is a régi ügyön is dolgozó, a körülményeket is elég jól ismerő, veterán nyomozó felveszi a kapcsolatot a börtönben ülő sorozatgyilkossal. Ő azonban csak akkor hajlandó segíteni, ha fiával dolgozhat, aki ugyancsak a rendőrség kötelékében van. A férfi nyilván nem lelkesedik az ötletért, hogy pszichopata anyjával találkozzon, de a rábeszélések hatására vonakodva mégiscsak ad egy esélyt a dolognak.

Van tehát egy afféle Hannibal Lecter-szerű kerete a sorozatgyilkosos sztorinak (a helyszín mondjuk nem egy műanyag-kalitka, hanem valami kúria, ahol el van zárva A Sáska, de ugyanúgy egy helyben állva, szenvtelenül kommunikál és ötletel a rendőrséggel – mi pedig találgathatunk, hogy őszintén segíteni akar, vagy valami hátsó szándék motiválja), valamint egy ügyünk, amit nézőként eleinte nem nagyon tudunk hova tenni. Főleg azok után, hogy már az első részben láthatóan forró nyomra kerül a rendőrség.

Mivel azonban tudjuk, hogy hat részes a szezon, sejthetjük, hogy a Le Mante jóval többről fog szólni, mint hogy elkapják a gyilkost (vagy azt akit gyilkosnak vélnek?). És többek között egyrêszt ez a zseniális a sorozatban. Nem azért kiszámíthatatlan, mert annyira csavaros (nyilván vannak benne meglepetések is), hanem mert nem látni benne a folyamatábrát, nem lehetünk biztosak abban, hogy merre halad majd a sztori.

A sorozat tele van finom rétegekkel, amik nem kis érzelmi hullámvasutazást eredményeznek végig, de a legvégén kemény csúcspontot produkálva. Az, ahogy fény derül lassan a múlt titkaira (mert mondanom sem kell, hogy nem csak a jelen számít), rendesen igénybe veszi a nézőt.

Ês persze az is, ahogy a gyilkos “működik”, hisz már a legelső jelenetben egyértelművé teszik, hogy vizualitás tekintetében sem lesz szégyellős a La Mante.

Nem akarom ragozni, a Le Mante nagyon bejött nekem. Van a sorozatnak egy-két olyan aspektusa, amit (lehet, hogy jogosan) ki lehet pécézni dühöngve, mondván hanyag az írás, de általában efféléken nem akadok fenn, amíg a történet szövése az atmoszféra és a dráma leköt, itt pedig ezzel nem volt gond. Sőt! Az mondjuk némiképp csalódás volt, hogy az 1×05 végén egy snitt miatt felsejlett előttem, hogy mi lesz a lezárás, és a széria valóban ezen az úton indult el, de legalább nem lehet azt mondani, hogy nem fair játékot űzne a sorozat. Mert amikor félrevezet, akkor okosan teszi.

Egyeseknél talán még a főszereplőn is elcsúszhat a sorozat, mert a fiút, Damien-t alakító Fred Testot nem azt a típusú karaktert hozza, aki annyira kiemelkedne, nincs benne sok szélsőség, de nekem szimpatikus volt, őrlődött és rettegett ő keményen, a helyzete piszok ijesztő volt, szurkoltam, hogy ne legyen tragikus hős. De az, aki a játékában kivetnivalót találna, biztosan vigasztalódhat Carol Bouqet pszichopata sorozatgyilkosával, Pascal Demolon veterán zsarujával, illetve a Lucie-t alakító Manon Azem-mel, aki számomra afféle titkos MVP-je volt a Le Mante-nek, nagyon meggyőző volt, főleg miután kellékstátuszból mutatta meg, mit tud.

4 hozzászólás Ne habozz!

madarles - 2018. 07. 06. 13:23

Szinte véletlenül akadtam rá Netflixen, aztán együltő helyemben néztem végig mind a hat (hatvan perces) epizódot.
Nagyon-nagyon ajánlom bárkinek aki szereti az átívelő, nyomozós sorozatokat és van hat órája amikor wc-re is alig akar majd menni. :D Izgalmas, fordulatos, nagyon jó színészekkel. :-)
Hasonló ajánlásoknak is örülnék, eddig csak a Bront és a the Killinget láttam. :-)

bvr - 2018. 08. 03. 15:28

Visszaolvasva találtam rá erre az átívelős krimire. Én azért nem fogalmaznék annyira száz százalékban lelkendezően, de alapvetően tetszett!
(az pedig újabb bónusz hogy mivel ritkán futok bele francia sorozatokba, így kb csak új arcot láttam benne és az alakítások általában rendben is voltak)

edg - 2019. 09. 09. 08:35

Ez egy jó kis sorozat volt, ajánlom. Anno Stephen King egy tweetje miatt néztem meg.

sorozat/gyilkos - 2019. 09. 14. 15:56

Jó, – bár nem túl eredeti – koncepció közepes, ill. annál valamivel gyengébb forgatókönyvvel, gyenge színészvezetéssel és ettől nem függetlenül a közepestől a pocsékig terjedő színészi teljesítményekkel.

Carol Bouqet sajnos minimálisat tud hozzátenni az érzéketlen jégkirálynő karakterhez, ami ő maga, a főfelügy karakterben van, csak rosszat választott, viszont mindkettő felülmúlja a főszereplő színészt, aki végig teljesen karakteren kívül áll, egy hiteles pillanatot sem tud hozni. Utóbbiról kénytelen vagyok azt gondolni, hogy egyszerűen alkalmatlan színésznek.

Verdikt: felejthető/időpazarlás 3-4/10

pozitív: Manon Azem. A színészi teljesítménye nem kiugró, de az aggódó feleség karakterén túl nem is kapott jó anyagot, rutinból letudta. Viszont sugárzik a személyisége, és hát valami eszeveszett gyönyörű. Abban az értelemben, ahogy csak francia színésznők tudnak azok lenni. A konvencionálisból kicsit kilógva, saját teljesen egyedi karakterrel. Nem a stúdiók sablonra belőtt bombanői, hanem saját maguk. A csaj eséllyel lehet a generációjának egyik ikonikus francia nője, akár színésznője is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz