login |

Pilot: Evil

2019. 09. 28. 21:21 - Írta: human

18 hozzászólás | kategória: 2019/20, kritika, pilot-mustra,

It’s just a dream.

Nem gyorsan, de leesett, hogy ez egy horrorsorozat nagyjából. Vagyis a kezdés arra fele hajaz, de utána lehet, más rutin lesz itt. A megnézés előtt nem olvastam vissza amit májusban írtunk a CBS sorozatáról, így ez még meglepőbb volt. (A másik pilotkritikánk itt olvasható.) 

Visszatérve a tényekre az előzetes tudásomról: a sorozat egy pszichológusnő körül bonyolódik, akinek 4 lánya van, egy otthontól távol levő férje, és egy munkája amiben az ügyésznek besegít szakértői véleményekkel bizonyos gyanúsítottakról.

Az első ügy amit látunk, egy furcsán viselkedő férfi, aki több embert is megölt. Az esetet bonyolítja, hogy feltűnik egy papnak tanuló személy, aki mint kiderült, a világban levő “csodákat” vizsgálja. Vagyis az első ránézésre nem könnyen megmagyarázható dolgokat. Azért ennél az esetnél kerül elő, mert felmerül a démoni megszállás gyanúja.

Valahogy muszáj volt leírni az alapozást, a lényeg, hogy a főszereplő már felhagyott a vallással, csak a tudományt képviseli, mégis beveszi ez a papnak tanuló férfi, hiszen pont szkeptikusokra van szüksége a természetfeletti gyanúk vizsgálataiban.

Így kezd már most kibontakozni valami nagyobb harc a gonosz emberek és az egyház…, jó része között? Hogy a vallás és a tudomány összeütközéséről ne is beszéljünk. Ezek a főbb témák így elsőre, amik nyilván heti ügyekben ütköznek majd össze.

Igazából ahogy pörgött a rész már nem is tudtam miért shotgunoztam a hét eleji elosztásnál. Ugye a fenti linken látszik, hogy valójában nem annyira vártam, és teljesen bejött a tippem. Valahogy semmi hype nincs benne, de igazából itt a zsáner is a bajom lehet.

Szóval nem csak az jön, hogy persze kompetensen van megcsinálva, meg nyilván Michael Emerson, ahogy látjátok, hanem tényleg azért nem kötött le, mert ez az X-Akták-szerű felépítés, ami a valláshoz közeli “csodákat” vizsgálgatja nem az, ami annyira érdekelne. Viszont aki oda van azért, az szerintem mindenképp próbálja be.

Tényleg csak egy 6/10 a kezdés részemről, nem győztek meg, de erről teljesen én tehetek, nem ők.

18 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2019. 09. 27. 14:25

majd írok kritikát, de addig is a rövid, twitteres véleményem

1×01: 3/10 – ez meg mi a franc volt? amolyan démonos x-akták, amiben nincsenek démonok, de mégis vannak? valami iszonyat fura az egész stílusa, inkább vicces, mint ijesztő.

Geza Kovacs - 2019. 09. 28. 00:18

Ugyanaz a véleményem, mint a Prodigal Sonról: jó kis felütés, de kár, hogy heti sztoris lesz. Tényleg fura volt, de nekem jó értelemben, és tetszett is. Várom a folytatását. Nekem sokkal jobb 3/10-nél így az elején, bár csalódás, hogy Emmerson a főellenség.

tonyrulez - 2019. 09. 28. 08:46

Remek sorozatnak tűnik, és az első epizódban megalapoztak neki.

Teljesen Good Wife/Good Fight benyomásom volt, mind zeneileg, mind képileg, mind történetileg. Kezdünk egy bírósági tárgyalással, majd közben nyomoznak és a végére kifutnak a megoldásra. Nagyon úgy tűnik hogy epizodikus nyomozás lesz, ahol mindig megcáfolják majd a túlvilági(nak hitt) történéseket, mellette a Townsend-es átívelős szállal. Kíváncsi vagyok kifutnak-e arra hogy mégiscsak létezik démon/angyal/csoda stb. Tartok tőle ez lesz majd az évad végi cliffhanger.
Szereplőgárda is rendkívül jó, Michael Emerson, Kurt Fuller, Mike Colter, Aasif Mandvi.

Részemről 9/10, toronymagasan veri a Stumptown, Prodigal Son és Emergence pilot-okat.

SPOILER

winnie: ebből az epizódból pont az jött le hogy nincsenek démonok. Sleep paralysis alatti rémálmát (a hangfelvételt hallva nekem is az lenne) elmondta a pszichiáterének amit elloptak, elmondták a tettesnek és ezzel akarták befolyásolni a szakértőt, csak nem sikerült. A hangokra is reális megoldást adtak. Egy biztos, Robert és Michelle King miatt ez is vicces sorozat lesz és nem ijesztős, ugyanúgy mint a Good Wife/Fight és Braindead volt.

winnie - 2019. 09. 28. 09:36

SPOILER

az jött le, hogy ITT nem volt démon:) persze, tudom, hogy ez a rész mit válaszolt, csak a rész struktúrájára céloztam, hogy nincsenek, majd kiderült, hogy hoppá, majd megint, hogy nincsenek.

persze kérdés, hogy és meglátjuk, hogy mire futtatják ki a george-szálat, de szerintem nem szimplán arra fog kimenni a játék, hogy valaki megijed, után pedig elmondják 40 perc után, hogy csak huzat volt és a szél lebegtette a függönyt. szóval nagyon kíváncsi leszek a többlettartalomra. (értelemszerűen a michael emersonos, 60-akos dolog az, ami érdekelne, ez egy érdekes megközelítés.)

winnie - 2019. 09. 28. 09:43

ahogy ezt leírtam, mondanom sem kell, hogy mi ugrott be, amire ugyanígy reagált: a project blue book. csak ugye az scifis, x-aktás.

a fura hangulat szerintem nagyon jó pont, szerettem a szereplőket is, főleg a főhőst, jó ötlet az ács is (bár egy kicsit kötelező jellegű, snassz volt a dolog a megoldással, ahogy lezavarták), a családi szállal sem volt gondom, tippre elég komoly figyelmet fog kapni, de megint ott vagyok, hogy annál több kell, mint 40 percig az ufó után nyomozni, és a végére kideríteni, hogy meteorológiai ballon a megoldás. nem démonokat akarok, mert azok még inkább nem érdekelnek, hanem azt, hogy ne a megoldásra legyenek kihegyezve a sztorik, hanem a mögöttes pszichológiára, arra, hogy mit gondolnak az elkövetők, és adott esetben hogy befolyásolják őket. ez nagyon izgalmas lehet.

winnie - 2019. 09. 28. 12:04

ami érdekes lesz, hogy nem csak rosszaságokkgal fognak foglalkozni, hanem csodákkal is – nyilván azokra is magyarázatot keresve. (ezért tippre ilyenkor a gonoszkodás kap majd egy b-sztorit.)

Geza Kovacs - 2019. 09. 28. 13:14

Ha egyáltalán semmi természetfeletti nem lesz benne, az nekem nagyon gáz lesz. Mellesleg az alvásbénulás dolog ezek szerint totál véletlen volt és 2 alkalom után véget is ért?

winnie - 2019. 09. 28. 13:49

a természetfelettit nem tudom – hosszabb távon nem hessenthetnek el szerintem mindent -, de george, aki megjelenik alvábénuláskor, még vissza fog térni – de őt ugye el lehet intézni kémiai folyamattal, lelki dolgokkal, nem kell, hogy természetfölötti legyen – és gondolom, még az is beleférhet magyarázatként, hogy odavizeltette az ablak alá álmában.

Geza Kovacs - 2019. 09. 28. 22:39

Ja, én csak arra voltam kíváncsi, hogy ez a fekete incubus vagy ördög lesz-e még, mert ha igen, akkor legalább valamemnyire máris következetesek. Nem mintha annyira tetszett volna a figura.

cherockee - 2019. 09. 28. 23:42

Látom nem csak nekem volt fura, hogy hol vicces, hol horror, hol nyomozós akar lenni, nézem tovább, fura volt, de nem rosszul, csak még nem is jól.

Hg - 2019. 09. 30. 07:30

Azon gondolkodtam, nem arra akarnak-e rámenni a készítők, hogy a gonosz egyik legnagyobb trükkje az, hogy sokakkal elhiteti, nem is létezik. Én erre tippelnék az első rész alapján.

winnie - 2019. 10. 04. 13:32

1×02: 2/10 – úristen… az első rész legalább nem volt unalmas, de azzal, hogy kiderült, hogy mennyire, de mennyire céltalan benne a nyomozás, és csak helyfoglaló, hogy a végén kinyögjék a random megoldást (a mostani is rémisztő gáz volt – nem a “mi történt?”, mert hasonlót a resident is ellőtt a minap, amikor daráltam) hanem az, hogy… WHYYYYY??), ami lerántja a földre a dolgokat, máris olyan unalmas lett az epizód, hogy ihaj. és persze azért hagynak némi kételyt, hogy talán mégiscsak van valami.

a családi részek mondjuk szuperaranyosak, a george-os szál meg vicces, de nem mozgat meg, és megint csak voltak furán weird jelenetek, de azok tényleg csak a weirdségük miatt említendők.

tonyrulez - 2019. 10. 04. 18:58

1×02 hozta azt amire számítottam pilot után, ismét megcáfoltak egy túlviláginak hitt dolgot, és megint nem voltak valós démonok, minden kapott reális magyarázatot, plusz kaptunk egy újabbat (a videó) amit feltételezem a következő epizódban megoldanak. Zene, humor, minden egyértelműen King-esre sikerült, és nekem továbbra is tetszik (az ügyvédes részek érzésre olyanok voltak mintha véletlen átkapcsoltam volna Good Wife/Good Fight-ra).

Érdemes megnézni a trailer-t (nem spoileres, pilotból van csak jelenet), na annak semmi köze ehhez a sorozathoz, teljesen másképp állították be. Lehet annak aki azt látta és másra számított, azért nem jön be a sorozat. Én semmit nem nézek meg előtte, max. az 1 mondatos IMDb leírást, nem voltak elvárásaim, és nem csalódtam benne.

winnie - 2019. 10. 04. 19:20

akkor még jó, hogy sosem nézek előzeteseket:) pont azért, hogy ne tudjam, hogy mire kelljen számítani, és minden meglepetésként érjen.

egyébként rájöttem, vagyis tudatosult bennem, hogy miért nem köt le a dolog döbbenetes módon. akkor érdekes lenne, ha tényleg úgy állna össze a történet, hogy van valami jelenség, és megpróbálnak rájönni, hogy mi az oka, de ugye íróként először ki kell találni valami banális okot (azbeszt van a falban), és ahhoz hozzákölteni egy jelenséget (egy kisfiú azt mondja, hogy EKSZÖSZÁJZBUK), ahogy a krimiknél is visszafele fejtik.

plusz a nagyon mechanikus felépítés is roppant gáz, túlzottan látszik, hogy rakják össze az írószobában a sztorit: 3 perc karakterizálás a papnál (jó ötlettel és dumákkal nyakon öntve, mármint emerson), 10 perces nem túl érdekes nyomozgatás (kikérdezés, képernyőbámulás), 7 percnyi valláselmélkedés (érdekes kérdések, értelmes párbeszédek) és így tovább családozással, meg a többi ismétlésével. és ugye akkor jó az író, ha a szálakat egymásba tudja ölteni vagy fizikailag vagy gondolatilag. nagyon azt érzem, hogy ha nem lenne a nyomozás céltalansága (mert ugye tudjuk, hogy 20 perc csak arra megy el, hogy kiderüljön, hogy a héten kisegér a padláson okozza a zörejeket, vagy azért vannak dühkitörései XY-nak, mert a felesége ciánozza a kávéját), simán be is jöhetne.

Geza Kovacs - 2019. 10. 05. 01:21

Most a második rész után elismerem, ez így azért gáz lesz erősen. Most is tetszett volna a rész alapötlete, de semmire nem jutotta a rész felépítése során igazából, közben meg szenvednek ezzel a fekete ördöggel vagy mivel. Ez így nem jó. Emmerson, aki miatt meg egyáltalán megjegyeztem a sorozat címét év elején, totál mellékszereplő és a karaktere is zagyva.

winnie - 2019. 10. 05. 08:52

emerson karaktere olyannak tűnik, akit egy ideig csask beleerőltetnek részekbe, és később kiemelésre kerül, amikor valami nagyobb átívelő sztori lesz – vagy amikor csodák helyett megszállásokkal foglalkoznak.

Tyberius06 - 2019. 10. 08. 00:02

Nekem ez eddig bejön. Egyébként nincs annyira elborult, mint a Braindead volt vagy mint a Good Fight 3-dik évadja, de azért vannak benne dolgok bőven. George-os száll szerintem teljesen jó. Egyébként a kételyt benne hagyják az emberben, mert az egy dolog, hogy ezt “hivatalosan” kihozták egy rasszista-műhibára, de ugyanakkor meg simán a másik oldalról ott lehet az is, hogy a másik nő szelleme hozta vissza a csajt… Ez a kb. miben hiszel kategória.
Nálam marad egyelőre nézős…

Geza Kovacs - 2019. 10. 11. 22:37

Egyáltalán nem tudom hova tenni a sztori jellegét. Zagyva nagyon.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz