The Unicorn – 1×02: 7/10. (Pilotkritika itt.) Na végre! Jó látni egy nem tipikus egyedülálló apás komédiát. Üdítő, valamilyen szinten. És ehhez nagyon kellenek a mellékszereplők, akik tényleg nagyon jók, és még egy új gyereket is felvezettek, aki működött zömében.

Remek az érzelmi háttere a sorozatnak, jópofa, ahogy a barátok nem csak a randizásba ugatnak bele, hanem a gyereknevelésbe is (Michaela Watkins viszi a prímet!), és jó látni ezt a Goggins-karaktert minden környezetében: a heti randijával, ahogy a lánya kapcsán akar mindent megtenni, stb.

Verdikt: Ha túllépek azon, hogy mennyire csak egymásra vannak pakolva olykor a jelenetek (néha 10-20 másodpercenként váltottak), mintha csak el akarnának mondani egy-két viccet, akkor nem sok kivetnivalót találok benne, egy ilyen sorozatot szívesen néznék. És egyelőre fogom is pár részig.

Mixed-ish – 1×02: 7/10. (Pilotkritika itt.) Nem tudok túl sokat írni azon kívül, hogy pont azokat a húrokat pengette meg szinte minden szálon, amik nálam nagyon működnek. Remekül adja át a 80-as évekbeli hozzéállást, és miközben keményebb témákat is feszeget (ld. munkahely vagy az apa érzelmi állapota), egy percig nem lesz papoló vagy drámázós, végig szuperaranyos.

Az elején azt hitem, hogy a pause-okat túl fogják tolni, de végül visszavettek belőle, és az is kellemes meglepetés volt, hogy az Ally McBeal-szerű fantáziajelenetes megoldást is bevetették. Verdikt: nagyon szerettem, mindenképp maradok, maradjon ennyire feelgood.

Ja, két dolog a végére: 1.) Run DMC. 2.) Tika Sumpter haja – a fodrászok imádhatják ezt a melót.