login |

Suits: vége a 9. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Mate4182

2019. 10. 10. 20:10 - Írta: vendegblogger

21 hozzászólás | kategória: kritika,

134 epizód után idén szeptemberben végleg véget ért a Suits – nosztalgiának itt a 2011-es pilotkritika hozzá.

A Briliáns elmék (mindamellett hogy ezen sorok íróinak az életét olyan mértékben változtatta meg, hogy amikor megismerte a sorozatot egy szálloda alagsorában válogatta a törülközőket, mára pedig egy elegáns öltönyben, olykor olyanok estéjét szervezi meg, mint David Harbour vagy Clive Standen) egy olyan sorozat aminek nehéz lenne meghatározni a konkrét főszereplőjét. Ha van egyáltalán ilyen.

Eredetileg egy New York-i bróker történetét volt hivatott feldolgozni, aki pár dologban Mike karakterét alapozta meg (jó aggyal megáldott, az életét túl lazán kezelő, füves srác), így adta magát hogy kezdetben ez a sorozat Mike Ross-ról szólt. A fiatal árva srácról aki elképesztő memóriával, penge éles ésszel pazarolja a képességeit egy albérletben, amit egy fűdílerrel/régi legjobb baráttal oszt meg.

A tovább mögött folytatom a visszaemlékezést, és a 9. évad elemzését. Vigyázat, hosszú leszek!

Szóval a kezdés után végigkövetjük az évadok alatt hogyan lesz Mike-ból egy profi, dörzsölt ügyvéd, pont úgy ahogy Harvey-nak megígérte a legelső találkozásuk alkalmával. Patrick J Adams egy interjúban említette, hogy nem bánja, hogy Meghan Markle távozása miatt neki is mennie kellett. Ő úgy gondolja, hogy Mike karakteréhez nem illett volna, ha a végére csak egy legyen a többi öltönyös ügyvéd közül. Így a karakter teljes “kifejlődése” után távozik, meghagyva a tudatot, hogy Mike egy tisztességes, többiektől eltérő típusú ügyvéd lett. Erre több utalás is akad a fináléban is.

Másfelől a sorozat szólhatna elsősorban Harvey Specterről. A rafkós, zseniális, kemény városi ügyvédről, aki a határokat csak épphogy elismerő, szabályokat félvállról vevő, lelketlen karrieristaként kezdte, hogy aztán a végére búcsút mondjon a ,,királyságának”, és Mike után menjen jótékonykodni. Micsoda karakterfejlődés!

És ahogy azt már több írásomban is szóvá tettem ha ez a szó felmerült: Louis Litt. Akit össze sem lehet hasonlítani az első évadból megismert irodai zsarnokkal, aki felbérelt egy színészt, hogy mások előtt kirúgja, ezzel is megerősítve az amúgy is erős tekintélyét. A sorozat végére egy kislány édesapjaként, boldog férjként és (ami neki talán még mindig a legtöbbet jelenti) Harvey legjobb barátjaként már készen áll arra, hogy ő irányítsa a Harvey és Donna nélkül maradt céget.

És persze ott van a CÉG. A sorozatnak lehetne a főszereplője a cég az 54. utcán, ami gyakrabban változtatott nevet mint bármelyik iroda New Yorkban, és amit egy pontban még ki is kötnek egy szerződésben a finálé végén, hogy 5 évig ne is lehessen újra megváltoztatni.

Régen azt hittem, a végére Specter-Litt-Ross lesz, de erre igencsak rácáfolt a finálé, amiben Harvey és Donna végül hátrahagyják a birodalmat amit építettek, hogy Seattle-be költözzenek és együtt dolgozzanak Mike-kal és Rachel-lel – vevő lennék egy spinoffra). A cég így Louis, Alex, Samantha és Katrina neveit kapja, akik mostantól a cég vezetőiként folytatják.

Faye tökéletes fogonosz volt az utolsó évadra. Kellőképp tudtam utálni, főleg mivel párszor tudtam jól, hogy amikkel vádolja Harvey-ékat az többnyire jogos. Ráadásul az ő sunyi húzása oldotta meg, hogy a nézők talán legrégebbi és legkomolyabb vágya teljesülhessen: láthassuk Harvey-t és Mike-ot egymás ellen a bíróságon.

Bár a körülmények miatt nem igazán számít teljes értékű összecsapásnak, ettől függetlenül jó volt látni, ami az évadok alatt mindig érzékeltetve volt, hogy ők ketten még egyszer összecsapnak. Nem is beszélve arról, hogy ez a per kellett a Faye-től való megszabaduláshoz.

Az utolsó részekre rengeteg régi mellékszereplőt hívtak meg, feltűnt Harvey testvére, Louis testvére, Dr. Lipschitz, Sean Cahill, Harold Gunderson (akit Louis terrorizált az első évadokban), Cameron Dennis (miatta került börtönbe Mike) és még tuti van pár aki most nem jut eszembe.

Az évadzáróban ezen kívül is több formában visszautaltak a pilot epizódra.:

  • Harvey és Mike párbeszéde a finálé záró sorai előtt, szóról szóra egyezik a pilot epizódban történt interjúban zajlott beszélgetéssel. (Bár a szándék megdobogtatta a szívem, sajnos nem ennyire tökéletes a dolog, a finálé párbeszéde 2 különböző beszélgetésből lett összeollózva, ettől függetlenül szó szerint idézve a pilotot)
  • Az utolsó részek (9 és 10) egyik szála egy szexuális zaklatás, ami a pilot epizódban az első ügye Mike-nak, mivel Harvey nem akar pro bonót csinálni, csak a nyakába sózza Jessica (aki nem kerül elő a fináléban).
  • Az utolsó kézfogás Mike és Harvey között, az öklözésből szétrobbanás ugyanaz a mozdulatsor, ami a legelső kézfogás a pilotban Mike és a nagymamája között.

Feltűnt hogy az utolsó évadban sokkal, de sokkal több káromkodás csúszott be, mint az addigiakban. Nem tudom, hogy azért mert a vége felé már nem érdekelte őket, vagy esetleg változott valami szabály odakinn, de észrevehető volt. Viszont a finálé végéig sem tudtuk meg mire kell a konzervnyitó a tárgyalások előtt!

A végső montázs pedig könnyeket csalt a szemembe. Tökéletes dalválasztás és tökéletes jelenetválasztás a flashbackekhez. Számomra a finálé 10/10, ahogy a sorozat is. Bármily nevetségesnek hat, nem tartanék ott az életben ahol, ha nincs ez a sorozat.

Life is this…
and I like this!

21 hozzászólás Ne habozz!

fatal - 2019. 10. 10. 20:39

Az egyik kedvenc sorozatom volt, sajnálom, hogy vége. Ugyanakkor örülök neki, hogy jó lezárást kapott és nem rontották el a végét. Nekem tetszett az utolsó évad :)

Azt viszont nem értem, hogy Jessicát miért nem hozták vissza az utolsó részre. A konzervnyitóra én is kiváncsi lennék :D

elfmercina - 2019. 10. 10. 21:20

Jessicának ott van a spin off sorozata, )ami igen szerény értékeléssel rendelkezik,) lehet, amiatt nem akarták nem visszahozni.

Louis jövője érdekelne, de Samantha és Alex sorsára valahogy nem vagyok kíváncsi. Szegény Katherine Heigl szeme be volt gyulladva egész évad alatt, az is valahogy rontott a befogadásán.

Rachelt sajnáltam, de hát az élet közbeszólt. Remélem, nem készíti ki a média a hercegnét.

Amikor elkezdtem nézni a sorozatot, még főiskolára jártam, és átkísért egy nehezebb időszakon. Amikor is kerestem első munkahelyemet, azokon a délutánokon nem tudtam mit kezdeni magammal, minthogy Suits-ot néztem némi nachos chips társaságában. Elterelte figyelmemet, hogy milyen nehéz pályakezdőként munkába állni. Szerencsére mire végeztem az aktuális évad felével (az 5.), már dolgozhattam is.

ddd - 2019. 10. 10. 21:40

Számomra is rengeteget jelentett a sorozat, egy nehéz időszakomban kezdtem el nézni, és ezért is imádom mind a mai napig. Az egyik kedvencem! :)

A végén lévő montázs, és Harvey zárójelenete nagyon szívszorító volt, és elgondolkodtató.. 9 év…
Továbbá a Harvey-Mike régi/új párbeszéd a végén 10/10.

A befejező részben pedig mindenki megkapta a tökéletes lezárást. Külön kitérnék még Katrina-ra (Amanda Schull), aki ebben az évadban kifejezetten jó volt, és örültem hogy végül ő is name partner lett.

Remélem egyszer még kapunk egy spinoffot, de ha nem, akkor is örömmel fogok visszatekinteni erre a sorozatra! 10/10 :)

A konzervnyitó pedig örök rejtély marad! :)

Mate4182!
Esetleg ha van kedved megosztani, kíváncsi lennék a történetedre!

Mate4182 - 2019. 10. 10. 22:18

Először is elnézést, jó pár dolog kerülhetett volna még említésre de így is kicsit hosszúnak éreztem a végére.

Az én történetem annyi hogy jopar eve londoni karrierem elején mint megannyi mas ember en is a rangletra alján kezdtem piszkos turcsik valogatasaval (ilyen a mai napig van, marmint pozicio :D)
Akkoriban a hely adottsagai miatt)(magas hofok, szar levego, alagsor stb) orankent kotelezo szunetet tartottunk ami alatt en elkezdtem munkaidoben ujranezni a Suits elso évadát.
Az elejen Harvey egyszer kifejti Mikenak miert eri meg erot idot penzt feccolni valamibe es az a sor hogy : life is like this, and i like this.
Na az a sor ott belém égett. Elkezdtem sporolni es vettem egy dragabb oltonyt (kb 500 fontra jott ki) es elkezdtem kicsit kiszinezett elettortenettel munkat keresni.
Par honap mulva Concierge lettem egy eleg tre helyen(akkor ugy ereztem enyem a varos :D) azota egy kifejezetten jo helyen vagyok. Az a munkam hogyha valakinek van valami kerdese londonrol akkor en tudjam, ha nem tud megszerezni egy asztalt Sohoban akkor en megszerzem neki, ha nincs tobb jegy a Book of Mormonra akkor en elintezem dtb stb

Neha pedig olyan emberekkel hoz ossze a sors mint Ryan Reynolds (seggfej) Sam L Jackson (nagyon jofej) de nekem az igazi,, celebelmeny” ha sorozatsztarokkal talalkozok.

David Harbourtol kaptam alairt Stranger Thingses polaroid promokepeket a harmadik evad elott par honappal.
Na jo konyvet tudnek irni ilyenekbol szoval lezarom. Jo eletem van es ebben jo lokest adott Harvey ez a lényeg :D

ddd - 2019. 10. 10. 22:21

Mate4182!

Szívből gratulálok! Örülök a sikeresnek!
Remélem mindenki tud valamit meríteni Harvey tanaiból.

Pr13m - 2019. 10. 10. 22:46

Egyetértek a kritikával! Számomra is 10/10 a sori is és az évadzáró is. Be kell vallanom, hogy kicsit megkönnyeztem pár jelenetét. Hiányozni fognak.

pongi_ - 2019. 10. 11. 01:33

Nekem eléggé furcsa a kapcsolatom ezzel a sorozattal. Évekkel ezelőtt néztem, aztán valamiért ráuntam. Talán nem voltam elég érett a sztorihoz, vagy nem tudom. Aztán kb 3 hónappal ezelőtt valahogy megint szembe jött és úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. (Na jó bevallom azért is mert láttam, a 8 évad záró jelenét és úgy voltam vele, hogy végre! :D) Ha előről nem is -amit aztán kicsit meg is bántam – de a 3. évadtól, ahol annó abbahagytam, újrakezdtem a sorozatot. Na és onnantól nem volt megállás.

Pont az évadzáró epizódra sikerült is utolérnem magam és bevallom őszintén ennyire, tinédzser korom óta nem voltam besózva egy sorozat/epizód miatt. Éjszaka fentmaradtam és megnéztem a záró részt online, amit amúgy nem bántam meg és szerintem – pár apróbb dologtól eltekintve- az egyik legjobb sorozatzárót láttuk.

Az egyik legnagyobb erénye szerintem ennek a sorozatnak, ahogy ti is mondtátok a karakterfejlődés. Louis karaktere zseniálisan fejlődött az évek alatt és Rick Hoffman lenyűgöző színész. Karaktere méltó befejezést kapott. És ha már a színész adottságokról van szó, akkor kiemelném a Fayet játszó Danis Crosbyt is, akit amúgy végig gyűlőltem, de nagyon jól hozta a karaktert, akit kellett.

Az évad alapjába véve nekem olyan semmilyen nem volt. (ahogy a 8. évad is.) Alexel sosem tudtam azonosulni, Samanta karakterének még évek kellett volna a megfelelő befejezéshez (pedig jó alany volt). Katrinára pedig kevés idő jutott az évek alatt pedig majdnem helyel-közzel végig ott volt és úgy gondolom, hogy megérdemelt volna egy boldog véget magánéleti téren is.

9. évadra kicsit azt éreztem, hogy ez a kapjuk el Harveyt dolog elcsépelt, de ide illő, stabil húzás volt végülis. Mike távozása visszagondolva gyengítette a sorozatot, pedig én aztán tényleg nem voltam sosem Mike fan, SŐT…:D De az ő dinamikájuk tette azzá a sorozatot ami, így Mikeot visszahozni jó húzás volt.

Sokan nehezményezték, hogy miaz hogy Harveynak mostantól Mike lesz a főnöke, de nekem ezzel nem volt problémám. Ha fejben tovább viszem a szálakat (és ismerve a karaktereket) biztos vagyok benne, hogy Harvey nem sokáig lenne ebben a pozicióban, nem érné be ennyivel. Na igen: Life is this, and I like this.

Végezetül megkaptuk, amire mindenki vágyott Harvey és Donna boldogan éltek, míg meg nem haltak. :D És bár évekig bosszantott, hogy miért nincsenek együtt, visszagondolva nem bánom. Színessé tette a szenvedésük a sorozatot és ahogy Gabriel Macht is mondta egy interjúban évekkel ezelőtt, ha összejönne Donna és Harvey akkor mi lenne? Néznénk ahogy együtt vannak és gyerekeik születnek? Ja kb ez lett volna.. és a kapcsolatuk szemszögéből a 9. évad sem volt nagyon izgalmas (persze volt pár remek jelenet, pl a festményes).

Kár, hogy nem kapott dupla záró rész a sorozat, mert simán elbírta volna így viszont kicsit tömör volt. Esküvő szépen megszervezett volt, bár én nem tudtam elsiklani Donna felett, aki szerintem a hétköznapokban szebb ruhában volt és jobban megcsinált haja volt mint az esküvőn – mégha nemis úgy indult, hogy az övéké lesz, de akkor is. Lánykérés és a fogadalom amúgy cuki volt. Zeneválogatás nagyon betalált, főleg a coldplay szám a végén és az én szememben is összegyűltek a könnyek az összeállítás során.A zárójelenetek (Donna-Louis, Harvey-Mike, és mindenki más) 10/10.

Konzervnyitó????!!! :( :D

És a legfontosabb: Mit tanított a sorozat nekem? Hogy tudj bocsánatot kérni! Mert néha ennyi is elég. :)

pearl - 2019. 10. 11. 07:07

Nagyon fog hiányozni a sorozat. Abszolút kedvenc volt. Tökéletesen lezárták. Biztos, hogy majd újra nézem. Mennyi szerethető karakter.
Mate4182 Gratulálok neked. Jó volt olvasni a sikeredről. További sok szerencsét.

Ambriel - 2019. 10. 11. 07:59

Én is rengeteget tanultam a sorozattól, főleg Harveytól. Rettenetesen fog hiányozni a Suits. A lezárás szerintem is 10/10. Minden karakter megkapta a tökéletes boldog befejezését.
Voltak mély pontjaim a sorozattal, volt, hogy másfél évadot kihagytam, hogy aztán unalmamba mégis előszedjem, és akkor újra beleszeressek, de még így is az egyik kedvencem marad, amit még sokszor újra meg fogok nézni.

Mate4182 szívből gratulálok a sikereidhez, és sok szerencsét kívánok a továbbiakhoz!

elfmercina - 2019. 10. 11. 08:11

Mate4182

Én is csatlakozom a többiekhez, gratulálok a sikereidhez!

Jó olvasni ezt a sok dicsérő hozzászólást, az évek során néha azt éreztem, mintha egyedül nézném ezt a sorozatot. Anno férjem hívta fel rá a figyelmemet, aztán ő már a felénél kiszállt, de én valahogy nem tudtam abbahagyni. A szereplők túlságosan a szívemhez nőttek, mindig nagy izgulás volt, mikor fog Mike lebukni.

Amin meglepődtem mostanában, mennyi új sorozatot adnak ki lassan naponta. Végiggörgettem itt jó néhány oldalt újabb kritikákról, és a sorozatok nagy részéről fogalmam sincs, hogy mi az. Pedig nagyon szeretek sorozatokat nézni, csak alaposan megválogatom őket.
A kérdés pedig az, vajon lesz-e olyan sorozat még, ahol ennyire csupaszív csapat jön majd össze, hogy elhúzzák a 9. évadig, vagy csak 7-8 részes szösszenetek érkeznek (lásd The Politician). Aztán mire megszereti az ember a karaktereket, vége is az évadnak, vagy akár a sorozatnak. Úgy meg mi értelme…

-E. - 2019. 10. 11. 08:44

Szerintem is 10/10 a lezárás, örülök, hogy nem rontották el és méltó befejezést kapott. Jó volt, hogy visszakacsintott a pilotra, miközben mutatta a kontrasztot, hogy mekkora karakterfejlődésen mentek keresztül (főleg persze Harvey de mondjuk Louis is).
Viszont az a konzervnyitó kár, hogy nem derült ki..;)

JokeRoLL - 2019. 10. 11. 09:37

Nagyon kedveltem ezt a sorozatot. Sajnálom, hogy vége van.

Mate4182 - 2019. 10. 11. 09:47

Koszonom mindenkinek a kedves szavakat :)

es jo latni mennyi embernek tetszett a finale !! neha en is ereztem ugy az oldalon hogy talan az egyik legkevesbe junkie-fan sorozat a kedvencem es ez most megdolni latszik :D

Senike - 2019. 10. 11. 09:54

OFF

@Mate4182 – “Neha pedig olyan emberekkel hoz ossze a sors mint Ryan Reynolds (seggfej)” – Basszus ne már, szentül hittem, hogy olyan imádnivaló, mint amit a követőinek vetít :D

OFF vége

Kösz az ajánlót! Mindig is szemeztem a sorozattal, csak sehogysem fért bele időben. Most már megoldom. :)

Mate4182 - 2019. 10. 11. 13:02

Senike – nekem is borzalmas csalodas volt mert tutira vettem hogy Sam L less problemas es Reynolds less a joarc. ehhez kepest mielott megjott, kuldott 3 aszisztenst akik a lelkunkre kotottek hogy hozza se szolhatunk amikor megjon.
amikor megjott, mindenki koszont neki, o senkinek se koszont vissza, rank se nezett hanem elsetalt napszemuvegben (este 9volt) a liftig ahol az egyik aszisztens biztositotta hogy ne szoljon hozza senki a liftben, aztan egy masik asszisztens tutira ment hogy a folyoson se szoljon hozza senki.

15 perccel kesobb barmifele csinadratta nelkul megjelent Jackson egy taxival, rendesen sorban allt a recepcion es utan tok kedvesen trecselt barkivel aki hozzaszolt :D

fatal - 2019. 10. 11. 13:04

Csatlakoznék, én is azt hittem, hogy már csak egyedül nézem a sorozatot, annyian írták korábban, hogy kiszálltak. :))

_Peter - 2019. 10. 11. 14:42

Már nem néztem az ismétlődő formula miatt, valljuk be kilenc évad elég sok hasonló receptből. (kinek a neve van a falon, Donna dráma, Louis “Sheldon” poénjai)

Viszont az írás miatt majd megnézem a legutolsó részt. Harvey Specter jó motiváló meme, voltak erős szövegek az évek során.

Mate4182 – 2019. 10. 11. 13:02

Azt olvasni anxiety dolgai vannak, az is elképzelhető éppen lemerült az akkuja. Képzeld magad a helyébe (és most nem úgy a mázlistája Scarlett Johanssont és Blake Lively-t is szerelgette) ki tudja hány interakciója van egy híres embernek egy nap, te kifogtad amikor saját gondolataiba merülve pont nem volt kedve jópofizni. Ezért már automatikusan seggfej? Oka van amiért használati utasítást küld és a napszemüveg is jelzi ő most zárva. Náluk egy köszönésből már autogram és selfie kérés is lehet, napi százszor. (legalább egy biccentést csinálhatott volna köszönésképpen)
Leszámítva nem vagyok milliomos híres filmsztár és nem szerelgettem Scarlett Johanssont sem Blake Lively-t, nekem is este kilenckor egy fárasztó nap után gyakran még a barátaimra sincs időm, nemhogy még több idegen hotel alkalmazottal leállni small talkra.

Mate4182 - 2019. 10. 11. 15:25

ertem mire gondolsz es talalkoztam mar ezzel (amikor Cuba Gooding JR itt lakott londonban a Chicago foszerep miatt volt szerencsem megismerni, egy taho fasz volt, kikuldtem a hotelbol es 15 perc mulva vissajott, kezet raztunk es elnezest kert, le a kalappal)

de Reynolds elore kikototte hogy o hozza ne szoljon senki es ez mar elmond valamit az emberrol.

Sam L Jackson mar akkor ilyen rajongok hadat fogadta hajnali 7kor a haza elott amikor Reynolds megszuletett (kis tulzas persze) de o tudja kezelni a dolgot.

persze arra mindig megvan az esely hogy epp rohadt faradt/ideges volt, de bennem megmaradt ez a velemeny.

_Peter - 2019. 10. 11. 21:57

Meg is néztem a 9-10 befejező részeket, a Suits feeling átjött így is, már régóta nem vagyok képben és nem is vonz a pótlás most sem. Szépen kihozták happy endre, Katrina neve is végre felkerült a falra. Egyik kedvenc mellékszereplőm ő (Amanda Schull) volt a sorozatban, a másik Scottie (Abigail Spencer) véletlenül mindkettő eyecandy. :)

Kilenc évadból van valahol számláló ezekre a mindig jól artikulált dumákra:

god damn it!
…sure as hell…
bullshit!

:D

Nekem a konzervnyitó easter egg nem jutott eszembe, azt hiányoltam Louis azt hittem beleveszi a feltételekbe Samanthával és Katrinával heti egy kötelező sárfürdőzés!!! Akár a dokinak is mondhatta volna a barátság jegyében. A kislány neve is lehetett volna a régi titkárnőjének a neve. Aki olyan volt mint Columbo felesége, nem láttuk csak Donna mondta meghalt.

A kedvencem dumám mindig az volt amikor valaki keménykedni próbál Harvey-nak, amire ő:

WHAT DID YOU JUST SAY?!

Na ez volt még utoljára itt a végén is. Gabriel Macht ezután a szerep után, ha nem sharp öltöny-nyakkendőben megy le kenyérért…

Köszönöm szépen az írást Mate4182, ha nem látom a posztot magamtól nem jut eszembe így némiképp hiányosan befejezni.

Stanlee - 2019. 10. 12. 19:17

Koszonom az irast az evad- es sorozatzarorol. Nagyon szerettem ezt a sorozatot, valamikor a 3. evad kozepe-vege fele viszont eleresztettem.

Ahogy az elso evadot daraltam, mert az alaptortenet es az ativelo szalak kozotti ugyek is erdekesek voltak, valamiert egyre jobban irritalni kezdett, hogy fo tema lett a nagy kerdes, hogy Mike mikor bukik le? Minnel tobbszor feljott a kerdes, minnel tobbszor megse jott el a lebukas, alapvetoen unalmassa valt a sorozat szamomra. A ceg nevenek folyamatos valtozasa sem volt mar erdekes a sokadik tamadas, atvetel utan.

Talan Luis karakterenek adhattak volna tobb idot az elejen, ot mindig kedveltem, de csak egy karakter miatt nem nezek egy sorozatot, ami mar nem erdekel.

Valamiert a The good wife-ot elvezettel tudtam vegigkovetni, pedig ott is tobb unalmas dolog volt, de talan az iroda nevenek valtozasa nem volt annyira suru :-)

Meg valami, ami megragadt bennem, hogy Harvey sokszor hallgatott jo zenet, igy biztos a sorozat felhagyasaval par erdekessegrol lemaradtam…

m76 - 2019. 11. 02. 22:53

Én már jónéhány évad óta csak megszokásból néztem Suits-ot. Az írás vállalhatatlan volt, a karakterek gyerekesek, a jogi rész teljesen irreális. És ez sajnos az utolsó évadban se változott, de legalább a karekterizálás jobb volt benne. Így a lezáró évad egy 6/10-et azért megérdemel.

Már kicsit kezdett a Fey-en rugózás olyan lenni mint anno Mike titka.

a suits annó top3-as sorozatom volt, ami idővel már csak arra volt alkalmas, hogy edzés közben háttérzajként szolgáljon.

Egyik szemem sír, hogy vége lett, mert imádtam a karakterket (már amikor az írók jól kezelték őket).

Pl.: Számomra az első évados gonosz Luis Litt sokkalta hitelesebb volt, mint később a gyerekes pojáca amivé degradálták, aki 5 percenként fut a pszichiáterhez mert valaki csúnyát mondott neki.

De a másik szemem nevet, mert tényleg nem volt már kraft benne, nekem legjobban az okos ügyvédi húzások hiányoztak, szinte minden ügy az utolsó 2 évadban ex machinák sorozatával haladt előre, nem pedig valódi ügyvédi tevékenységet láttunk.

A Suits egy remek sorozat volt, és máig is bárkinek ajánlanám, hogy kezdje el. Csak annyit javsslok annak, aki most kezdi, hogy ha úgy érzed a sokadik évadra romli ka minőség: Hidd el lesz még rosszabb is!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz