login |

Stumptown: 3 rész után

2019. 10. 11. 19:50 - Írta: human

1 hozzászólás | kategória: 2019/20, kritika,

Lehet, hogy nem aludtam eleget, de basszus, nem is rémlik mi volt a múlt heti részben az ügy. Azt hiszem, ez alá is húzza az ABC újoncának sorsát nálam. Pedig ami mellette van, az megmaradt a múlt hétről, és a mostaniban is tetszett.

A történetről a pilotnál írtam. A lényeg, hogy egy háborúból visszatért nő a körülmények miatt magánnyomozónak áll. Az első ügye nagyon személyes, a második nekem kérdőjel már (utánaolvastam, tényleg, a szélhámosos), és a harmadik pedig karakterépítő mélypont.

Tisztán látszik, hogy nem távolságtartó nyomozásokról van szó. Ennek fényében pedig továbbra is áll, hogy aki bírja a főszereplő Cobie Smulders-t, na meg Jake Johnsont, az ne vegye lebeszélésnek ezt a posztot, hanem ha már eddig várt, akkor most már üljön le elé.

Inkább rá is térek arra, hogy nekem miért felejtős a Stumptown. Vagyis már utaltam, de igen, konkrétan az, hogy 1 héttel később semmi sem rémlik az ügyből, az bizony nem jó hír. Vannak olyan sorozatok, amiknél még most is emlékszem a kezdő részekre, és ezzel ismét oda lyukadok ki, hogy mennyit ér az időm. Kidobhatok 25 percet azért, mert 18 másik tetszik a részben? Egyre kevesebbszer válaszolnék igennel erre, főleg a választék ismeretében.

Nyilván ez már lejárt lemez lassan, itt talán tényleg csak arról van szó, hogy ehhez hasonló közepeset, vagy közepesnél jobb krimi már sokat láttam, legyen az a Psych, a Monk, a The Mentalist, a Castle kezdő évadjai. Akik még nincs túl ezen az úton, annak simán lehet, hogy erősebbnek fog érződni a Stumptown.

Pedig a körítés eléggé tetszik. Egyrészt rögtön bemutatták Jake Johnson karakterének a múltját, kapcsolatát a főszereplővel, felvezették a főbb szálakat, és már most erősebbek az átívelések, konkrétan le sem zárul rendesen az ügy az 1×03-ban, igazi magánnyomozós szürke terepre tévedtünk azonnal.

De, de, de… nem leszek ott minden héten. Lehet, hogy néha visszanézek, de erre is akkor lenne több esély, ha épp unatkozás közben feldobná a Netflix. A Luciferrel is így jártam, lement megint pár olyan rész amit eddig nem láttam, aztán ismét felejtőssé vált. A Stumptown-nal is tipikusan ez a helyzet.

1 hozzászólás Ne habozz!

Tyberius06 - 2019. 10. 11. 23:21

Nekem a karakterek elviszik a hátukon az egészet, az ügyek nem is nagyon érdekelnek. Ez furcsa lenne? Én se emlékszem a múlt heti rész ügyére, de valahogy nem zavar. Nem amiatt nézem.
Nálam simán ez maradt tuti nézős, még talán az Evil és a Prodigal Son jár ezen az úton, de pl. az Emergence az kuka…
Szóval nálam kitart…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz