login |

Csütörtöki amerikai nézettség (10.10) – Egyre nehezebb megállapítani, hogy mi számít sikernek

2019. 10. 13. 08:00 - Írta: Deny

7 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség

(Múlt heti csütörtöki nézettség.) Míg az amerikai foci továbbra sem talál ellenfelére, a sorozatoknál ismét a Grey’s Anatomy győzedelmeskedett egy erősödéssel. Eddig ez volt az egyetlen sorozat, amely felfelé mozdult el a “Cast from The Past” héten, bár nem tudni, mekkora szerepe volt a javulásban a Charmed-os lányoknak.

Az A Million Little Things és a How to Get Away with Murder stabilak voltak, bár előbbi nézőmegtartása kezd kicsit aggasztóvá válni. Ha nem javul, könnyen lehet, hogy télen már inkább a Station 19-nek fogják adni a 21 órás sávot. Ahhoz képest, hogy a CBS sorozatai egytől egyik több mint félmillió nézőt buktak, a Young Sheldon, a Mom és az Evil egész jól tartották magukat. Egyedül a két újonc komédia, a The Unicorn és a Carol’s Second Act gyengült.

Az NBC-n tovább romlott az amúgy is siralmas helyzet: a Superstore továbbra is szigetként emelkedik ki a bukták tengeréből. A Perfect Harmony és a Sunnyside új évadminimumra kerültek (utóbbit még a Supernatural is leverte…), és az LO: SVU is történelmi mélypontra süllyedt. A CW-n a már említett Supernatural jól, a Legacies pedig korrektül kezdte meg új szezonját.

És mivel már alig van 1.0 feletti sorozat, és egyre nehezebb megállapítani, hogy mi számít sikernek, arra gondoltam, megosztok itt egy kis útmutatót. A Nagy Négy által generált átlagnézettség tavaly kb. a 0.8-as rating volt, így ez számít a korrektség küszöbének. Nagyjából így néznek ki a kategóriák pár példával (természetesen a CW-ra nem érvényes, illetve a pénteki sorozatokra picit lazábban vonatkozik, ott pl. még a 0.5 is elfogadható):

  • 1.6 és felette – megasiker (az átlagnézettség kétszerese) (pl. 9-1-1, This Is Us, The Masked Singer)
  • 1.2-1.5 – nagy siker (pl. Grey’s Anatomy, The Conners, Survivor)
  • 1.0-1.1 – siker (pl. Chicago-sorozatok, Young Sheldon)
  • 0.8-0.9 – átlagos/korrekt (pl. The Good Doctor, Mom, Superstore)
  • 0.6-0.7 – épphogy elfogadható (pl. The Resident, Single Parents, SVU)
  • 0.6 alatt – bukta (pl. How to Get Away with Murder, Perfect Harmony, Sunnyside)

Országos és kábelsorozatos adatok a tovább mögött. Itt a csütörtöki top 150-es kábeles lista, csak csatornapremierekkel, ismétlések nélkül.

csütörtöki országos nézettségek

  1. Thursday Night Football: Giants @ Patriots (FOX, 20.23) – 15,95M (18-49: 4.8, #1)
  2. Young Sheldon (CBS, 20.00) – 7,63M (18-49: 1.0, #3)
  3. Grey’s Anatomy (ABC, 20.00) – 6,09M (18-49: 1.4, #2)
  4. Mom (CBS, 21.01) – 5,78M (18-49: 0.8, #6)
  5. The Unicorn (CBS, 20.31) – 5,15M (18-49: 0.7, #7)
  6. Carol’s Second Act (CBS, 21.30) – 4,95M (18-49: 0.6, #8)
  7. A Million Little Things (ABC, 21.01) – 4,23M (18-49: 0.8, #5)
  8. Evil (CBS, 22.00) – 3,67M (18-49: 0.6, #11)
  9. Law & Order: SVU (NBC, 22.00) – 3,42M (18-49: 0.6, #9)
  10. Superstore (NBC, 20.00) – 2,79M (18-49: 0.8, #4)
  11. How to Get Away With Murder (ABC, 22.01) – 2,22M (18-49: 0.5, #12)
  12. Perfect Harmony (NBC, 20.30) – 2,07M (18-49: 0.4, #13)
  13. The Good Place (NBC, 21.00) – 1,92M (18-49: 0.6, #10)
  14. Supernatural (CW, 20.00) – 1,22M (18-49: 0.4, #14)
  15. Sunnyside (NBC, 21.30) – 1,17M (18-49: 0.3, #15)
  16. Legacies (CW, 21.00) – 799e (18-49: 0.3, #16)

(A nézettségi adatok értelmezéséről, arról, hogy mi jó eredmény és mi nem, bővebben a Gyakran Ismételt Kérdések között olvashatsz.)

csütörtöki kábeles nézettségek

  1. Primal – 557e; 18-49: 0.28, #1
  2. Mr. Inbetween – 394e; 18-49: 0.11, #3
  3. Impractical Jokers – 383e; 18-49: 0.22, #2
  4. Rapunzel’s Tangled Adventure – 302e; 18-49: 0.10, #4
  5. Elena of Avalor – 274e; 18-49: 0.09, #5

7 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2019. 10. 13. 12:19

Nagyon jó ötlet ez a kis útmutató, és tényleg teljesen ez a helyzet már:( Bármi 1.0 felett siker, szinte a körülményektől függetlenül, mert már nincsenek 2.0 feletti felvezetések, vagyis a felét meg kell tartania legalább, és az már mindenképpen jó. És már tavaly is rendeltek be 0.6-tal, várhatóan tavasszal már a 0.5 is elég lesz. Annyit tennék még hozzá, hogy a 22.00-s sávban már a 0.8 is siker.

Az NBC-re rossz nézni, hallgatniuk kellett volna ránk és levenni a két újoncot, ez semmi jóra nem fog vezetni, lehúzza az egész napjukat. Szerintem addig lépjenek, míg a Superstorra nem kezd el kihatni. Bár az még szerencsés helyzetben van, megnézi 8-kor akit érdekel, aztán elkapcsol.

Mondjuk most már a CBS-es újoncok sem remekelnek. Arról nincs valami statisztika, hogy volt-e már ilyen gyenge ősz, hogy az újoncok százalékosan szerepeltek már ennél gyengébben az átlaghoz viszonyítva? Mert azért legalább 1-2 újonc mindig jobban be szokott jönni, most meg konkrátan az útmutató alapján tényleg nincs semmi, amire rámondhatjuk a sikert, de még az átlagos szintet is talán csak a Prodigal Son üti meg így a 3. hétre.

Deny - 2019. 10. 13. 12:45

Thomas: Nem tudok róla, vissza kellene nézni az előző évadok nézettségét. Azt viszont olvastam, hogy ha minden igaz, a Carol produkálta a csatorna történetének leggyengébb sitcom-premierjét.

Az útmutatóhoz még annyit, hogy természetesen itt is él az, mint a kaszaindexnél, hogy nem olyan egyszerű az egész. Biztosan lesznek “bukta” kategóriás berendelések is, és ugye a számok is relatívak, mert pl. az Almost Family 0.7-je a Masked Singer 2.0-ja után inkább számít buktának, mint elfogadhatónak. És igen, a 22 órás sáv is biztosít némi enyhítő körülményt.

Thomas - 2019. 10. 13. 13:03

Kár, gondoltam, hogy hátha írtak róla valahol, mert érzésre újoncok szempontjából katasztrófa ez az ősz, nem emlékszem ilyenre, hogy még egy sem emelkedik ki igazán (jó, a Prodigal Son kiemelkedik, de csak azért, mert a többi elég gyenge:) Meg talán a Batwoman, de ha ma lepottyan 0.4-re, már az sem lesz olyan extra.

Silver - 2019. 10. 13. 17:50

Csak azon csodálkozom ha ilyen 1.6 “megasiker”, hogyan tudják fenntartani a sorozataikat, illetve a csatornát? Valaki el tudja magyarázni hogy is működik ez a rendszer, hogy kapnak pénzt a nézettség után?

goodjohnwin - 2019. 10. 14. 10:17

Egyrészt a “sikermutató” akkor lenne igazán megalapozott, ha lenne hozzá a egy network exec-kel készült cikk vagy más iparági forrás, így egy kicsit hasraütésszerű.

Másrészt azzal kellene súlyozni az eredményeket, hogy melyik sorozatot ki gyártja, milyen konstrukcióban készül – hamarabb lesz elkaszálva egy külső gyártótól vett sorozat, mint egy házon belül készülő, hiszen nemsokára sok lesz az etetnivaló éhes streamingoldal…

winnie - 2019. 10. 14. 13:53

sima gauss görbe, kezelhető normál eloszlásként a dolog, ha nem akarod binárisan, hogy valami vagy siker, vagy bukta. a felső x% a siker, az alsó x% bukta.

a nézettség alapján.

onnantól kezdve már minden annak a függvénye, hogy kinek még mi számít. de a folytatás kapcsán nem annyira a network exec szava számít, ő csak annyit mondhatna, hogy mennyiért éri meg még neki az adott sorozat. ugyanis a gyártó stúdió tud a nemzetközi eladottság fényében mondjuk licencdíjat csökkenteni a network számára, mondjuk akár olyan mértékben is, hogy nekik megérje a dolog – és így egy berendelés azt az illúziót keltse, hogy siker a sorozat.

de ennek kapcsán

“hamarabb lesz elkaszálva egy külső gyártótól vett sorozat, mint egy házon belül készülő, hiszen nemsokára sok lesz az etetnivaló éhes streamingoldal…”

ez így nem igaz. sőt, konkrétan hasonló nézettségű sorozatoknál is előfordult, hogy a nem saját gyártás kapott berendelést. azért, mert a saját gyártás drágább volt a csatornának, mint a nemzetközileg sikeres, külső stúdiós.

Deny - 2019. 10. 14. 22:53

goodjohnwin: Nem hasraütésszerű. Tagja vagyok a Spotted Ratings nézettségfórumnak. Ez az ő rendszerük alapján készült.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz