login |

20 hozzászólás Ne habozz!

CrashBoostZoom - 2019. 10. 14. 11:00

Az évadkibeszélő egy pöcegödör volt ezért is hanyagoltam.

És akkor most az én véleményen a dologról:
Ez a legjobb húzás amit csinálhattak. A Discovery egyik legnagyobb gondja az volt, hogy egy olyan időben játszódott amit már láttunk és ismertünk. Gyakorlatilag minden tekintetben sarokba voltak szorítva a készítők és bármilyen apró eltérés attól amilyennek a dolgoknak lennie kellett volna abban az időben (szaknyelven mondva a “TOS era”) eszméletlen nagy hőbörgést váltott ki nagyon sok emberből.

Így viszont, hogy 1000 évvel előre katapultálták az egészet végre szabadjára engedhetik a kreativitásukat a készítők hiszen minden ami volt már annyira régen volt, hogy nem számít semmit. Jöhetnek a régi fajok új köntösben, új cifrán kinéző fajok, űrhajók stb.

Ez kellett ennek a sorozatnak. Akinek meg böki a szemét a színészi munka az nézzen meg egy-két részt a régebbi sorozatokból és vegye észre, hogy ez nem új keletű dolog.

Lezuziusz - 2019. 10. 14. 11:00

Jó az előzetes, ahogy az s2-nek is az volt. De van egy olyan előérzetem, hogy ezt megint elpacsálják majd…. S2 második fele nagyon nagyon zsenge volt, és ezen a “színészek” sem segítettek. Tisztelet a kivételnek.

sancho pansa - 2019. 10. 14. 11:06

>>Akinek meg böki a szemét a színészi munka az nézzen meg egy-két részt a régebbi sorozatokból és vegye észre, hogy ez nem új keletű dolog.

Már megbocsáss, de ez ostobaság. Aki szerint X vagy Y sorozat rossz, az nézzen meg egy rossz sorozatot, és rájön, hogy nem csak X vagy Y rossz, hanem Q is. Ez nem érv. Ha valami rossz, attól nem lesz jobb vagy elviselhetőbb, ha nem az a világon az egyetlen rossz dolog.

Ha valakinek böki a szemét a színészi munka, akkor nyilván nem nézi a sorozatot vagy szóvá teszi. Lehet, hogy régen is bökte a szemét. Ha pedig régen nem bökte a szemét, akkor lehet, hogy a sorozat más aspektusai elfedték azt. Vagy akkor még nem tűnt fel ez neki. Mindegy, hogy mi az indok, a múltbeli dolgok nem teszik jóvá a jelen hiányosságait.

Tyberius06 - 2019. 10. 14. 11:12

Az s02 végét valóban elbaszták, de mondjuk én nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy hiba volt a sorozatot a TOS érában indítani. Mármint látszólag valóban az volt, mert a rajongók egy része nem tudta feldolgozni a változtatások okozta traumát és manapság már sokkal nagyobb terük van kifejezni a fájdalmaikat, mint mondjuk a 90-es években. A problémát én inkább abban láttam, hogy baromi sok embernek baromi szegényes a képzelőereje, nagy Star Trek rajongásuk kellős közepén eléggé földhöz ragadtak és képtelenek elhagyni ezen a téren a komfort zónájukat. Így aztán belekötöttek mindenbe.
Ez a trailer egyébként engem se csigázott fel annyira, de szerencsére nincsenek előítéleteim, szóval ott leszek a startnál. Ahogy látom a Calypsoból itt van a csávó… Nah ez érdekes lesz, hogy ér körbe a történet.

CrashBoostZoom - 2019. 10. 14. 11:54

@sancho pansa

Sajnos rohadtul félreértetted az egészet. A Star Trek sorozatokban sosem színészóriások játszottak. Ebbe belekötni teljesen felesleges. Ugyanannyira hozzátartozik a sorozathoz mint a technoblabla vagy sokak által szintén ekézett utolsó pillanatos ötletek a megmeneküléshez.

@Tyberius06

Való igaz, hogy többnyire a semmibe kötöttek bele az emberek de a részeken is eszméletlenül látszik, hogy mennyire megvolt kötve a készítők keze azzal, hogy olyan időben játszódott a sorozat amit már ismerünk és ezen a problémán próbáltak úrrá lenni több-kevesebb sikerrel. Ez viszont most elhárult. Jöhetnek a friss, új ötletek.

SHP - 2019. 10. 14. 11:57

Szerintem is jo az eloreugras, remelem kihasznaljak es lesz jo sok erdekes technologia meg furcsasag. Szoval: “végre szabadjára engedhetik a kreativitásukat a készítők” – remeljuk, hogy van nekik.

Volt sok problemam az elozo szezonnal de ketsegkivul nezheto volt, szoval varom. (Az ertelmetlen tervektol kezdve addig, hogy haromszor elmondjak, hogy mit fognak csinalni mert a nezot ostobanak tartjak es nem eleg egyszer vagy csak siman megmutatni…)

Ha a calypsobol itt a foszereplo (ami egyebkent mar reg kiderult, hogy benne lesz, nem? Nekem ugy remlik.) akkor johetne Rosa Salazar is az uj short treks reszbol, az o karaktere nagyon szimpatikus volt. Bar ha a jovoben folytatjuk akkor szinte kizart. Apropo calypso – most jut eszembe, hogy el volt hagyva a discovery, valoban erdekes lesz hogyan er korbe a dolog.

heidfeld - 2019. 10. 14. 12:39

7/10 volt az előző évad, így jöhet. Pàr színész alakítàsa lehetne meggyőzőbb, de időugràs ígéretes.

Zoli - 2019. 10. 14. 12:56

Első évad 10/7
Második 10/8
Ez kilences lesz.-Örüéjetek,hogy van Trek ne sírjatok minden apró részleten

Jence4 - 2019. 10. 14. 13:02

Pénz van , tehetség nincs ,önmagában teljesen esztelen marhaságok garmadája áll össze a végére valami egészen csodálatos idétlenséggé, szörnyű hogy nincs aki rendezzen, írjon, gondolkodjon . Még a látvány is maszatos, követhetetlen ( az űrben nincs légkör szóval a külsők lehettek volna élesek mivel nincs ami zavarja a képet ) Christoper Pike és Mudd az évad összes pozitívuma. Előre félek a többi ST conenttől. Persze megnézem mert a reményhal meg utoljára, de lesz az a szint ahonnan már én se birom tovabb. Épp ésszel képtelen vagyok felfogni hogy a pénztermelési listán hogy bír a 4ik helyen maradni ez a sorozat majd egy szinten a Stranger Thingssel. A pilot epizód óta folyamatosan esik a minőség ami reményt adott az az első évad lezárása és íve. Le kéne ültetni a készítőket STet nézni. Legalább.

winnie - 2019. 10. 14. 13:03

“Épp ésszel képtelen vagyok felfogni hogy a pénztermelési listán hogy bír a 4ik helyen maradni ez a sorozat majd egy szinten a Stranger Thingssel. ”

Pénztermelési lista? Itt valami elég erős félreértés v A sorozat semmilyen pénzt nem termel. Ami tévében megy, az termelhet pénzt, de ami streamingen, az a világon semmi bevételt nem hoz. Ha bármilyen listát látsz, akkor az valami kamu, vagy fiktív clickbait.

Ace - 2019. 10. 14. 13:28

“Az évadkibeszélő egy pöcegödör volt ezért is hanyagoltam.”

Azért remélem nem az én epizódonkénti írásaimra gondolsz csak az évadzáró alatti komment cunamira ;)

Ismét soft reboot-ot kapunk konkrétan teljessen lesöpörték a táblát amiben én is azt látom ,hogy azért csinálták ,hogy végre szabad kezet kapjanak és ne sírjanak az elvakult rajongók (szerintem nekik mindegy ezt is szindni fogják meg persze nézik tovább). Nekem mondjuk semi bajom nem volt a TOS érával az első két évadban szerintem maradhattak volna. Remélem nem mennek át posztapokaliptikus jövőbe nagyon.

sancho pansa - 2019. 10. 14. 13:32

>>Sajnos rohadtul félreértetted az egészet.

Nincs itt félreértés, maximum a részedről.

Én elfogadom, hogy szerinted szarok a színészek (szerintem a többség nagyon jó), de csak azért, mert a régi színészeket sem tartottad sokra, az nem jelent semmit arra nézve, hogy a mostaniak milyenek. Komolyan azt hiszed, hogy úgy castingoltak, hogy közepesek legyenek a színészek? Hogy nem a legjobbakat választották? Hogy a készítők sem gondolják úgy, hogy a színészek mindegyike szuper a szerepében? Úristen! Ez…, uhh, inkább nem is mondok semmit. Igazából fel nem foghatom a gondolkodásmódot, ami azzal magyarázná a gyenge színvonalat, hogy korábban is volt már gyenge sorozat. Egy filmet vagy sorozatot vagy színészt nem egy másikhoz kell hasonlítani, hanem önmagában nézni, értékelni, elfogadni. Naná, mindennél lehet rosszabbat találni, és akkor fel lehet hozni, hogy “annak sem volt jó a sztorija” vagy a rendezése, vagy benne a színészi játék. Kit érdekel, hogy milyen volt valami másban valami? Az a fontos, hogy milyen ma a Star Trek Discovery.

miles - 2019. 10. 14. 15:29

Szentségtörő leszek. Minden egyes ST epizódot láttam.
Ha nem lenne az Orville, akkor azt mondanám, hogy a Discovery a legjobb ST sorozat (az egyátalán nem érdekel, hogy az Orville valójában nem a világ része).

A régi sorozatokat meg már csak alapozásnak tekintem, nem azt mondom, hogy bajom volt velük, de az a csigatempó amiben készültek mára szerintem elavult.

Hippifúró - 2019. 10. 14. 16:41

miles : Minden szavaddal egyetértek. Régóta nem olvasok kibeszélőket mert csak a köpködés és fintorgás jellemzi. A teljesen vállalhatatlan agymenéseket meg hurrázzák. Sajnos elmentek itt a dolgok szélsőségesbe. Nemrég olvastam egy Netflix soriról kritikát. 10/2-t ért a véleményvezérnek. A sori sima 10/4 , esetleg 10/5 volt, amit tíz éve simán megadott volna rá, de ma a sznob a trendi… Sajnálom ezt a blogot, de van mááásik :)

a_n_d_r_e_w - 2019. 10. 14. 19:23

S2-nel a sok pozitiv comment meggyozott, hogy erdemes beprobalni a csapnivalo S1 utan. Meg csapnivalobb volt, szoval S3-rol irhat aki akar amit, de hogy vissza nem terek az is biztos. Elozetes meg segit is ebben a dontesben. Nem, nem orulok, hogy vegre star trek, csak azert mert star trek, nem kell minden szemetnek orulni, nagyon rossz ervrendszer. Picardot varom.

Jence4 - 2019. 10. 15. 07:25

Winnie , igazad van , nézettségi listára gondoltam és ott is csak a UK és ott se 4. hanem 3. https://insights.parrotanalytics.com/svod-market-demand-report-q1-2019 erről a linkről lett megosztva pár screeshot . Ez a sorozat néző nélkül is hozza a pénzt, mert a cbs az államokon kívülre jó pénzért gyártja a Netflixnek. A Picardot már nem a Netflix hanem az Amazon vetíti az USA-n kívül. Számomra érthetetlen a hype ami emögött a széria mögött van.

winnie - 2019. 10. 15. 07:59

Jence4: nagyon kell figyelni, hogy ki mire hivatkozik, illetve, hogy a hivatkozási alap miképp működik. ez nem nézettségi lista, mert nézettségi lista nem létezik. a parrot analytics számai teljesen kamuk, hasraütősek, ők a közösségioldalas említéseket mérik, ha elolvasod a módszertanukat – fura mód mégis idézik őket egyes oldalak, mi természetesen nem tesszük.

csak egy példa, például a star trek discovery amerikában nem lehet a 20-50 vagy talán 100 legnézettebb streamingsorozat között sem, mert egy apró platformon megy, ahol kevés a felhazsnáló a többihez képest, így egy közepesen gyenge netflix-sorozat vagy egy random tévésorozat is sokkal nézettebb. ami mellette szól, mivel rajongói a sorozat, ezért beszélnek róla twitteren. de az nem nézettség.

egy korábbi kommentből bevágom, amit írtam róluk:


a parrot analytics méréseire hivatkoznak, az pedig, mint írtam korábban, és ahogy el lehet olvasni az oldalukon, elég nagy bullshit sajnos, inkább a sorozatok közösségi oldalas jelenlétét mérik említések alapján, ahhoz nincs eszközük, hogy hivatalos nézettséget számoljanak, és épp ezért nagyon gáz, hogy a netflix kapcsán elég sok mérésüket nagyobb orgánumok is átveszik.

az oldalukon leírják, hogy mi ez az “Average demand expressions: 31,546,864”, ami így önmagában sokan biztosan nézettségnek gondolnak, de nem az: “Tracing interactions from the likes of social media, video streaming, photo sharing, blogging or microblogging, fan and critic ratings, file sharing and more”

az egész parrot módszertan bullshitalapú és tök érthetetlen olykor, hiszen nagyon nincs benne konzisztencia, sok, egyébként népszerű sorozatnak csak jóval a premierjüket követően néznek utána. de a legnagyobb gond, hogy félre lehet értelmezni.

winnie - 2019. 10. 15. 08:06

+ mint írtam, a sorozat nem hozza a pénzt. a platformnak nem. a cbs all access-nek, illetve a netflix csak pénzt visz el a sorozat. mert ők megvásárolják a sorozatot. pénzt adnak ki érte. akinek pénzt hoz a discovery, az a sorozatot gyártó stúdió, amelyik eladja. jelen esetben a CBS Television Studios, valamint a produkciós cégek (Living Dead Guy Productions, Roddenberry Entertainment, Secret Hideout).

a streaming platformok persze közvetetten profitálnak a sorozatból, mert hozhatnak előfizetőket, de ez mérhetetlen, csak azokat lehet mérni, akik a sorozat miatt fizetnek elő, és aztán le is mondják az előfizetésüket, ha megvolt a finálé. a többi előfizető, aki megnézi a sorozatot, az akkor is előfizető lenne, ha nem lenne a sorozat, ergó mindegy, hogy 2 vagy 20 milliós a nézettség. és pénzt nem hoz.

a platformot és a stúdiót itt teljesen el kell különíteni. előbbi minden részt külön megvesz (és bevételként csak és kizárólag a reklámokért kapott pénzt tudja elrakni), utóbbi pedig leforgatja a sorozatot, és megpróbálja a forgatási költségnél többért eladni platformoknak. így például egyrészt a kaszáról a platfrom szokott dönteni, és ezért akarják a stúdiók ilyenkor, hogy megmaradjon nekik a pénzforrásuk, lejjebb vinni a licencdíjat, azt mondani, hogy jó, akkor megkapod “ingyen”, másrészt például ezért nem nagyon lehet beszélni a sorozatok valós költségvetéséről, mert lehet, hogy a cbs all access 10 millió dollárt fizet egy STD-részért, de azt gyárthatják sokkal kevesebbért (vagy akár többért is).

winnie - 2019. 10. 15. 08:21

(abban teljesen igazad van persze, hogy sokat beszélnek a sorozatról, de ugye ott az előjel nem lényegtelen, és nem kell nézni sem a beszélgetéshez, látod, mi is beszélgetünk. szóval ez különbség.)

Cyara - 2019. 11. 09. 01:36

Huh hat alaposan oltjatok egymast :D

En meg orulok (sok sok sok sokmindenkivel egyutt) hogy van Star Trek ujra.
Es remelem meg nagyon sokaig lesz is.
Manapsag a jo sorozatokat es sorozat otleteket a pilotok utan pont az olyanok miatt kaszaljak akik mar annyira szetuntak a fejuket a hatalmas intelligencia harcban, hogy semmit nem tudnak ertekelni csak onmagaert a szorakozasert. Pont.
Akinek nem tetszik a Star Trek menjen nezzen Family Guy-t meg vampiros tini sorozatot meg mas idiocracy-t.

A profitorientaltsagrol annyit h reszben ez okozza a problemat masresz persze fontos mert a profitbol lesz uj sorozat. Csak eppen valamit sokan elfelejtettek: A szorakoztatast es a nezok kiszolgalasat.
Hiaba szidjak a Star Treket de igy is megnezik, persze azert h szidhassak. Az embereknek mar azert kell csak valami h legyen mit szidni.
Sokunknak meg nem ezert. Hanem mert szeretjuk a Star Treket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz