login |

The Blacklist: kezdett a 7. évad

2019. 10. 21. 16:30 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika,

A kifejezetten korrekt finálé után remek első két résszel (és kifejezetten újoncbarát módon – konkrétan az egyik főszereplő fél percen át csak felhozó infókat sorolt) tért vissza a The Blacklist, ami továbbra is hetiben kerül fel a Netflix-re magyar felirattal, szóval bárki tudja nézni, ha már a hazai tévés sugárzása a jelek szerint bedőlt.

Az az igazság, hogy ha mindig is ilyen lett volna a sorozat, akkor biztos, hogy kitartok mellette. A mostani részekben ugyanis, a “ki kinek a kicsodája”-szál szappanoperás nyújtásával nem nagyon foglalkoztak, és Reddington-t is sokkal jobban elviselem akkor, amikor leleményes és meg van szorulva, így gondolkozni kényszerül, szemben akkor, amikor fölényesen mosolyog, mert mindent előre eltervezett, és fel sem merül benne, hogy a legjobb tervek is elcsúszhatnak.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

A Katarina Rosztova által beinjekciózott Red meglepő módon egy kórházban tért magához, hogy aztán kiderüljön, hogy minden csak álca (látványos volt a “leleplezés”, de mintha eléggé a kameráknak szólt volna, kicsit felfújták), így alapozva meg a mostani Számot, aki végül egy olyan ellenfelet hozott, aki a(z ideiglenesen) meglépők táborát növelte. Mindenesetre annak ellenére élveztem ezt a vonalat, hogy idővel kiszámíthatóvá vált, hiszen amikor semmi sem az, aminek látszik, akkor a néző minden egyes jelenetnél gyanakodni fog az átverésre.

De ez nem számít, a heist mindig is az egyik kedvenc műfajom volt, és amikor a The Blacklist beveti, akkor öröm és boldogság van, mindegy, hogy melyik oldal rukkol elő átveréssel, Red vagy az aktuális ellenség.

Red menekülése kapcsán jó volt látni, hogy például a lenyúlt mobiltelefonnal nem a tipikus utat járták végig (csak néztem, hogy ennyire nem lehetnek bénák), és azért nagyjából a nővér segítőkészségét is megalapozták, arról nem is beszélve, hogy az FBI-os szálra is betoltak némi átverést, bár valljuk meg, hogy az ide-odarohangálásuk (és közben a karakterek totális felcserélhetősége…), valamint a deus ex machinás érkezésük inkább csak megtűrt kategóriás volt. (Oké, Elizabeth beavatta a Nagy Igazságba a főnökét, ami mégiscsak fejlemény.)

Jó volt a kezdés, kíváncsi vagyok, hogy a folytatásra sikerült-e tartani a szintet, mert ha valamije jó a sorozatnak, akkor az a motorja, az a váz, amire rá lehet húzni a heti ügyeket. A szomszédolós szál érdekesnek tűnik, bár az én fantáziámmal inkább csak klisés sztorilehetőségeket látok benne, cserébe a titkos szervezetes vonal a Townsend-direktívával már akkor ásításra késztet, amikor leírtam a nevét.

Azért remélem, meglepik a közönséget.

7 hozzászólás Ne habozz!

KiváncsiFáncsiMob - 2019. 10. 21. 17:33

Köszi az írást. Tegyetek már a jobb sávba egy blacklistet is a többi black izé mellé :)

-E. - 2019. 10. 21. 21:51

Én eredetileg darára tartogattam, de lehet, hogy előbb elácsubolok. Főleg, ha ígéretesnek tűnik ez az évad.

gumimaci - 2019. 10. 22. 09:02

És akkor a megoldás Red igazi identitására…(hatásszünet)…
Igazából ő Katarina Rosztova, aki Red-dé operáltatta magát. Tádá!

winnie - 2019. 10. 22. 09:23

én megcsavarnám azzal, hogy az igazi Red pedig Katarina Rosztovává operálta magát és így jöttek össze!

carlos - 2019. 10. 25. 10:33

En majdnem kaszaltam a sorozatot,de vegul az előző évadot ledaraltam a nyaron es visszaadta a reményt, nagyon tetszett. A kasza helyett most kifejezetten vártam a nyitást és eddig mindhárom rész tetszett. Hetiben is kellemes szórakozás lehet.

KiváncsiFáncsiMob - 2019. 11. 05. 12:17

Le vagyok kissé maradva a részekkel, de ha tényleg bejön ez a régi teória az átoperálásokról, felkötöm magam :)

piszkosfred - 2019. 11. 16. 10:21

Orulok, hogy maradtam, ez az evad kifejezetten tetszik. Azt elismerem, hogy 7 eve huzni a “kicsoda Red valojaban” szalat mar egy kicsit(?) elcsepelt, es mindenki sokkal jobban jarna, ha ezt a szalat lezarnak vegre es valami ujba kezdenenek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz