login |

Castle Rock: kezdett a 2. évad

2019. 10. 24. 21:10 - Írta: human

28 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Teljesen új a történet és a szereplőgárda, hiszen antológia a Hulu sorozata, csak a város meg a Stephen King-univerzum adott, az a közös halmaz. Ide érkezik egy bizonyos Annie Wilkes is a lányával.

Ez amúgy szerintetek tényleg horror? Sokáig azt hittem, hogy félős vagyok a zsánerhez (nyilván a klasszikusokat azért megnéztem), de a legújabb ijesztős filmet sosem, csak ami év végén is erősen tartotta magát a közvéleményben. De ezen premieren például egy másodpercig sem féltem. Sőt, inkább unatkoztam.

Az idei évadra térve, ha jól látom, akkor a Misery-ből (itthon: Tortúra) ismerős karakter előzményeivel foglalkozik majd az évad egyik szála. A nő Amerikán keresztül menekül a véres látomásai és tettei elől, és Castle Rock-nál balesetet szenved, így kicsit megragad a városban. Itt el is helyezkedik a kórházban, hogy továbbra is hozzájusson a gyógyszereihez nem hivatalos úton.

Olyan 15-20 percet élveztem is Lizzy Caplan alakításával, valahogy benne volt az a megbízhatatlanság, ami miatt egy percet nem töltenék a karakterrel egy szobában — a kezdés során is több skálán mozog, az egyik meglepően erőszakos. És ez még valamennyire horror is lehetne.

Viszont ott volt az összes többi szál, meg a természetfeletti is a boszorkányégetés vonallal: minden King-utalás összeér Castle Rock-ban, csak valahogy unalmasan. Wilkes lányának tini szála már most ásítós, a helyi f*szméregetős hangulatú üzleti vonal meg aztán főleg. Valahogy nem elég fókuszált a sztori.

Pont emiatt ez a poszt csak amolyan kibeszélőnek született. Esélytelen, hogy akárcsak a 3 részes premier végéig eljussak – majd winnie ír később. Az első epizódot azért derekasan lenyomtam, és tényleg, a végén olyanok történtek, amire lehet csettinteni, hogy “ez igen”, de túl sok a más. Még ha be is érnek a szálak (nyilván ez a cél), egyszerűen nem kötöttek le.

Did you like it?

28 hozzászólás Ne habozz!

FP Jones - 2019. 10. 24. 21:52

fél órát bírtam ki. és egyenesen gyűlölöm, ha egy rész 60 perces. feleslegesnek tartom.

supschoko - 2019. 10. 25. 07:42

az 1. rész unalmas.. reméljük beindul

Claire8310 - 2019. 10. 25. 08:20

Én is unalmasnak éreztem… még megadom az esélyt persze, szerettem az első évadot, de ahhoz képest, hogy az az első résszel teljesen megvett, ez így elég langyos volt.

winnie - 2019. 10. 25. 08:30

egy biztos, nem céljuk az első résszel megfogni a nézőt, látszik, hogy abszolút nem ebben gondolkoznak, hanem teljes évados ívben. ami egyrészt jó, mert nincs mindenféle mesterségesen szerkesztős gimmick, másrészt rpssz, mert sok nézőt elveszíthtnek.

kulup - 2019. 10. 25. 08:34

Ez még a harmadik rész után is unalmas.

mrskrum - 2019. 10. 25. 08:49

Az első rész tényleg nem egy vad mindent bele egy óra volt, de szerintem már most jobb az irány, mint ahova végül az első évad kínlódta magát… Nekem ez sokkal Stephen Kingesebb világ, jobban el lett találva a régi hangulatú feldolgozásokhoz hasonlóan.

Miszter - 2019. 10. 25. 09:00

Nekem eddig bejön 2 rész után,néztem volna egyben az első három részt,de csak fokozatosan érkezett a Magyar felirat,amúgy ez a Szomáliai szál csak szerintem lóg ki nagyon ? még ha a két gyerekről lenne szó,de egy komplett falut elhoztak ?

karit - 2019. 10. 25. 09:12

Sikerült az új Goliath 3×01 után megnézni ezt a premiert, és a “közös jeleneten” túl az előbbi inkább volt Stephen Kinges, abban sokkal több volt a baljós, természetfeletti hangulat. Itt Annie Wilkes neve inkább tűnt valami összekacsintós easter eggnek, mint nyomasztó fenyegetésnek, hiába kapta magára Kathy Bates hullafoltos kardigánját.

Nyilván továbbnézős lesz, de ez nem a premier érdeme, ami jóindulattal lett 5/10.

Python - 2019. 10. 26. 23:43

A sorozat készítői tartotték magukat az 1. évadnál behozott koncepcióhoz. A hangulat az nagyon Stephen Kinges, de lassan építkeznek, ahogy winnie is írta, itt is egész évados sztori és karakterívek lesznek. A 3. epizóddal azért kezdenek beindulni a dolgok, én pl. várom a folytatást. Érdekel ez a boszorkányos, jobban mondva sátánistás, halottakat feltámasztós történet szál is. Ennek a felgöngyölítse szerintem nagy részében Annie Wilkes karakterére vár, de kb. ez csak gyógyszerek nélkül fog menni neki, így meg ki fog ott jönni a pszichopata énjének a véres fele.

Amúgy kvázi minden eddigi epizódban van kikacsintás a Tortúra c. film történéseire. ;)

Python - 2019. 10. 26. 23:47

Szóval a végét meg lehagytam. :P

Szerintem ugyan az lesz mint az 1. évadnál is volt tavaly. A King rajongóknak tetszeni fog az új évad, a nem rajongókhoz tartozó többségnek meg nem nagyon fog bejönni ez az évad sem.

Claire8310 - 2019. 10. 27. 17:11

Na a 3. rész után kezd elkapni a dolog. Kíváncsi vagyok mennyit vállalnak be a Marsten ház múltjából, mert ott érdekes irányba mehet a dolog. Volt egy kis Gerald’s game homage, és lehet esélyes hogy Joy lesz itt az igazi Annie Wilkes…?
Biztos maradok, aztán meglátjuk merre megyünk.

libamaj - 2019. 10. 29. 15:33

nekem az egeszben a Lizzy Caplan alakitasa es karaktere ami megfog, es lenyegeben miatta nezem. nekem is hasonlo a velemenyem, hogy nem eleg fokuszalt a tortenet es az az erzesem mintha egy jo nagy reszevel a storynak teljesen feleslegesen ismerekedek meg.

Shred - 2019. 10. 30. 20:09

Alakul, eddig tetszik, nagyrészt Emily Blunt, bocsánat, Lizzy Caplan játéka miatt:)

dexike3 - 2019. 10. 31. 11:17

@Claire8310:
osztom a véleményedet. végül is “eredet történet” féle a karakternek.
szerintem a mai epizód vízválasztó lesz azoknak, akik szerint töredezett a történetvezetés. nekem egyébként tavaly és idén sem volt ezzel gondom. olyan mint a polip csápjai, valahogy mindegyik kapcsolódik a fejéhez.

winnie - 2019. 11. 06. 17:10

hát, ez nekem eddig nagyon bejön, majd írok róla 4 vagy 5 részes kritikát. az is bejött, ahogy az elején az annie wilkes eredettörténettel kezdtek a háttérben pedig a gyerekek hatalmi harcát nyomták, és eddig az is, amivé “fajult” az egész a 4. részre. (az ember ki nem találná a kezdésből, hogy átváltanak erre a stílusra:)

winnie - 2019. 11. 06. 17:12

egyébként nagyon nem érzem töredezettnek a dolgot, legalábbis sokkal kevésbé az, mint más hasonló sorozat vagy az első évad, itt azért nincs is sok szál (talán a flashbackek), meg minden egymással együtt is mozog talán.

Shred - 2019. 11. 07. 23:31

A legutóbbi rész nagyon klassz volt. SPOILER:

Egyrészt horrormentes dráma, ami kicsit üdítő volt a fő sztori mellett, másrészt meg lehetett érteni a főszereplők hátterét.

Python - 2019. 11. 08. 03:30

Sarah Gadont 1 epizódra írja csak az IMDB,de az nem lehet…!?! Nem spoilerezem el, de az 5.epizód az nagyot ütött, főleg az a telefonos vége jelenet!!! Annie Wilkes eredettörténet, meg a “lánya”, meg…! Nem gondoltam az elején, hogy ilyet is kapunk majd a 2. évadban. Nekem eddig nagyon bejön, azt is ki merem jelenteni, hogy tán még jobb is lett, mint az első évad.

winnie - 2019. 11. 08. 04:49

sokadjára: nem az imdb írja, hanem csak valaki az imdb-n. de ez irreleváns, mert senki nem tudhatja, hogy ki szerepel a következő részben, hogy ki mennyit szerepel, hogy valamelyik főszereplő, aki mind a 10 (vagy mennyi) részre van írva, mennyi részben lesz benne. erről sehonnan sem lehet infót szerezni, szóval bármi van írva erről az imdb-n, az kamu infó, amit csak egy olvasó felvezetett.

Benyobohoc - 2019. 11. 08. 12:51

Így visszatekintve az első évad egyetlen pozitívuma, hogy megalapozta a zseniális második évad helyszínének történetét! Nagyon tetszik ahogy az alapvetően egy szálon futó drámát részletesen kibontja (5.resz eddig az abszolút csúcs), horror tekintetében nem tudom miért (talán a főszereplő kiszámíthatatlan viselkedése miatt) de engem a Magasfeszültség című francia klasszikusra emlékeztet!

Eddig 10/10

Python - 2019. 11. 08. 20:33

@winnie: Azt nem mondom, hogy IMDB szűz vagyok, de mondjuk 1/4 év alatt ránézek 5-6x, ha úgy alakul.
Viszont személy szerint én várom a talán megvalósuló félidős kritikád! ;) :)

Energy52 - 2019. 11. 09. 12:51

Könnyen követhető szálak,misztikum,részletes jellemábrázolások.A 4. rész után 6/10

winnie - 2019. 11. 12. 19:54

wow! szuper első négy rész után az ötödik…!

https://www.sorozatjunkie.hu/2019/11/12/castle-rock-feltavon-a-2-evad/

Sydneyke - 2019. 11. 16. 13:19

Felkerult most szinkronnal az elso resz.
Megneztem azt is.
Víg kuckonak forditani a laughing placet?!🙈

Optimus_prime - 2019. 11. 21. 14:05

A 7 résznél járok és eddig jobban tetszik mint az amúgy szintln erős 1 évad. Örülök hogy az egész első évad rejtélyét kezdik kibontani ,és ez a misztikus fantasy horror most igazán nagyot üt,pláne szépen fényképezve ,erős alakításokkla megtámogatva. Eddig nagyon kellemes meglepetés. majdnem lemaradtam róla ,mert egy picit haragudtam az elöző évadzáró miatt.De ez most bőségesen kártalanitott xd.Erősen ajánlott ha szereted a műfajt. xd

Sparks - 2019. 11. 21. 17:53

Erősen SPOILEResen:

Akkor a kölyök az előző évadból mégsem csak egy átkeveredett szerencsétlen volt egy másik dimenzióból? A végén ezt szépen behúzták, baromira tetszett ez az átkötés. Igazán várós a maradék 3 rész.
(lehet újra kéne nézni az első évadot…)

Nekem személy szerint az a jelenet is nagyon bejött, ahogy Tim Robbins bemegy a shawshanki böribe :D Már csak Morgan bácsi hiányzott mellőle :)

dexike3 - 2019. 11. 21. 21:52

@Sparks:
SPOILER (de nem akartam):

Bill Skarsgård “gyakorlatilag” Stephen King teremtménye It és most is jó volt. szóval nem vonnék le elhamarakodott következtetést, de lehet benne valami, amit mondasz viszont nem hiszem, hogy ilyen lineáris a dolog. inkább arra tippelek, hogy valami entitás van a háttérben, ami lehetővé tette a dimenzió kaput és a két személy valamilyen fokú összefüggését.

zoli221 - 2019. 11. 21. 23:11

Ha 400 osztható lenne 27-el,nem is lenne kérdés :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz