login |

Pilot-mustra: Daybreak – 1×01

2019. 10. 31. 20:03 - Írta: winnie

35 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

The apocalypse was the best thing that ever happened.

Vannak sorozatok, amik már a formátumaikkal azonnal megvesznek. Rögtön az első másodpercükben. Ilyen gimmick például a Negyedik Fal lebontása, a nézőhöz való kibeszélés, vagy a képernyő kreatív kezelése, mondjuk a rá való firkálás vagy az események folyásának megállítása. Nem véletlen, hogy idén pilotként a Netflix-es How To Sell Drugs Online (Fast) jött be legjobban, imádtam az ötletorgiáját. Na, most mellé lépett fel a Daybreak.

A Netflix múlt heti posztapokaliptikus tinikomédiája nem akart várni a stílusa vázolásával: a főhős rögtön felénk fordul, mint Frank Underwood és elkezd magyarázni (többek között kutyázza a készítőket, hogy az 1×01 utáni cliffhanger feloldását elhúzzák egy flashback-kel, amit nem akar engedni), utána a képernyőt is telefirkálják, és persze a tomboló kreativitás sem hiányzik az elbeszélés mód kapcsán.

DAYBREAK – 1×01 – 8/10
DAYBREAK – 1×02 – 5/10

És még vállon is veregetem magamat, mert a második részes pontszámból az is látszik, hogy nem vagyok elfogult, mert hiába a kreatív történetmesélést, a második részben a két fő, plázás szál nagyon el volt húzva, és inkább unalmas volt, mint érdekfeszítő, bár szerencsére a jobban sikerült momentumok közepesen tartották a szintet. (A többi részről a véleményemet majd az évadkritikában.)

Flashback time.

De nem akarok előre szaladni. Szóval a Daybreak fél évvel egy apokaliptikus esemény után játszódik, ami vagy kiirtotta a felnőtteket, vagy pedig idióta, életük utolsó mondatát ismételgető zombiszerű lényekké (‘ghoulie’) tette őket. Szóval a világ a gyerekeké, főleg a nagy gyerekeké, a tiniké lett, akik élvezik az életet, ki ártatlan módon, ki pedig deviánsként. A világ persze itt egy várost jelenti, amit jól fel is osztottak maguk között, hasonló klikkekre, mint ahogy a középiskolai ebédlőt szokták.

A főhős egy gimis srác (civilben lúzer), aki már elég jó a túlélésben, és feltett szándéka, hogy megtalálja a barátnőjét, Sam Dean-t (khm, khm), őt és kettejük kapcsolatát, meg a középiskolai viszonyrendszert gyakori flashback-ek során ismerjük meg, így hozva némi tinis hangulatot a Mad Max-es valóságba. És ezt kivételesen nem negatívan értem, mert van annyira bájos, vicces és önironikus a tálalás, hogy az embert (legalábbis engem biztosan) megfogja.

Josh-t tehát hajtja a szíve a macguffinja után, és miközben az agyatlan sportolók üldözőbe veszik, idővel mellécsapódik egy piromániás kislány és egy identitás zavaros szamuráj is, valamint egy felnőtt, aki nem annyira zombi, mint a többi felnőtt. Komplettnek ugyan nem teljesen komplett, de fura dolgokra képes, némi rejtély-aspektust szolgáltatva a sorozatnak.

Nagyon sok mindent lehet szeretni a Daybreak kezdésében. Például a sztoriba ágyazott pofátlan expozíciót – valahogy így kell infót önteni az emberekre, önironikusan és szórakoztató módon, ahogy fent említettem, a kreatív tálalást, a szellemes szövegeket, a jópofa pózőrködést, meg a karakterek által az egészen lazán kezelt posztapokaliptikus viszonyokat, csak az zavart, hogy az elején nem nagyon éreztem, hogy jelen van-e a tét a sorozatban.

Alapvetően komédiával van dolgunk, tehát kezelhetnénk a halálokat viccesen is, de azok után, hogy láttuk, ahogy unatkozó tinik konkrétan játékból kinyírják egy társukat, máris másképp néztem az egész sorozatra, és másképp arra a jelenetre, amikor a főhős öt másik sráccal néz szembe. Mert ezt eleinte ugyancsak nem nagyon tudtam belőni magamnak, hogy mennyire gondolják komolyan a gyilkossággal való fenyegetést (mondjuk Angelica minden további nélkül gyilkolna?), és mennyire csak a szájuk nagy a szereplőknek.

De ettől a disszonanciától eltekintve két pofára zabáltam a pilotot, többek között a szimpatikus főszereplőnek és a vicces mellékfiguráknak köszönhetően (a kiscsaj jófej, de kicsit erőltetett a mocskosszájúsága, Hit Girl-ös párhuzam ide vagy oda), meg az iskolai párhuzamokkal dúsított tálalás, amibe természetesen egy csomó popkult utalás, és aktuáltársadalmi kitekintés is jut – a Ferris Bueller-es áthallások ellenére letagadhatatlanul kortárs sorozat a Daybreak.

Nobody messes with the golf team.

Annak ellenére, hogy a 2. részre visszaesett számomra a Daybreak, naná, hogy kíváncsi vagyok a folytatására (amit nyilván már mindenki ledarált, csak én vagyok lemaradva – ezzel a két résszel már egy hete megvoltam…), főleg azért, mert ahogy a legelején felvázolták, szép nagy a világ (mármint a város), bőven van benne felfedezni való, így nem hiszem, hogy a készítők híján lennének a mesélnivalónak.

35 hozzászólás Ne habozz!

korum - 2019. 10. 24. 18:06

Jó is lett…

Mate4182 - 2019. 10. 25. 01:41

Igen nekem is bejon eddig.

Ket rész ment le, ezek alapján abszolut nézős. Tetszik ez a ledontjuk a negyedik falat rendszerben tálalt mesélés..
Sam baromi bájos

jamesz - 2019. 10. 25. 08:57

EZ azért erősen a kurvagyenge kategória.
Egy újabb YA cucc, végül is ez a generáció ami csak a net előtt kuksol egész nap.
Klisé és zsáner, semmi extra vagy új.
Egy tinivígjáték, ahol az osztály és a klikkek ki van terjesztve a városra. Ál intellignes üzenetek….gyorsan elengedtem

feleki - 2019. 10. 25. 09:16

Ez valami hatalmas, rohadt kreatív, tele ötletekkel.

korum - 2019. 10. 25. 09:51

Kicsit a Parker Lewist juttatta eszembe. Na, annyira persze nem jó, de hát annyira semmi nem jó.

Mikka - 2019. 10. 25. 19:10

Szerintem zseniális az egész. Pont ott veszi fel a fonalat ahol a The Walking Dead/ Fear elvesztett. Sokkal realistább életszerűbb mint az előzőek egy, két évad után. Ha világvége lenne Te mit csinálnál? Persze, hogy lenne egy atomdrága Rolexed:) És valóban a kreatív ötletek ahogy a fenti kolléga írta.

irgum76 - 2019. 10. 26. 07:00

3 rész után vegyes érzelmeim vannak
vannak benne jó poénok érdekes az alapfelütés
nekem ez a kiszólogatás a Deadpoolt idézte meg
viszont a tulspirázott “boszorkánytól” agyfaszt kapok
a cgi az valami borzalmas de mondjuk ettől még lehet jó csak azért kizökkenti az embert
nézem tovább de nem olyan lendülettel mint ahogy a premiert vártam

louie - 2019. 10. 26. 22:16

kicsit olyan “meh, nézzünk bele” érzéssel vágtam bele, de aztán berántott engem is a stílusával, a végén meg már imádtam az egészet :D az év egyik nagy meglepetése számomra

Abraka dabra - 2019. 10. 27. 22:51

Az elején még nagyon tetszett, tök jól indult, jópofának és viccesnek találtam. Vannak benne tök ötletes dolgok, de összességében mégsem tetszett.
Egy idő után folyamatosan tolják az arcunkba ezeket a nagyon modern, új generációs témákat, ami egy idő után már elég idegesítő volt nekem. Az ilyenek, hogy gendersemleges méltóság, meg szexelőtti beleegyezős app nekem egy kicsit sok volt… Ráadásul úgy érzetem, hogy néhol csak ezekre mennek és közben szétesett az egész. A sztori meg tele van klisékkkel (pl. a jókislány, aki rosszkislány).
Lehet már túl öreg vagyok ehhez és a tizenéveseknek ez jön be?

KottaPanna - 2019. 10. 28. 10:49

Amilyen jól indult, olyan kellemetlen lett. Igen, kb. a közepétől már szabályosan ezt éreztem.
Ahogy Abrakadabra is írja, az aktuálisan társadalmi szinten megosztó témák folyamatos arcba tolásával kellemetlen és erőltetett hatást vált ki – nemhogy nem motivál. Aki meg toleráns és széles látókörű a témában, azt csak simán irritálja. Úgynevezett “túltolás” tipikus esete.
Vizuális bakik, pl . Josh fehér pólója, KJ fehér outfitjével együtt szinte patyolattiszta az utolsó jelenetekig… Bár ez lehet, hogy csak nálam számít bakinak :) (Egyébként a bakikat leszámítva a vizuál nekem tetszett)
Technikai kérdések, pl: honnan van internet elérésük a fiataloknak az apokalipszis kellős közepén?
És a végső csapás (S P O I L E R A L E R T) miért Sam lesz a vezető a végén, miért hódolna be pont neki a csapat? Semmi olyat nem tett le az asztalra ami ezt indokolná. Vagy csak én nem figyeltem eléggé? :)

Hor1 - 2019. 10. 30. 00:43

Reméltem hogy jó lesz, nem lett az. Nagyon hipnek meg kúlnak meg lazának akar látszani, és orrbaszájba nyomatja a popkult utalásokat minden kontextus nélkül, csak hogy höhö látod ott mondja a diri, hogy Overwatchozik, de jó.
Sajnos az összes karakter idegesítően túl van tolva, Josh-al is nehéz szimpatizálni, Sam meg csak flashbackben volt 2,5 rész után.
Meh, szerintem sértés a remek how to sell drugs online fasthoz hasonlítani.

Alterego9 - 2019. 10. 31. 20:30

KottaPanna:
S P O I L E R

Eléggé szájba lett rágva az egész sorozat alatt, hogy Sam Dean az iskola sztárja akit mindenki imád, és az is hogy a kialakuló frakciókat soha nem annyira az ésszerűség vezérelte (hogy “ki mit tett le az asztalra”), hanem a gimis dinamikák felnagyítása.

Sam Dean lett a királynő, mert mindíg is ő volt a suli királynője.

Ami meg a társadalmi témákat illeti, nekem pont az szokott erőltetett hatást kiváltani, amikor egy sorozat véletlenül sem “tolja túl” a témáit, hanem szépen óvatosan azon a szinten tartja hogy senkit meg ne botránkoztasson, csak tartsa magát a politikailag korrekt, lábvízmeleg mainstreamhez.

Inkább írjanak emberek olyan sorozatokat számukra érdekes témákról amik megosztják a közönséget, és amiktől a nézők egy része frászt kap (esetünkben te, fordított esetben talán éppen én), mint hogy mindig csak olyanokat csináljanak ami a kettőnk közötti közös nevezőt célozza meg mérnöki precizitással.

sil - 2019. 10. 31. 20:32

Pont két részig jutottam én is. És ott be is fejeződött a történet számomra. Tizenpáréves tiniknek lehet, hogy bejön, de szinte én éreztem magam kellemetlenül miközben néztem annyira bugyuta. Lehet én vagyok már túl öreg…? :D

winnie - 2019. 10. 31. 20:38

én is öreg vagyok, és mégis!

ez szerintem nem korfüggő, plusz nem hiszem, hogy a tizenpáréveseknek mindenféle narratív flikflakk vagy az eléjük görbetükröt állító műfaj jön be igazán. szerintem ez eggyel magasabb korosztálynak lehet inkább a kedvence.

dexike3 - 2019. 10. 31. 20:39

@korum:
nagyon jól beelőztél. de abszolút az eleje a sorozatnak Parker Lewis soha sem veszít, szóval üzenet az agynak, hogy adjunk hozzá egy kis Mad Max-et, tini drámát a’la High School, és persze “ez nem a Walking Dead”, szóval light Crazies lények.
a flashback megoldások nagyon jók voltak az elején, de a végére leült a dolog. Matthew Broderick magyar langyi hanggal annyira fusztráló volt és inkább taszító, mint riasztó főgonosz. de nyílván az alsóbb korsztály jobban adja mint a vének tanácsa.
olyan jópofáskodó, hülyéskedően benyalós sorozat, mint egy első randi.
kíváncsi vagyok a szigorúan 20 vagy inkább 18 év alattiak véleményére a sorozattal kapcsolatban, mert inkább nekik/róluk szól, mint a 20+ generációról!
(a netgenerációra visszatérve: jó gémerkedés van, meg ilyen-olyan messenger, de a selfie miért volt kimérve, mint a farhát, nem életszerű).
viszont az American Ninja Idol-t szívesen nézném én is bármikor, többször mint egy nem állóképes cerkát…

Gevin - 2019. 10. 31. 20:50

A pilotot néztem csak meg, számomra is abszolút vegyes volt, de inkább a negatív kategóriába esett a végére. Jó és borzalmas ötletek és poénok váltják egymást. A CGI-re azt hittem, hogy valami meta barmolás lesz, de szimplán csak úgy látszik, hogy volt rá 30 dollárjuk, és annyiból azt lehet kihozni, amit egy Windows ’98 paintjében rajzoltak kb.

A második felére untam a lagymatag és klisés sztorit, és most is azt mondom, hogy ez játékként baromira működne, és simán végigvinném, de sorozatként nem igazán. Nem is volt kedvem folytatni azóta sem, pedig egy hete láttam.

6/10

Tyler - 2019. 10. 31. 20:55

Ez egy posztapokaliptikus tinisorozat, ami kb. a stílus minden filmjéből markol valamit, ehhez hozzáteszi a saját kis ötleteit. A Zombieland-féle megközelélítés a legerőteljesebb, humor, vizualitás, hangulat, komolytalanság. Erősen nyit, aztán bepunnyad, de teljesen szórakoztató.

Megjegyzések SPOILERESEN:
– a Deadpool előtt jóval használták már a kamerába való kommunikációt, kibeszélést a nézőnek, pl. Annie Hall (1977)
– én nem emlékszem, hogy az apokalipszis után neteztek volna, egyedül a gamerek mondták, hogy működnek még a műholdak és azon keresztül érik el a többieket. Net hiányában lődözték a rakétákat, üzenetképp.
– Sam mit tett le az asztalra?! Hahó McFly, van otthon valaki??? A videója miatt a legnépszerűbb csaj volt az isiben … Turbo bukott, Josh egy balf***, egyértelmű, hogy neki hódoltak be a bőrszerkósok, akik előtte Turboval voltak.

Lui - 2019. 10. 31. 22:39

Annyirra megörültem a pozitív kritika után, hogy meg is néztem az első részt.

VOLNA, ha nem kellett volna kikapcsolnom 20 perc után.
Számomra ez valami borzalmas, kár. :(

DarkEagle - 2019. 10. 31. 23:10

Én premier napján úgy ledaráltam mint a huzat. Zseniális sorozat. Nem tökéletes de van benne zsenialitás bőven. Ez mellett a Walking Dead elbújhat. Igen, ezt komolyan gondolom. :D Ugyanis szívből gyűlölöm a zombis cuccokat kivéve ha jól vannak megcsinálva és amiket eddig szerettem az vagy “Az élőhalottak éjszakája” vagy a “Holtak hajnala” vagy hasonló volt. De egy kezem elég lenne hogy megszámoljam hány jó zombis filmet láttam eddig. Sorozatot pedig konkrétan eddig egyet sem. Mármint leszámítva ezt.
Ha zombi akkor nem akarom hogy komolykodjanak vagy ha igen akkor legyen tétje a dolognak. Épp ezért vagyok híve az olyan stílusnak mint a “Haláli hullák hajnala” mert egyszerűen képtelen vagyok komolyan venni a témát és EZ a sorozat tökéletesen hozta a Haláli Hullák stílusát csak mai stílussal keverve és fiatalosan.

Angelica és Ms Crumble egyértelműen a sorozat legjobb részei. És az amit Ms Crumble-el ellőttek a 7. részben az több mint zseniális. :D

Ja és ne feledjük el hogy számomra ez a sorozat nyújtotta talán a legkínosabb szex jelenetet is. Pedig láttam már párat. :D

Viszont ami nem tetszett az a vége. Nem azért mert happy endet vártam vagy tudom is én, hanem azért mert baromi kiszámítható volt. Elvégre végig azt építették fel. Nagyon bírtam a csajt az elején de szép lassan leépítették a karakterét az úgymond csavar miatt.

Sima 8/10 nálam az évad, várom a folytatást.

DarkEagle - 2019. 10. 31. 23:18

“A sztori meg tele van klisékkkel (pl. a jókislány, aki rosszkislány).”

Asszem a sorozatban is elhangzik hogy a klisé attól lesz klisé mert valóságon alapszik. Egyébként egyáltalán nem volt jó kislány Sam. Jártál suliba nem? Mindenki tudja hogy a suliban a többség álarcot húz ő sem tett másképp. Pont ezért volt baromi kiszámítható a vége egyébként. Nem kapott semmi karakterfejlődést.

Ami pedig azt illeti hogy nem tett le semmit az asztalra. Hát nem is tudom végül is ő tartotta őket életben ha nem rémlene. Nélküle éhen haltak volna. Nem rémlik hogy ő termesztette a kaját?

Dávid - 2019. 10. 31. 23:47

Új kedvenc :D végre valami vicces is jött kevésbé slablonos dolgokkal vagy ha az azért mert épp azokat parodizálja ki.

Wittgen - 2019. 11. 01. 00:06

A héten én is ledaráltam. Az első rész nagyon tetszett, beszippantott a hangulat és a humor, azonban féltávtól pár karakter kivételével kezdett ellaposodni, főleg a főszereplő srác, akivel odaáig jutottam, hogy az utolsó 3 részben már irritált a karakter, drukkoltam, hogy kinyúvadjon meglepiként.
Szőke csaj, tanárnő, pirós kislány nagyon jók.
Viszont: ezeket a mai korra jellemző rózsaszínszéfszpészmindenkiegyenlő dolgokat nem kicsit tolják túl. Bár annyira nem zavaró.

Python - 2019. 11. 01. 01:27

Felnőtt fejjel 7/10, de ha úgy nézem, hogy megint 16-20 évesnek képzelem magam, akkor 8-8,5/10 az egész évad. Mondjuk lehet azért, mert végig nevettem az egészet, ez tény! ;) A humora nagyon tetszett. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de összességében szerethető alkotás. A végén lesz majd nagy nézés, hogy mi van, de ötletes csavar amúgy! Benne van a folytatás lehetősége.

Phantomwise - 2019. 11. 01. 02:47

Kicsit tartottam attól, hogy nem fog tetszeni, ugyanis csak Colin Ford (Josh) miatt kezdtem el, de kár volt aggódni, imádtam. Két nap alatt ledaráltam.
Nem tökéletes a sorozat, de egyedi és úgy, hogy klisékből dolgozik. Imádtam Ms Ingert és Sam Deant (a neve pedig minden Odaát rajongónak plusz poén). Angelica vicces, bár néha tényleg kicsit erőltetett volt. Josh a vége felé elkezdett idegesíteni, de ezt sem mondanám negatívumnak.

irgum76 - 2019. 11. 01. 06:13

” szép nagy a világ (mármint a város), bőven van benne felfedezni való, így nem hiszem, hogy a készítők híján lennének a mesélnivalónak.”

hát sajnos ez nem így lett
gyakorlatilag a sportolók, zabpehelygyár és a pláza területén toporog a sztori
a többi klánból szinte semmit nem látunk

irgum76 - 2019. 11. 01. 06:17

Tyler:

vessél a mókusok elé, hogy a Deadpool jutott eszembe :D
(imádom az Annie Hallt)

winnie - 2019. 11. 01. 07:04

irgum76: majd a 2. évad!

North15 - 2019. 11. 01. 16:31

Én gyorsan ledaráltam az egészet. Ami miatt nagyon bejött, hogy szinte mindenben a Sunset Overdrive-ra, hajaz, ami szerintem a mai napig a legszórakoztatóbb videójáték.

Mate4182 - 2019. 11. 02. 00:33

Nekem három részletben csúszott le az évad és remélem lesz második!

Angelica baromi ripacs volt de Sam ultra bájos a srácok meg hozták amit kell. Talán kicsit túl volt tolva a meleg vonal de nem ment a műsor rovására szerencsére

Egy kérdés : minek értette velük Broderick a piros zselét? Volt annak végül bármi funkciója?

Mate4182 - 2019. 11. 02. 09:26

most hogy aludtam ra egyet felmerult bennem valami ami mar tegnap este is santitott amikor neztuk a veget.

SPOILER

Sam Dean mint vezeto? oke
Sam Dean mint dictator? nem oke

az utolso jelenet amikor cask biccent a fejevel Joshnak hogy akkor terdre haver … az nekem teljesen lerombolta a karaktert.

amikor a flashbackekbol kiderult hogy azert hazavittek mar paran a kisasszonyt, abbol nekem egy olyna lany jott le aki eleg bevallalos volt tini korszaka elejen, de most talalt egy sracot aki mellett lenyugodott, ki tud bontakozni, adhatja onmagat.

ennek szoges ellentete a lelketlen picsa aki a vegen ul a tronon

aztan lehet cask en magyarazom bele mert a csajszi meg amugy annyira bájos mint egy angyal

DarkEagle - 2019. 11. 02. 13:17

De hát kiderült a részben hogy miért etette őket vele. :D Azért lett tőle rosszul mindenki hogy utána szépen elcipelje őket a zárkába. Legalábbis nekem úgy rémlik hogy miután rosszul lettek mindenkit átvitt a dutyijába.

Mate4182 - 2019. 11. 02. 15:49

na ezaz hogy a 8. resdz vegeig minden tok jol fel volt epitve meg nagyjabol meg is magyarazva de a 9. reszben ugy gyorsultak fel bizonyos jelenetek hogy hiaba daraltunk a vegen azert felmerult par kerdes …

lehet egy 12 reszes evad jobban ki tudta volna bontani a dolgokat

Brigante - 2019. 11. 02. 20:07

Abszolúlt nézős :) már kellett nekem valami ilyen!

Deberag - 2019. 11. 03. 10:45

ELSZÓRT SPOILEREK
ELSZÓRT SPOILEREK
ELSZÓRT SPOILEREK
Még 10 részt még tudtam volna nézni belőle. Bár mondtam a feleségemnek, hogy 30 évesen lehet gáz, hogy bejön egy tini sorozat,de olyan jó érzékkel kapták el a bizarrságot, és a szürrealizmust, hogy nem enged el a hangulata. És tényleg minden kocka, minden jelenet a helyén volt, például amikor Josh le akarta vágni a karját. Egyszerűen minden olyan természetesen jön benne.
Kifejezetten tetszett, hogy nem happy end lett a vége,nagyon gáz volt nekem az a szőke csaj, szívem szerint már a randi appos jelenetnél felrúgtam volna, még ugye ő hívta be a Bárót… Olvastam feljebb, hogy nem volt karakter fejlődése. Szerintem volt, nem is gyengén. Dany Targaryentől legalábbis erősebben. Nagyon várom a 2. évadot.
Idén eddig a Peaky Blinders után a második sorozat, ami tényleg berántott.

ericco - 2019. 11. 05. 11:40

Mennyien felreertettek a Sam-es dolgot, te jo eg…
Vegig egy szerelmes srac szemszogebol volt bemutatva flashbackeken keresztul, termeszetesen ezert idealizalva. Egyaltalan nem meglepo, hogy vegul kiderult, valojaban egy tipikus nepszeru, egocentrikus lanyrol van szo (tobbszor is mondta Joshnak, hogy nem ismeri), aki nem vagyott arra hogy a (nem is annyira) hos pasi megmentse, hanem vegig a lehetosegre, a pillanatra vart, hogy abbol elonye legyen. A sorozat vegere ez meg is tortent.
Kitalalni sem volt nehez, hiszen a video lelkiismeretfurdalast okozott neki, mert belul tudta, hogy valojaban onzo erdekbol csak nepszeruseget keresett, es a sok pasi meg a kajaszallitos jelenet is arulkodo volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz