login |

Alta Mar / High Seas: kezdett a 2. évad

2019. 11. 26. 21:40 - Írta: winnie

Szólj hozzá | kategória: Európa is létezik, kritika, ,

Na, ez egy ilyen nap, a Vienna Blood után egy másik kosztümös sorozat, de azt már nem írom, hogy krimi. A Netflix-en Nyílt tenger magyar címre hallgató spanyol széria ugyanis jól megetetett az alapkoncepciójával, mert én egy Gyilkosság az Orient-expresszre hasonlító, zárt teres, rejtélyközpontú nyomozgatásra számítottam, amiből valami teljes más lett – itt a pilotkritikám.

Nem mondom, hogy rossz lett az első szezon (az sem, hogy jó), de valójában ez a sorozat nem az Agatha Christie-rajongóknak fog bejönni, hanem inkább latin telenovellás közönségnek, vagy mondjuk azoknak, akik szerették az eredeti Grand Hotel-t (adjunk hozzá némi Titanic-ot?), mert a rejtély mellett ugyanúgy jelen van itt is az alsó szint/felső szint-kettősség. Legyen bűnközpontú melodráma?

A 2. évad pénteken került fel a Netflix-re (természetesen magyar felirattal – szinkron egyelőre nincs), de már előtte olvashattuk, hogy a 3-4. szezon is be van rendelve, én pedig akkor még mindig ott voltam, ahol a premier napján, az 1×04-nél, így el nem tudtam képzelni, hogy miképp akarják ezt a viszonylag véget hajóutat eseményekkel megtölteni, hiszen a fő rejtély nem tűnt annyira elhúzhatónak, hiszen, ha jól rémlik, 10 nap múlva megérkezik a hajó Dél-Amerikába.

Nos, mint kiderült az S1 második felének ledarálása után, az előző szezon nagyjából elvarrt minden szálat, kábé mindenre fény derült, és az utolsó másodpercekben bedobtak egy új vonalat. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Oké, valójában a 2×01 egy része Apu (eléggé pff-kategóriás) szökésével tekinthető az 1. évad hivatalos zárásának, de megkaptunk pár új szereplőt egy hajótörés (vélt) áldozataiként, akik biztos, hogy többet tudnak, mint elárulnak, ráadásul láthattunk valami szimbólumot egy könyvön, amire olyan jelentőségteljesen közelített rá a kamera cliffhanger gyanánt, hogy meg voltam róla győződve, én vagyok a nagyonhülye, hogy gőzöm sincs, hogy mit jelent.

Az évadnyitóból kiderült, hogy az Ötök közül egyelőre csak egy nővel, Cassandra-val foglalkoznak kiemelten, aki nevéhez hűen bizonyos dolgokat meglátott, belebegtetve valami különleges képességet és/vagy a természetfölöttit. Mire én: “Ugye nem? Kell lennie magyarázat(ok)nak.” Passz, tippelhetett is ebben vagy abban, de bizonyos dolgokat tényleg tudni vélt, kérdés, hogy azokat lehetett-e machinálni.

A kergetőzésnek végül sikerült véget vetni, bár elég csalódást keltő módon, valahogy a túszejtős szituáció feszültségmentes volt, az egész szál erőltetetten lett megoldva, de így legalább már koncentrálhatunk a jövevényekre, akikkel… gőzöm sincs, hogy mit akarnak kezdeni. Egyedüli kapaszkodónak, hogy a melodrámás vonalra ráerősítsenek, az első tiszt egykori szerelmét tudom bedobni, akit talán nem véletlenül említettek meg.

Maga a sorozat továbbra is amolyan kellemes kategóriás, de sajnos egyáltalán nem kötelező, lehet, hogy csak az tartott meg, illetve húzott vissza, hogy valóban nagyon impozáns: a belső terek lenyűgözőek helyenként, engem pedig személy szerint ez a hatalmas óceánjáró elvarázsol.

A szappanos vonalat feljebb ezúttal nem a kapcsolati drámák tömkelegére értettem, hanem inkább a történetre való koncentrálásra és a valószerűtlen csavarokra, amik miatt a karakterizálás eléggé másodlagosnak tűnik, még Eva-ról sem tudunk túl sokat. De végülis az sem elhanyagolható, hogy az ember nem tudja, hogy mire számítson. Mondjuk a zár tér és a véges számú karakter beszűkíti a lehetőségeket, de lehet, hogy kiemelnek valakiket a háttérből.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz