login |

Watchmen – 1×06: This Extraordinary Being

2019. 11. 26. 20:00 - Írta: winnie

28 hozzászólás | kategória: kritika,

I’m like you.

Az már korábban kiderült, hogy mire szolgálnak a Watchmen világában az álarcok (legalábbis Laurie Blake szerint), most pedig azt is megláthattuk, hogy ki is van alatta. Először az American Hero Story-ban láthattunk egy American Horror Story-s arcot, majd pedig megkaptuk a Minutemen-es Hooded Justice eredetsztoriját. Az Elsőét.

Basszus, de szép volt ez az epizód. Sejthető volt, hogy a nosztalgia tablettás trip különleges lesz, és tényleg nagyon jó részt sikerült összehozni, de nem arra fogom csorgatni a nyálamat, hogy mi minden derült ki a távoli és a közeli múltról (ld. a pilotbeli gyilkosság), hanem arra, hogy milyen szuperül nézett ki minden.

Ráadásul nem érték be szimplán a fekete-fehér megvalósítással, hanem olyan stílust is kanyarítottak köré, ami jelzi az ambíciót készítői részről. Mert ugye megtehették volna a flikflakk-mentes megvalósítást, mégis ezt választották, ráadásul úgy, hogy minden abszolút gördülékeny volt a sok cicoma ellenére.

Igazi érzelmi fröccsöt kínált a rész pár kőkemény jelenettel (például az E/1-es nézetes), arról nem is beszélve, hogy a képregényt ismerőknek a felismerés szolgálhatott erős gyomrossal, ami lehet, hogy más megvilágításba helyez bizonyos dolgokat.

Egyedül azt nem tudom, hogy szükség volt-e a kettős színészi játékra. Nyilván csak Regina King-gel megoldani fura lett volna az eredetsztorit (nélküle már nem), a mixelés viszont nem tudom, hogy mennyit adott hozzá a szerepeltetése. Mondom persze ezt annak ellenére, hogy nagyon jó volt.

Azt ugyancsak furcsállom, hogy 3 résszel az első szezon vége előtt ismét egy karaktercentrikus epizódot kaptunk. Amíg ennyire jók a részek, addig persze nem panaszkodom, de tényleg legalább három volt, ami egy konkrét karakterre koncentrált, ami kissé luxusnak tűnik a rendelkezésre álló epizód-mennyiség tükrében. De persze nyilván ennek tudatában kaptak az adott karakterek saját sztorit, ráadásul mindegyik olyan volt, hogy nem csak a figurákhoz adott sokat, hanem a Watchmen világához is.

28 hozzászólás Ne habozz!

JKJ - 2019. 11. 25. 12:43

Minden rész után pozitívan rácsodálkozom, hogy milyen szépen van felépítve a világ.

ender1112 - 2019. 11. 25. 21:08

Muszáj volt átírni a képregényt Lindelofnak, csak nem bírta ki :(

Mate4182 - 2019. 11. 26. 09:23

nem mondom hogy rossz volt a 6. resz. kulon tetszett hogy cask a zongorazo nonel torik meg a fekete feher kepi vilagot!

viszont annyira filler epizod volt hogy hihetetlen. elveztem, meg tetszett. de azt a ritmust ami az 4. es 5. epizod diktalt most teljesen lerombolta es kizokkentett.

igy mar nem is fogom annyira elvezni a kovetkezo epizodot (persze azert megnezem!)

pytta - 2019. 11. 26. 09:58

Az első öt rész alatt én is folyamatosan azt éreztem, hogy úristen, ez egyre jobb, pedig eleve kb 8/10-ről indult, a 6. rész viszont engem is inkább kizökkentett, megtört az addigi feszes tempó. Nem mondanám fillernek, mert sok fontos dolog kiderült itt is, de valahogy mégsem volt ANNYIRA jó, mint a korábbiak.

JKJ - 2019. 11. 26. 20:12

Jo iras szuletett a reszrol. Teljesen egyetertek. Nagyon eros lesz az utolso harmad.

A Peteypedia nekem nem elerheto. Van akinek sikerult elernie?

winnie - 2019. 11. 26. 20:13

á, ez a marhaság, hogy az hbo is geobannolja a saját kiegészítő kontentjeit…, ez gáz.

Riki - 2019. 11. 26. 20:25

Nem mostanában kötött le ennyire képregény alapú sorozat…Elég karakteres élényt ad.
Az ilyen sorozatokat azért utálom korán elkezdeni mert sokat kell várni a következő évadig :(

arsebulls - 2019. 11. 26. 20:42

Azok alapján, hogy Lindelof, meg a kritikusok el voltak ájulva a 6. résztől valami Lefotverses International Assassin-os mélységű részre számítottam minden téren. A zene, a képi világ és az egybefüggő gondolatfolyam ami végig volt nagyon tetszett.

Viszont csatlakozom a többiekhez, a 4-5. rész után nagyon fura volt ez a rész a sztoriban. Lehet, hogy sok mindent megtudtunk, lehet, hogy jól ráalapoz az utolsó pár részre, de nekem így ez nagyon elmarad Lindelof legjobbra értékelt epizódjaitól, sőt, szerintem az előző rész is jobb volt ennél a résznél összhatásban. Tényleg olyan az élménye az embernek, mintha egy filler epizód lett volna, pedig sok mindent megtudtunk.

Claire8310 - 2019. 11. 26. 21:08

A Peteypedia Amerikán kívül nem elérhető (amit nem is értek…), de a redditen szerencsére megoldották:
https://www.reddit.com/r/Watchmen/comments/e1wmx8/alternative_way_to_reach_peteypedia/

kla - 2019. 11. 26. 21:23

Poén, hogy mindenki arra számított a Leftovers alapján, hogy ez lesz a legelborultabb rész, erre egyáltalán nem volt annyira trippy, sőt, messze ez volt a legkövethetőbb, legletisztultabb az összes epizód közül. De utólag logikus, egy általánosságban elég trippy sorozatban így lehet élesen kiemelkedni, és nem a weird dolgok halmozásával.

Peteypedia-hoz redditen valaki mindig ki szokta tenni a direkt linkeket a pdf-ekhez, azok nincsenek geobannolva. Ide az összes eddigit összegyűjtötték:
https://www.reddit.com/r/Watchmen/comments/e1wmx8/alternative_way_to_reach_peteypedia/f8s4izw/
Vannak köztük elég érdekesek, nyilván minden fontos a sorozatba is bekerül, de a világépítést és a képregénnyel való kapcsolatokat nagyon szépen mélyítik. Elég durva a mennyiség, egyelőre 18 pdf és mindegyik többoldalas. Ráadásul az egyik legutóbbi még a rajongói teóriákra is mintha reagálna. :)

seven - 2019. 11. 27. 07:47

Zseniális epizód volt, gyönyörű megvalósítással. Ez minden volt csak nem filler, egyértelműen kulcsfontosságú epizód volt az utolsó 3-ra tekintve.

Szerintem is jobb volt az 5. epizód, de ettől függetlenűl ez is megér egy 9/10-et.

Az meg hogy mi mennyire lett hypeolva szerintem lényegtelen, a hype-nak bedőlés szinte mindig csalódást okoz.

winnie - 2019. 11. 27. 08:21

igazából teljesen mindegy, szerintem, de a definíció értelmében filler, hiszen a fősztori nem mozdult előre, kaptunk egy origin storyt, ami nyilván tele volt rengeteg, rengeteg infóval, de korábban vagy később is láthattuk volna, ha arról van szó. inkább csak a filler és a töltelék összemosásáról van szó, azért a kettő nem ugyanaz – az utóbbi azért van, hogy kilegyenek a részek, az előbbi viszont sokszor komoly tartalommal bír, mondjuk karakterizál, vagy egy fontos történetet mesél el.

winnie - 2019. 11. 27. 08:22

egyébként ennél a résznél éreztem először, hogy nem sikerült frappánsan megoldani az infódumpot, kissé sután volt expozíciósan megoldva, ahogy laurie lake elmesélte angelanak (nekünk), hogy mi is az a nostalgia tabletta.

ja, és kellett nekem múlt héten a régi stílusú zenéket emlegetnem!

fromdtod - 2019. 11. 27. 09:45

Nagyon tuti ez a sorozat. De egy dolgot nem értek. Mi volt az elején az a rendőrségi kihallgatás? Nem áll össze nekem. Pedig még a képregényt is elolvastam.

dexike3 - 2019. 11. 27. 09:51

a noir képi világ egyrészt zsánernek jó volt. másrészt viszont mögöttes tartalmat is bele képzelhetek. hogy az emberek, a világ úgy tűnik mintha fekete és fehér lenne (a rasszizmus is áthalásos – és látjuk is). plusz az epizód végére kiderül semmi sem fekete és fehér. kicsit a vége és az azelőtti részek összekötését hiányoltam. oké hogy Hooded Justice más megvilágításba került (és a sorozat is vagy film ami megy a TV-ben -nagyon meta a sorozatban), de nekem nem következett, hogy akkor Crawfordnak pusztulnia kell (oké korábban az ilyenek ellen küzdött). kicsit erőltetett, de végülis magyarázható.
viszont elég egyértelműnek tűnik nekem, hogy mit építenek Trieuval – a “zseblámpát” nagyban.

pytta - 2019. 11. 27. 10:09

“De egy dolgot nem értek. Mi volt az elején az a rendőrségi kihallgatás?”
@fromdtod: az egy “film a filmben” részlet volt, nem? Most nem néztem vissza, de így lenne logikus.

winnie - 2019. 11. 27. 10:34

“Mi volt az elején az a rendőrségi kihallgatás? Nem áll össze nekem.”

az a “szuperhősös” sorozat volt. amiből már eddig is láttunk több részletet, az american hero story. az dolgozza fel eltúlzott módon a világ történetét.

Mate4182 - 2019. 11. 27. 13:18

tok off:
a rendorsegi kihallgatas soran a jobb oldali fazon kicsoda? marmint a szinesz. meggyozodesem hogy 20on eve o volt a fiatal gyakornok srac a Veszhelyzetben akit a legtobb doki utalt. o volt a kedvencem :D

baromira probalom megtalani regota de nem jartam sikerrel. valaki esetleg tudja?
a post elso fotojan a jobb oldali fazon

Mate4182 - 2019. 11. 27. 13:25

na igy legyen 5osom… gondoltam megnezem megegyszer wikin. a watchmennel cask agent art neven van kep nelkul, de (es ez a durva :D) beugrott hogy mar feltunt ez a fazon a Suitsban is, ott meg konnyebben talalok meg barkit. szoval bocs a duplazasert de a szemelyes dramam veget ert:

Erik Palladino

JKJ - 2019. 11. 27. 13:34

dexike: Crawfordról lesz még információ, pont azért mert így nem volt egyértelmű a dolog. Jó eséllyel összefügg a White Night-tal.

A Peteypediát mindnekinek csak ajánlani tudom. Sok-sok infómorzsa van benne. Köszi a linkeket.

KiváncsiFáncsiMob - 2019. 11. 28. 00:02

Nekem tetszett a rész, voidt most amúgy is büntiben van, így nem hiányzott :).

De az nem volt világos, hogy miért csak régi és a legújabb emlékek kerültek elő? Illetve az akasztásról hogy van emlék, hisz közvetlenül utána tartoztatta le a papát angela, zsebében a kapszulákkal.

Ez vagy egy baki, vagy szándékos a dolog, mivel mesterséges emlékeket látott a kedves night sister.

dexike3 - 2019. 11. 28. 10:36

@KiváncsiFáncsiMob:
lehet benne igazság, mert a papi amúgy meg tud járni is, szóval csak bohóckodik a kerekesszékkel.

poohtheone - 2019. 11. 28. 15:08

Képi világ és a noir-faktor jó volt, de a sztori engem is kizökentett. A rész végén úgy álltam fel, hogy ez lehet, kasza lesz…
De mivel már csak 3 epizód van hátra, kap még egy esélyt.

A zseblámpa hogy működik? Akkor is kifejtette a hatását, amikor rá sem világított a rendőrfönökre.

Rori - 2019. 11. 30. 13:07

Lady Trieu biztos Blake, a Komédiás lánya lesz, attól a nőtől akit lelőtt, csak a gyerekét meg tudták menteni.

JKJ - 2019. 12. 01. 07:50

Rori: Ha Blake lány, akkor Dr. Manhattan is besegített a babának az életben maradáshoz. Vagy nem az lett volna az első közös gyermek.

d9o3 - 2019. 12. 01. 17:39

Jó rész volt (művészileg és plusz információk tekintetében), de tényleg megtört a lendület.
Nekem még mindig a 3. rész a kedvencem. Az hasonlít legjobban talán a filmre. És bár írják át folyamatosan a filmes és a képregény történeteit, még mindig érdekes a sorozat. Túl sokáig kell várni a folytatásra :)…
Mindörökké Komédiás :)…
Hogy Lady Trieu kicsoda? Nem tudom, de szerintem sokkal érdekesebb amit épít és amit gyűjtöget :)…

Python - 2019. 12. 02. 11:57

A 7. epizód alatt vagy 3x mondtam, hogy WTF?! a rész végén pedig WTF, WTF, WTF!!! ;) :)

Csak néztem néha, hogy mi is van?! Meglettünk, de úgy meglettünk néha vezetve eddig, hogy csak na. Lady Trieu innentől pozitív karakter, Ozymandiasról már lövésem sincs, hogy mi is van most vagy a múltban?! Viszont Angela karaktere igen szépen tovább ki lett bontva, hogyan is lett Éjnővér, és miért is! És behozták végre Doctor Manhattant is, ami az az bizonyos 3x WTF…! ;)

Enzo - 2020. 03. 03. 17:33

1×06 (pótlás)

Hát 10/10-esnek azért nem nevezném a részt, de tény, hogy a tematikusságával együtt érdekes és informatív is tudott lenni egyszerre. Angela újraélte Will emlékeit, ezáltal megismertük a Csuklyás Bíró sztori eredetét (közben visszakapcsoltak korábbi történésekhez, ugye ez a Bass Reeves-es jelenet is volt már, meg hát eleve a Bírót is Wade nézte az előző részben), és Judd Crawford halálának körülményei is világosak lettek (Will hipnotizálta, hogy felakassza magát – amúgy Will fiatalkori majdnem-felakasztása inspirálhatta a helyszínt, ha jól értem).

A flashbackekben Will és Angela helycseréivel én se tudtam mit kezdeni, olyan sokat nem adott hozzá, de nem is rontott az élményen. Egyébként csak úgy tobzódott a kreatív vágásokban az epizód, illetve látványilag még az ablakon kiugrós megfagyós jelenet nézett ki nagyon szépen.

Még pár random infómorzsa, hátha később hasznos lesz:
– Ja, hogy a kisbaba, akit kicsi Will anno megmentett a mezőn, az June, a későbbi felesége :)
– Lady Trieu-é a Nostalgiát gyártó cég…
– …és náluk is ébred fel Angela a rész végén.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz