login |

V Wars: az 1. évad

2019. 12. 06. 22:17 - Írta: winnie

25 hozzászólás | kategória: kritika,

Kezdem azzal, hogy nekem nem jött be a Netflix tegnapi, magyar feliratos és szinkronos scifi-horror premierje, a V-Wars: Vérháború, hogy még véletlenül se érjen az elfogultság vádja, és a pilot, de főleg az első két rész után, biztos voltam abban, hogy sokan szanaszét fogják szedni a sorozatot – pont, mint az Another Life-ot, csak éppen teljesen más okok miatt. De ettől még bőven vannak erényei a szériának.

A V Wars első pillantásra elég tipikus vámpíros sorozatnak tűnik, pedig valójában nem az. Mármint nem feltétlenül hoz forradalmi újdonságot (a sorozat alapja Jonathan Mayberry képregénye), de a vámpíros tévésorozatok zöme azért más aspektust választ a téma kibontására.

Eléggé szájbarágósan kezdünk: először egy a bázisáról kibóklászó ember fejbe lövi magát a sarkvidéken, majd megismerünk egy tudóst, aki éppen a klímaváltozásról, és annak következményeiről tart előadást, kiemelve ismeretlen vagy régi vírusok előbukkanási esélyeit. Pár perccel később pedig már a tudós, bizonyos Dr. Luther Swann (plusz barát-sofőrje) már a jég birodalmában kutakodik, hogy mi lett az antarktiszi tudósokkal.

Az állomáson talált dolgok hatására hazautazva karanténba is kerülnek, de idővel mindkettejüket hazaengedik azzal, hogy megúszhatták az esetleges érintkezést azzal, ami lecsapott a bázison. Azonban az öröm korai, a barát fura változásokat vesz észre magán, az érzékei sokkal erősebbé válnak, emlékezetkiesései támadnak, és kisvártatva azzal hívja fel a tudóst, hogy egy véres holttest van mellette, és nem tudja, hogy mi történt.

Mi persze tudjuk. Született egy vámpír. És utána születik még több. És éhesek. És vérengzenek. És nincs bennük semmi szexi vagy romantikus. Ezek egyszerűen vadállatok. Azonban járvány ide vagy oda, a V Wars nem posztapokaliptikus sorozat. Ezt már a legelején sugallni kezdi, amikor Dr. Luther nem megölni akarja a barátját, hanem segíteni rajta. Betegségként kezeli ezt az állapotot, ami nem mindenkire ugyanúgy hat!), amin lehet segíteni – nem feltétlenül megszüntetni, hanem inkább kezelni, ami révén más fajúként, de teljes életet lehet élni, akár az emberek mellett.

Szóval bármennyire is hihetetlen, ez a sorozat inkább tudományos és szociopolitikai oldalról közelíti meg a témát, és (tippre) megágyaz a címbéli háborúnak, hiszen hiába fogadja el az emberek egy része a vámpírokat, és a vámpírok egy része az embereket, mindig lesznek olyanok, akiknél ilyen vagy olyan okok miatt a gyűlölet többet nyom a latban. A társadalom elkezd vészesen darabokra esni – majd nyilván jön a teljes összeomlás. Hacsak…

Mivel Netflix-es a sorozat, ezért nem lövik el a puskaport a pilotban, a V Wars fokozatosan építkezik, ami egyrészt dicséretes, másrészt szerintem én épp ezért tartottam nem túl érdekesnek a végeredmény. Alapozzák a karaktereket, a szituációkat, ahogy streamingen megszokhattuk, több kiemelt szereplő fel sem tűnik az első pár részben, hogy később kulcsfigura váljon belőle, de hiányzik a komolyabb feszültség és kiszámíthatatlanság, mert az nem annyira meglepő, hogy a két oldal mellett azért feltűnnek konspirálók és a saját pecsenyéjüket sütögetők is.

Az mindenképp imponált a sorozat esetében, hogy nem csak a horror érdekelte a készítők, hanem a történetmesélés révén gondolatiságot is csempésztek a sorozatba – tippre ez a képregényes alapanyagnak is köszönhető. Például a politika elég komoly szerepet kap, és nem csak a társadalmi aktualitásokkal kapcsolatos áthallások, hanem tök hétköznapi kérdések kapcsán is reflektálnak arra, hogy mi történik/történhet egy ilyen krízis esetében.

A gond csak az, hogy az ambíciókkal kicsit túlzásba is estek az írók, hiszen a főszálak mellett legalább féltucat mellékszálat is felvezettek, kezdve egy blogger-újságíró szaglászásaival mindenféle családi viszonyokon keresztül egészen egy motoros bandás vonalig. Mindnek megvan, illetve idővel meglesz a maga kiemelt szerepet a big picture tekintetében, azonban elég sokáig fókuszát vesztettnek érződik így a sorozat, túl sokat kalandozik el, és sokakat a kevésbé érdekes mellékcsapásokkal elveszíthet.

Az viszont biztos, hogy azzal nem szállnék vitába, aki a V Wars megvalósításán köszörüli a nyelvét. Volt pár dolog, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet, és itt nem arra gondolok, hogy az első fogas vámpíreksön CGI-ja nagyon gáz, mintha mozogna a “grafikus maszk” a szájon. Egyszerűen az volt az érzésem az első pár rész esetében, hogy egyes jeleneteknek csak és kizárólag az infóátadás volt a célja. Nem foglalkoztak mélyítéssel vagy történetmeséléssel, sem karakterizálással, csak volt három mondatnyi infó, amit narrálás helyett három random jelenetben közöltek velünk – az ilyen esetleg toldottság-foldottságra mindig is ugrottam.

Lehet, hogy csak az a nagy büdös helyzet, hogy a vámpíros műfaj nem az én kenyerem? Elég sok dicsért vámpíros sorozatot tettem már félre korábban is, és itt sem tudtak lekötni sem a vérengzések, sem a családi- és karakterdrámák, sem pedig a társadalom átalakulásának mikéntjei. És legfőképp a főhős karaktere. Pedig az bejött, hogy nem egy mindenre elszánt apatigrisről van szó, hanem szép utat jár be a karakter, de valahogy személyiség alapján nekem túl szürke volt.

Hiába vált tisztává a készítői szándék, hiába a jó gondolatok és az ambíció, a V Wars nálam besült. (De aki Ian Somerhalder-rajongó és kiszállt a sorozatból, annak ott a helye a folytatásnál. Mivel Netflix-es a sorozat, ezért megnézheti, hogy merre indulna el a 2. évad, és kezdheti vágni a centit – itt egy spoileres kép.)

25 hozzászólás Ne habozz!

cherockee - 2019. 12. 05. 17:49

Röviden, 4 rész után: hát erősen B kategóriás. Színészileg nagyon gyenge a főszereplő, a történet érdekes ugyan, de nem igazán haladnak vele, klisés a legtöbb öltönyös reakciója. Ha már belekezdtem végignézem, elfér háttérben, de ne várjon senki semmi nagyot.

Biohazard - 2019. 12. 05. 23:05

Besírtam az 1. rész alatt vagy 10x, annyira buta az egész. Ha leírnám az első rész történéseit sorban, azt hihetné bárki, hogy ez valami horror-vígjáték..pedig nem. Ha jókat szeretnétek röhögni, mindenképp érdemes belekezdeni! :)

cherockee - 2019. 12. 06. 23:35

Végignéztem, hogy nektek ne kelljen. Feszült, izgalmas jelenet alig van benne, érződik, hogy papíron volt miről forgatni, mármint a könyvek elhiszem, hogy jók, van pár érdekes fordulat, de kb. részenként 1, max kettő érdekesebb pillanat van. A főhős nagyon nem volt érdekes színészileg, a karakterek nagyrésze nekem semmilyen (beleértve a “főgonoszokat” is), …

Szerintem B, kb. 5-6/10. A könyvek lehet jobbak, mert voltak érdekes ötletek benne, esetleg aki olvasta elmondhatná, hogy mennyire követték azt.

speranza - 2019. 12. 07. 00:13

Mi tagadás, Smolderholder jól mutat a fotókon, de ennél többet én nem látok ebben a sorozatban. :)

Andris - 2019. 12. 07. 00:58

Nekem első rész után kuka.

És bar ez tenyleg csak egy kis kiragadott reszlete az elso epizodnak, és lehet hogy csak azert mergesit fel az ilyen mert kozel all ez a tema hozzam (konkretan a foglalkozásom), de úgy felidegesit az hogy még 2019-ben is megy ez a ciripelo számítógép, kepernyon pörgő zold szamok meg betuk, minden masodik jott-ment hobbi szinten naponta tor be a Pentagonba, megnyom ket billentyut és jó nagy betukkel kiirja a rendszer hogy “Acces Granted”.
Ertem én hogy regebben a szamitastechnika az emberek 90%anak egy olyan dolog volt, ami egyenlo a megmagyarazhatatlan varazslatokkal és emiatt eleg volt ennyit is bemutatni és mindenki elhitte, hogy ez igen, ez a srac tud, ez csak úgy feltorte a helyi hallotkem rendszeret. De konyorgom, azert manapsag mar szerintem nem ez a helyzet. Ilyennel mar eleg szuk kozonseget lehet csak ugymond “atverni” (habar nem egyszer leptek mar meg, szóval ki tudja). És nyilvan nem a 100%os hitelesseget varom el én sem, de azert nem is ilyen ultra gagyi megoldasokat.

Na mindegy, termeszetesen tavolrol sem ez a legnagyobb problemaja ennek a sorozatnak, de az a jelenet csak megerositett abban hogy 180 fokos fordulatot vegyek ettol a sorozattol.

Bence - 2019. 12. 07. 07:41

Eddig 3 részt láttam de már tovább sajnos nem bírtam nézni túl unalmas volt számomra. Pedig nagyon vártam ezt a sorozatot

Bobi - 2019. 12. 07. 10:14

Nekem tetszik.

Megvalósítás olyan amilyen viszont láttam rosszabbat is. És szvsz ez ugyan az a szint amit a cw hoz már 10+ éve.

Namu - 2019. 12. 07. 11:46

Nekem is tetszik eddig. Nem világmegváltó sorozat, de szerintem nem is annak készült.

Eddig még nem nagyon láttam vánpíros történetet ilyen fajta megközelétéssel.
Nekem üdítő volt, hogy ez a vámpírság fertőzsként van kezelve és tudomnyos halandzsával van alá támasztva. Ezzel ugye kivonták a misztikumot a történetből.
Színészi játék tényleg nem a legerősebb, főleg a kisgyerek irritáló, de mégis mindenkinek érződik a jelenléte, nem csak díszletként funkcionálnak.

Andris: Szerintem ilyen acces granted feliratokon nem érdemes fenn akadni. Ez egy film, nem a valóság. Valahogy, röviden, vizuálisan érzékeltetni kell hogy feltörte az oldalt. Acces granted a legkézen fekvőbb erre.

sleepwalker77 - 2019. 12. 07. 12:19

Erősen B kategóriás, de kikapcsolódásnak elmegy, vámpíros sorozatok meg alapból érdekelnek, szóval nézem. :)

Balumedve - 2019. 12. 07. 14:15

5-6 éve még gondolkodás nélkül lenyomtam volna az egész évadot, de ekkora választéknál ez kevés.

Azt gondoltam, hogy Ian Somerhalder többé már nem tér vissza vámpír szerepben, kivéve, ha negyon minőségi sorozatról van szó. TÉVEDTEM!

winnie - 2019. 12. 07. 14:22

balumedve: nem tért vissza vámpír szerepbe, nem ő a vámpír:)

de szerintem, ha az lenne, akkor is imponálna neki, hogy mennyire másféle a sorozat, plusz neki ez abszolút passion projektje, és nagyon jókat mond róla, szóval számára a minőséggel sincs gond.

irgum76 - 2019. 12. 07. 14:44

igen B kategória a vámpírokat sem bírom de most nincs kedvem feliratot olvasni marad ez ha nem kaparom tőle a falat

viszont a doki alapból irritál de a hülye szemöldöke leginkább

ezt mindenképp meg akartam osztani, köszönöm :)

damien. - 2019. 12. 07. 20:45

Az elso resz kifejezetten unalmas volt, amit sajnalok, mert nagyon vartam. De Ian miatt kitartok meg egy kicsit, minimum tovabbi 2 reszt megnezek. Aztan ha nem javul, akkor sajnos kuka.

A - 2019. 12. 08. 05:16

Majdnem végig bírtam, de aztán elbuktam. Pedig ritkán zavarnak a klisék annyira, hogy feladjam, de most megtettem.
A másik roppant zavaró tényező számomra a casting. És nem azért, mert nem áll jól Smolderholdernek az öregedés, hanem azért, mert fél pillanatig nem volt hihető a szerepében.
De a kedvencem az az volt, hogy végig olyan érzésem volt, hogy az ország, ahol játszódik semmi másból nem áll, csak lepukkant gyártelepekből, erdőkön átvezető egysávos utakból, üres kávéházakból, és itt ott távolról mutatott üres kertvárosokból.

Shed - 2019. 12. 08. 17:32

Végigszenvedtem, igaz az utolsó részekbe már beletekertem.

Nem ajánlom senkinek, mert nagyon gyenge. Egyrészt a pénztelenség nagyon átjön rajta. Pár ember játszik lényegében az egész sorozatban. A díszletek is hiteltelenek, kis túlzással alibik, mint valami színházi előadásban, hogy képzeld hozzá a többit.
A színészek is gyengék, vagy talán csak a szerepük az.
A történet is fájóan buta sokszor.

Csak hogy mindenki tudjon viszonyítani :

A The Originals, vagy True blood klasszisokkal veri.

winnie - 2019. 12. 08. 20:02

shed: neeeem…, nem. netflix és pénztelenség? nem. akkor lenne pénztelen valami, ha megírják és kiderül, hogy a tervezettnél sokkal kisebb keret van rá. egy sorozat sosem pénztelen – mindig meglep, ha valaki ilyet ír.

lehet valaminek alacsony a költségvetése, de akkor ahhoz a büdzséhez írnak bele. viszonyításképp: a v wars jóval drágább, mint az originals. ez pont abból jön le, hogy nincsenek benne díszletek, ha már ezt említetted. éppen azért drága, mert nem stúdióban forgattak pár fix helyszínen, hanem egy csomó valós helyszínen, elég sokat voltak terepen és a szabad ég alatt, ami elég durván megdrágítja a produkciót.

winnie - 2019. 12. 08. 20:23

mármint félre ne érts, nem a véleményeddel van gond, csak a szemantikán akadtam fenn, szóval ha olcsónak néz ki vagy béfilmesnek, akkor annak, de nem volt olcsó.

tomex - 2019. 12. 09. 05:28

Na ez 1 rész után akkora kuka mint a ház. Igenytelen, a b szint legalaja. Megvalositas, színészek, fényképezés… Minden f.s

Vismajor - 2019. 12. 09. 16:12

Iszonyatosan gyenge. Járványügyi szakerto a fohos de elso 2 resz alatt nem sikerult rajonni h fertozo a cucc. Karakterek fogyatékosak, nagyon szerettem volna h a kisfiat egye meg egy vampir. Tortenet szinten, semmi science nincs benne, semmi valósághűség, semmi logika. Vicc az egesz, 3 reszt neztem de nem birtam tovabb

Isaac - 2019. 12. 11. 13:12

Namu-nak és aki nem nézte esetleg… a The Strain – A kór sorozatot,pont járványügyi prof és vámpírok ;)

https://www.imdb.com/title/tt2654620/

megért 4 évadot,szóval akinek ez a fajta megközelítés is bejön :)

solymosgyu - 2019. 12. 12. 17:33

Kasza.

Namu - 2019. 12. 19. 23:48

Isaac: V Wars nézése közben pont a The Strain jutott eszembe, meghogy az mennyire nem tetszett. Ha jól emlékszem azt első éved vége felé, vagy második elején kaszáltam. Ezt viszomt érdekesennmek találtam.

sunny - 2020. 01. 08. 20:31

Én az első részt se bírtam végig nézni, mikor lekötözve fekszik és először mutatják, hogy átváltozik na kicsapta nálam a biztosítékot és ki is kapcsoltam.
Jobb lett volna ha csak simán felraknak neki 2 fogat és be morcosítják a szemét 100x jobb lett volna…

sziszko - 2020. 01. 17. 22:54

elég unalmas volt, de a vége érdekesen alakult, lesz 2. évad? már csak Ian miatt is, elég cuki volt a végén :)

Maximan - 2020. 02. 20. 20:10

Hát ez szörnyű. A ‘főhős’ teljességgel hiteltelen a szerepében, abszolút képtelen a hiteles színészi játékra, de olyan szinten, hogy az már fáj, egy pipogya f.szkalap. A hetedik résznél járva is dög unalom még mindig, bugyuta az egész, a családi dráma teljesen mű. Ez nem B kategória, ez annál lejjebb van.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz