login |

Crisis On Infinite Earths: kezdett a 2019/20-as DCTV-crossover

2019. 12. 10. 14:50 - Írta: Necridus

65 hozzászólás | kategória: kritika, , , , , ,

Megérkezett a DC Endgame-je?

8 éve Oliver Queen kezdte a CW-n egyedül a hősködést, s azóta egy egész univerzumot karolt fel maga köré a DC legnagyobb hőseivel, ellenségeivel, eseményeivel. És most, 8 évnyi felvezetés után, 5 másik sorozat hőseivel elérkezett ahhoz az eseményhez, ami mindent megváltoztat. Legalábbis azt szeretnénk, hogy valami komolyabb, sorsfordító esemény történjen, nem?

A tovább mögött nézzük is, hogy kezdett az ötrészes crossover. A nyitó epizódja a Supergirl – 5×09 volt, amit a Batwoman – 1×09 követett, és pár óra múlva érkezik az The Flash – 6×09 is.

(Az utolsó részig ennél a bejegyzésnél lehet kibeszélni a crossovert (nem könnyítették meg a dolgom ezzel a kettéválasztással, ami az írást illeti), majd akkor érkezem egy teljes eseményről szóló kritikával.)

Viszonylag kiszámíthatóan kezd a crossover: néhány univerzumot elpusztít, hogy bemutassa, tényleg nagy a tét. Köztük a Burt Ward-os Batman-univerzum és a Titansverse is megsemmisült. De ez elég volt? Kellően hatásos lett? 

Utóbbira egyértelműen igen a válasz (bár a Titánokról pl. tudjuk, hogy nem éri el őket a vég, elvégre jön a harmadik évad), de az első kérdés kapcsán lehet vitatkozni: cameo cameo hátán, ami elég nagy fangörcsöt okozhat az igazi fanoknak, de azért na, csak ennyire futotta?

Amennyire dinamikusan, feszülten kezdett, annyira laposodott el fokozatosan az epizód. Jött a Supergirlből átvett dráma (Lena durcizott), meg a kissé nevetséges poénok (Brainy-t sosem tartottam még idegesítőbbnek). Egy igazán epic és tragikus esemény elé nézünk, amit nem kéne az ilyesfajta bohóckodásokkal, borzalmasan erőltetett, gagyi akcentusokkal nevetségessé tenni.

Meg Superman és Lois Lane is a Supergirlnek hála volt jelen, akik igazából mindig a crossoverben jelentősek. És én pont ezért nem tudom kellően élvezni a jeleneteiket, mert szinte lehetetlen hozzájuk igazán kötődni. A képregényes hátterük nélkül igazából megalapozatlanok, Hoechlin Supermanje pedig kifejezetten gyengének érződik Supergirl mellett.

Nagyobb szerepet kapott még, ahogy a White Canary visszautazott a 2046-os Oliverhöz (a Legends első évadjában már láthattuk), mert oda került Superman gyermeke. Itt aztán jöhetett a Sara/Oliver-jelenetek megható sorozata, de… mégis minek? Elővették ezzel az univerzum legelejét nosztalgiázás miatt, de semmit nem ad hozzá ez az Oliver a történethez. Őszintén, érdekel valakit, hogy ez az Oliver mit gondol és érez?

Ez van, gyengítették a történetet, és elvették néhány igen ígéretes pillanattól a rivaldafényt.

Batwoman hacos jelenetét például olyan pocsékul vágták össze, hogy semmit nem lehetett látni, Mia Green Arrow-kosztümje meg nem érdemelt meg pár másodpercet sem? Megkapta, aztán csak megjelent a csatatéren, mintha évek óta néznénk ilyen szerelésben, és egyáltalán nem lenne hatásos jelenet, ha látnánk mondjuk egy “suit up” közben.

Gondban vagyok őszintén szólva az epizóddal, mert akármennyi is akar nagyot robbanni, nem jött össze.

A történet maga állat lenne, de olyan rossz volt a megvalósítás. Oliver halálának a felét például nem is mutatták, és ha már erre készülünk hónapok óta, akkor drámaibbra is csinálhatták volna. Mindössze láttuk, hogy ő marad ott egyedül az árnydémonok ellen, üvölt, aztán egyszer csak agyonverve meghal. Mondjuk kétlem, hogy Amell ezzel tényleg utoljára lett volna jelen az univerzumban, szóval.

És még egy “nagy kedvenc”: Nash Wells (aki már Pariah) megjelent a haldokló Oliver felett, és elmondta két tagmondatban, hogy ki is ő. De őszintén, ki is vagy? A képregényből tudom, de semmit nem láttunk itt belőle, és olyan természetesnek vette, hogy ő szabadította ki az Anti-Monitort, és most örök szenvedés vár rá. 

Supergirl univerzumát pedig utolérte az antianyag-hullám, amivel végre összehozták egy Földre a fő sorozatokat, de sejthető, hogy ez nem fog folyamatos crossovereket jelenteni. Egy-két hétig nézzük, ahogy emiatt szenvednek és sorsfordítónak hívják az eseményt, de szépen visszaáll majd minden a megszokott, elszigetelt rendre. Ahogy tippre ez lesz majd a Black Lightning esetében is.

Szóval ez így nagyon jó is lehetett volna, de elég sokszor kisiklott a Crisis on Infinite Earths nevű gyorsvonat első szerelvénye. Olyan érzésem volt a nézése közben, mintha rohannék valami zseniális, vágyott dolog felé, leküzdöm az akadályokat, aztán egy nagy, légüres térbe kerülök, ahol nem vár rám semmi. Csalódás.

Reméljük, a többi epizód jobb lesz. Nem alapozhatnak arra, hogy mindenki kívülről fújja a képregényt.

65 hozzászólás Ne habozz!

Ayrons - 2019. 12. 09. 09:01

Nagyon rossz érzés fogott el. Még pedig, hogy a végén mindent visszacsinálnak.

jesustomer - 2019. 12. 10. 08:14

Ayrons: bennem is felmerült..
Nem lenne Black Lighting, se Supergirl földje se..
Fuj de szar ez eddig.

krigin - 2019. 12. 10. 14:59

Egy kis pontositás: a kövi a Flash 6×09 lesz, Arrow majd csak januárban.

winnie - 2019. 12. 10. 15:00

igen, köszi, én írtam el.

spamdog - 2019. 12. 10. 15:16

Mindkét rész közepén elaludtam. Majd újranézem.

motch - 2019. 12. 10. 15:46

Igen attól én is rettegek hogy a végén mindent visszacsinálnak, de az az érzésem hogy ez lesz mivel tudom nem része ennek az univerzumnak de lesz titans harmadik évad és az kicsit hülyén nézne ki. Batwoman egyszerűen nevetségesen felesleges volt a kezdésben ahogy oliver és mia is, nem is értem nyilakkal meg bumerángokkal dobálóznak miközben ott röpköd superman supergirl atom meg flash. Ja meg 20 perc alatt kimentettek 3 milliárd embert a bolygóról ugyan már, a következő crossover majd a föld1en játszódik a túlnépesedés ellen.

FP Jones - 2019. 12. 10. 16:03

Nekem eddig nagyon tetszett mindkét rész.

Marianna - 2019. 12. 10. 16:13

Első rész hát Brainyt lecsaptam volna. Nagyon lapos volt. Batwoman harcánál a vágás borzasztó volt.

2. rész egy fokkal jobban bejött. Voltak jobb részei. Sara és Mia duója jól működött. Mondjuk Barry mennyire kispadon van ebben az egészben. Fura.

polovcev - 2019. 12. 10. 16:25

motch:”a következő crossover majd a föld1en játszódik a túlnépesedés ellen”

Mondjuk azt a sorozatot nézném, hogy mégis miként reagálnak az emberek arra, hogy hirtelen felbukkan több milliárdnyi ember és alien. XY kinyitja az ajtót és ott áll saját maga egy alternatív Földről.

DarkEagle - 2019. 12. 10. 16:34

Megmondtam hogy Oliver úgysem hal meg végleg erre tessék a 2. részben már fel is támasztották, igaz egyelőre lélek nélkül. Azt meg kétlem hogy ha már feltámasztották akkor majd a végén megint meghal. Ahogy mondtam az Arrow is happy endinggel fog véget érni. Ez CW nem HBO. Ezt leszámítva nálam valahogy mégis hatásos volt Ollie halála mert jól adták elő.

Ami magát a Part 1-et illeti: Nagyon durván meglátszott rajta hogy Supergirl rész volt. Elment vagy 10 perc a szokásos Supergirl féle fake drámára. És bár az nagyon szép volt ahogy a Reeves féle Superman 1. részéből szó szerint átvették a mondatokat a kis Jon Kent búcsújánál de itt annyira rosszul lett előadva hogy konkrétan takartam a szemeim. És ez nem a színészek hibája volt igazából. Annyira kapkodós volt minden hogy csak egy újabb pipának érződött a listán.

Ami viszont nagyon zavart az a 2046-os Oliver jelenet. Nem maga a tény hogy odamentek mert az jó volt bár én is rohadtul unom már Brainy szar poénjait, most talán többen megértik majd miért utálom a Supergirl íróit hiszen egy zseniális karaktert így kiherélni azért ahhoz tehetség kell és kötél járna érte. VISZONT! Ami ennél is zavaróbb hogy Oliver nem ismerte fel Sarah-t hiszen anno a LOT sorozatban már jártak itt, Ray és Sarah mondja is csak akkor még nem tudták hogy az másik univerzum volt. Erre itt egy jóval fiatalabb Oliver hiszen a LOT-ban ugye Mikulás stílusban nyomta és keze se volt, bár itt is kibernetikus volt a karja szóval eléggé WTF az egész. Még ha mondjuk 5-6 évvel előbb lett volna a jelenet azt mondom oké de nem, ugyan az az év. 2046. Szóval erre egyszerűen nincs magyarázat és nem rémlik hogy a Legendák törölték volna az ottani idővonalat.

A másik bullshit hogy mikor Lyla aka Harbinger megjelenik a DEO-ban mindenki rátámad holott Alex és Kara és J’onn is ismeri őt. Tényleg azt tudom mondani hogy csak az Oliver-Mia jelenetek voltak kiemelkedőek meg mikor Kate felpofozta Lyla-t azon jót röhögtem. Meg úgy általában ugye a rész elei cameók azért zseniálisak voltak. Mondjuk a Titans belekeverése megint hülyeség volt szerintem és ez is mutatja amúgy pont hogy nincs tét mert az a sorozat nem kasza szóval úgyis látjuk őket ergo valahogy rendbe lesznek hozva a dolgok és ha tényleg mindenkit egy Földre akarnak hozni az akkor igen érdekes lesz.

A kövi crossover címe nyilván az lesz akkor hogy Marvel vs DC mert ide Thanos kell hogy helyrerakja majd a túlnépesedést. :D Ja és ha már túlnépesedés. Az is milyen WTF már hogy állandóan 5-10 perc mire valaki összeállít egy komoly ketyerét, ez esetben Lena egy átjárót. És az tök reális hogy az emberek a Földön tök nyugodtan beszállnak az idegenek űrhajóiba akiket pár résszel ezelőtt még keresztre akartak feszíteni. :D

Ami Nash Wells-et avagy Pariah-t illet, tök logikus volt vele minden. Az idióta azt hitte hogy csak egy Monitor van de végig az Anti-Monitort követte az meg jól átcseszte és kiengedte a barlangjából amit ugye a 7 Paragon jelképe őrzött. Ezért kellenek ők 7-en most hogy visszazárják. És mivel kiengedte az ellenséget a Monitortól kapott egy némi erőt hogy vezekelhessen.

Kissur - 2019. 12. 10. 16:36

Én csak megkerestem a Smallville cameot, és bár bearanyozta a napom, a hetem, sőt az évem az a 4 perc, kicsit csalódott vagyok, hogy végül ez a sorsa lett annak a Clarknak, akivel együtt nőttem fel én is. :( De nagyon örülök, hogy bemutatták, hogy mi is lett a végső lezárása annak a sorozatnak. :)

DarkEagle - 2019. 12. 10. 16:52

ÉS akkor már rá is térnék rögtön a Part 2-re ha nem gond.

Ez már sokkal jobb volt. Bár az nem tetszik hogy Olivert fel akarják támasztani. De nyilvánvaló megoldás igazából. Mick továbbra is zseniális. Imádtam minden jelenetét. :D Azért meg hatalmas pacsi hogy a másik hajón Snart volt a hang. Micsoda remek kis cameo volt.
És akkor rá is térnék a lényegre hisz mindenkit ezek érdekelnek igazából. Főleg hogy maga a sztori annyira nem haladt mert most keresik csak a 7 Paragont.

Smallville cameo: 10/10 kész ennyi. Nálam itt véget is érhetett volna a rész. Szerintem ez tökéletes volt. Született két kislánya és feladta az erejét. A Smallville képregényekben már van Igazság Ligája szóval nem hagyta magára a Földet sőt helyettese is van hisz ott van Superboy. Na meg egyébként is a Smallville féle Superman nagyon durván OP a CW szereplőkhöz képest. Fél kézzel lerendezné Supergirl-t és a másik két Superman-t is. Többet nem mondok hátha valaki akarja olvasni a képregényt.

Viszont HATALMAS pacsi a Smallville íróknak is hogy visszatértek mert nélkülük nem lett volna az igazi. Smallville és Lois továbbra is pont olyanok amilyennek szerettük őket. És ahogy Clark lenyomta Luthort az egyszerűen tökéletes volt. :D

Maradva Supermannél. Brandon Routh még mindig simán lehetne Superman a nagy vásznon is mert az egyik legjobb, nálam simán van olyan jó mint Henry Cavill. Ráadásul Kingdom Come Supermanként még jobb. Jót nevettem ahogy Lois mindegyik Clarkra rá volt gerjedve. :D És a zenék, te jó isten. Tudom fanboy vagyok de tegye fel a kezét az a fan akinek nem olvadt el a lelkivilága mikor meghallotta a Superman zenét. És a Superman Halála jelenetért is pacsi még ha kicsit zavart is hogy nem Doomsday ölte meg hanem Lex. Plusz az újabb kikacsintás a a Superman vs Superman-re. Örülök hogy Brandon visszatért a szerephez mert nagyon kijárt neki. Nagyon alábecsülték anno a filmjét is. Annak meg pláne örülök hogy nem csak ennyi szerepe volt.

És akkor térjünk rá a rész nagyágyújára, Kevin Conroy féle Kingdom Come Batman-re. Részemről ez úgy volt zseniális ahogy volt. Kevin Conroy ahányszor megjelent a képernyőn vagy megszólalt kirázott a hideg. Nem vitás hogy ő tényleg Batman. Csak itt másik Batmant alakított nem azt akit mindenki ismer. Mondhatni kaptunk egy szinte tökéletes Kingdom Come adaptálást. Mondjuk Luke Fox meglepett a hülye kecskeszakállával meg a kocka hasával. Kara nagyon begerjedt rá. :D De most legalább láthattuk hogy a színész tud keményebbet is alakítani nem csak az idióta kockát így talán a Batwoman sorozatban idővel láthatunk egy menő Batwinget.

És ha már Batwoman. Tetszik ahogy szép lassan építik fel Kara és Kate kapcsolatát és az is hogy ő is rájött hogy kell az a kryptonit mert akármilyen cuki is Kara ő sem az eszéről híres. Most ugye pl az a terve hogy a könyvvel átírja a történelmet nyilván ezért akarja majd használni rajta Kate a kryptonitot. Teljesen logikus. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Az meg ugye nyilván nem lepett meg senkit hogy Kate lett a Bátorság Paragonja hiszen Kevin Conroy nem állandóra jött.

A nagy kérdés itt az egyébként hogy kit fognak feláldozni hiszen a Paragonoknak pont ez lenne a lényege. Csak az ő áldozatukkal győzhető le az Anti-Monitor. De Kate és Kara nyilván nem fog meghalni. A másik Paragon meg nyilván Barry és Oliver lesz majd és a hamarosan érkező Spectre is lehetséges. Meglátjuk.

Egyelőre vegyesek az érzéseim de igazából nem is vártam a CW-től jobbat szóval nem mondhatom hogy csalódtam. Nálam a sok cameo meg eater egg elviszi a hátán de azért remélem az utolsó két részre azért összeszedik magukat mert az nyilvánvaló hogy az első 3 rész csak felkészülés.

jessm - 2019. 12. 10. 17:17

Nekem tetszett mindkét rész.
Én nem bántam, hogy nem mutatták Oliver halálát, mivel valószínűsíthető volt, hogy 2-szer veszítjük el Olivert és az érzelmi töltet a másodiknál lesz. Batwomanben ki is derült, hogy Lazarus pttel visszahozták.

Én a 2046-os Olivert se bántam, szerintem azt akarták megmutatni, hogy Lian Yu után Oliver minden dimenzióban hőssé válik. Plusz megmagyarázták a Legends epizódot.

Eddig sokkal jobbak a részek mint vártam, így számomra eddig pozitiv .

cherockee - 2019. 12. 10. 17:43

Nekem is unalmas volt, de bízok benne, hogy csak azért, mert a Supergirl-t és a Batwoman-t nem nézem, és azokat a karaktereket nem kedveltem (Brainy nagyon erőltetett volt, és a Batwoman karaktere nekem rosszul eljátszottnak tűnik, legalábbis ezekben a részekben).

DarkEagle - 2019. 12. 10. 18:04

Amúgy nagyon úgy fest hogy valahogy benne lesz a DCU-s Stargirl a crossoverbe mert a színésznő Instán most rakta mi a Sztorijába hogy figyeljük a mai rész erősen. :D Persze ez utalhat arra is hogy az egyik reklámblokkban mutatják a sori rendes előzetesét bár kétlem. Viszont akkor most hogy a Titans is feltűnt ugye lehet tényleg azt tervezik hogy egy univerzumba hoznak mindenkit. Bár egyelőre ennek nem örülök túlzottan.

Silver-sama - 2019. 12. 10. 18:07

Az év legnagyobb csalódása.

FP Jones - 2019. 12. 10. 18:35

az a Föld-1 Oliver volt öregen. itt a crossoverben a Föld-16 Olivert láttuk 2046-ban

DarkEagle - 2019. 12. 10. 18:51

Oké de akkor miért mondja Ray és Sarah hogy ott voltak legutóbb csak nem tudták? :D

jesustomer - 2019. 12. 10. 21:50

Nem tudnak földet ugrani időugrás közben.
Meg hát Oliver nem emlékezett Sarah-ra mivel a gambittel együtt elsüllyedt.
Szóval ez egy blackhole, az irók elcseszték.
Ahogy kb az egész crossover-t.
Áá ez az év csalódása.
Minden eddigi crossover jobb volt, pedig a ufo-s nagyon a legalja volt. Na most ez tudja uberelni.

maxximeggy - 2019. 12. 10. 22:28

Két rész után szerintem még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni és lehúzni a crossovert. A Batwoman rész kvázi csak építkezés volt, meg cameok, sok cselekmény nem történt. Szerintem a Flash végén kapunk egy erős cliffhangert, mivel lesz egy hosszabb szünet. Izgalmakra, mind történet, mind pedig érzelem szempontjából az utolsó két részig várni kell, mint pl. az Endgame első 1.5 órája csak malmozás volt. :D

miles - 2019. 12. 11. 03:24

Nem érkezett meg a DC endgame-je.

Pr13m - 2019. 12. 11. 06:46

Amúgy egy kérdés: Miért kell a cikk főoldalára kitenni egy olyan képet (Robinra gondolok), ami totál meglepetésként érhetné az embert, mivel az ő cameoja nem volt megerősítve, erre itt lelövik…

Yooha - 2019. 12. 11. 07:28

Ez eddig olyan..fura. Nem sok minden történik.
Ez a 7 példakép ez honnan jött? Vagy csak én nem értettem? Monitornak látomása volt? És ők mit fognak csinálni?
A sokféle Superman, aki már mind volt valamikor Superman, az jó volt azért :)

winnie - 2019. 12. 11. 07:41

Pr13m: mi megírtuk hírben, hogy lesz titans cameo, de például lucifert is (utóbbit titkoltuk egy ideig, de mivel mindenkit megírtunk, mert reklámértéke lehet, ezért őt is), és pont azért tettük ki a képet, hogy érdeklődést keltsünk fel – ez abszolút saját döntés volt. inkább beáldoztam egy meglepetés arcot, de ha ezzel nézőket szerzek, vagy legalábbis érdeklődőket, akkor megérte nekem.

jesustomer - 2019. 12. 11. 08:05

Huh hát ez hatásos volt.
Ezek után biztos visszahozzák az összes földet, bár lehet csak párat.
Nem tetszett Barry, se Oliver lépése, Lucifer érdekes volt, bár sztem ha már kéznél volt a supnat lehet onnan kellett volna nyúlni egy lucifert ha már ott is több világ van ugyebár.
És akkor most 1 hónapot várhatunk a folytatásra.

Csigusz - 2019. 12. 11. 08:20

Pr13m: +1

winnie - 2019. 12. 11. 08:21

csigusz: és plusz sok attól, aki még nem nézte meg 24 óra alatt (ezt pontosan tudom, nem kell mondani) – aki meg már látta, annak természetesen irreleváns a dolog.

de ez nem meglepő, mert rajtam kívül nem célja másnak, hogy minél többen nézzék meg (hisz mindenki más a saját érdekeit nézi, ahogy azt kell), szóval érthető, hogy nem fog senki az én fejemmel gondolkodni.

Mate815 - 2019. 12. 11. 08:25

Első két rész elég gyengusz. Igazából csak Conroy papa, Mick és Snart meg a Smallville Clark ami említésre méltó. Pedig nem is néztem/szeretem a Smallvillet de az a jelenet nagyon király volt.

spyblat - 2019. 12. 11. 09:05

Nos, én a következőket gondolom három rész után. (Négy, ha idevesszük a Black Lightningot is.)

Star Wars: The Last Jedi effektus:
Szögezzük le, hogy én nem utálom a The Last Jedi-t, de nem is vagyok vele maradéktalanul megelégedve. Úgy vagyok vele, hogy, miután sok rajongó harminc évet várt arra, hogy lássa Luke-ot erős jediként, akkor nem arra kíváncsi, hogy nem csinál semmit. Sok merész rendezői húzást benne egyszerű parasztvakításban gondolok, de elfogadom, hogy ezt az irányt vette a történet. Úgy vagyok vele, mint Mark Hamill, aki lenyilatkozta, hogy elfogadja Luke változását, de valószínűleg sosem fog vele kibékülni. Na de ennyit a felvezetésről.

1. rész:
A rövid cameokat olyan villámgyorsan tudták le, hogy az nem igaz és az egyik szemem nevet, mert fanboy lévén jó volt ismét látni Alexander Knoxot és a többieket, mégis ez így ebben a formában akkor ért volna valamit, ha eltitkolják. Így olyan érzésem volt, hogy a készítők is gyorsan letudják az egészet, hogy ne áruljanak zsákbamacskát.

Magával a részzel amúgy nem volt bajom, jó kis felvezetés volt, még Olver halálára is azt mondtam, hogy tényleg ütött. Mondjuk lenyilatkozták, hogy csak azért nyírták ki az első részben, hogy legyen valami meglepetés. Ez viszont csak akkor ér valamit, ha tényleg halott marad, különben súlytalan. (És a második részt látva ez be is jött, bár totál felesleges volt ennyiért visszaerőltetni a karaktert.)

2. rész:
Na itt éreztem azt, hogy a sorozat nem tud túllépni a saját korlátain. Gondolok itt arra, hogy Tom Welling és Kevin Conroy tényleges játékideje felenként kevesebb, mint öt perc. Ami nem lenne baj, de konkrétan semmit, de semmit nem tettek hozzá a sztorihoz.
És itt jön be a The Last Jedi effekt. Megint az volt az érzésem, hogy mindenáron sokkolni, meglepni akartak a készítők. Ez Brucenál inkább bejött mint nem, de nem biztos, hogy az egyetlen élőszereplős Conroy alakításnál pont egy rossz útra tért Batmant akartam látni.
És akkor Smallville: Tíz éven keresztül néztem a sorozatot. Végig azt vártam milliókkal, hogyan lesz Superman. Erre tíz évnyi készülődés és hét évnyi offscreen Supermankedés után ő inkább ember lesz. Eről beszéltem a Star Wars párhuzammal: Valószínűleg soha nem fogok ezzel kibékülni, de egy fél mosollyal elfogadom a döntést.
A döntések mögött pedig valszeg költségvetési okok vannak. Egy részben kell maradniuk és kész.
Brandon Routh Supermanje viszont még mindig tetszik. Az ő iránya tetszik, ráadásul én eleve erre tippeltem, hogy nem alternatív szupi lesz, hanem a Returns után ez történt vele.

3. rész:
Szerintem ezt jól összerakták. A Föld 90-es Barry lezárása számomra sokkal jobb és szebb volt, mint mondjuk Tom Wellingé. De nem halhat meg mindenki hősként. Black Lightning illik az univerzumba és bár még nem sikerült elkezdenem a Lucifert (már egy ideje tervben van), az ő jelenléte ütött és volt funkciója.

Szóval nem tud több lenni a Krízis, mint egy szokásos CW sorozat, annak rosszabb és jobb pillanataival. Aki utálni akarja, az talál rajta fogást, de aki szeretni akarja, az könnyen a szívébe zárja. Az objektivitásom mellett és nagyon akarom szeretni. Remélem nem hagynak cserben az utolsó két résszel :)

Amúgy szerintem nem csinálnak mindent vissza. Egy Föld lesz, ahol minden karakter megtalálható lesz és az átlagemberek nem fognak emlékezni a krízisre, csak a hősök. Oliver meg nem hal meg, de nem fog tudni visszatérni, hisz Fellicity-t elviszi hozzá a Monitor a sorozat végén :)

Amúgy csak engem zavarnak ezek a direkt poénkodások a crossoverrel?

Ayrons - 2019. 12. 11. 09:30

Ezt a crossovert eddig a cameok teszik értékelhetővé. Rém gyenge.

jessm - 2019. 12. 11. 14:16

3.rész egy kicsit kevésbé tetszett mind az első kettő, hiszen ez is még csak felkészülés volt a nagy csatára.

Viszont Lucifer cameo kárpótolt. Nagyon jó volt.

Ahogy tudtam előre, Barry 90 halt meg és nem E1 Barry. Annak nem tudom mennyi esélye van, hogy még Barry ezek után eltűnjön a krízisben. Ha nem történik semmi Barry vel akkor kb felesleges volt a 6. évad .

Oliver Spectre csavart lehetett sejteni, mondjuk az érdekes, hogy Oliver a 8. hős lesz és nem egy paragon. Azért kiváncsi vagyok, hogy Oliver miért nem lehet majd a családjával a jővőben. Tippre, majd valami másik dimenzióba kell mennie a krízis után.

Lex Luthoros csavarért pacsi , az tényleg meglepetés volt.

Szerintem úgy csinálnak mindent vissza, hogy lesz 3-5 Föld és kész.

DarkEagle - 2019. 12. 11. 17:35

@jesustomer: Luciferből és Istenből csak egy van ők teljesen más síkon élnek lévén Istenek. Belőlük nincs több. Én is bírtam volna egy SupNat cameot de nem igazán lett volna értelme őket a pokolban látni. Mert Lucifer ugye ott él jelenleg. Egyébként ha szigorúan vesszük volt SupNat crossover is hiszen az új Atom csávó SupNat színész volt. :D

@spyblat: Találkoztam neten elég sok emberrel akik kifejezték haragjukat hogy a CW elcseszte (finoman fogalmazva) a Tom Welling féle Supermant és a Kevin Conroy féle Batmant. De ez is csak a tudatlanságukat bizonyítja. Egyrészt ami Clarkot illeti, már magában a Smallville soriban is feladta az erejét pl Lana miatt szóval tőle az ilyen nem meglepő. Nem mellesleg lehet hogy nem Supermanként de 10 évig védte az embereket. Másrészt ne feledjük el hogy a SV nem ért véget a 10. évaddal hiszen elég “sokáig” volt egy képregényes folytatása (ami egyébként mostm ár kánon CW szinten is) ami évekkel később kezdődik és eljutnak odáig hogy konkrétan megalakul a teljes Igazság Liga de előtte is volt egy ugye Oliver vezetésével eleinte. Plusz még képregény ismeret nélkül is logikusnak kéne lennie Clark döntésének ugyanis akik látták a sorit tudják hogy van benne egy Superboy is Conner Kent ergo Clark nem hagyta magára az embereket. Superboy és a Liga szerintem épp elég mindenre. Amúgy ez az egész nem anyagi dolog volt hanem Tom Welling saját döntése. Ő maga mondta hogy csak akkor jön vissza ha nem kell Supermant játszania. Meg akik olvasták a képregényeket tudják hogy amúgy is túlságosan OP lenne a CW-nek hiszen egyedül erősebb mint az egész Crossover csapat együtt.

Ami Kevin Conroy féle Batmant illeti szokás szerint előjöttek azok az emberek akik abban a tévhitben élnek hogy Batman nem öl. Azoknak javaslom vegyék elő a Kingdom Come és az Injustice képregényeket pl ugyanis ezt a kettőt mosta egybe a crossover. De van még pár 100 sztori. De amúgy itt most nem is ez volt a lényeg. Batmannek az volt a szerepe hogy Kate lássa hová süllyedhet valaki ha öl. Plusz a Föld-1 féle Batman ugyan az a hős akit a legtöbben ismernek. És akik követik a BW sorit tudják miért pont most látta Batmant. Sok mindenért lehet hibáztatni a CW-seket de a crossoverben hozott döntéseik mind logikusak. Legalábbis ha karakterekről van szó.

Arra számítottam egyébként hogy Oliver lesz a Spectre avagy a Szellem. Hiszen neki kell egy test amit megszállhat. Ő gyakorlatilag egy Isten aki annyira erős hogy komplett multiverzumot is vissza tud állítani. És akkor már tudjátok is hogy miért ölték meg Olivert is miért nincs jelen az Arrow-ban. Spectre nélkül esélyük sincs az Anti-Monitor ellen. Oliver nyilván visszaállítja majd a Föld-1-et és nyomnak egy szép kis resetet és a többség nulláról kezdi majd. Oliver pedig járja az univerzumot védve az embereket Spectre-ként. Igazából elég logikus ha belegondoltok milyen utat is járt be Oliver és hol kötött ki. A pokolban kezdte (Lien Yu ugye) és ott is kötött ki. Majd ő lesz Spectre hogy a legerősebb igazságosztóként tegyen igazságot. Ennél szebb lezárást aligha kaphatna. Plusz Spectre-ként bármikor visszatérhet hiszen Spectre megtehet bármit, gyakorlatilag erősebb mint Dr Manhattan de az fix hogy egy szinten vannak.

Amiről szívesen látnék amúgy egy spinoffot de az ő ereje túl sok pénzt követelne meg sajnos. Félek is hogy nem fogják jól megoldani a maradék két részben.

Ami viszont eddig nem volt elmondható a CW-ről az az hogy engem is megtudnak lepni. Elvégre nem csak a Lucifer cameóval leptek meg, hiszen ezt Tom tagadta elég erősen hogy nem lesz ilyen, de a Lex féle csel az tényleg a semmiből jött. Mondjuk eléggé WTF hogy most 1 hónap szünet. Semmi logikát nem látok benne de ők tudják.

Azt azért még elmondanám hogy az is nyilvánvaló volt hogy nem a F-1 Barry fog meghalni de ettől még nagyot ütött nálam hogy a 90-es Barry-t milyen szépen küldték el, hiszen ő elvesztett mindenkit tavaly, egyedül maradt és 30 évnyi hősködés után végre megpihent. Hatalmas pacsi a plusz jelenetért amit bevágtak a régi soriból. Mondjuk ezt nyilván azok értékelik csak akik látták a sorit.

@Yooha: A 7 Paragont elég jól elmagyarázta szerintem a Monitor. Olvasta a könyvben hogy kell 7 hős XY tulajdonsággal, élettapasztalattal mert csak ők tudják legyőzni az Anti-Monitort. Szerintem ezen nincs mit magyarázni. Egyébként már A Flash idei évadának elején is volt rájuk utalás hisz ott volt a jelképük az Anti-Monitor barlangjának ajtaján amit Nash Wells nyitott ki, ezért is lett Pariah.

Szóval összességében elmondható hogy tetszik a crossover, meglepően jól adaptálták a dolgokat eddig, nyilván kivéve a sok sallangot meg jó pár karaktert kihagyva jogi okok miatt de adaptálást tekintve ez a legjobb eddig. Persze ez nem javítja fel sokban a szokásos CW betegségeket sajnos de megbocsájthatóbbá teszi.

Spyblat - 2019. 12. 11. 20:16

@DarkEagle:
Én nem haragosan gondoltam Tom Welling és Kevin Conroy felbukkanására. Egyszerűen én mást láttam volt szívesen. Ettől függetlenül egyáltalán nem utálom és elfogadom az érveket mellette, de valószínűleg soha nem fogok vele teljes mértékben kibékülni.

Szóval elfogadom az álláspontodat :)

DarkEagle - 2019. 12. 11. 23:11

Én is megértem hogy miért nem jött be egyeseknek a dolog. Alapesetben én is mást láttam volna. Kevin papánál pl egy Batman Beyond féle Batmant de ugye jogi dolgok. És ugye mivel ez multiverzum később is visszahozhatják Conroy-t a Föld-1 verziónak. Ott meg már játszhatja a normális verziót.

Smallville-nél meg igazából azért fogadtam el mert olvastam a képregény folytatásokat és abban láttam elég sokáig Supermanként ahogy mindent elért amit akart és itt meg megkaptam mellé a happy endinget. Nyilván ez azokat nem vigasztalja akik nem olvasták a képregényeket.

piszkosfred - 2019. 12. 12. 00:36

Haha, en nem tudtam Luciferrol (nem nagyon olvastam a temaban) es kellemesen meglepett :) Miatta mar erdemes volt megnezni!

Mate4182 - 2019. 12. 12. 01:54

Ami viszont eddig nem volt elmondható a CW-ről az az hogy engem is megtudnak lepni. Elvégre nem csak a Lucifer cameóval leptek meg, hiszen ezt Tom tagadta elég erősen hogy nem lesz ilyen

Bar a mondat első felén hangosan felrohogtem a második felére muszáj megjegyznem mennyire meglep a dolog

Kb fel eve írta még a junkie, meg téma is volt vmelyik post alatt hogy hogyhogy arrow verse a lucifer

Borzalom csalódás a crossover. Az első epizódnal kb a fele élvezhetetlen volt mert nem követem a Supergirl másfél éve. Brainy olyan szinten idegesítő hogyha esetleg még néznem, miatta tuti kaszalnam újra. A második epizód se emelt a minőségén, az Oliveres Lazarus spa résznél már gondolkoztam hogy inkább nézek Archert.

A harmadik rész felhuzta 5/10re az addigi 2/10es epizódokat, de főleg csak a már említett Lucifer cameo miatt.

A crossoverreel valo poenkodas baromi kínos anélkül hogy máskor is lebontanak azt a bizonyos negyedik falat. Kizokkento és gagyi

Jo hogy van TV time a telom on mert januárig simán megfeledkeznek róla hogy va n meg ket epizod

DarkEagle - 2019. 12. 12. 03:34

“Kb fel eve írta még a junkie, meg téma is volt vmelyik post alatt hogy hogyhogy arrow verse a lucifer”

Én már jóval a Junkie posztok előtt tudtam hogy volt arról szó hogy Lucifer feltűnhet mivel ide jóval később kerülnek ki a hírek. De soha nem jött Luciferről megerősített hír hogy valóban benne lenne a crossoverben. Sőt maga a színész is tagadta. Ezek után nem igazán lehetne mást hinni.

A meglepetés részt meg leírtam mire vonatkozik. Baromira nem számítottam a Lex féle fordulatra. És ahogy elnéztem a netet más se nagyon. Pedig ha belegondolok Luthorok elég fontosak a Crisis-ben a képregényben is.

“Az első epizódnal kb a fele élvezhetetlen volt mert nem követem a Supergirl másfél éve. Brainy olyan szinten idegesítő hogyha esetleg még néznem, miatta tuti kaszalnam újra.”

Nem hinném hogy ezért nem élvezted a részt. SG ismeret nem kell hozzá. Brainy a soriban is ilyen de részenként ha kap kb 2 percet mert a Lena/Kara drámázás meg Nia Nal meg úgy általában minden más fontosabb mint maga a főszereplő. Szóval nem maradsz le semmiről. :D Egyébként nálam pont ezért nyomta rá a bélyegét mert én nézem és ugyan azt a szart kaptam vissza itt is csak a cameók elvitték a hátán meg az az 1-2 jó jelenet.

A 2. rész szerintem baromi jó volt és nem csak a cameók miatt. Bár itt már nem cameók hiszen fontos szerepe volt mindnek egyedül Smallville-es Clarkéknak nem. Persze lehet hogy a képregény ismeret rányomja a bélyegét a dologra de itt már el tudtam felejteni a hülye poénkodást meg azt az 1-2 hülyeséget. Oliver szála totál logikus. Monitor nem akar segíteni, vissza akarják hozni így nincs más megoldás csak a Lazarus pit. Ráadásul ezt a 3. részben nagyon szépen fel is oldották.

Nem akarom leírni újra hogy szerintem miért Oliver története eddig a legjobb a crossoverben mert fentebb leírtam már. De ugye kinek mi. Mellette talán a 90-es Flash kapott még hasonlóan szép lezárást. Azért én pont nem a CW-től várnék ilyen szép kerek történeteket. És ugye még van 2 rész szóval nem tudhatjuk igazán értékelni majd csak ha minden részt láttunk. De őszintén szólva én lehet azért sem vagyok csalódott mert tudtam hogy ez CW és nem voltak nagy elvárásaim. Igazából nekem már a cameók miatt is megérte a ráfordított idő és az hogy még egész jól is adaptálják a képregényt az csak plusz pont. Ennek köszönhető egyedül hogy a sok baromságot el tudom engedni.

Egyébként azért azt meg kell hagyni nagyon szépen kirajzolódik hogy melyik sorinak milyen a minősége mert a Supergirl az tényleg gáz volt, látszott hogy az ottani írók megragadtak a 10 éveseknek való drámázásnál. A Batwoman rész tök jó volt ahogy jelenleg az 1. évad is. A Flash rész meg igazából nem is érződött már Flash résznek de nálam egy szinten volt a 2. résszel.

De még mindig tartom hogy nagy hibát követtek el azzal hogy 1 hónapos szünetet tettek közbe.

winnie - 2019. 12. 12. 07:26

darkeagle: ami fontos, azt rögtön megírjuk, 10.12-i volt a lucifer-infó, mi 10.13-án írtuk meg. so. de azt, ami meglepetés, nem fogják megerősíteni, ő sem tehet mást, ezt írtam is a 10.24-i hírben,amikor cáfolta, hogy nem kell komolyan venni. (és ezt is rögtön megírtuk:)

Dlee - 2019. 12. 12. 07:53

Ha már volt Fox-os Lucifer, bár lenne Gotham is. Én lennék legboldogabb ember a világon

Slan - 2019. 12. 12. 07:55

Azért remélem a DC és CW sorozatokat nem fogják keverni, mert nem egy minőségi kategória. Én már az összes CW-st kaszáltak, pedig eleinte néztem őket.

Dam666 - 2019. 12. 12. 08:35

Én csak a Smallville cameo részhez szólnék hozzá, azt a jelenetet néztem meg mivel a sorozatok jelenleg futó evadjaival le vagyok maradva viszont a Smallville miatt kíváncsi voltam mit hoztak össze mivel anno én emiatt a sorozat miatt kezdtem el a sorozatokat heti szinten nézni mikor külföldön leadják frissen.

Szóval én elégedett is vagyok még nem is. Nagyon örültem újra a Smallville karaktereknek és el is fogadom a sorsuk alakulását DE!! aki azt mondja logikus hogy Clark lemondott arról hogy Superman legyen mert a sorozatban is anno sokszor lemondott az erejéről, normál ember akart mindig lenni EZ IGAZ de közben 10 évig építettek és kb a legutolsó részben fogadta el hogy Ő neki többnek kell lennie (ezért sem tudott addig repülni míg teljesen el nem fogadta). Főleg mikor az 5. évad elején több részén át nem volt ereje és rakott hogy veszély mindig felbukkan és nem tudja megvédeni akiket szeret (mikor a metál betornek az épülő Ként farmra és elég tételt akarnak venni Clarkon amiért lekapcsolta őket) ezért még inkább fura hogy hatat fordít annak mikor megtudja hogy kb a mindenség el fog pusztulni, ezáltal a családja is és simán sarkon fordul (ilyen szempontból illetve külső hasonlóság miatt is jobban el tudtam volna képzelni őt Kingdom Come felé Supermanként) de nyilván azért is húzták meg ezt mert Welling biztos nem akart nagyobb szerepben lenni és így letudták hogy miért nem harcol a többiekkel (amúgy is a Welling felé Superman a létező egyik legerősebb élőszereplős verzió).
Amit még szintén kifogasolok, hogy Tom Clarkja Karáv és a másik Clarkkal szinte alig érintkezett helyette inkább egy számára teljesen idegen Lex Luthorral aki egy Rosenbaum felé Luthor után vagy hozzá képest harmat gyenge. Jobban elneztem volna a két különböző Clark/Superman + Lois és Kata interakcióját.
Ennek ellenére nagy öröm volt látni ezt a jelenetet.
Titokban reménykedem hogy lesz még valami Wellingtől a januári részekben meglepetésként… hátha a nyilatkozatok ellenére kicsit nagyobb szerepe is lehet még a végére… ahogy a Lucifer cameorol is hazudtak/titkolóztak.

winnie - 2019. 12. 12. 09:22

“Azért remélem a DC és CW sorozatokat nem fogják keverni, mert nem egy minőségi kategória. ”

ha a DCU-ra gondolsz, azoknál is executive producer Greg Berlanti, szóval végülis egy istállóból jönnek, csak más a platfrom, mások az elvárások, mások a lehetőségek.

DarkEagle - 2019. 12. 12. 11:44

Dam666: Ahogy már fentebb is írtam a sztori folytatódik képregényként és nem kevés ideig óvta a világot Supermanként is. Plusz előtte 10 évig. Szerintem érthető hogy letette a lantot azok után hogy lett két lánya. Pláne hogy az ő világában ott egy komplett Igazság Liga.

Egyébként általános félreértés hogy miért kezdett el repülni. Az igazi Lois volt és nem az hogy elfogadta hogy ő lesz Superman. Már jóval a finálé előtt repült vagyis jobban mondva lebegett. Így nem olyan érthetetlen hogy családos emberként lemond az egészről. Főleg ha visszanézitek azt a részt amiben Lois apja feltűnik a 10. évadban. Ott beszélnek arról hogy Lois meg az anyja végig az apja miatt aggódtak amíg az katonáskodott. Nyilván közösen döntötték el az egészet hogy az ő lányaikkal ez ne történjen meg. A család fontosabb mint a szuper-képesség. Furcsállom hogy ezt ennyi ember nem érti meg.

Dam666 - 2019. 12. 12. 16:03

DarkEagle:
Most lehetne filozofálni pontosan miért repült. Láttuk a 4.évad legelső részében isagymosottan is repülni Clarkot, vagy akkor a többi kryptoni is azért repült mert szerelmes volt? Pl Zod is? Nem hinnem. Főleg hogy a fináléban pontosan azután repült hogy teljesen elfogadta a végzetét. Tény hogy lebegett a 200. részben mikor táncolt Loissal de az nem olyan lényeges mikor önszántából repült a fináléban 10 év után.
Hányszor volt olyan, hogy mikor nem volt képessége a szerettei veszélybe kerültek és ha nem szerzi vissza tudja hogy nem tudja megovni őket? Ezek után lazán házat fordít ennek? A gyerekeit és Loist nem tudja megvédeni? Hátat fordít annak hogy megmentse őket?
Én a smallville képregényeket nem olvastam engem a sorozat érdekel de 10 év építkezés 10 évnyi hősködésért (főleg egy kryptoni elethosszt tekintve) elég nyúlfarknyi főleg miután nagy nehezen teljesen elfogadta a végzetét így lett Superman. Nem érdekel az Igazság Liga majd megoldja (pont mint a mozifilmben egész csapat kevés volt Steppenwolf ellen Supi meg pár perc alatt lerendezte volna) elég gyenge. Főleg hogy még azt is említi hogy Lex az elnök és hagyja érvényesülni mikor tudja milyen szörnyeteg a Rosenbaum felé Lex.
Én azt furcsálom hogy sokan beveszik a család fontosabb és lemondok mindenrol miattuk de persze mikor még kéne védeni őket már nem megy. Aki 10 évig Superman volt nem engedheti meg azt a luxust hogy lemond az erejéről, bárki ha rajon ki volt korábban az ellenségei közül gondolja békén hagyják öt és a családját? Főleg hogy annyi ilyenre volt példa a sorozat 10 éve alatt hogy fáj ez a felelőtlen döntés.Meg kell találni az egyensúlyt a család és a hősködés között, ahogy a való életben is a munka a szorakozas/hobbi a család és barátok között.
Ez a megfosztjuk az erejétől a család miatt inkább olyan döntés ami azért kellett hogy jó ok legyen arra miért nem szerepel tobbet/nagyobbat a Welling felé Superman, egy jelenettel letudtak, gondolom többet nem is vállalt volna vagy pont csak egy ilyen kis rövid szerepléssel vállalta a dolgot.

Mate4182 - 2019. 12. 12. 16:46

SG ismeret nem kell hozzá.

Nem értettem hogy most Léna tudja ki Supergirl vagy nem
Nem értettem miért olyan a viszony Léna és Alex kozott amilyen (említettek vmi gyilkossági kísérletet)
Nem tudtam kicsoda a kék ruhas csaj aki a tömegben rohangált evakualasnal
Nem tudtam kicsoda a kozelkeleti csaj a csukló pajzzsal
Nem értettem miért kantalja egy bolond az utcan hogy itt a vilagvege és SG nem segit

Bar ez nem idevag nem értem hogy Léna cégenel miért nincsenek alkalmazottak, miért ő csinál mindent

A Batwomant se követem de ott sokkal kevésbé volt zavaró az epizód szempontjából

Az meg hogy hozzád hamarabb jut el az inefo mint a junkihoz (vagy akar Greg Berlantihoz ahogy sejtem :D) pedig már meg sem lepődök ;-)

DarkEagle - 2019. 12. 12. 19:20

@Mate4182: Ez most komoly? Egy szóval sem mondtam hogy előbb tudom meg mint a SorozatJunkie adminjai. Annyit írtam hogy előbb tudom meg mint ide kikerült a poszt. Egyébként miért lenne meglepő hogy hozzám előbb elér a hír? Winnie-ék is emberek nem ülnek gép előtt minden percben a híreket lesve. Én sem de előfordulhat hogy én előbb látok meg egy hírt. Most komolyan ezen rugózunk? Egyébként nem egyszer volt már hogy én szóltam nekik egy hírről. És nem csak én hanem rengeteg más embert is láttam pl kommentszekciókban szólni 1-1 másik hírről amikről Winnie-ék nem is hallottak. Tudomásom szerint ők sem szerzik be máshogy a híreket mint bármelyik másik átlagember. Ők is felmennek a netre és meglátják FB-on, Twitteren vagy amilyen oldalt épp követnek és nem úgy van hogy pl felhívja őket Greg Berlanti vagy a Warner pl. :D

Egyébként a crossoverhez nem kellett SG ismeret. Amiket felsoroltál magához a sztorihoz nem kapcsolódtak de az SG írói szokás szerint nem bírták elviselni hogy kihagyják akár egy percre is az SG drámázást. A kék ruhás csaj egyébként Nia Nal az első transz szuperhős aki jelenleg fontosabb szerepet tölt be mint Kara. A másik nő akit írtál pedig Jimmy Olsen nővére aki egyébként Alex új csaja kb 2-3 hónapja de már gyerekekről meg a téma. :D Szóval hidd el nem maradtál le semmiről. Az hogy nem tudod ezeket csak jobbá tehette a crossovert. :D

@Dam666: Minden bántás nélkül mondom, hogy te nem értetted meg a Smallville-t. Ami azért nem semmi mert nem egy nehéz sztori. Igen Clark repült már máskor is. Te magad írod le a lényeget hogy miért tudott repülni pl a 4. évad elején. Agymosott volt ergo nem rugózott fölösleges dolgokon. A többi kryptoni is pont ezért repült mert nem volt semmi ami visszatartotta volna őket. De Clark állandóan drámázott valamin. Vagy azon hogy a családjával mi van, vagy azon hogy a barátai veszélyben vannak, vagy azon hogy nem illik az emberek közé stb. Amint megtalálta a boldogságot elkezdett repülni. Szóval nem, baromira nem azért kezdett el repülni mert elfogadta hogy kryptoni de ugyanakkor ember is. Ez csak az egyik ok a sok közül.

Egyébként minden kérdést amit feltettél arra válaszol a képregényes folytatás ami egyébként kánon csak mondom. Maga Marc Guggenheim mondta hogy a Smallville-es jelenet a 11. évados képregény széria után veszi fel a fonalat és nem a 10. évad után. Én értem hogy szeretted volna őt Supermanként látni, hidd el én is de teljes megértem a döntését. A világ védve van hidd el. Nem olyan szarul megírt Igazság Liga védi mint a filmben volt és ehhez nem kell képregény mert láttuk őket a sorozatban is csak akkor még nem mondták ki hogy ők a Liga. És mint mondtam a sorozatban is láthattad hogy ott van Superboy és van Titans is a képregényben. Szóval nem csak egy csapat védi a Földet.

Ahogy mondtam én is szerettem volna látni Supermanként de ez Tom döntése volt nem a készítőké. Ő maga mondta hogy csak akkor jön vissza ha nem kell guminaciba bújnia. És tényleg olyan nehéz megérteni hogy a család neki fontosabb mint a képességei? Nyilván nem mondott volna le az erejéről ha csak ő lenne az egyetlen hős. Talán ha lesz gyereked megérted miért fontosabbak bárminél. Ja és Lex már nagyon régóta nem jelent fenyegetést, tekintve hogy a fináléban kitörölték az emlékeit. És mivel Lex emlékei törlődtek így senki más nem tudja hogy Clark Superman volt egykor. Mikor valaki ilyeneket leír tényleg elgondolkodok azon hogy látta-e egyáltalán a sorozatot, nem a képregényt hanem a sorozatot. Ráadásul a Supergirl féle Lex is megmondta neki, emberként már nem jelent kihívást.

Dam666 - 2019. 12. 12. 20:46

OFF:
DarkEagle: Nézd szépen vissza akkor a 10.évad fináléjat mikor elkezd Clark repülni. Előtte “látogatást tesz” Jor-El-nél akkor majd megvilágosodsz mint Clark is tette. Tény hogy a család, barátai mindig visszatartották, de ezen IS felülkerekedett.
Hiába sorolsz csapatokat nekem, azért egyik sem érhet fel Supermannel, nála biztosabb védelem nem lehet (úgy az egész mutliverzumban sem, Cavill Acélembere is gyenge lehet mellette)

Amúgy nem vagyok csalódott csak másra számítottam a sorozat után, nem arra hogy 10 évig SE volt aktív Superman. Amiket meg felsoroltam teljesen helytálló. Egy Superman hogy engedheti meg azt hogy elveszitse az erejét, vonuljon vissza de tartsa meg, használjon kék kryptoni tót, mert bármikor adódhat olyan ami miatt meg kéne menteni a világot vagy csak a családját mint ahogy most is. Jobb neki ha lesz*rja és hatatforditva a családjával együtt hal meg? Ezzel hiába “választja” a családot mire megy vele? Ha olyan fontos neki akkor meg is kéne védenie őket továbbra is, sosem lehet tudni mikor jön rá valaki hogy ő volt Superman. Az élet olyan minden embernek van családja, emellett munkája és ezen kívül még egyéb dolgok.
Én is együtt élek barátnőmmel, mellette meg sportolok, kocsival foglalkozom néha pihenek ha mondjuk nézek sorozatot vagy hasonló mellette havi +200 órát dolgozom, na melyiket adjam fel? Miért is kéne, ki kell találni hogy lehet mindezekkel együtt élni.
Lexről meg annyit hogy attól hogy törölték az emlékeit meg nem lesz jó ember,hiába nem emlékszik Clarkra még gonosz ember marad… 7. évadba is jól bemutatják egy Clark nélküli alternatív valóságban elnökként kilőtte az atomrakétákat.

A lényeg elfogadtam hogy így alakult csak nagyon nem erre számítottam 10 év karakterépítkezés során. De örültem a cameonak. Nem is akartam hogy oltozzon be jelmezbe, nekem jó lett volna ahogy régen is akciozott, akár a farmer felsuerelésében is mehetett volna, csak nem erre a hátat fordítok mindennek. Persze aranyos a vége csak nem az amire számítani lehetett.

Dam666 - 2019. 12. 12. 21:15

Off:
DarkEagle: Ne is nézd vissza a Smallville finálét tessék:
,, Kryptonians can fly extremely fast under a yellow sun, so fast, that they can leave rifts or tears in the universe. This ability is relatively easy to master for them.
Clark
, however, wasn’t able to consciously fly. This was because of a two-part mental block; to begin with, he did not totally see himself as Kryptonian and still considered himself earthbound. Secondly, he was afraid of heights. However, this block seems to be a thing of the past, as Clark has leaped great distances on numerous occasions in the past”

,, Kryptonian flight
Clark Kent – Clark has been able to fly since he was 14, but could not consciously use it. This was apparently due to his own psychological barriers. He mimicked flying many times, making super leaps by combining his super strength and super dexterity. When Clark saved Lana as she fell, he told Jonathan that he felt as if he was willing himself towards her. When Clark caught the Daily Planet globe, he told Jor-El that he felt as if he was flying. Additionally, when Kara returned to Earth on a mission for Jor-El, she attempted to teach Clark how to fly. He flew for a short period but then fell from the sky. Kara stated that he lacked focus and that he had doubts about his powers. When Clark was slow dancing with Lois in the barn, he began to hover in mid-air. Clark and Lois fly off the rooftop of the Daily Planet. During a confrontation with Darkseid, in which Jor-El appeared to Clark in a vision, he explained that Clark has had the power within him all along and that it was time to embrace his true destiny. With this, Clark finally mastered the ability of flight.”

Szívesen! 😉

DarkEagle - 2019. 12. 12. 23:30

Ugye azt tudod hogy én is pont ezt mondtam ami itt áll angolul? Egy szóval sem mondtam hogy nincs köze a repüléséhez annak hogy elfogadta hogy ő ki DE a nagy különbség az hogy ezt kimondottan Loisnak köszönheti. Emlékezz csak vissza. Anno a JSA 2 részes epizódban még Dr Sors is mondja Loisnak hogy a nő kulcs mert nélküle sosem válna belőle az akinek kell. Ezen vitázhatunk napestig de értelmetlen.

A többire meg már válaszoltam. Olvasd el a képregényeket, nincs túl sok igazából és akkor talán elfogadod miért mondott le a képességeiről. Bár kétlem.

Egyébként te magad is íród hogy túlságosan OP. Na most ha meg lenne az ereje akkor mehetne kukába az egész CW bagázs mert egyedül erősebb mint ők a két Supermannel együtt. Többek közt azért mert a CW úgy döntött hogy az új irány felé viszi őket ahol a Super család nem tud sokáig levegőt venni az űrben. SV Clark viszont akár évekig vagy akár örökre ott tudna élni. Könyörgöm szinte járt a napon, majdnem olyan erős mint Dr Manhattan. Nem csoda hogy végül nem használták fel teljes erejében. Nem csak azért mert Tom ezt kérte hanem mert baromi sok logikai hibát generált volna. És akkor nem mondtam ez csak a Superman féle ereje a képregényben szert tesz másra is.

DarkEagle - 2019. 12. 12. 23:34

Egyébként együtt élni a barátnőddel meg kocsival játszani meg sorikat nézni közelében sincs annak ha az embernek gyereke lesz. Mert akkor szó szerint mindent fel kell adnod. De majd rájössz úgyis hogy annyi energiád sem lesz hogy beülj a kocsiba nem hogy elmenj edzeni meg autókázni vagy bármi mást csinálni. Én csak segítek húgomnak nevelni a kisgyerekeket de még így is látszik hogy mennyi időt elvesz.

Gatts - 2019. 12. 13. 00:54

Nem követem a DC sorozatokat, csak a Titans első évadját néztem meg (elég volt), illetve a Lucifert végig (ebből meg kell még).
De egy dolog kíváncsivá tett. Ha most van Tom Welling Superman, akkor mi van Káinnal? :) Ezt hogy oldják fel? Esetleg valami vicces utalás van erre?

DarkEagle - 2019. 12. 13. 01:58

Gatts: Nincs. Feloldani pedig nem igazán van mit. Nagy általánosságban mindenkinek van egy hasonmása de nem mindig ugyan az a karakter, lásd pl Ray Palmer és Kingdom Come féle Superman. Ráadásuul a Lucifer szereplő annyiból is mások, mármint az angyalok, démonok, Isten, Lucy és más felsőbbrendű lény hogy ők nem a multiverzum részei mert nekik saját világuk van.

mSO - 2019. 12. 13. 02:25

Gatts: egy másik Földön volt Superman/CK, nem azon, amiben Lucifer és Káin szerepel. Supermanből legalább három szerepelt most ebben a sorozatban. Az egyik az, aki Atomot is játssza – meg is jegyzik, hogy fura, hogy ugyanúgy néz ki úgy, mint Ray Palmer.

Mom - 2019. 12. 13. 20:20

Mivel részekkel le vagyok maradva a Flashből, az Arrowt pedig már nem követem, elég zagyvaságnak tűnt, amit itt előadtak. De mint nem képregény fan, engem amúgy is ritkán érdekel a konkrét sztori amit a karakterek köré írnak.

A cameóknak nagyon örültem, különösem a Smallville-nek. Tök jó volt Ericát két külön szerepben is látni: egyszer, mint SG anyja, egyszer mint Clark felesége :D

Amit viszont a kommenteket olvasgatva felmerült bennem (ha ennyi off belefér): mi alapján gondoljátok, hogy egyik Superman erősebb, mint a másik?

“Meg akik olvasták a képregényeket tudják hogy amúgy is túlságosan OP lenne a CW-nek hiszen egyedül erősebb mint az egész Crossover csapat együtt.”

“amúgy is a Welling felé Superman a létező egyik legerősebb élőszereplős verzió”

Hogy lehet összehasonlítani egyik Supermant a másikkal?

crossover - 2019. 12. 13. 21:15

Smallville, Lucifer cameo nagyon ott volt, de nekem a 3. rész elején a Birds of prey cameo is adta, ugyanaz a színésznő játszotta Huntresst, mint 2002-ben.

DarkEagle - 2019. 12. 13. 23:29

Mom: Hát már csak azért is erősebb a Smallville-es Superman mert egyrészt idősebb, és minél idősebb annál erősebb, lásd pl a Brandon által alakított Kingdom Come Superman vs Supergirl sori Supermanje harcot. A másik fontos tényező hogy SV Clark tud lélegezni az űrben is míg a CW-sek nem. Asszem még a Brandon féle Supi sem de ebben nem vagyok biztos, rég láttam a Superman Visszatér filmet.

A másik dolog már SPOILER lenne de leírom szóval akit érdekel esetleg a Smallville képregény az ne olvasson tovább!!!

Tehát a képregény folytatásban egy bizonyos pontos Clark-ból Zöld Lámpás Superman lesz ami eléggé OP. Mondjuk a végén visszaadja a gyűrűt de akkor is. ÉS akkor ott van még a Speedforce féle ruhája magyarul Gyorsasági Erő amit ugye Barry használ.

De talán a legnagyobb különbség hogy Clark már letudta a Krízist a CW-sek előtt ugyanis az Igazság Ligája már harcolt a Monitorok ellen és nyertek természetesen. És ezt a 7 fő tag oldotta meg nem kellett hozzá az egész banda mint a CW-nél.

Zoli - 2019. 12. 14. 13:12

10/10
8 év után pontosan azt kaptam amit eddig és 100% látható volt mit fogok kapni.
Nincs meglepetés csak hihetetlen érzelmi utazás és egy tvés szinten óriási és szórakoztató crossover

Mom - 2019. 12. 14. 20:00

DarkEagle: köszi a választ!

Nem mondom, hogy minden világos, de ez igazán nem rajtad múlott, egyszerűen az én képregényes tudatlanságom az oka. Ellenben meggyőztél :)

Denisa - 2019. 12. 18. 22:50

Előre is bocs, de mivel nem olvastam a képregényeket nem igazán értem a sztorit.

1) Kara univerzumában mik voltak azok a dementorszerű lények?
2) Mi a búbánat Mar Novu és az Anti Monitor?
3) Miért pont ők kellenek a világ mentéshez és hova lett William és Laurel?!
4) Értem én, hogy mindenkinek meg kell halni, de miért Olivert és Barryt hecceli ezzel?

Légyszi spoileresen magyarázza el valaki, mert elvesztettem a talajt, pedig az összes sorit követem…
UI: Csak én érzem úgy, vagy a készítők tényleg össze akarják hozni Kate-t és Karát?

Necridus - 2019. 12. 19. 10:35

Denisa:

1) Azok az árnydémonok, ők az Anti-Monitor katonái.
2) Mar Novu és az Anti-Monitor gyakorlatilag (és leegyszerűsítve) Istenségek.
3) Mert Mar Novu őket tartja a legnagyobb hősöknek. William és Laurel igazán jó kérdés, pláne, hogy mindkettejüknek nagy szerepe volt eddig az Arrowban. Talán az utolsó két részben végre megjelennek (bár én úgy tudom, Katie nem E2-s Laurelt fogja alakítani). De igen, eddig fontosak voltak, és az a része a crossovernek, ami Mar Novu szerint a nagy harc volt -ergo ide kellettek volna a hősök- már lement, szóval ha ide nem kellettek neki, hova? Mondjuk Laurel szerepeltetésével kapcsolatban tudnék ujjal mutogatni Guggenheimra.
4) Erre talán a legegyszerűbb válasz az, hogy ez a sorsuk. Oliver esetében kiegészül azzal, hogy az Arrow idén véget ér (mármint jövőre, de ebben a szezonban), szóval Oliver szálát ezzel le is lehet zárni. Meg Barrynél is elég szignifikáns szerepe van már a kezdetek óta a crisisnak, ami valljuk be, elég jót tett a sorozatnak.

UI.: Összehozni semmiképp nem akarják őket. Felfedezték még az Elseworldsben, mennyire jó duó a képernyőn a két hölgy, ezért egy különlegesebb barátságot akarnak kettejük közt kialakítani. Szóval erősebb lesz a kapcsolatuk, mint eddig, de semmi romantikát nem kell belelátnunk. Olyanok lesznek, mint Oliver és Barry.

EQ - 2019. 12. 19. 19:50

En azt mondom,hogy ezek a sorozatok semmit se valtztak az evek alat,,,ugyanaz a “nem a te hibad” csopogos dramai sorozatok …erre van igeny,ettol lesz nedves a kislanyok bugyija,meg kemeny a kissracok rudija…. semmikeppen se ajanlom 30folottieknek.. mert az agyato kis lezsibbad tole..

DarkEagle - 2019. 12. 20. 03:23

Azért az túlzás hogy a Monotorok Istenek mert nem azok. Egyszerűen egy baromira erős faj akik figyelik a multiverzumot, innen a Monitor név.

F2 Laurel és William szerintem baromira nem hiányzik. Főleg William. Mégis mit tudna hozzátenni egy átlagos ember egy olyan harcban ahol hatalmas erejű lénnyel küzdenek a hősök? Ahová még Kara és Superman is kevés oda még vizes fiúnak/lánynak is kevés lenne William és Laurel. :D Persze Laurel van annyira kemény mint pl Batwoman de egyébként az Arrow szereplők jönni fognak a kövi két részben hiszen a kövi rész az pont az Arrow lesz.

Ami Karát és Kate-et illeti nem kell ebbe túl sok mindent látni. Superman és Batman barátságot akarnak megcsinálni de mivel Batmant még nem hozhatják be rendesen így marad ez a páros.

Majd az Arrow-os rész még jobban meg fogja magyarázni a dolgokat mert abban lesz majd a Monitorok fajának eredet sztorija.

Animefan - 2019. 12. 20. 04:28

Hát ez a dc crisis crossover vmi bűn rossz. Eleje óta nem voltam hypelva és most sem vagyok, de hogy egy 5 részes sorozatból hogy tudnak ilyen gyenge storyt kiadni, az vmi félelmetes. Arról ne is beszéljünk, hogy flash 6évad megy a kukába, mert egyszerűen bátortalanak az írok. Inkább kiírták a mellék mellék szereplő flash, ez aztán fú de nagy dolog. Tudtam, hogy tiszta kamu volt ez, hogy flash és barry allen meghal. Na de mi a baj ezzel a crossoverrel? Sorolom
1. Elején kezdünk Metropolisba kara bolygóján, oda mennek a hősök. Erre rövid idő alatt 3 milliárd embert elteleportálnak, egy másik földre, ahol ugyan olyan személy azonosságú emberek vannak. Jézus isten, ebből lesz az igazi baj későbbiekben, de nyilván ezzel nem foglalkonak,ezért is rossz. Komolyan ezért áldozta föl Oliver az életét, ráadásul ilyen szánalmas módon? Mivan a maradék több milliárd ember életével akit nem mentettek meg? Nagyon nem tetszett ez a megoldás, meg novu elteleportálta a többit, hagyjuk már. Full erőltet volt.
2. Akkor ott van lex luthor akinek kb semmi értelme nincs, csak felesleges bonyodalmakat csináltat vele novu, a játék idő kitöltése miatt. Meg bent volt a börtönbe és kiszabadult csak úgy simán, meg a könyv is ott volt a kezébe. Ez most komoly, hogy így írták meg??
3 Akkor smallvilles cameonak is mi értelme volt, azt nem tudom. Kemény 5 percet kapott. Meg vhogyan nincs eléggé dráma benne, idegen földek halnak, öszintén kit érdekel ez? Haljon meg valamelyik szereplő aki sorozatban is van és akkor talán lenne téte is. Meg ciscónak vissza adjuk az erejét is mi már.
Egyszerűen túl sok a hülyeség ebben a storyban és semmi feszültség nincd benne, semmi. Igazából nem várok én már semmit a maradék 2 résztől úgyis happy end lesz, történhet is világvége vagy bármi, mindenki mindent túlél. Pedig amikor 2 superman összecsapott és ablakok törtek, mennyi ártatlan embert öltek meg a lezuhanó szilánkok, de arról sincs szó. Súlytalan az egész.

Mate4182 - 2019. 12. 20. 13:49

de mivel Batmant még nem hozhatják be

na aznap amikor felbukkan a boreger barmelyik CW sorozatban, na akkor fogok mindent kaszalni ami arrowverse az eletemben

Denisa - 2019. 12. 27. 19:06

Necridus! Nagyon szépen köszönöm!
Kate és Kara nagyon tetszenek együtt, remélem még sokszor mentik együtt a világot. Számomra Barry és Oliver is együtt volt az igazi, amikor társként, főleg Karával együtt akcióztak. Látszik a színészeken, hogy tényleg barátság köti őket össze.
A Crisis eddig nem rossz, de Luthor speciel nekem sem világos mi a frásznak kellett. Főleg, mert Superman az egyik fő elem a 7-ből, és neki sikerült kinyiffantania. Hacsak nem javítják ki a könyvvel, akkor szép nagy bajban vannak…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz