login |

The Name of the Rose – írta speranza

2019. 12. 14. 14:50 - Írta: vendegblogger

8 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

The world is like a great book.  We must learn to read it correctly.

Idén tavasszal került bemutatásra a 2016-ban elhunyt Umberto Eco remekművéből, német-olasz koprodukcióban elkészített sorozat a RAI1 csatornán – hozzánk novemberben érkezett meg A rózsa neve, a tévés premierje pedig jövő héten lesz.

A forgatás főleg Rómában, a Cinecittában zajlott, angol nyelven és nemzetközi castinggal. A rendezője Giacomo Battiato, az írók között pedig az ő nevén kívül nagy meglepetésemre a főszereplő, John Turturro nevét is felfedeztem, aki egyúttal executive producere is volt a szériának. A projekt komolyságát jelzi, hogy 25 millió euró körüli összegből gazdálkodtak, és az első forgatókönyvvázlatot maga a szerző is jóváhagyta a halála előtt.

A cselekmény bizonyára sokak számára ismerős már akár a könyvből, akár a sokszorosan díjnyertes, 1986-os filmből – amelyben Sean Connery alakította a tudós szerzetest – a sztorira ezért csak röviden térek ki.

…should the Church choose to renounce all wealth?

1327-et írunk. Baskerville-i Vilmos, ferences szerzetes (John Turturro) és novíciusa Melki Adso (Damian Hardung) egy meg nem nevezett észak-itáliai bencés apátságba tartanak, ahol hamarosan sor kerül egy találkozóra XXII. János pápa és Bajor Lajos – a jövendőbeli császár – küldöttei, valamint a ferences rend vezetői között. Ennek célja, hogy segítsen közös nevezőt kialakítani a pápa és a császár, valamint a pápa és a ferences szerzetesek eltérő teológiai nézetei között egy fontos kérdésben: lemondjon-e az egyház minden gazdagságáról?

Vilmos ide a császár képviseletében, a többi résztvevőt megelőzve érkezik, és a kolostor apátja (Michael Emerson) azonnal egy rejtély megfejtésével bízza meg őt, tudván, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik a nyomozás terén. Otrantói Adelmót, a tehetséges illusztrátort a kolostor falain kívül holtan találták egy olyan helyen, ahol a tetem felett nem volt nyitott ablak, ahonnan kieshetett volna. Baleset, öngyilkosság, vagy esetleg gyilkosság történt?

A kérdés mielőbbi tisztázása már csak azért is kívánatos, hogy a haláleset ne árnyékolja be a találkozót, amelyre a pápa képviseletében Bernard Guit (Rupert Everett), a rettegett inkvizítort is várják.  Vilmos és Adso (akár Sherlock és Watson) elkezdenek hát nyomozni, de az elsőt hamarosan újabb halott szerzetesek követik, miközben lassan a teológiai vita is kezdetét veszi.

Nem lett ugyan kiemelkedő a sorozat, de a könyvhöz képesti kisebb-nagyobb változtatásokkal együtt is korrekt munka – megítélésem szerint olyan 6,5/10-es – amit legalább egyszer mindenkinek látnia kellene. A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom…

 How beautiful the world can be.

A rózsa neve egy olyan középkori krimi, ami ideológiákat ütköztető korrajz is egyben. Nem is annyira a gyilkos kiléte itt a lényeg, hanem maga a korszak, mert a végére a megoldáson kívül egy masszív életérzést és világképet is kapunk a XIV. századból, amiből persze nem maradhatott ki az állam és az egyház hatalomért folytatott harca, és az egyházon belüli széthúzás sem.

Történelmi ismereteinkből persze tudjuk, hogy hatalmas tudás birtokosai és őrzői voltak a szerzetesek egykor, de hogy valójában mekkora kincseket halmozhattak fel és titkolhattak el, arra ez a mű döbbenti rá az embert. Minden esemény hátterében az apátság labirintusra emlékeztető, lenyűgöző könyvtára áll – tele elveszettnek hitt ókori könyvekkel – amelyek titkai körül a felszín alatt hatalmas indulatok lappanganak. Pusztulása egyben egy korszak végét is jelképezi, hiszen ekkor már küszöbön állt a reneszánsz, amikor a klasszikus szerzőket újra felfedezték.

Nem lehetett könnyű ezt a sokrétegű alkotást feldolgozni úgy, hogy minden egyes rétege átjöjjön, de azért ez többé-kevésbé sikerült. Ehhez persze nagyban hozzájárult a közel nyolc órányi játékidő is, mert módot adott arra, hogy olyan részleteket is jobban ki tudjanak fejteni, amiket egy film hosszúsága nem tett lehetővé.

A sorozat fókuszában ugyan mindvégig a gyilkosságok megoldása áll, de eközben megismerjük a kolostor mindennapi életét is. Akár a szorgos méhkasban, itt is mindenkinek megvan a maga szerepe. Beleláthatunk például a szkriptórium, az üvegcsiszoló műhely vagy a papírmalom működésébe és közben feltárulnak a látszólag békés szerzetesek kisebb-nagyobb bűnei is. 

Vilmos a nyomozás alatt gyakran bonyolódik beszélgetésekbe tudományos és teológiai kérdésekben, de olyan jól van felépítve a forgatókönyv, hogy ezeket mindig emészthető adagokban kapjuk. A könyv elméleti fejtegetéseiből csak annyit vettek át, amennyi feltétlenül szükséges volt, hogy mindent megértsünk, de ne váljon unalmassá.

John Turturro legfeljebb a karizmatikus kisugárzás terén marad el elődje, Sean Connery mögött, tehetségben nem, és a játékából is nyilvánvaló, hogy mennyire szívügyének tekintette a sorozatot. Különösen az tetszett, ahogyan Vilmos megbocsátó hozzáállással és humorral, szinte apaként terelgeti Adsót a szerzetessé válás rögös útján. Kettejük kapcsolata itt nagyobb hangsúlyt kapott, mint a filmben.

The truth shall make us free.

Rupert Everett azonban rajta is túltesz, egyenesen hátborzongató, amikor halk hangon duruzsolva elkezd vallatni, és a szavaival szinte az ember veséjéig hatol. Az inkvizíció kegyetlen ténykedéseit egymaga olyan jól ábrázolja, hogy közben rengeteg negatív érzelmet képes felszabadítani a nézőben.

A mellékszereplőket felsorolni is hosszú lenne, de külön figyelmet érdemel, hogy német, olasz, brit, amerikai, sőt, még lengyel színész is akad közöttük, és nagyjából ügyeltek arra is, hogy pl. a német szerzeteseket német anyanyelvűek, az olaszokat olasz anyanyelvűek… stb. játsszák.  Így az akcentusuk is természetesnek hat, amikor angolul beszélnek.

A készítők a díszletek terén is kitettek magukért. Míg az apátság épületei kívülről hidegséget és megfélemlítő komorságot, addig a belső terek – különösen a könyvtár belseje – a gyertyafénynek köszönhetően meleg hangulatot árasztanak. (CGI-t persze használtak hozzá, de nem zavaró mértékben.)

A tempó aránylag pörgős és mesterien fokozzák a hangulatot egészen a tragikus végkifejletig. Idáig nem is találtam fogást a sorozaton, de a gyilkos felelőssége vonása és halála kissé túljátszottra és teátrálisra sikerült, képileg pedig olyan volt, mint egy B – kategóriás horrorfilm befejezése. Egyszerűen nem illett a realisztikus előzményekhez. Ezt leszámítva a nyolc epizód igazán kitűnő szórakozás volt.

Sajnálom, hogy Umberto Eco már nem érhette meg, hogy elkészüljön, mert biztos vagyok benne, hogy elégedett lenne a végeredménnyel.

 

8 hozzászólás Ne habozz!

Qedrák - 2019. 12. 14. 15:06

Meghoztad a kedvemet hozzá. :)

gromit - 2019. 12. 14. 17:49

Az írók között van még Nigel Williams is, angol író, drámaíró, a Fortysomething sorozat szerzője, civilben még Harry és Jack William apja.

(A héten álltam neki, 3 résznél tartok eddig, úgyhogy a “tovább” mögöttit most még átugrottam, azt majd csak később olvasom el.)

Dregnarr1 - 2019. 12. 14. 19:32

Köszönet a leírást, felírom a listámra.

speranza - 2019. 12. 15. 10:58

@gromit:
Igazad van. Láttam ugyan a nevét, de nekem sajnos nem volt ismerős, mert a Fortysomething kimaradt az életemből. Közben utánanéztem, hogy mi is volt ez, és azt hiszem, pótolni fogom. :)

Alice - 2019. 12. 20. 18:02

Köszi a remek ajánlót!
Nekem már régóta a listámon van a sorozat, csak aztán valahogy elmaradt. Emlékszem, azon filóztam, vajon milyen nyelvű.
A nyomasztó, sötét, de közben abbahagyhatatlan Sean Connery-féle filmet szeretem, kíváncsi vagyok, hosszabb játékidőben miféle szálakat kapunk még. A mellékelt fotók is ígéretesek.

speranza - 2019. 12. 20. 19:34

A legnagyobb különbség az, hogy film jobbára a krimire volt kihegyezve, a sorozatban viszont igyekeztek a könyv minden vetületének egyformán hangsúlyt adni. Ez egyébként működött is. Annak, hogy mégsem kapott tőlem jobb értékelést, az az oka, hogy elégedetlen voltam egy-két mellékszereplő teljesítményével (Salvatore, Jorge), és az újonnan beleírt mellékszállal is. Bár a cselekményben elfért, szerintem meglettünk volna nélküle, de mivel nem kritikát akartam írni, hanem csak a figyelmet szerettem volna felhívni rá, ezért ezekbe inkább nem mentem bele. :)

Python - 2019. 12. 28. 20:43

Négy rész után azt mondom, hogy jó a szinkron, és jobb lett ez mint a film volt bő 30 éve. Az az érzésem, hogy itt bizony Umberto Eco könyvének lapjai elevenednek meg mozgóképen, nem is akárhogyan! ;) :)

Divide - 2020. 04. 04. 16:25

Tényleg könyvhű lehet, mert emlékszem, azon is szétuntam az agyam, és ezen is (két és fél epizódig bírtam).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz