login |

JAws 2019: A főkategóriák végeredménye

2020. 01. 16. 21:13 - Írta: winnie

19 hozzászólás | kategória: díjátadó,

Korábbi JAws-végeredmények: 200720082009201020112012201320142015201620172018

Már jó ideje lezártnak nyilvánítottuk az idei JAws-szavazást (csak kissé torlódtunk anyagokat tekintve), kialakult a győztesek köre, kiderült, hogy a hazai sorozatjunkie-k szerint kik és mik voltak a legjobbak tavaly. Vajon vállalhatóak voltunk?

Mindig kiemeljük a legszorosabb csatát, és bár ezúttal is voltak kategóriák, ahol 10-20 szavazat döntött az első helyről, vagy ahol a dobogósok voltak nagyon közel egymáshoz, idén talán először sor került holtversenyre.

Érdekes látni, ahogy egyes tavalyi jelöltek idén labdába sem rúgtak, sőt, korábbi komoly szereplők most háttérbe kerültek (sem a Game of Thrones, sem a The Handmaid’s Tale nem kapott jelölést), viszont 2,5 kategóriában duplázásra került sor. Örömhír a cult of the new-rajongóinak, hogy a legjobb újonc kategória két döntőse a legjobb sorozatok között is ott volt, ketten pedig a kisdöntőbe is befértek.

Lássuk, hogy mely sorozatok kapták a legtöbb jelölést, azaz kerültek a legjobb 5-be – ahogy megszokhattuk, a jelölések magas száma nem jelenti a sikerek magas számát:

20/30 percesek:

  • 6 jelölés: Fleabag,
  • 5 jelölés: –
  • 4 jelölés: Brooklyn Nine-Nine, The Good Place,
  • 3 jelölés: Dead To Me,
  • 2 jelölés: Modern Family, Silicon Valley, The End of the F***ing World, Atypical,

40 percesek:

  • 5 jelölés: Stranger Things,
  • 4 jelölés: The Morning Show, Chernobyl,
  • 3 jelölés: Watchmen, Sex Education,
  • 2 jelölés: Killing Eve, How To Get Away With Murder, Mr. Robot, Big Little Lies

Remélem, nem számoltam el. A legérdekesebb talán a Succession 1 jelölése volt, melyet éppen a fő kategóriába szerzett.

And the winners are…

A Chernobyl és a Brooklyn Nine-Nine 4 díjat kapott, a The Good Place és a Stranger Things pedig 2-t – minden más sorozat 1-et.

Nemsokára folytatjuk a kommentbe szavazós kategóriákkal, például az eyecandy-vel Ahogy tavaly, úgy idén is kapnak egy kiemelést a második helyezettek a tovább mögött. Azzal a listával vigasztalódhat az, akinek a fenti nem jön be annyira. Hmm, azért azt is simán el lehetett volna fogadni, nem?“A Második Helyezettek-díja”

19 hozzászólás Ne habozz!

Anonymus - 2020. 01. 16. 21:24

Bitang erős év volt 2019. Nem csak filmek, de sorozatok tekintetében is.

Enzo - 2020. 01. 16. 21:57

Köszönjük a szervezést ismét!

Durva, hogy lett első helyes holtverseny :) (és egyébként a 40 perces sorozatok 8.helyén is szavazategyenlőség született a Dark és a The Expanse között)
A jelöltjeim közül a Chernobyl, Stellan Skarsgard, és Brett Gelman nyert + Rami Maleknek egy második hely. És továbbra is sajnálom, hogy Samantha Morton be se jutott a női mellékszereplős kategóriába :(

Eyecandy szavazás, te jó ég… megint egy órát el fogok vele tölteni, és imádni fogom :D

zolkó - 2020. 01. 16. 21:57

Gratula minden győztesnek, de azt hogy a B99 nyert a Fleabag ellen, azt még fel kell dolgoznom, mert egyelőre nem értem.

Alain Prosztó - 2020. 01. 16. 22:05

Már most várjuk a 2020-ast. :-)

Alain Prosztó - 2020. 01. 16. 22:07

“azt hogy a B99 nyert a Fleabag ellen, azt még fel kell dolgoznom, mert egyelőre nem értem”

Azt nézik sokan, ennyi. Nem érdemes ezen rágódni. Az elmúlt években ez a szerep a TBBT-re hárult, most már nem.

winnie - 2020. 01. 16. 22:10

40 szavazat volt a kulonbseg, mashol meg kevesebb. ha az egyik sok, akkor a masik is ez alapjan, megelozte a good place-t. es a tbbt-t meg mindig nagyon sokan, sokkal tobben neztek, ki tudja, hogy nyert volna-e.

zolkó - 2020. 01. 16. 22:25

Igazából tudom hogy ez minden évben “numbers game”, de egy picit mindig keserű pirula ráébredni, ennyi. Másrészt meg mint írtam is, nem rossz a B99, egyáltalán, de számomra a Fleabag egy magasabb minőséget hozott. És persze, ne az én ízlésem legyen a mérvadó, hanem a közös, mindannyiunké.

speranza - 2020. 01. 16. 22:33

A Brooklyn Nine-Nine számomra is nagy meglepetés, mert azt én már a pilot után kaszáltam. :)
A többiről nem nagyon tudok nyilatkozni. A tavalyi év sikersorozatai közül alig érkeztem megnézni valamit, de így látatlanul is azt gondolom, hogy a Chernobyl és annak két színésze megérdemelten nyertek. :)

Lea - 2020. 01. 17. 07:20

@speranza, akkor mondhatni egyáltalán nem ismered a sorozatot, a karaktereket, az elmúlt évek eseményeit, azt, hogy hova fejlődött a történet, mit képvisel a sorozat..stb. Nagy meglepetés tehát tényleges ismeret/tapasztalat nélkül nem érhetett. :)

@zolkó, nem értem, mit nem értesz. A Brooklyn 99 és a The Good Place egyelőre verhetetlen egy ilyen szavazáson. Nem azért, mert ezeket nézik a legtöbben, hanem, mert ezek azok a sorozatok, amelyek nem csak könnyen beazonosíthatóak, de továbbra is fenntartanak egy bizonyos minőségi szintet. Ha egy sorozat hat szezon után is nyerni tud, az azt jelenti, hogy még mindig kielégíti a rajongóit. A sorozat és Braugher háromszor nyertek, Samberg most először, ez mellett mindhárom lány hazavihette már a díjat (Peretti, Beatriz, Fumero). Ez az egyedülálló siker magáért beszél.
Amúgy a The Big Bang Theory-t és a Game of Thrones-t is sokan nézték, még sem kaptak jelölést a 2019-es JAws-on, hisz van egy pont, ami után már egy közönség favorit sem rúghat labdába. A Brooklyn 99 még jól tartja magát.

speranza - 2020. 01. 17. 07:28

@Lea
Valóban nem ismerem, de annyit a pilot alapján is le tudtam szűrni, hogy ezt nem nekem készítik. Erőltetett volt, butuska poénokkal. Azóta lehet, hogy tényleg kinőtte magát, ha ennyien szeretik. :)

Snoopyzit30 - 2020. 01. 17. 09:21

@Lea: “Nem azért, mert ezeket nézik a legtöbben, hanem, mert ezek azok a sorozatok, amelyek nem csak könnyen beazonosíthatóak, de továbbra is fenntartanak egy bizonyos minőségi szintet”

Na ez az, amivel abszolút nem értek egyet. Pontosan azért, mert ezeket nézik a legtöbbet. Akik nem nézik a másikakat azoknak fogalmuk nem lehet róla, hogy jó-e a többi. Ez az egyik. A másik az, hogy ha egy sorozat megy 5+ éve akkor azt alapból többen ismerheti, mint ami megy 1 vagy 2 éve.

Az meg hogy a többi nem minőségi szint az eléggé a szubjektív kategória. Tetszik, nem tetszik.

pody - 2020. 01. 17. 10:18

Folosleges ertetlenkedni, meglepodni. Alapbol ez csak egy “jatek” amibol kiderul, hogy 1-2000 sorozatnezo (durvan visszaestek a szavazatok szamai az evek soran) mit kedvel. Mondhatni nepszerusegi vetelkedo :) nem feltetlenul tukrozi azt, hogy mi a legjobb. Regebben en is nagy lelkesedessel csaptam bele jeloltek kivalasztasaba, de miutan en izlesem teljesen mas, mint amik a nepszerusegi listak elejen vannak (nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, izlesek es pofonok, ennyi) nem nagyon latom ertelmet ezzel orakat “vacakolni”. Pl en nagy kedvencem 20/30 perceseknel (persze a zsenialis Veep mellett) a High Maintenance. Nos ezt nem csak Magyarorszagon, hanem szinte sehol masutt sem nezik, ismerik nagyon. Ettol meg nem fogok szomorkodni, elvezem amig lehet annelkul is, hogy rajtam kivul alig nezik.

Kissur - 2020. 01. 17. 12:12

Meglepő, hogy a B99 ennyi díjat kapott. Ennyire nincs kihívója? Mondjuk én is csak azt nézem a 20 percesek közül.
Meglepett viszont a Dalfutár toronymagas sikere, és hogy a Love, Death and Robots lenyomta a Rick and Mortyt.

O - 2020. 01. 17. 12:57

Én sok rövidebb sorozatot nézek, és abból is a Brooklyn Nine-Nine a kedvencem. Örülök, hogy ilyen sok díjat nyert! :) Hajrá 99!

juhaszvik - 2020. 01. 17. 14:20

Ha valaki követi a jaws-ot, akkor azért nem lepődik meg a B99 itteni népszerűségén.
Legjobb 20 perces sorozatok között a helyezése eddig:

2013 ötödik (ekkor indult a sorozat)
2014. második
2015. második
2016. második
2017. első
2018. első
2019. első

Lea - 2020. 01. 17. 14:31

@Snoopyzit30

Ez nem új fejlemény – azok a sorozatok, amelyeket többen néznek mindig nagyobb eséllyel indulnak egy szavazásos játékban.
Amúgy pedig írtam példát rá, hogy vannak sorozatok, amelyeket sokan néznek, még sem rúgnak már labdába a JAws-on. A példámat pont arra hegyeztem ki, hogy egy népszerű sorozatot is “elhagyhat” a szavazótábora, és a Brooklyn 99 esetében ez azért nem történt még meg, mert a sorozat rajongótábora a mai napig érdemesnek tartja a sorozatot a díjazásra. Erre értettem a “minőségi” jelzőt – mert ahogy a mellékelt eredmény is mutatja, a nagy többség szerint a Brooklyn 99 hat év után is érdemes az elismerésre!
Amit a sorozatok futásának időtartamára írtál – nem feltétlenül igaz. Csak azért, mert egy sorozat több ideje fut, még nem biztos, hogy nagyobb a rajongótábora/ismertsége, mint egy új sorozatnak. Arról nem is beszélve, hogy sokkal könnyebb fenntartani a figyelmet az első évadokban, mint hat év után.

De amúgy ne sajnáljuk már, hogy Andy Samberg vagy Melissa Fumero díjat kaptak, mert régen kijárt volna nekik. Jake & Amy nélkül nincs Brooklyn 99.

mrc - 2020. 01. 19. 23:20

Ezek szerint elveszett néhány jelölés. Vagy későn leadottak.

winnie - 2020. 01. 20. 04:46

mire gondolsz?

mrc - 2020. 01. 20. 17:00

Bocsi, csak azt hiszem már két helyen láttam említést valamiről, amire nem érkezett jelölés, de úgy emlékeztem, én küldtem rájuk. Lehet, későn adtam le a listát. Mindegy, lényegtelen igazából.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz