login |

Legends of Tomorrow: kezdett az 5. évad

2020. 01. 28. 21:20 - Írta: superpityu

7 hozzászólás | kategória: kritika,

A Crisis of Infinite Earths után a Legends of Tomorrow is megkapta a rendes évadkezdését. A sztori pedig ott próbálja folytatni ahol a 4. évad véget ért. (kicsit még mindig sajnálom, hogy nem sikerült írnom arról).

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Szóval a legendák hatalmas hősöknek számítanak amióta sikerült legyőzniük Neron-t. Viszont a kormány beszántotta a Time Bureau-ot, mivel az nem a rendeltetésének megfelelően működött. És itt jön a képbe az évadnyitó, amiben a Ava azért harcol, hogy a Waverider csapata ne kerüljön lapátra, és kapjanak engedélyt további kalandokra.

A meggyőzés rész elég sajátosan működik, mert csatlakozik egy stáb a csapathoz, akik egy dokumentumfilmet forgatnak a legendákról. Mindez lehetne nagyon jó is, de a poénok fele eléggé hit and miss volt ezúttal. Vagy éppen csak túl infantilisra vették a formát.

Ráadásul nem is volt teljesen egyben a csapat. Charlie a rész elején lelépett valahová mert unatkozott. Constanitine és Gary pedig saját akciókat hajtott végre, amiben azért fény derült arra, hogy mivel kell a legendáknak szembenézniük. Nora pedig tündérkeresztanyaként éppen gyerekek kívánságait teljesíti.

Idén a történelem nagy gonosztevőivel kell szembenéznie a csapatnak. Kezdésnek megkapták Raszputyint, és igazából az egész akció teljesen béna volt az utolsóig. Pont az hiányzott belőle, ami nagyon jól szokott állni a Legends of Tomorrow-nak, a csapat összedolgozása. Cserébe mindenki hülyeségeket csinált hosszú kínos percekig.

Igazából nem tűnik egyelőre akkora veszélynek Astra és a gonoszok, bár mindenképpen érdekes, hogy a feltámadó személyeket nem lehet egyszerűen kinyírni.

A csapat dinamikája nem sokat változott. Sara továbbra is nagyon jó vezető, és most mutatkozott meg, hogy szükség van rá a döntések meghozásánál. Még akkor is ha nem mindig sikerül minden a terv szerint, lényegesen kevesebb káosz szokott kisülni abból ha ő vezeti a többieket.

Persze nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az előző évad végén megváltozott Zari jövője és nincs a többiekkel. És itt jön képbe az utolsó üzenete amit elrejtett Nate-nek. Nem utoljára láttuk őt, persze ettől még fura lesz látni egy teljesen új verzióját. És valahol nagyon remélem, hogy sikerül valahogy visszakapni az eredeti Zarit, mert őszintén szólva baromira hiányzott a szarkasztikus személyisége ebből a részből, és a tesója nem éppen hozza ugyanazt szintet.

Hiába a kicsit gyengécske kezdés, azért elég nagy örömmel tölthet el sokunkat, hogy megválunk a legbénább szereplőtől az epizód végén.

Szóval elég vegyes volt a nyitány és úgy éreztem, hogy átestünk a ló túloldalára. Viszont a rész végén kapott szálak (Zari és Constantine) bőven rejtenek magukban potenciált.

7 hozzászólás Ne habozz!

DarkEagle - 2020. 01. 28. 21:41

Nálam továbbra is toronymagasan a legjobb Arrowverse sorozat. A kezdés zseniális volt ahogy betették a reakció videósokat is. :D Arról nem is beszélve hogy ők meglépték azt amit az MCU-ban csak ötletként emlegettek, lásd Raszputyin legyőzése. :D

Igen voltak benne kínosabb részek de ezek tuti hogy mind direkt voltak meg a dokus jellegnek volt köszönhető igazából.

Zari testvére mondjuk nálam is kétes egyelőre. Nagyon hiányzik Zari! És ugye már előre hiányolom Ray-t meg Norát.

Edrick - 2020. 01. 29. 03:39

Kifejezetten zavart a túltoltság, és ezzel együtt az is, hogy a crossover ütögetését már egyre inkább elcsépeltnek érzem, mint sem a negyedik fal szórakoztató áttörésének. Valahogy nem állt ez most össze, pedig pont ez az a sorozat, amiről nem gondoltam volna, hogy mellélőnének egy dokus résszel. Zari tesója nem illik a képbe, ezzel együtt nem tudom, mennyi ideig marad, talán rám cáfolnak a későbbiekben. Meglepődtem és örültem viszont annak, hogy Mona egyik pillanatról a másikra kilépett, és hogy a hirtelen jött pénzzel talán hátrahagyják a kormányszervi vonalat is. (A harmadik évadban még jó volt, hogy a Time Bureau az idővonalak biztonságára törekedett, de a tavalyi bürökratikus-finanszírozási részét a dolognak nagyon nem szerettem, pláne, mikor egyszer azzal érveltek, hogy minden korba más ruha kell, és azt elő kell állítani, holott a korábbi évadokban ilyen problémának nyomát se láttuk – szóval ez már zavart, remélem, enélkül folytatják, és nem csak hitegetnek.)
Kíváncsi leszek, hogy Zari-fél Zari mellett Ryan Choit hogyan hozzák majd a csapatba (azon túl, hogy Ray és Nora kiszállnak)

heidfeld - 2020. 01. 29. 03:47

Igen. Akciók felég bénák voltak. statiszták számát sem vitték túlzásba. Rendezés sem volt a helyzet magaslatán. De a teátrális, szájra-puszi volt a legrosszabb.
Egyszer már leírtam. Sarah-Gvinevera párosa teljesen hihető volt. Jó, Elyse Levesque nem rossz színésznő.
Humor nem csak infantilis. Igazán jól sikerült utalások, poénok, dumák is voltak. Ez a “D”-listás, különösen tetszett. Apróságok felett is elcsúszhatnánk, de Raszputyin “bejelentkezése” mindent vitt.Csapat dinamikája, Sarah vezetése rendben van. Változások lehetnek, ami el is kezdődött. Zari karakterére nagyon kíváncsi leszek, mert más lesz. Szarkasztikus megjegyzések nagyon ültek, de se őt, se az új Charlie-t nem használták eleget. Talán az új évadban.
Egyébként, nemzetközi, osztályzós oldalra, azért érdemes felnézni, mert sok, érdekes szereplő nevét megtalálhatjuk, de a következő epizódok címeit is tartalmazza. Az egyiken 5 percig nevettem. Legends of Tomorrow, mezőny elejébe tartozik, epizód címekben. Másban még lehet fejlődni, de az irány, határozottan tetszett.
És Constantine, most nem éreztem feleslegesnek. Gary sokat dob rajta.

Tyberius06 - 2020. 01. 29. 12:07

Oké a Crossover emlegetés valóban sok volt, de azért Nate-től az a “Shouldn’t have done the Crossover” kijelentés utalva Oliver sorsára szerintem kurva jó volt, azon szakadtam a röhögéstől.
Összességében nekem se jött be az erőltetett dokus jelleg, de még így is messze szórakoztatóbbnak tartom mint a többi Arrowverse-es sorozatot, ide számolva a Batwomant is.
Nekem se Gary, se Constantine, Mona meg aztán főleg nem hiányozna. Zari tesójával meg egyelőre nemtom hogy vagyok.

Mate4182 - 2020. 02. 15. 09:18

na, megneztem gyors a 3. 4. reszt es arra jutottam hogy ez meg mindig vitan felul a legjobb Arrowverse sorozat !

Marianna - 2020. 02. 15. 21:32

Kellett a 4. rész, hogy életet leheljen az új szezonban. A maffiás sem volt rossz, de azért ez jóval ütősebb volt.

heidfeld - 2020. 02. 16. 10:25

Podcastosokat nagyon cinkelték, de Zari beszólása volt a legnagyobb, limuzinban:D Legalább kiderült, sorozatgyilkosok is használnak közösségi közlekedést…
Constantine-vonal lehetne érdekesebb, Gary használatával 3. évad alatt, ez jócskán megfáradt. Egyszerűen túl sok az állandó. Oké, ebben lesz változás, de Charlie csinált valamit, jó 15 rész alatt?? Luxus az ilyesmi.
Hamarosan jön, utóbbi évek legjobb című epizódja. 10 percig hullott a könnyem, amikor megláttam…
Ha fele ilyen jó lesz a rész maga, hatalmas őrültség elé nézünk.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz