login |

Kaszaindex 2019/20 (2.)

2020. 02. 01. 14:50 - Írta: Deny

1 hozzászólás | kategória: amerikai nézettség, kaszaindex

(Legutóbbi állás.) Elég sok minden történt másfél hét alatt: érkezett jó néhány új és visszatérő szereplő, illetve változott egyes sorozatok státusza is. Elsőként visszatért a Station 19 az ABC-re, és két hét alatt egyelőre pályafutásának legjobb tendenciáját produkálta. Konkrétan elbukhatná a nézői felét, és még akkor sem lenne veszélyben, így meg is adom neki a (++) jelet.

A FOX-on két újonc debütált a legutóbbi kaszaindex óta, az egyik jól, a másik kevésbé jól. A 9-1-1: Lone Star premierje tarolt, az azt követő részek pedig a vártnál ugyan kicsit visszafogottabban teljesítettek, mégis remekeltek, és egyelőre elég stabilnak tűnik a nézőtábor is. Itt is hasonló eset áll fenn, mint a Station 19-nál: a Lone Star valószínűleg még 0.6-os átlaggal is biztos befutó lenne, csatornamásodikként pedig nem is kérdéses, hogy (++)-t érdemel.

Az Outmatched már nincs ilyen szerencsés helyzetben. Ugyan nem kezdett reménytelenül, mégsem produkált túlzottan biztató számokat, amit tetőzött a második részre való visszaesés. Ha tovább csökken, biztosra vehető a kasza, egyelőre azonban várnék vele, így most még egy gyenge (?)-et kap. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy még ha meg is maradna az elfogadható szinten, könnyen úgy járhat, mint tavaly a The Cool Kids, ami a korrekt számok ellenére is kaszát kapott. Sajnos ez van, ha a csatornának kevés műsorsáv áll a rendelkezésére: nem igazán lehet megkegyelmezni a gyengébb szériáknak.

Az új címek mellett akadtak olyan sorozatok is, amelyek státuszát módosítottam ilyen vagy olyan irányba. Az első változtatások az ABC komédiáit érintik. A csatorna szitkomjai eléggé küszködnek, a legtöbbjük azonos gyenge szinten mozog, ami megnehezíti az esélylatolgatást. A Schooled viszont az elmúlt hetekben némileg jobb színben tűnt fel, így úgy vélem, picit javultak az esélyei. Az is mellette szólhat, hogy spinoff, és a The Goldbergs mellett továbbra is bevethető lenne. Előléptetném a (+) szintre, bár ez könnyedén változhat a továbbiak függvényében.

Ez viszont azt is jelenti, hogy valamit le kell fokozni: nagyon sokat vacilláltam, és egyszerűen nem tudom megítélni az erőviszonyokat. Itt van a Mixed-ish, ami annyi előnnyel bír, hogy újonc komédia, és mivel még a premierdátummal sem rendelkező United We Fall szinte már most borítékolható bukta lesz, a csatorna megkegyelmezhet neki, hogy ne legyen kínos, hogy egy új szitkomjukat sem folytatják. Az -ish-brand is mellette szólhat, bár a 0.5-ök sora, amit mostanában produkált eléggé rossz fényben tüntetik fel. Tényleg kell nekik egy olyan komédia, ami jövőre már 0.3-as ratinget is hozhat? Arra jutottam, hogy ő lehet a leggyengébb láncszem, így (?)-et ítéltem neki. 

De a Single Parents alatt is igencsak rezeg a léc, mivel a héten azt sugallta, hogy talán csak a Modern Family szelét lovagolja, ugyanis amint eltűnt előle a veterán komédia felvezetése, rögtön összeomlott. Előnyére szolgál viszont, hogy valamivel erősebb DVR-nézőtáborral bír a többi ABC-komédiánál, így egyelőre nem bántom, de nem lepne meg, ha a Modern Family búcsúja után negatív irányba változna a helyzete.

Végül itt van a The Resident a FOX-ról, ami mostanában kezd pozitív tendenciát mutatni. Igaz, ehhez kellett a Prodigal Son gyengülése és a Deputy befürdése is, de maga a kórházsorozat is hozzájárult az előléptetetéshez, hiszen elég stabilan tartja magát. Megadom neki a (++) jelet, mivel nézettségi akadályt nem látok a folytatásra, azonban mivel nem saját gyártású sorozatról beszélünk, a FOX dönthet úgy a jó számok ellenére is megválik tőle májusban. Én viszont úgy gondolom, hogy nem fognak elkaszálni egy stabil, befutott produkciót, ami azért nemzetközileg is népszerű.

A kaszaindex “szabályairól” itt olvashattok bővebben. Jelmagyarázat: (-) jelöli a kaszagyanús sorozatokat, az (X) pedig a hivatalosan is elkaszáltakat. A (√) a már berendelt szériákat jelzi, az (U) az utolsó évadban járókat, (++) a biztos berendelést, a (+) a valószínű berendelést, a (?) pedig a bizonytalan helyzetet mutatja. (Idén biztosan utóbbiból lesz a legtöbb). A színkódoknál pedig a zöld jelzi a jobb helyzetbe előléptetett sorozatokat, a piros pedig a lefokozottakat. A kék a listán való előrelépést, a barna pedig a visszaesést mutatja.

A tovább mögött a jelenlegi állás 18-49-es demo alapján 2020. január 31-gyel bezárólag.

ABC

  1. Grey’s Anatomy – 1.30 (√)
  2. Station 19 – 1.10 (++)
  3. The Conners – 1.10 (++)
  4. Modern Family – 1.00 (U)
  5. The Goldbergs – 0.88 (++)
  6. The Good Doctor (3. évad) – 0.82 (++)
  7. A Million Little Things – 0.78 (++)
  8. Schooled – 0.71 (+)
  9. Bless This Mess – 0.69 (?)
  10. Mixed-ish – 0.68 (?)
  11. Single Parents – 0.65 (+)
  12. Black-ish – 0.63 (+)
  13. American Housewife (péntek) – 0.58 (+)
  14. The Rookie – 0.56 (+)
  15. Stumptown – 0.53 (+)
  16. Emergence – 0.49 (-)
  17. How to Get away with Murder – 0.47 (U)
  18. Fresh Off The Boat (péntek) – 0.44 (U)

NBC

  1. This Is Us – 1.52 (√)
  2. Chicago Fire – 1.16 (++)
  3. Chicago Med – 1.15 (++)
  4. Chicago PD – 1.07 (++)
  5. New Amsterdam – 0.79 (√)
  6. Superstore – 0.72 (++) (7.)
  7. Manifest – 0.70 (+) (6.)
  8. Law & Order: SVU – 0.66 (++)
  9. The Good Place – 0.61 (U)
  10. Zoey’s Extraordinary Playlist – 0.60 (?)
  11. Bluff City Law – 0.56 (-)
  12. The Blacklist (péntek) – 0.51 (?)
  13. Lincoln Rhyme: Hunt for The Bone Collector (péntek) – 0.51 (-)
  14. Will & Grace – 0.49 (U)
  15. Perfect Harmony – 0.42 (-)
  16. Sunnyside – 0.34 (X)

CBS

  1. NCIS – 1.09 (++)
  2. Young Sheldon (3. évad) – 1.04 (√)
  3. The Neighborhood – 0.88 (++)
  4. FBI – 0.86 (++)
  5. Mom – 0.78 (√)
  6. Criminal Minds – 0.75 (U) (12.)
  7. Bob ♥ Abishola – 0.74 (+)
  8. FBI: Most Wanted – 0.73 (++) (6.)
  9. God Friended Me – 0.73 (?) (8.)
  10. The Unicorn – 0.72 (?) (9.)
  11. NCIS: New Orleans – 0.72 (++) (10.)
  12. Hawaii Five-0 (péntek) – 0.71 (++) (11.)
  13. NCIS: Los Angeles – 0.69 (++)
  14. SEAL Team (3. évad) – 0.68 (++) 
  15. Carol’s Second Act – 0.64 (?)
  16. Bull – 0.63 (++)
  17. Blue Bloods (péntek) – 0.63 (++)
  18. Magnum P.I. (péntek) – 0.63 (++)
  19. All Rise – 0.62 (?)
  20. SWAT (3. évad) – 0.56 (?)
  21. Evil – 0.53 (√)
  22. Madam Secretary – 0.42 (U)

FOX

  1. 9-1-1: Lone Star – 1.69 (++) (pilot nélkül: 0.97)
  2. 9-1-1 (3. évad) – 1.44 (++)
  3. The Simpsons – 1.30 (√)
  4. Bob’s Burgers – 0.94 (++) 
  5. Bless The Harts – 0.85 (√)
  6. Family Guy – 0.84 (++) (7.)
  7. Last Man Standing – 0.83 (++) (6.)
  8. Prodigal Son – 0.77 (+)
  9. Empire – 0.77 (U)
  10. The Resident (3. évad) – 0.72 (++)
  11. Outmatched – 0.65 (?)
  12. Deputy – 0.63 (-)
  13. The Moodys – 0.48 (?)
  14. Almost Family – 0.47 (-)

 CW

  1. The Flash – 0.51 (√)
  2. Legends of Tomorrow – 0.36 (√)
  3. Batwoman – 0.31 (√)
  4. Arrow – 0.30 (U) (5.)
  5. Supernatural – 0.29 (U) (4.)
  6. Supergirl – 0.27 (√)
  7. Legacies – 0.25 (√)
  8. Riverdale – 0.25 (√)
  9. All American – 0.23 (√)
  10. Black Lightning (3. évad) – 0.22 (√)
  11. Charmed (péntek) – 0.18 (√)
  12. Nancy Drew – 0.15 (√)
  13. Dynasty (3. évad, péntek) – 0.11 (√)

1 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2020. 02. 01. 17:40

Szerintem is inkább a Resident fog maradni, és a Prodigal Son lesz kasza, ha 3 drámánál többet nem akarnak megtartani. Az ABC-nek meg kaszálni kellene legalább az egyik -ish-t. Kíváncsi vagyok, lesz-e ősszel valami nagyobb változtatás kedd-szerdán a komédiák egyre gyengébb szereplése miatt, de szerintem inkább csak a pénteki sitcom blokkot fogják megszüntetni és odatesznek valami ismétlést, vagy utolsó évadra berendelt sorozatot. Az American Housewife meg ha beválik szerdán, ott is fog maradni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz