login |

Brooklyn Nine-Nine: kezdett a 7. évad

2020. 02. 07. 17:20 - Írta: human

7 hozzászólás | kategória: kritika,

Tényleg csak röviden pár szót a premierről, mert igazából nincs sok minden, ami újonnan elmondható lenne róla. Véleményem szerint be lehet akár most is szállni, érthetőek a kapcsolatok, de közben meg bizonyos dolgokhoz azért kedvelni kell már a karaktereket.

Ugye az évad az új dinamikával indított egy dupla részes premierben. Az eddig parancsnokot lefokozták, szóval ismét az került elő, hogy új főnök jön, aki gyanús. Nyilván ezen úgy lehet csavarni, hogy ezúttal nem idióta, vagy nem ellenük van. Amikor sokadszor emlegették, hogy “gyanús”, akkor már egyértelmű lett, hogy ezt választották.

Közben a magánéletek is gördülnek előre, a premierben főleg Jake-é és Amy-é, mert szerencsére az írók egyáltalán nem az összeveszést vagy hasonló feszültséget vettek elő, hanem nyugodtan haladnak előre velük, már amennyire egy 20 perces komédiában lehet. És ennyi.

Igazából kellemes volt a szezonnyitó, egyáltalán nem szakadok rajta, egyszerűen csak jó nézni. Nem néz hülyének, nem resetel mindent, amit eddig elért a karakterek fejlődésében. És nyilván Holt lefokozása olyan szempontból feldobja, hogy eddig az irányításhoz volt szokva, és most a korábbi alkalmazottak dirigálnak neki.

Szokás szerint le fog csúszni ez az évad, de szerintem aki eddig nem kattant rá, az nem a 7. évaddal fog. Hanem a már berendelt nyolcadikkal, áhá!

7 hozzászólás Ne habozz!

Alain Prosztó - 2020. 02. 07. 18:10

Az a jó ebben a sorozatban, hogy ugyan vannak jobb vígjátékok (egy rakás), de ezt a színvonalat már 7 évad óta stabilan (minimális kilengésekkel) tudja.

Anonymus - 2020. 02. 07. 18:35

Remélem itt nem fognak már plusz részeket berendelni az évadhoz mint a hatodiknál. Azok nagyon gyengék voltak.

Candy - 2020. 02. 07. 20:06

Ó én még mindig imádom ezt a sorozatot. Annyira szeretem,hogy már nem tudom hanyadszorra nézzem újra- és újra az eddigi 6 évad részeit. :) majdnem minden este 1 random b99 rész lecsúszik. :D persze mellette nézek más sorozatot is,de egy-egy szitkom kell elalvás előtt.

Wiki - 2020. 02. 07. 20:56

Candy, ez ismerős nekem is régen a B99el ez volt, nem volt olyan nap, hogy egy részt ne méztem volna meg( a mindennapi gondok elől egy kis menedék az ilyen kis laza nyugis szorakoztató szitcom) aztán átvette a helyét most a Agents of Shield:) de még mindig imádom a B99 alig vártam a kezdést !!!!

Wiki - 2020. 02. 07. 20:58

Cool:)

Paleee - 2020. 02. 19. 13:37

Akkor csak én érzem ezt, hogy amióta az NBC-n van a Brooklyn, kb árnyéka önmagának? A 7×03-on kb. el se mosolyodtam, annyira erőltetett és izzadságszagú az egész, közben meg megnézek egy random 3. évados részt és elfog a “nine-nine!” érzés.

Candy - 2020. 02. 21. 21:29

7X3 Hatalmas epizód volt. Imádtam,még biztos megnézem párszor. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz