login |

The Circle US: az 1. évad – írta Scat

2020. 02. 09. 15:50 - Írta: vendegblogger

13 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Január elsején indult el a The Circle című, a Big Brother következő evolúciós fokának is nevezett brit reality-nek az amerikai szezonja, mely a Netflix-en debütált – az eredetiről volt már szó a Junkie-n, de jelezném, hogy azt nem láttam, és ebbe is csak teljesen véletlenül botlottam bele a platforomon. Igazából azért kezdtem el, mert megtetszett az alapötlet, plusz hetente csak 4-et tettek elérhetővé, a 12 részes évadból. Ez annyira szokatlan volt számomra, hogy gondoltam, akkor ebben biztos lehet valami.

Tehát az alapötlet pofonegyszerű. Vegyünk egy társasházat, amibe nyolc embert költöztetünk be. Szokás szerint a végén csak egy maradhat, aki elviszi a százezer dollárt. A csavar az egészben annyi, hogy a játékosok sosem találkozhatnak egymással! Csakis egy „hangaktivált felületen”, az úgynevezett Körön, azaz Circle-ön keresztül.

Ezt úgy képzeljétek el, mint…, mint igazából a Facebookot.

Mindenki rendelkezik profillal, profilképpel, ahol ilyen-olyan adatokat kell megadnia, emellett lehetőségük van csetelni egymással, akár privátban is. Annyi a különbség, hogy itt nem ők pötyögik be az üzenetet, hanem el kell mondaniuk a kameráknak, majd a „kör” beviszi azt a rendszerbe. Nem érzem magam régimódinak, de ennyire népszerűek az emojik? Az első gondolataim között ez is szerepelt.

Amivel ez a műsor pluszban kitűnik, hogy rájátszik arra, hogy az interneten sokan hazudnak. Magyarul, ha te bekerülsz Gézaként, akkor nem kell úgy játszanod, lehetsz helyette hamis képekkel szupermodell Lili vagy bárki más. Tehát kamuzhatsz. Ez elméletileg tök érdekes helyzeteket, cselszövéseket szülhet, ha a játékosok élnek ezzel. Mint írtam, nem ismerem a brit változatot, lehet, hogy abban ez működött, de ebben az amerikaiban ez nem igazán jött össze. Később leírom, miért.

Szóval a profilok beállítása után ismerkedni kell, szimpatikussá válni, ugyanis (már nem emlékszem pontosan, de talán naponta) szavazniuk kell az embereknek arról, hogy szerintük ki a legnépszerűbb és ki nem az. Vagyis sorrendet kell állítaniuk elsőtől a hetedik helyig – kivétel az első részben, ott nyolcadikig. Az első kettő „influenszer” lesz, akiknek egy külön vacsora keretében dönteniük kell, hogy kit akarnak blokkolni a maradékból, azaz ki esik ki. Természetesen a vacsora során sem találkoznak a játékosok, az is a „körön” keresztül zajlik.

A blokkolt delikvenssel közlik, hogy ő repül, de egyrészt, búcsúzóul hagynia kell egy videó üzenetet, másrészt, ez előtt lehetősége van meglátogatni egy játékost. Mármint személyesen. Így, ha valakire gyanakodott, hogy kamus, akkor megnézheti valóban az-e. Sőt, erre a meghagyott üzenetben is utalhat, de nem név szerint.

Ez megy néhány héten keresztül, viszont, ha egy kiesik, akkor jön egy újabb emberke, így viszont én nem láttam értelmét az egésznek. Szóval a végén öten maradtak, közülük került ki a győztes. Ez viszont már a stúdióban történik a szavazás után. A tovább mögött már spoileres leszek.

A nyertes Joey lett. Megérdemelte? Hát, végül is igen, rendes srácnak tűnt, illett a győzelme ehhez a semmilyen évadhoz.

Tehát, ahhoz képest, hogy mekkora lehetőség van abban, hogy visszaélhess az információval, eltitkolhasd azt, ki vagy és bármilyen szimpatikus szerepet felvehetsz, nos, ebből alig lett valami. Az első részek biztatóak voltak, mert a nyolcból kapásból kettő kamus volt (egyikük a fináléba is bejutott), de nem voltak emlékezetesek. Aki bent maradt, annál szerintem totál kilógott a lóláb, ellenben a másik ügyesen keverte a lapokat, neki konkrétan azt tett be, hogy az egyik kieső rá utaló célzásokat hagyott az üzenetében. Meh…

A többiek végtelenül kedveskedőek voltak az elejétől a végéig, pedig a legelső kiesőnél még bizakodtam, mikor a modell lányt blokkolták, mondván, hogy aki az, minek jönne ide nyamvadt százezerért. Tuti hazudik! A sors fintora, hogy ő igazi volt.

Onnantól viszont nagyon lagymataggá vált az egész az utolsó három részig, leszámítva a korábban említett utalós üzenetet – az a műsor összességéhez nézve fordulatos volt. Pedig a készítők megtették, amit lehetett, olyan játékokat játszattak, amiknek csakis a konfliktuskeltés volt a célja, direkt változtattak a rangsorolás módszerén, például szavazás után közölték, hogy nincs influenszer, hanem az utolsó távozik, ilyesmik. Mégsem volt „ütős”.

A casting is baromi változatos lett, volt benne homoszexuális, fekete, fehér, indiai, biszex, macskaimádó, a végén egy srác az anyjával költözött be, szóval megkínálták a dolgot. Mégis olyan lett szerintem, mint a sótlan leves. Meglehetett enni, csak nem volt íze. (Megjegyzem szimpatikus volt a nagyrészük, de én játékot akartam nézni, nem egy barátkozós műsort.)

Az külön bosszantott, hogy a kieső után rögtön jött egy új ember, így eljutottunk oda, ami szerintem az ilyen valóságshow-k rákfenéje, mégpedig, hogy a régiek összefognak az újak ellen. Nevetséges volt, hiába kaptak egy napnyi „védettséget”.

Összességében ez egy egész jó alapötlettel bíró reality, de a baromi segítőkész játékosok nekem elcseszték az egészet. Lehet, hogy a brit változat sokkal agyafúrtabb, de ez nem. Semmin sem lehetett meglepődni, sokan a szerencsétlenek mellé álltak (lásd indiai srác), nem használták ki a helyzeteket, aki meg igen, azt egy hülye videóüzenet kicsinálja, áááh…

Érdemes megnézni? Attól, hogy nekem nem tetszett, simán, lehet, hogy másnak nagyon bejönne ennyi is, nekem viszont kevés volt. Na jó, az utolsó három részre már egész jó lett.

Még idén érkezik a Netflixre a brazil és a francia változat is, meglátjuk, azok milyenek lesznek.

13 hozzászólás Ne habozz!

DennyKeh - 2020. 01. 05. 14:02

Én már megnéztem a részeket, amik fent vannak.
Érdekes koncepció, de mindenképp nézős marad.

Mkay - 2020. 01. 05. 16:55

Nálam is marad nézős, kifejezetten jónak tartom! A casting szerintem remekül sikerült.

lzl - 2020. 01. 06. 15:08

Az elején szkeptikus voltam a formátummal, és a castinggal kapcsolatban is, de szerencsére tévedtem. A chateléses kommunikációnak megvan az az előnye, hogy mindenki 2 -3-szor meggondolja mit is mondjon a másiknak. Taktikailag, stratégiailag mindenképp erős (ki milyen képet/videót oszt meg, kivel lép privát chatbe stb.). Nálam is nézős marad.

FrankLuck - 2020. 01. 09. 17:40

Uhh, tökjó az amerikai verzió is. Először nehezen viseltem a ‘larger than life’ játékosokat, de hamar szerethetőbbé váltak, a 5-6. részeket többször le kellett állítanom, mert fuldokoltam a röhögéstől.

Csingiling - 2020. 01. 17. 13:56

Dicséretes lett a casting! Voltak zseniális pillanatok benne, bár számomra a legviccesebb szitukat Rebecca szolgáltatta. Már az utolsó résznél járok, nagyon könnyen futott át darába az egész sori.

Mkay - 2020. 01. 17. 23:51

Szeretem a realityket, de mostanában rég rántott be ennyire bármelyik is. Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi évek egyik legjobb castingja volt, nagyon-nagyon szerethető lett a csapat a végére.
A formátum is nagyon bejött, remek volt h a játékosok végig hangosan gondolkoztak és plusz pont a kifejezetten vicces narrációkért is.
#teamsammie

Avera - 2020. 01. 19. 11:40

Hát, sosem hittem volna, hogy egy reality annyire beszippant, hogy nem hetente nézem, mint eddig, hanem úgy bedarálom, hogy hajnali kettőkör még belenézek az a következő rész elejébe egy-egy cliffhanger lecsapása miatt.

Na meg főleg úgy, hogy a karakterek az első rész(ek)ben önmaguk és az általuk képviselt típusok paródiájáinak tűntek. De, szerencsére hamar megszoktam a stílusokat és után már láthatóvá váltak az “emberek” is. A casting nagyon(!) jó lett, nem tudnék mondani egyetlen szereplőt sem, akire azt mondtam volna, hogy nem illett oda. Na jó, talán Bill.

A finálé után végig az járt az eszemben, hogy ezt vajon ki csinálja meg itthon? Illetve az, hogy vajon mennyit költhettek a szálloda(?) szobáinak teljes hangszigetelésére, mert amennyit ezek kiabáltak egy-egy érzelmi reakciónál, az valami hihetetlen :D

North15 - 2020. 01. 25. 01:24

Netflixen 7. résznél járok. Rég nem nevettem ennyit sorozaton, némely reakció priceless, plusz még izgulni is lehet, ki mit lép. Nem gondoltam volan, mivel a realityket sem bírom, meg a közösségi médiát sem.

zoliszekely - 2020. 02. 02. 00:16

Most néztem meg és nem hittem volna, hogy ilyen jó reality lesz ez. A casting nagyszerű volt és a végén a két kedvencem állt ott, szóval mindegy volt ki nyer.
Remélhetőleg lesz 2. évad vagy annál több is. Magyarországon is lehetne ilyen a VV helyett!

tonks - 2020. 02. 09. 22:00

Az elejét nagyon éltem, a közepét is, aztán már csak a szememet forgattam sokszor, főleg Rebbeca népszerűsége miatt, szerintem is nagyon kilógott a lóláb. Írt valamit arról, hogy bőg, vagy szomorú, vagy hogy szeretet van, aztán mindenki olvadozott a soraitól, annyira hiteltelen volt, rossz volt nézni. Az újak próbáltak ugyan játékot csiholni ebből a barátkozós ovis zsúrból, de mindenkit kiejtettek szépen sorban… hiányzott az igazi önző taktikázás, a kavarás, azt hiszem Shooby mondta az utolsó szavazásnál, hogy reméli a szívére hallgat mindenki… fúj. :D elveszett ettől a játék lényege, Ed beszólásai voltak a legjobbak ezzel kapcsolatban. Ha Antonio és Mercedeze benn maradt volna, akkor lehet másképp alakul, ők valamit kapisgáltak abból, hogy nem BFF-eket jöttek szerezni.
Sammie, Joey vagy Chris nyerésével kibékültem volna, Joey be is jött, szóval nem vagyok kimondottan csalódott. Poén, hogy egy sokszor lenézett típus – csajozós olasz pultos, mama pici fia – nyert úgy, hogy őszintén bevállalt sok mindent. Ez volt a stratégiája is, ami végülis bejött, de csak mert ilyen balf@sz csapattal játszott :DD
A következő évadokban remélem nem lesznek ilyen naiv figurák.

Scat - 2020. 02. 09. 23:40

@tonks:

Ne is mondd. Pedig az olyan hülyeségeket bele se írtam a bejegyzésbe, mint, hogy Rebecca baromságokat írt a csajoknak a menstruációról, ami gyanús volt nekik, de 10 perc múlva vígan továbbléptek.

Akikben volt gyanakvás, azok elég hamar kiütötték egymást, mint az általad említett Antonio és Mercedeze. Bennük volt potenciál.

Amúgy így jobban belegondolva, tök érdekes, hogy a játékosok kb. fele kamus volt, de a többségük elképesztően béna volt benne. Például Adam is, aki a sportos nőcsábászt alakította. Őt nézve láthattuk, hogy attól, hogy kitalálsz egy szerepet, még nem biztos, hogy el is tudod játszani. Nagyon kínos volt az egész, amit művelt.

Ebből a szempontból a kövér, aki soványt játszott, de egy nap alatt bevallott mindent egy csoportos csetben, már csak hab volt a tortán. Remekül szemléltette az évad legfőbb tulajdonságát, amit úgy lehetne összefoglalni, “hogy hazudni sem tudok, pedig kellene, viszont ezért sajnáljanak meg”.

Érdekesség egyébként, hogy a készítők szerint is az amerikai lett a legsemilyenebb változat. Szerintük a francia lesz az, amitől seggre fogunk ülni (meg nyilván az angol eredeti).

tonks - 2020. 02. 10. 19:17

@Scat:
Adam nagy szívfájdalmam volt, mert lehetett volna a nagy mókamestere a csapatnak, ha bevállalja önmagát.
Amit nagyon nem értettem, hogy Ed minek vitte be az anyját?? :D Semmi értelme nem volt a jelenlétének a játék szempontjából.
Kíváncsi leszek a franciára nagyon.

Scat - 2020. 02. 10. 20:35

@tonks:

Jogos, nagyon nem illett bele ebbe a modern környezetbe. Néha már nekem voltak kínosak a tanácsai.

De tippre érhette egy kis ráhatás a készítőktől is. Legalábbis, én a helyükben valahogy megpróbáltam volna feldobni a dolgokat, úgyhogy ez erősítené a tippemet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz