login |

Emlékeztető: Nicsak, ki vagyok – a rejtélyek színpada 1. évad

2020. 02. 16. 18:20 - Írta: winnie

76 hozzászólás | kategória: ajánló, kampány, reality, video,

Ma. 18:50. TV2. Scena Misterelor HUN – 1×01 (promók és háttéranyagok) – bruttó 160 percben

Vajon melyik lett a jobb?

A TV2 is előálló saját (román licencre) épülő álarcos énekes versenyreality-jével, amit azonban pár dolog megkülönböztet az RTL-es koreai licenctől:

  • élő lesz – a nézők kapnak némi szavazós komponenst, de egyébként a zsűri fog dönteni.
  • epizodikus lesz, minden adásban 4 énekesből 3-at lelepleznek, aki marad, továbbjut a nagydöntőbe. Ez egyébként legalább 9 éneklést jelent, szóval mindenki több dalt tanult meg.
  • 6 zsűritag lesz, 2 hármas csapat konkrétan versenyezni fog: Ábel Anita, Judy, Ganxsta Zolee vs Majka, Kajdi Csaba és Hajós András. Műsorvezető: Till Attila.

A műsort nem ismerve a fentiek közül nem tűnik túl szerencsésnek a formátum. Hiába a több leleplezés, ha nincs komolyabb átívelés, országszintű találgatás – míg az RTL műsora a hét 168 órájában él, addig a TV2-é erre a 2,5 órára. Mint ahogy az sem annyira nyerő nálam, hogy nem a fellépőkről szól az egész, hanem konkrétan a zsűriről.

Kíváncsi leszek, hogy ezúttal is a gyorsabb csatorna nyer-e, arra is, hogy milyen minőséget üt meg a TV2-es próbálkozás, amit (és lehet, hogy tévedek) mintha sebtében raktak volna össze, bár a jelmezek lehet, hogy a koncepció miatt bénácskák egy kicsit. A tovább mögött “élőben” is megnézhetőek a jelmezek. Nyugi, később itt is lesz fejhallgatós panda!

76 hozzászólás Ne habozz!

Mate4182 - 2020. 02. 16. 18:47

azert, es most felreteve a csatornakrol valo alapveto velemenyemet ezuttal erdekelne hogy a tv2 kreativok es vezetok hogy neznek tukorbe amikor 2 even belul (nemtom mar mikor volt a falas lopasuk) masodszor probalnak egy az egyben koppintani.
persze ilyen esetben ez mindig azt jelenti hogy az egyik fel valamit tul jol csinal es a masik mar titkolni sem akarja hogy mennyire ketsegbe van esve, de azert ahogy elnezem neha a nezettsegi adatokat, azert most nincsenek akkora uszasban mint anno 2 eve.

egy szoval osszefoglalva a velemenyem (ez mar nem partatlan)a musorrol, a vele jaro hajcihorol es kb mindenkirol aki a nevet adja hozza: szanalmas

winnie - 2020. 02. 16. 18:55

sőt, ne a falassal kezdd, hanem a sztárban sztárral, mert ugye ott is az rtl megvette az eredeti licencet, a tv2 előzött egy sajáttal és nyertek. (nyilván, ha akarunk, lehet mutogatni arra, hogy más vezetések alatt pro és kontra voltak másolások). az siker is maradt, szemben a fallal. itt mondjuk annyi a különbség, hogy tudnak mutogatni arra, hogy ez egy régi román műsor.

nem a tv2-t védem és nem is hiszem, hogy egy vasárnap este átengedése a világ, de ez amolyan túlélési taktika, ugye, ha pedig megtehetik, hogy beelőzzék az rtl-t, akkor az csak a fő döntéshozó beállítottságától, illetve az ő felettesei elvárásától függ, hogy megteszik-e. ha profitálhatsz a fő konkurensed ellenében, akkor vajon mire vagy képes. kérdés, hogy az rtl klub mit tenne meg és mit nem.

winnie - 2020. 02. 16. 18:56

(az egészben persze a koppanás faktor a legérdekesebb, hogy a tv2 előállt azzal, hogy “most előzünk, nemsokára premier!”, erre az rtl beintett nekik, mert (a leírtak alapján tényleg sokkot okozva) kiderült, hogy ők erre készen álltak, és hamar, szinte nulla reklámmal elindultak.

sankovari - 2020. 02. 16. 19:00

Edig sz@r! A ripacskodó zsűriről szól?? Mert akkor lehetne a címe Tilla Show és az elmebaj.

Mate4182 - 2020. 02. 16. 19:05

wow a sztarban sztarrol nem is tudtam. azt hittem a fal volt az elso ilyen ,,kirivo” eset.

ez tuti elfogultnak fog tunni de szerintem az rtl-es VV kontra BB koppintast nem erdemes felhozni (tudom hogy nem hoztad fel cask sok helyen hallom/olvasom) mert ott azert eleg komoly kulonbsegek voltak a 2 formatum kozott. vagy legalabbis komolyabb elteresek mint itt vagy a falnal.

tudnak mutogatni arra, hogy ez egy régi román műsor – az RTL-es elvileg meg azsiai alapokon nyugszik :D

kérdés, hogy az rtl klub mit tenne meg és mit nem – szerintem az egyetlen dolog ami tavol tartja oket az ilyesmi huzasoktol az az hogy alapvetoen nagyjabol stabilan vezetnek. (oket sem tartom szentnek egyaltalan)

ami nekem fura hogy oke hogy a Ninja warrior sikeres volt (foleg az elso evad) bar mar ott is sok volt a musorido, az Exactlont nem nezem de ahogy hallom ott is baromi hosszu a musor de nezettsegben megeri, na szoval hogy ezekbol miert gondoljak ugy hogy az a kozos nevezo hogy 3 ora :D mert meggyozodesem hogy ezert tervezik ezt is ilyen hosszura holott szerintem az elso 2 musor erossege egyaltalan nem a musorido volt sot pont hogy a gyengeseguk volt

wat - 2020. 02. 16. 19:15

A TV2 csoport összes csatornáján ez megy, nem normálisak.

Dave - 2020. 02. 16. 19:17

ööö, ha élő az adás, akkor, hogy jelenik meg a betippelt híresség fotója AZONNAL az alsó sávban? Ennyi idő alatt még a nevet sem tudná beírni az operátor.

david - 2020. 02. 16. 19:19

első blikkre sokkal bazáribb lett (szokás szerint) tv2

david - 2020. 02. 16. 19:20

@wat :o na ehhez pofa kell

winnie - 2020. 02. 16. 19:21

első blikkre sokkal bazáribb lett (szokás szerint) tv2

az előzetesek alapján inkább esztrádszerűnek, dáridósnak tűnt.

winnie - 2020. 02. 16. 19:26

“wow a sztarban sztarrol nem is tudtam. azt hittem a fal volt az elso ilyen ,,kirivo” eset.”

igen, ott az rtl konkrétan el sem indította a sajátját, és a tv2 később már meg is vette a licencet (nem is nagyon tehettek mást), de ott előztek és nagyon jól jártak.

ubul - 2020. 02. 16. 19:37

wat : port.hu szerint csak tv2-n megy, még nem kapcsolgattam a tv-t :D

wat - 2020. 02. 16. 19:47

@ubul: csak az első fél órát adták így, de ezzel az összes csatorna műsora meg is csúszott ennyivel.

ubul - 2020. 02. 16. 19:52

átkapcsoltam, pont a szörnyecske ment…bőven elég volt belőle, pedig a retek klubos se nagy szám, de ott még a zsűri tűrhetőbb, mint a tv2-n

Flanker - 2020. 02. 16. 19:57

A nettó 160 percért jár a f**korbács az illetékeseknek..

Cserébe NAGYON kíváncsi leszek a nézettségi adatokra, addig amíg a kettő párhuzamosan megy

Dave - 2020. 02. 16. 20:19

Na 1 pont a tv2 nek. Ez azért nem egy Csepregi Éva szint volt.

zsithó - 2020. 02. 16. 20:28

ez egy szar

winnie - 2020. 02. 16. 20:31

dave: ki volt? meno politikus, vilagbjnok uszo?:) hirtelen nem jut eszembe mas.

azert csepregi, bar ma nem sztarkaliber, de o regen pont eleg nagy nevnek szamitott, es raadasul enekes.

Aha - 2020. 02. 16. 20:35

Ez a Szőrmók Vajna Timi? :-)

tommy - 2020. 02. 16. 20:35

Berényi Miki volt a bagoly. mondjuk ez tényleg meglepő mert a Barátok köztön kívül még az rtl-en se szoktam más műsorban látni, a tv2-n meg 20 éve nem szerepelt.

hannah - 2020. 02. 16. 20:35

Hát, a tv2 első körben odab..ott az első leleplezett énekessel. Nagyon kell kaparnia az rtl-nek, ha ezt túl akarják szárnyalni!

Asd - 2020. 02. 16. 20:36

Berényi Miki! A kft én vagyok!

zsithó - 2020. 02. 16. 20:36

tilla atila szánalmas

Silver-sama - 2020. 02. 16. 20:37

Nem azért nyerő a nagy műsoridő, mert minél hosszabb valami, annál nagyobb az esélye, hogy rákapcsolnak és népszerűbbé válik?

zsithó - 2020. 02. 16. 20:37

rosszabb mint a retekklubbos hulladék

Turbo - 2020. 02. 16. 20:43

Rettentő kínos az egész

Miertez - 2020. 02. 16. 20:50

Octopussy komolyan? Sok volt a hentai Tilla.

hannah - 2020. 02. 16. 20:55

Szerintem ez sokkal szórakoztatóbb. Mármint a zsűri.

Aha - 2020. 02. 16. 20:56

Octopuszi Peller Mariann?

winnie - 2020. 02. 16. 21:08

Octopuszi Peller Mariann?

az vicces lenne azok után, hogy az instagramjén reklámozta az rtl-es műsort.

winnie - 2020. 02. 16. 21:09

Hát, a tv2 első körben odab..ott az első leleplezett énekessel. Nagyon kell kaparnia az rtl-nek, ha ezt túl akarják szárnyalni!

ó, én meg azt hittem, hogy nagy név, de az azért beszédes, hogy hirtelen meg sem tudom mondani, hogy mi a neve:) mármint a valódi.

abban persze egyetértek, hogy jó fogás volt, de azért mégiscsak sztárfaktornak híján van. viszont cserébe nem elhasznált celebarc, mert nem volt lehetősége más műsorban elhasználódni sokáig:)

Aha - 2020. 02. 16. 21:16

Tény, az Álarcos énekes feszesebb, látványosabb, de a TV2 verzióban sokkal jobban működik a rejtély faktor, sokkal jobban ingerel tippelni.

hannah - 2020. 02. 16. 21:26

Szétröhögöm magam a zsűrin. :))))

AttiŁA - 2020. 02. 16. 21:39

Úgy tudnám legjobban jelemzni a műsort, hogy a zsűri beszélgetését néha megszakítja egy-egy előadás, aminek én személy szerint örülök, mert tök viccesek. Nem gondolják magukat komolyan az egész full amatőr, de mégis ettől lehet működőképes. Plusz pont, hogy élő.

Az Álarcos Énekesnél pont az a baj, hogy a zsűri nem tud jól együttműködni, Balázs-Gáspár duetten kívül. Dancsó “nem_oda_valósága” már fizikai fájdalmat okoz, mint ahogy Adél rikácsolása is idegesít… Szekunder szégyen érzet megvan, pedig szurkoltam az RTL-nek, hogy ők legyenek a jobbak, márcsak azért is mert a TV2 gusztustalanul lemásolta a műsorukat.

hannah - 2020. 02. 16. 21:52

Attila, az rtl műsora túl steril nekem. A tv2-nél egy pillanatra sem veszik komolyan magukat, sem a műsort.

Critica007 - 2020. 02. 16. 21:53

Jómagam sem hiszem el, de a tv2-n megértették a műsor lényegét és a “nyomozásra” helyezték a hangsúlyt, illetve a látvány sem olyan “olcsó” hatású.

Az pedig kifejezetten meglepő, hogy a műsor semmilyen szinten sem PC, sőt. És ez jól áll neki. :D

Aha - 2020. 02. 16. 21:55

Igen, ezt a szót kerestem, valóban az RTL steril.

Ha ez nem a Vajna Timi, a fánkos szájjal meg a szépségkirálynős szalaggal…

hannah - 2020. 02. 16. 21:59

Kicsit örülnék, ha nem Timi lenne! Lepjenek meg! Jollyval nem sikerült. Szőke Zolival igen. :) A zsűri ezerszer jobban működik a tv2-nél.

hannah - 2020. 02. 16. 22:03

Ha én tv2 lennék, nem mutatnám meg a Szörnyecskét ma. Már ekeve azm hogy V.T neve felmerült, elég arra, hogy tovább nézzék a műsort.

Aha - 2020. 02. 16. 22:04

Jolly könnyű volt, sok volt a segítség. Pláne a plágium. De az Octopuszi eddig kemény dió. A Peller lányok, Pintácsiék, de még DTK is eszembe jutott, de a karja zavaróan vékony.

Aha - 2020. 02. 16. 22:07

Igen, Dukai lesz, ezüstlány volt a CC-nál

hannah - 2020. 02. 16. 22:09

“Te is agykontrollos vagy?” :)))) Ez a hét beszólása. Ez annyira leképezi ezt a műsort, hogy nem igaz. :))))

Aha - 2020. 02. 16. 22:13

Én csak azt nem értem, hogy a végére, amikor már nagyjából nem lesz titok az, hogy ki lehet a maszk mögött, ott mi izgalom marad?

Aha - 2020. 02. 16. 22:13

Mármint a széria végére.

hannah - 2020. 02. 16. 22:15

Aha, mivel 12 énekes van, a mostani továbbjutó legközelebb 3 hét múlva lép fel, addigra meg simán elfelejtik. Nem?

Aha - 2020. 02. 16. 22:18

Addigra simán kiderítik.

JcGross - 2020. 02. 16. 22:21

Szerintem jól indult a műsor, de egy tényleg hosszú a műsoridő, és a zsűri is ordítozásba fulladt, ami elég fárasztó már. Nekem a zsűri amúgy sokkal emészthetőbb mint az RTL próbálkozása. Még mindig felfoghatatlan hogy tud ennyi visszataszító embert az RTL egy helyre sűríteni. El se tudom dönteni melyiket utálom a legjobban.

Szerintem azért hatalmas előny, hogy itt három embert lepleznek le, így legalább van miért nézni. Tényleg jobban megértették a műsor lényegét. És itt úgy érzem legalább van esélyük eltalálni a helyes választ.

Aha - 2020. 02. 16. 22:25

Bár a “szuperdöntőnek” akkor lenne értelme szerintem, ha ott más jelmezbe bújnának majd, de a TV2 most ha nézettségben nem is, de amúgy nálam veri az RTL-t. Amúgy simán megnézhető ott a feszes másfél óra, aztán át lehetett ide kapcsolni és bekapcsolódni. Jövő héten derül majd ki, mennyire ütötte át az RTL sterilségét a TV2 bazárisága.

Aha - 2020. 02. 16. 22:27

Persze, hogy Timi.

hannah - 2020. 02. 16. 22:30

Hát, nálam a tv2 magasan verte az rtlt.

hannah - 2020. 02. 16. 22:34

Szerintem most még nem, de jövő héten tuti veri a tv2 az rtlt.

Gabi - 2020. 02. 16. 22:38

Szerintem Octopussy Pintácsi Viki lesz. :D

Margarita - 2020. 02. 16. 22:38

Az rtl-esben tobb a pénz – diszletek, maszkok- a tv2 viszont ezerszer szórakoztatóbb. Az rtlst vegig tekertem, csak a produkciokat néztem, a zsűri nem eleg karakteres. A zsűri: balazs kiégett, acsibit adél nem vicces, csak sikítozik, a tobbiek uncsik. A tv2 pedig viccesebb, es jobb a sodrása.

Margarita - 2020. 02. 16. 22:43

Illetve a lelelplezett sztarok: hargitaoi beanal kevés irritálóbb celeb van, szoke zoltan viszont kellemes, szimpatikus jelenseg volt. Nem akarta a zsurit tromfolni, ellenben a h. Beával akinek van egy taszito, eroszakos attitűdje. Asszem eere mondják a ferfiak hogy lelohaszt.

Aha - 2020. 02. 16. 22:43

Csepregi, Hargitai kontra Szőke Zoli, Jolly, Vajna Tímea

Már nevekben is más fajsúly. Nagyon szűk az a keresztmetszet, akik Csepit és Beát is ismerik annyira, hogy meglepetés legyen nekik. Ráadásul az RTL konzerv, már nem tud váltani, a TV2 meg még bőven tud ezen alakítani. Berényi Miki ütős húzás volt, azt nem igazán találhatta ki senki, Jolly egy szubkultúra jelenség, Vajna meg könnyen kitalálható volt, ugyanakkor érdekes, hogy bevállalta. A jövő heti nézettség beszédes lesz.

Kíváncsian várom Sixxék sorait.

Aha - 2020. 02. 16. 22:50

Viszont az a pár fős statiszta csapat a mobilappozással és a skandálással rettenetesen kínos a TV2-nél.

citrom - 2020. 02. 16. 23:02

Marha idegesitô volt, hogy naaagy show stb..közben nyilvánvalóan a közönsèget a 15 fôs asszisztensbrigàd adta ès emellè ment ezerrel a 600 fôs konzervôrjöngès (amit a hangmèrnök kètszer is èrdekesen kevert le vèlemènyem szerint, hangorkán-síri csönd)

Tillàt kínos volt nèzni. Erôltetett jófejkedèse talàn 20 ève mèg elment, most viszont nagyon hiányzott mellôle egy nyugodt ellenpont.
Az egymàssal versengô 2 zsűricsapat jó ötlet, de a folyamatos egymàs szavàba vàgàs, 10-15 mp ig tartó rendszeres egyszerre beszèd nèzôkènt khm, nagyon idegesítô volt.

Aztàn lehet a monstre 160 perc vègère jobb lett, a lila vajnatimi szörny ès a lemàsolt polip volt, amit tudatosan megnèztem.

Arról is èrdemes lenne szót ejteni, hogy a “erôteljesen mashonnan ihletett” formátum ellenère mèg a màsik csatorna műsoràba is igyekeztek beleàllni:
— berènyi miki, hargitay beàs tipp, beszólàs, hogy az rtlè nem èlô műsor, de talán a legviccesebb, hogy làtva, a màsik adó rendszeresen vàg be kèpeket a telefonon szavazó közönsègrôl, gyorsan ôk is kerítettek kèt vàgókèp erejèig kb 4, a fal mellett allo telefonozó emberkèt ( büfèbôl, controll roomból? :D )

Ahogy làtom, a neten a mèmgyàr màr elindult, az ” Amit az Aliról rendeltèl ( Rtl-es polip) vs. amit a posta hozott (oktopusszi /ami mar Tomothy Dalton james bondjaban is kva gaz szojatek volt)” formatummal.

Jessie - 2020. 02. 16. 23:03

Mindent félretéve(politikai irányultság,műsorok színvonala, ki lopott, ki nem) szerintem a tv2 műsora szórakoztatóbb volt. Egyrészt a zsűri is jobban működött(egymás szavába vágáson kívül), és a koncepció is talán jobban lázban tartja az embert.Van találgatni kedve és aztán legalább ki is derül, hogy 1-2 maszk alatt ki van.

tommy - 2020. 02. 17. 00:35

nálam is a tv2 nyert. egyrészt élő, a zsűri és a szerkezet is jobban működik, Kajdit ideje volt már tv-ben is kipróbálni. meglepő felfedésekben is ők vezetnek, egy Csepregi-Hargitay zárás 2 adás alatt azért elég lapos, a jelmezek viszont ott sokkal jobbak.

Killjoy - 2020. 02. 17. 09:42

Múlt héten megnéztem az Álarcos 1. részét és megdöbbentem. NETTÓ 75 PERCBEN le is zavarta az RTL, és még ez is egy kicsit túl volt húzva. Ebben 6 énekes, 1-1 dallal és kész. Vagyis, ha az egy dalra átlagosan jutó műsoridőt nézem, akkor 12,5 percről beszélünk. A héten ismét lement egy rész, ugyanennyi időben. És elégedett voltam, mert azt gondolom, hogy ebben a formátumban ennél nincs is több.

De gondoltam belenézek a Nicsakba is, miután lement, és a TV2 is felteszi az oldalára. És jött a sokk.

ÖT RÉSZRE VAN VÁGVA??? Na, mindegy, végülis a letöltő proginak édes mindegy, hogy 1 vagy 5. :)

Az első rész mitől ilyen nagy??? Csak pörögtek a tizedszázalékok, de valahogy nagyon nem haladt az a letöltés. Mondjuk TV2-nél már nem egyszer láttam ilyet, hogy olyan lassú volt a kapcsolat, hogy órákig tartott egy fél órás műsorrész letöltése is. De itt nem erről van szó! Nem a megszokott 7-800MB-os, 40 perc körüli első etapról van szó, mert a letöltési méret 2,5GB!!! MI VAN???

Ott is hagytam, aztán csak most reggel néztem rá! EZEK NORMÁLISAK??? Még nem néztem meg, de ha jól értem, akkor kilenc dal van benne összesen (4+3+2?), és ezt sikerült TÖBB, MINT NETTÓ HÁROM ÓRÁBA (3:03:38) BELESZUSZAKOLNI??? Vagyis dalonként közel a duplája a műsoridő, miközben már a Maszkosban is volt egy csomó felesleges töltelék… :(

De amúgy azt már most egyértelműen látom, hogy pár jobb énekes mellé azért mind a két oldalon oda kellett tolni egy rakás celebet is, mert hát attól lesz a nézettség, nem attól, hogy egy zenei műsorban zeneiség van… De hát ez meg már annyira megszokott, hogy nem is lepődök meg rajta. :(

Kingston - 2020. 02. 17. 10:12

citrom

roger moore lesz az a bond.. :)

winnie - 2020. 02. 17. 10:45

killjoy: az énekesek is celebek, plusz itt egyrészt akit nem látsz, attól nem lesz nézettség, másrészt épp az a lényeg, hogy ne (csak) énekese legyenek, hanem más outsiderek is – amerikában például egy kosárlabdázó lett az egyik legnagyobb király a 2. évadban.

Mate4182 - 2020. 02. 17. 11:14

amugy lattam hogy paran felhoztak hogy job az allarcos casting a tv2nel.

szerintem ezt igy korai kijelenteni mivel, minden adasra az RTL villant 6 karaktert amibol 1 leplezodik le. de nem lehet mindig mindenki EPIC meglepetes.

mivan ha tenyleg hajdu peti van a szornyecske jelmezben? akkor most az lenne a durva es nem a Berenyi Miki a tv2n.

Lillit - 2020. 02. 17. 12:04

Mindkettő elhanyagolható, szerintem, de a tv2 jelmezei!
Egy általános iskolai farsangon több a kreativitás és jobb a kivitelezés.

elektro - 2020. 02. 17. 13:48

Nagyon kíváncsi leszek a nézettségére, illetve a két műsor költség vetésére is az lennék. Ha ezt a műsort a tv2 minimális pénzzel egy közepes nézettséggel letudja, akkor megérte nekik. Nekem azaz érzésem, mintha a tv2 a csőd szélén állna, a műsorok minősége kritikán aluli. Nem csak a műsorok díszletei és körítése, hanem a jó producerek megfizetése se menne. A teljesítmény alapú műsorokra, mintha all-in-t raktak volna ninja-warrior vagy exatlon jogaival, de kihasználni nem tudták. Mert amikor már saját rendezésben akarták megvalósítani pl. a Fuss család fuss vagy a catch-t. Ott nem csak a pénz hiány érződött, hanem egy hozzáértő ember is. Mindkettőben sokkal több potenciál lehetett volna.
A jelmezek nagyon gyenge minőségűek, megfulladnak benne, így az asztronautánál a szakáll is kivillant, ahogy levegőért kapkodott utána azonnal a zsűri mindjárt nőt vizionált :). Sikerült egy káromkodást is a zsűrinek össze hozni. A zsűri alul múlja az RTL-est olyanok, mint a kocsmában jó pár sör után egy hangoskodó társaság. Egymás szavába vágnak, értelmes mondataik nincsenek, poénjaik betépett állapotba talán értékelhetőek.
Tényleg olyan az egész, mint 6 agyhalott idétlenkedése egy kis zenei aláfestéssel.

winnie - 2020. 02. 17. 16:43

tv2.hu/nicsak_ki_vagyok/321805_egy-egesz-orszagot-meglepte-a-ni.html

ezek alapján, ahol 8 percig csak beszélgetnek, az az igazság, hogy annak, ami akar lenni, szerintem jónak kell lennie. engem ez nem érdekel, de a fentiben van szórakoztató faktor, még akkor is, ha csak random csevegés az egész.

winnie - 2020. 02. 17. 16:44

elektro:

Álarcos énekes – 1×02: 1,070M – 22,5% SHR (18-49: 421e – 23,5% SHR)
Nicsak ki vagyok – A rejtélyek színpada – 1×01: 855e – 19,6% SHR (18-49: 315e – 18,4% SHR)

a két műsor ideje alatt ez volt az eredmény, de ugye a tv2 is azt fogja kommunikálni, hogy nyert, mert a nicsak ideje alatt összességében elsők lettek, hiszen ott 90 perc vasember 2 volt az ellenfél az álarcos énekes mellett.

Aha - 2020. 02. 17. 18:13

Ilyen fór mellett az RTL nem lehet túl büszke erre a győzelemre. Kíváncsi vagyok a jövő heti adatokra.

Sixx sorait is sikerült végre elolvasnom és a szánalmas RTL-nek puncsolás közepette kénytelen volt még ő is leírni legalább három pozitív gondolatot a TV2 kapcsán, ami nagyjából a sikert jelenti.

Killjoy - 2020. 02. 18. 08:44

Tegnap végül rávettem magam, hogy nekiüljek a három órás műsornak. Elkezdtem, de valahogy eljutottam odáig az évek során, hogy Tilla ripacskodása már nem szórakoztat. Az egymás szavába vágó két celebcsapat meg… Én elhiszem, hogy Kajdi a maga műfajában egy ász, de hogy mocskos idegesítő, az biztos. Az egyetlen, amiért szúrkoltam egész idő alatt, hogy csessze már fel annyira Ganxta Zolit, hogy bepancsoljon neki egyet. Aztán kb. negyedóra után már csak tekertem. Egyszerűen nem érdekelt a szájkarate. Ami az RTL-en 70 percben még elviselhető, arra nem vagyok a TV2 kedvéért három órát áldozni HETENTE az életemből. A mostani részt így kb. 40 perc alatt kivégeztem és nagyon rossz szájízt hagyott. A meg sem mozduló nézők, akik néha egy picit látszanak (fejek a zsűri mögött) és közben a hangos tombolás… Az olyan hangok, amiket egyszerűen nem hiszek el, hogy az adott “énekes” ad ki magából és nem előre felvett, stúdióban rásegített keverést hallok… És ez nekem így összességében már nagyon gáz! Nálam a Nicsak… hivatalosan is megbukott egyetlen műsor után, pedig én vevő szoktam lenni az ilyen dolgokra.

Jack - 2020. 02. 19. 00:09

Polip neve elhangzott, Wolf Kati

erick - 2020. 02. 22. 12:45

Dancsó miatt néztem meg az álarcos énekest és rögtön el is vesztettek, hiába színvonalas a díszlet nagy formátumú a show de se a nyomozás része nem működik, se maguk a produkciók (teljesen el vannak nyomva az előadok kb. miután megtörtén a leleplezés még utána se mondod meg, hogy tényleg ő énekelt).
Ehhez képest csak úgy kíváncsiságból néztem bele a nicsak, ki vagyokba és az ezerszer jobban működött, az első fél órában több értékelhető poén volt benne mint az RTLes műsorban összesen. Lehet kicsit bazári a hangulat,túl hosszú(amin ők is poénkodtak), meg “proli” a nyomozógárda de még így is messze élvezhetőbb, nem is beszélve a produkciókról, mert ahol az előadó tud énekelni ott tényleg lehet élvezni az előadást.

david - 2020. 02. 23. 22:35

über gáz ez a tv2.
a lopott jelmezes egy laza 40 perccel hosszabbra sikerült, és még viccesen bedobtak egy ajánlót arról a filmről amit már 20 perce el kellett volna kezdeni..

sőt tegnap láttam a supertv2 ismételte az első adást, kb 4 órában, ez alapján a jövő szombati lehet eléri majd az 5-öt is

bambi - 2020. 02. 24. 07:12

Technikai kérdés tv2-vel kapcsolatban: miután a detektívek tippelnek, hogy jelennek meg olyan gyorsan a képek a nevek alatt?
Szégyen, hogy nem saját kútfőből származó ötlet, hanem valahol olvastam, de jogos kérdés…

A tv2 előnye szerintem az, hogy volt pénz a “detektívekre” és a maszkos celebekre. Az RTL itt csúszhat el.

dezmond - 2020. 02. 24. 12:33

RTL-es műsor azért így a harmadik adásra valamicskét javult, a Tv2-es meg továbbra is baromi hosszú, de azért durva milyen neveket szereztek…

SPOILER

Pillangó – Bíró Ica, Ördög – Majka Curtis, Oroszlán – Shane Tusup

vs RTL unikornis – Kökény Attila

dzsonzon - 2020. 02. 24. 13:03

most komolyan, minden adásban, ugyanúgy bevágják részenként tízszer ugyanazt a 6 “nézőt” ahogy smseznek? ezt télleg, nem gondolják kínosnak? ha nincsenek nézők, akkor engedjék el ezt a pár szerencsétlen embert is, nagyon kellemetlen.annak ellenére, hogy a műsor jobban bejön mint az rtl-es.

a panda a dalok 90%-ában nagyon Tótgabis, nem is hiszem el, hogy senki nem tippelte még.

winnie - 2020. 02. 26. 18:21

bambi: kis delay ês google images? vagy saját adatbázis. csak két ilyet néztem, de ott volt annyi kihagyás, hogy valaki beírhassa keresőbe a nevet és élesítse a képet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz