login |

Pilot: Spectros

2020. 02. 21. 15:50 - Írta: Necridus

Szólj hozzá | kategória: kritika, pilot-mustra,

Van az a pilot felépítés, amikor szépen bemutatnak karaktereket, megmutatják, hol és hogyan élnek, mi is a kapcsolat köztük, és azután belekerülnek valami olyan eseménysorozatba, amit az egész sorozaton (legalábbis évadon) keresztül végigvezetnek…

…és van az a fajta, amikor az első percben megjelenik egy furcsa szellem, aki a halálról beszél, majd 1858-ból leadnak egy öt perces jelenetet, ahol kísértetekkel harcol egy teljesen random család, megreped egy porcelánbaba feje, majd mindettől teljesen függetlenül a jelenben egy csapat tinédzsert kezdenek alapozni.

Mondjuk megértem, hogy így kezdett a brazil (bár amerikai készítésű) Spectros – Árnyak között, ami tegnapérkezett a Netflixre magyar felirattal, mert ennek hiányában lehet, hogy már az első részt se néztem volna végig.

Visszaolvastam az ajánló posztot a sorozatról, hogy tényleg jót kezdtem-e el, mert egyszerűen nem tudtam összekapcsolni a kettőt. Aha, akkor ez is Netflix-szindrómában szenved, és a pilottól nem kéne csodákat várni, majd beindul, majd jobb lesz, majd a lényegre tér a széria?

De ez nem mentség afelől, hogy a prológus, azaz az első rész egyszerűen unalmas, és a szellemes kalandon kívül semmi újat nem mutat. Van egy jó tanuló tinilányunk, akit egy kemény csaj a suliban zaklat, ellopja a házidolgozatát és erőszakos vele, na meg van a bűnöző, csavargó srác, aki vonzódik a jó kislányunkhoz, valamit öccsét próbálja nevelni.

Egyikük sem tűnik túl érdekesnek – a pilot végén se -, de összekerülnek, majd elütnek egy lángoló testet, és megint megjelenik a szellem, aki közli, hogy mind meg fogunk halni. Rosszabb pillanatomban rögtön abba is hagytam volna a sorozatot, de a természetfeletti szál elég érdekesnek és újszerűnek tűnik ahhoz, hogy maradjak. (És kapunk még egy “csavart” is, ami megborítja az idővonalat.)

De ez sem a pilotnak köszönhetően, hanem a leírásnak, az ígéretnek. Jobb is, hogy csak 39 perces az 1×01 (a maradék hat epizód is kb 40-60 perces), mert a rész eleji szellemes küzdelmet és az égő ember elütését nem gondolom, hogy bővítették volna, inkább több karakteralapozást kaptunk volna, amiből így is bőven elég. Nem csak azért, mert már a természetfelettiségre vágynék, hanem mert ezek a karakterek már jól ismertek, egyszerűen csak mások játsszák őket más országban és más nevekkel. De a személyiségük már-már sablonosak.

Azt reméltem, hogy a pilot a szellemes jelenet után elég intense lesz, így nagyot koppantam, amikor a maradék 30 percben csak átlagos tinédzsereket alapoztak meg, ezért nem is tudtam élvezni. Ööö, 3/10? Többet nem adnék, még ha ezért le is harapja a fejem olyasvalaki, akinek bejött.

Nálam hiányzott az, hogy megmutassa, érdemes tovább nézni. Ez alatt leginkább a szellemsztori meg a jelen kapcsolatát tudom elképzelni, mert egyértelműen összefügg, mégsem utaltak erre. Egyszerűen csak mutattak az egyikből és a másikból is jeleneteket.

Ennek ellenére mégis folytatom, mert még bízok. (UPDATE: A második epizódban látomásban megjelent ugyanaz a hajléktalan egy másik tinédzsernek. Na, itt valami komolyabbról van szó?)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz