login |

A feltörekvő sorozatkészítő szemével

2020. 03. 06. 21:45 - Írta: winnie

8 hozzászólás | kategória: interjú

Azt nyilván nem kell mondanom, hogy a hazai sorozatos színtér felfelé ívelőben van, azonban ahhoz, hogy komoly magaslatokba jusson el, nem elegendő a “régi” generáció, az inkább filmírási technikákhoz szokott írók, mindenképp kell a “friss hús”.

Más kérdés, hogy az új generációnak nem egyszerű betörnie, és még nehezebb gyakorlatra szert tennie. Nemrég írtunk a tavalyi Hypewriterről, ami egy sorozatos pitchfórum, amiben profi írók és íróaspiránsok versengenek azért, hogy sorozatos tervükből pilot készüljön. Ezen a versenyen volt az egyik döntős Nagy Levente, aki korábban nálunk Ingorion néven jó párszor publikált, és bár nem ő nyert végül, de a sorozattervét elkezdhette fejleszteni a szervező produkciós irodával.

Gondoltam, lehetnek olyanok az olvasóink között, akik kacérkodnak a sorozatírással, és talán kíváncsiak lehetnek arra, hogy milyen lehetőségeik vannak, illetve, hogy milyen belülről ez az egész, ezért egy (emailes) beszélgetésre invitáltam meg Leventét, aki készséggel válaszolt a kérdéseimre.

Bemutatkoznál pár sorban? Milyen viszony fűz a sorozatokhoz, mint nézőt és írót?

25 éves vagyok, az egyetemen pszichológiát tanultam (tavaly januárban fejeztem a mesterképzést), a forgatókönyvírással egy féléves kurzust (Budapest Film Academy) leszámítva csak autodidakta módon foglalkoztam – azaz saját szkriptek fejlesztésével töltöttem az időmet, és netről összevadászott forgatókönyveket/témába vágó könyveket és fórumokat tanulmányozgattam. Na, meg persze sorozatoztam. Nagyon, nagyon, nagyon sokat. Anélkül belevágni ebbe az egészbe szerintem képtelenség.

Mik voltak a kezdeti szárnypróbálgatásaid, hogy próbáltál a “tűz” közelébe kerülni?

Az előbb említett mesterképzésem alatt gyakornoki munkát vállaltam egy tévécsatornánál (közvetlenül semmi köze nem volt a tanulmányaimhoz, de az egyetem elfogadta, szóval belevágtam), ahol nagyon sokfelől nagyon sok embert fújt össze a szél (voltak ott hozzám hasonló bölcsészek, jogász végzettségűek, pénzügyi diplomával rendelkezők, stb.), viszont nyilván könnyű volt olyanokba botlani, akik legalább annyira rajongtak a sorozatokért, mint én. Ennek a témának a mentén kötöttem szoros barátságot egy sráccal, aki szintén írói ambíciókat dédelgetett, mint én, ezért elkezdtünk olyan projekteket keresni, amiről úgy gondoltuk, tudnánk rajtuk együtt dolgozni.

Így akadt meg a figyelmünk egy külföldi rendőrös szkeccskomédián (Popoz), ami bár nagyon alpári/prosztó humort képviselt, de úgy láttuk, ezt itthon meg lehetne csinálni, hisz Magyarországon a Torrente nagyobb sikernek számít, mint a spanyoloknál, azaz a hazájában. Ledaráltuk az összes részt, először nézői, majd analitikus szemmel, és elkezdtük lokalizálni – valahogy úgy állhatunk a dologhoz, mint mikor a Terápiát ültették át magyar közegbe, azaz voltak szkeccsek/epizódok, amiket viszonylag hűen átemeltünk, de hoztunk be saját szálakat és karaktereket is, az egészet meg megfűszereztük egy magyaros ízzel.

Így a 3-4 hónapos (titokban történő) meló végén volt hatrésznyi anyagunk, ami nagyjából 50, viszonylag szabadon egymás után rendezhető szkeccset jelentett. Vettünk egy nagy levegőt és pitch-eltük a dolgot a vezetőségnek, akik nagyon lelkesen álltak a dologhoz: utánajártunk, mennyi lenne megvenni az eredeti cucc jogait, jöttek a mítingek lehetséges produkciós cégekkel, rendezőkkel, potenciális főszereplőkkel… Szinte már túl szép volt, hogy igaz legyen – ekkor még csak 23 voltam – és nyilván törvényszerű volt, hogy kútba esett végül a dolog: a csatorna idő előtt elkaszálta a projektet.

Egy ideig gondolkodtunk azon, hogy eladjuk máshová, de mivel a jogok az eredeti csatornához kötötték a sorozatot, ezért lemondtunk róla, még ha vérzett is a szívünk érte (és majdnem agyérgörcsöt kaptunk, mikor az RTL néhány évvel később megcsinálta a Jófiúkat). Ja, még álljon itt emlékként az utókornak, hogy a mi sorozatunk címe Fa*kabátok (Faszkabátok) lett volna.

A tovább mögött folytatódik a beszélgetés.

Ez a kudarc (vagy félsiker) milyen hatással volt rád? Visszavetett az ambícióid terén, reality check volt, vagy épp ellenkezőleg, még nagyobb tüzet lobbantott fel benned?

A Fa*kabátok buktája olyan értelemben nem kedvetlenített el, hogy alapvetően egy tök jó tapasztalat, illetve egy visszajelzés is volt egyben, hogy nem vagyok/vagyunk teljesen tehetségtelenek ebben az egészben, érdemes lesz még próbálkozni máshol és máskor is. Azt ezen a ponton már tudtam, hogy nem akarok majd pszichológiával foglalkozni, legalábbis a hagyományos értelemben nem.

Világéletemben médiához köthető munkáim voltak (fordítottam, feliratoztam, újságot írtam, meg ugye ott volt az előbb említett tévés meló), mindezt pedig el akartam vinni egy olyan irányba, hogy majd valamikor ténylegesen írásból élhessek. 2017 végén tehát besült a Fa*kabátok, viszont a kreatív energiáim nem apadtak, ezért elkezdtem dolgozni egy saját ötleten, amire a mai napig a Mr. Robot, valamint a Community (Balfékek) szerepjátékos epizódjainak szerelemgyerekeként hivatkozom, meg is írtam belőle a pilotot Útkeresők címmel.

Aztán 2018 tavaszán részt vettem egy tévés kerekasztal beszélgetésen (a Friss Hús című rendezvény egyik blokkján), ahol elhangzott, hogy egy srác úgy került be egy viszonylag népszerű széria írószobájába, hogy írt egy alternatív második évadot egy ongoing amerikai sorozathoz. Ez az ötlet nagyon vitt magával, szóval az év nyarának közepéig írtam még egy epizódot a saját ötletemen alapuló sorozathoz, papírra vetettem a The Leftovers (A hátrahagyottak) alternatív, magyar verziójának első részét („Hogy éltük meg mi, magyarok, hogy eltűnt az emberiség két százaléka?”), illetve hogy a misztikus/mindfuck vonaltól elrugaszkodjak, írtam egy Fargo ihletésű szkriptet is, aminek a cselekménye a Vajdaságban játszódik, ahonnan én is származom.

A négy szkriptet (két saját + két tovább/átgondolás) eljuttattam egy csatornának, azzal a céllal, hogy kiépítsek egy portfóliót – nagyjából „ezekre vagyok képes” alapon. Hónapokig nem érkezett válasz, mire ősz végén rájuk írtam, hogy sikerült-e véleményt formálni a beküldött anyagokról. Erre olyan fordulat jött, amire nem számítottam: behívtak egy beszélgetésre.

Azt hiszem, hogy ez elég beszédes és tanulságos. Mármint az, hogy aktívnak kell lenni, nem csak esetlegesen adódó lehetőségekre vágyni, és keseregni a hiányukon, hanem tenni is azért, hogy előre lehessen lépni, hogy helyzetbe lehessen kerülni. A Krigler Gáborral készített interjúnkban is szó volt arról, hogy aki sorozatíró akar lenni, annak muszáj sokat írnia, gyakorolnia, képeznie magát. Azzal meg nem veszít az ember semmit, ha másokat is megkeres.

Milyenek voltak itt a személyes tapasztalataid?

Elmentem a csatornához, ahol az egyik vezető fejlesztővel volt egy nagyjából két órás beszélgetésem. Kábé 10 perc alatt lezavarta a dolgok kellemetlen részét, nevezetesen, hogy a misztikus vonalban nem látnak potenciált (szóval megint meszeltek a saját ötletemnek), de a „Fargo”, na az nagyon betalált. Szóval, ami ezután jött, tulajdonképpen egy brainstorming session volt, hogy mit kéne tennem, hogy a forgatókönyv saját jogán létezzen, merthogy „nagyon egyedi és izgalmas hangot ütöttem meg”. Nagyjából tisztáztuk, mit várnak tőlem, és azzal váltunk el, hogy néhány hét múlva jelentkezem az átszabott pilotszkripttel.

Akkor még a nyakamon volt a diplomamunka leadási határideje és a záróvizsga, ezért úgy két hét alatt átírtam a forgatókönyvet és be is küldtem… hogy aztán soha semmilyen visszajelzést ne kapjak tőlük (mint később kiderült, a csatorna elmozdult a saját gyártás irányából egyelőre, valószínűleg ennek esett áldozatul a dolog – legalábbis a mai napig ezzel nyugtatom magam).

Akkor egy újabb kudarc… Miből merítettél motivációt a folytatáshoz? Ebből fel lehetett állni?

Igen, mert ugyan ez eddig elég lehangolóan hangozhat, de tulajdonképpen ennek a mítingnek hála született meg a Border Tales, ami nagyon sok szempontból különleges számomra. Elsősorban azért, mert egy Vajdaságban játszódó krimivel tényleg olyan témában alkothatok, amire van rálátásom (a határon túli magyarság helyzete megítélésem szerint egy kényelmetlen és sok viszályt szülő téma még mindig manapság), és ebben az esetben egy teljesen más írói hozzáállás érvényesült, mint ami addig a pontig jellemző volt rám.

Eddig ugyanis ösztönből írtam („Majd visz a történet!”), itt viszont tudtam, hogy egy megtörtént esemény – esküvői lövöldözés – lesz a pilot csúcspontja, valamint megvolt a fejemben, mit szeretnék a sorozat utolsó jelenetének, ergo elkezdtem visszafejteni a dolgokat onnan a lövöldözésig. Ennek mentén, mire lediplomáztam januárban, és néhány héttel később megjelent a HypeWriterre való felhívás, fejben nagyjából már megvolt, mi/milyen is akar lenni a Border Tales első felvonása.

Mennyi időbe telt magának a pályázati műnek a konkrét elkészítési folyamata? És ez miből állt nálad?

Mivel három hónapig csak munkát kerestem, tudtam az írásra és a HypeWriterre koncentrálni: írtam egy 100 oldalas first draftot egy filmhez, és elkezdtem kidolgozni angolul a Border Tales koncepcióját, meg hozzácsaptam egy második/harmadik/negyedik évados kitekintőt. A tervem ugyanis az a sorozattal, hogy egy antológia legyen, aminek minden évadja külön tájegységen (Vajdaság, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, stb.) mond el egy jó véres szociálpszichológiai/politikai sztorit. Ennek az elképzelésnek a legnagyobb ereje egyben a legnagyobb gyengéje is: a szomszédos országokkal való koprodukció nyilván jelentősen megkönnyítheti a gyártást (már ami a költségeket illeti), de a kényes téma miatt nehéz lehet potenciális „befektetőket” találni.

Szóval nagyon jól jött, hogy volt egy pilotom, amiben a főbb szereplők már megelevenedtek, mert mondhatni fogták a kezemet, hogy ne térjek le a már előre kitalált utolsó jelenetig vezető útról. Mivel viszonylag jól megy az angol, nagyon nagy problémáim nem voltak az írással, de nyilván lassabban haladtam, szóval jó néhány hetet rászántam az anyagok összekészítésére, viszont ezzel együtt is kényelmes tempóban sikerült mindent leadni a határidő lejárta előtt. De hangsúlyozom, az én esetemben tényleg sokat segített, hogy akkortájt nem kellett semmi másra koncentrálnom (maximum arra, hogy legyen állásom, mert nem akarok éhen halni).

Mennyit készültél magára a pitchelésre? Hogy nézett ki maga a Hypewriteres pitchfórum testközelből?

A pitch-re való készülésnek már zaklatottabb tempója volt, mivel kábé egy héttel a rendezvény előtt lettünk kiértesítve, hogy bejutottunk a legjobb nyolc közé. Ezen a ponton már munka mellett kellett készülnöm a dologra, de lényegében annyit csináltam, hogy összeraktam a prezentációt, aminek nagyjából annyiban kimerültek a formai követelményei, hogy férjen bele hét percbe a mondandónk.

Az egészre azért voltam rágörcsölve, mert bár szeretek előadni, de azt mindig terjengősen teszem, illetve persze azért, mert tudtam, angolul fog zajlani az egész. A kész prezentációval egy nappal a rendezvény előtt meg kellett jelennünk egy előre kijelölt helyen (Cirkó mozi), ahol egy Németországból származó hölgy készített fel minket a másnapi megmérettetésre.

Ez egyszerre volt áldás és átok, mivel találkozhattunk a „vetélytársakkal” (akikkel amúgy kicsit sem viszonyultunk egymáshoz vetélytársakként), viszont például az én előadásomat szétszedte a néni, amitől pánikba estem, mivel az estére beszervezett zsűrivel való vacsora mellé nem igazán tudtam beilleszteni több gyakorlást.

Végül délután a kapott kritikák alapján újraszabtam a prezit, aztán a lakótársaimat terrorizálva háromszor-négyszer előadtam nekik a dolgot. Ez volt a megoldás, mivel rájöttem, másnap is csak úgy kell előadnom, mintha a hallgatóság tagjai a haverjaim lennének: szenvedélyesen, az egész projekt személyes voltára fókuszálva. A később kapott visszajelzések alapján be is jött ez a megközelítés, többen is az enyémet hívták az egyik legerősebb pitch-nek, ami őszintén meglepett, mert tényleg mindenki 100%-on teljesített szerintem.

Nyilván másképp csapódik le egy potenciális megrendelőben az anyag írott formában, és másképp akkor, ha a készítője élő szóba adja elő neki. Mekkora a jelentősége magának a pitch-nek a szkripthez képest? Tényleg csak azon múlik szinte minden, vagy egy jó írott anyag elbír egy gyengébb, élettelenebb, kevésbé meggyőzőbb pitch-et? És fordítva, egy kevésbé erős pályázatot fel tud-e javítani egy erős pitch?

Az előzetes rostálás során nyilván minél inkább az számít, hogy meggyőző legyen a cucc (minél jobb sztori, kidolgozott karakterek, stb.), viszont véleményem szerint abban a 7 percben sokkal többet nyom a latba, hogy miként kerül előadásra a történet, mennyire sikerül az előadónak rácsatlakozni a nézőkre és vica versa.

Ezt amúgy enyhén szólva is problémásnak érzem, mert az írónak eleve nem az lenne a dolga, hogy szimpatikus/megnyerő figura legyen (hisz azért adjuk mások szájába a magvas gondolatokat!), de manapság mégis elvárás, hogy profi legyél networkingben. Én úgy érzem, nekem ezt többé-kevésbé sikerült elsajátítanom, de simán aggályai lehetnek azoknak, akik nem szeretnének ilyesmivel vesződni, de teszem azt, amúgy zseniális ötleteik vannak.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki eljusson a tűz közelébe, mondjuk egy ilyen pitchfórum döntőjébe? Elengedhetetlen a sorozatok nézése, a trendekkel való tisztában lét, vagy bőven elég a fantázia, a jó sztori? Mennyire fontos a sorozatos képzettség?

Valószínűleg nem jön rosszul, ha ismersz valakit, aki ismer valakit, viszont szerencsére úgy érzem, mostanában Magyarországon is transzparensebb a helyzet, simán be tudsz jutni akkor is, ha nincs releváns végzettséged, vagy nem puszipajtásod valaki a „felsőbb körökből”.

Vannak dolgok, amik azonban szerintem viszont elengedhetetlenek: a trendek és a szakmai alapok ismerete, már csak azért is, hogy a megfelelő emberekkel való „kötetlen beszélgetések” során el tud adni magad, hogy te ehhez tényleg értesz, tényleg érdekel. A jó sztori (és még jobb pitch) nélkül persze nyilván nem jutsz messzire.

Ezen kívül fontos még, amit én személy szerint nem látok eléggé kihangsúlyozva: Budapesten kell élned. Magyarország centralizáltsága nyilván probléma, de attól még ez az igazság. Ahhoz, hogy a megfelelő emberekkel találkozhass, hogy részt vegyél a releváns eseményeken, egyszerűen kell, hogy 15-20 percre, max fél órára legyél a fontos helyszínektől, hogy bármikor mozgósíthasd magad. Épp ezért, hiába volt szívem csücske Szeged a pszichológia alapképzés alatt, tudtam, hogy el kell jönnöm onnan, ha komolyan ilyesmivel akarok foglalkozni.

Ha legközelebb pályáznál, akkor felülnél egy sorozatos trendre (feltéve, ha van egy jó és vállalható ötleted), vagy megpróbálnál inkább valami eredetit alkotni?

A Border Tales legnagyobb gyengesége egyértelműen az volt, hogy túl drága, túl ambiciózus. A sorozat (vagyis hát az első évad) legnagyobb részének Szerbiában/arra emlékeztető környezetben és tájakon kéne forognia, és az autentikusság miatt vajdasági származású magyar, valamint szerb színészekkel.

Ebből kifolyólag, ha legközelebb indulnék (amit amúgy erősen fontolgatok) akkor egy kisebb volumenű projekttel futnék neki. Műfaji keretek közé nem szorítanám magam, a zsánernek nem feltétlenül kell összefüggésben lennie a költségvetéssel – szerintem lehet olcsón jó sci-fit is csinálni, csak nyilván nagyobb munka hárul az írókra, mert erős forgatókönyvvel kell egyensúlyozni az űrcsaták hiányát.

Trend-vonatra tehát nem feltétlenül ülnék fel, csak igyekeznék olyan új szerelemprojektet találni, amiért legalább annyira tudok lelkesedni, mint a Border Tales-ért (csak nyilván más okokból kifolyólag). Ez valószínűleg elengedhetetlen is, mert úgy kell hosszú órákat / napokat / heteket töltened egy szkript / koncepció felett, hogy semmi garancia rá, hogy valaha is megvalósul, vagy hogy tetszeni fog bárkinek is rajtad kívül.

Milyenek a fejlesztés során szerzett tapasztalataid? Mennyire kezelnek partnerként, van-e bármi kontroll a kezedben, ha egy produkciós céggel dolgozol?

Mivel a Border Tales fejlesztése még konkrétan nem indult el (ha nem számítjuk mindazt azt a formázást, amin a projekt keresztülment a feedbackek alapján a HypeWriter előtti időszakban), ezért saját tapasztalatból erre nem tudok érdemben válaszolni. Másoktól (például a verseny nyertesétől, akivel időközben összehaverkodtunk) viszont azt hallom, hogy az egész egy izgalmas és kreatív folyamat, ami során a történet akár további dramaturgiai fejlesztésen, csiszoláson keresztül még jobbá válhat. Nyilván az alkotói integritást fontos megőrizni, de mindenképp érdemes nyitott füllel járni és adni mások szavára, megfontolni az építő jellegű kritikákat.

És akkor itt merül fel az a kérdés, hogy a sok változtatás/kilátástalanság okán mi van akkor, ha kiégsz a projektből, vagy csak szimplán úgy alakul, hogy el kell engedned azt. A Fa*kabátok esetében ugye ezen keresztülmentem, viszont a Border Tales-nél úgy érzem, inkább türelemjátékot kell játszanom, míg 5-10 éven belül megvalósulhat. Az egész személyes volta miatt nem fogom tudni elengedni valószínűleg soha ezt a sorozattervet, mert ha van egy történet, ami mindig visszahív magához, és szinte könyörög, hogy csináljam meg, akkor ez az (időközben ebből is megírtam a második epizód first draftját egyébként).

Viszont – és ezt szeretném nagyon hangsúlyozni – fontos, hogy félre tudjuk tenni a szerelemgyereket, még ha csak ideiglenesen is. A Border Tales pilotjának megírása előtt egy amolyan garázsprojektként tető alá hoztuk a haverokkal az Ebédszünet című kisfilmünket, illetve a Fa*kabátok-os írótársammal írtunk még egy forgatókönyvet, ami nyáron leforgott egy félprofi stábbal és zseniális színészekkel (egyelőre az utómunka fázisában van, de reményeink szerint a 2020-as év második felében előrukkolhatunk vele).

Emellett februárban leforgott a Cannes-i Filmfesztivál egy mellékszekciójába szánt Super8-as kisfilmünk, amit nem csak írtam, de rendeztem is, plusz alakulóban van két további sorozatos projekt, amikről nem beszélhetek, de nagyon ígéretesnek tűnnek. Szóval röviden: mindig lesznek álomprojektek, amik mellett kitartunk, azonban azokon túl is dolgozni kell, és írni, írni, írni, meg még többet írni.

Említetted már, de azért még egyszer kiemelném: az angol nyelv ismerete elengedhetetlen ebben a szakmában?

Biztos vannak ellenpéldák, de a válaszom egy határozott „igen”.

Végezetül, természetesen érdekel minket, hogy áll most a projekt?

Gondolom az eddig „elhangzottak” alapján kitalálható, de nem kell attól tartani, hogy idén ősszel bemutatásra kerül bárhol is a Border Tales. Persze a remény hal meg utoljára.

8 hozzászólás Ne habozz!

Mikilós - 2020. 03. 06. 23:07

Engem is nagyon érdekel az írás. Jelenleg Pécsen tanulok Televíziós műsorkészítő szakon, és nagyjából ezt mi is átvettük, hogyan kell forgatókönyvet írni, forgatási folyamatok stb. De már előtte írtam kis sztorikat, illetve nyáron az egyik horror antológia sorozatomnak az egyik részét.
Amit nagyon csodálok ebben, az írásban, hogy mindig olyan, számodra és remélhetőleg a közösség számára is egy érdekes világ alkotása. Két sorozat van, aminek már konkrét világot gondoltam ki, spin-offokal, filmekkel.
Csak sajna, az tényleg szívás, hogy Pest közelben kell lenni. Én egy kisvároaban lakom, pécstől nem messze, de sajna pécsen sincs ilyen lehetőség.

Shannen - 2020. 03. 07. 11:07

Ezt nagyon érdekes volt olvasni, köszi az interjút! És hát persze hajrá nagyon azokkal a sorozattervekkel. :)

Deny - 2020. 03. 07. 11:54

Ezt nagyon király volt olvasni, köszi érte :)
Hú, nagyon remélem, hogy egyszer megvalósul a Border Tales. Vajdasági magyarként nagyon érdekelne a sztori, és nagyon tetszik az antológia ötlete.

Sok sikert kívánok minden jövőbeli sorozattervhez. :)

pytta - 2020. 03. 07. 12:40

Kitartást ehhez az egészhez! (Most már szerintem csak ennyi kell…)

Gevin - 2020. 03. 07. 14:34

Levi(Ingo)!

Te vagy minden reménységünk, hogy normális és igényes sorozatok készüljenek magyar kézből, Magyarországon.

Nagyon nagy respekt, és csodálom a szorgalmad, mert tényleg baromi nehéz rendszeresen, következetesen írni. Félretenni a szerelemprojektet, máson dolgozni, visszatérni, újra elmélyedni benne. Rengeteg meló, na.

Van egy pilot scriptem, ami egy valós sztorin alapszik, 1 éve dolgozom rajta, de jelenleg áll az egész dolog különböző okok miatt. Írtam treatmentet, 3-szor újraírtam a scriptet, millió telefonbeszélgetés a sráccal, akivel megtörtént az egész dolog. Iszonyatosan nehéz fenntartani ezt az egészet, főleg, ha mellette van egy teljesen más jellegű munkád, és még magánéletet is szeretnél élni.

25 éves vagy, baromira becsüllek a kitartásodért és szorgalmadért.

Nagyon sok sikert kívánok mindennel kapcsolatban!

Remélem a Border Tales összejön, mert az engem is nagyon érdekelne. Pláne, hogy látszik mennyire a szíveden viseled a sorsát!

Hajrá! :)

Ákos

SpockCooper - 2020. 03. 07. 21:44

10 éve nem írtam ide kommentet. Jó volt az interjú! Sok sikert kívánok!

Enzo - 2020. 03. 17. 17:22

Érdekes volt olvasni közelebbi infókat erről a világról! Jómagam is valami ilyesmivel szerettem volna mindigis foglalkozni, de annyira sose igazán, hogy ténylegesen be is iratkozzak valahova vagy ilyesmi, csak a ContentLab&Factory-s pályázatokra jelentkeztem.
Sok sikert a továbbiakban is!

Mate4182 - 2021. 06. 07. 19:29

Na ez most baromi inspiraloan Hatott!
Jo lenne felvenni vele a kapcsolatot hogy azota mi a helyzet

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz