login |

The Stranger: vége az 1. évadnak

2020. 03. 10. 21:30 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, minisorozat,

Ha nem lett volna az I Am Not Okay With This (ami elég rövid volt), akkor Az idegen érdemelte volna ki az idei leggyorsabb Netflix-es darámnak járó elismerést – eddig. Mondjuk a korábbi Harlan Coben-sorozatukkal, a Safe-fel ellentétben nem egy napos volt, de így is elég hamar végeztem a sorozattal, és gondoltam ezt, így utólag, jelzem is, mert még valaki azt hiszi az évados kritika hiánya miatt, hogy az általam nagyon jónak tartott pilot után dobtam a The Stranger-t.

Nem, nem dobtam, hanem faltam. És szinte végig élveztem. Van, aki a szuperhősökre vetődik rá, amint meglát egy témába vágó sorozatot, más a scifik kerülnek automatikusan nézős kategóriába, engem meg a The Stranger által képviselt műfaj hoz lázba menten. Amikor megnéztem, simán esélyesnek tartottam egy év végi top3-ba is.

A régi olvasóknak nem hiszem, hogy nagy meglepetést okozok azzal, hogy elárulom, ha valaki rákérdez a kedvenc sorozataimra vagy műfajomra, akkor rögtön a krimiket említem meg, de a The Stranger műfaját nem ekképp lőném be, mert krimiről a többségnek inkább az epizodikus nyomozósok, vagy a karakter- és hangulatközpontú, skandináv stílusú, vagy noiros átívelős nyomozósok jutnak eszébe, ez viszont egyik skatulyába sem illik, inkább afféle thrilleres móka volt.

De thrillernek nevezni is félrevezető lenne (még ha az olyan sorozatokat is nagy lelkesedéssel fogyasztom, mint az így definiálható Tell Me A Story vagy a The Purge), szóval az effélékre mindig próbálok úgy utalni, mintha olyanok lennének, mint egy modern, rejtélyközpontú bűnügyi regény, ami már közel sem csak arról szól, mint egy klasszikus Agatha Christie (miszerint “ki a gyilkos?”), hanem jóval több szálat és jóval több rejtélyt vonultat fel, sokkal komplexebb, szövevényesebb köntösben. És persze erre a műfajra, hogy azért valamennyire thrilleres is legyen, jellemzők a necces, halálközeli szituációk, megmenekülések, mini akciójelenetek is, amik az adrenalinszintet hivatottak növelni.

A The Stranger pontosan ezt kínálta, egy szövevényes összképet, amit a random olvasó néző nem tud teljesen kibogozni (részválaszokat persze tud adni, de egy kvázi egyrejtélyes Agatha Christie-sztorival ellentétben teljesen megfejteni nem lehet egy Harlan Coben-történetet), és amire a kibogozás közben folyamatosan újabb és újabb fordulatokat építenek, miközben minden szép lassan a helyére kerül és értelmet nyer.

Persze mindehhez nem árt, ha valaki a stílus megszállottja. A tovább mögött folytatom spoilermentesen.

Mondom, szeretem az ilyen történeteket, amiket nem lehet úgy összerakni, hogy egy adott eseményből vezetik le a történéseket és a következményeket (mint például egy How To Get Away With Murder-t), hanem muszáj a konkrét, sok összetevős végeredményből visszafele lefejteni az oda vezető utat, és úgy tálalni a kiinduló rejtélyt, ami esetünkben az volt, hogy egy férfihoz odalépett egy idegen, és elárult egy titkot.

Akkor még nem tudhattuk, hogy a Richard Armitage által alakított illető lesz-e a főszereplő, vagy az idegen, aki a következő részekben újabb emberek életét dúlta fel azzal, hogy titkokat árult, illetve árult el nekik, de az tény, hogy előbbi indította be az eseményeket azzal, hogy elkezdett az eltűnt felesége után nyomozni. (Oké, inkább azzal, hogy szembesítette a feleségét a hazugsággal, aki eltűnt.)

Persze csak ennyi önmagában még nem vitte el a sorozatot, Coben kitchen sink-stílusa (amolyan Fradi levest főzve, ti.”mindent bele!”) még vagy féltucat, helyenként később kibontakozó rejtélyt is hozott levágott állatfejekkel, kómába esett gyerekekkel, meztelen képekkel, más zsarolásokkal, “ezt most hova tegyem?”-gyilkossággal, titkolózásokkal és még egy nagyon, nagyon ritka betegséges szál is belefért kvázi a semmiből.

És bár az ilyesmi totál randomnak hathat és a kiinduló pont mesterséges túltöltésének, felduzzasztásának, számomra maradéktalanul működött, hogy kapkodtam a fejem, nem volt megállás. Ez az a hullámvasút, ami eladta és teljesen ellenállhatatlanná varázsolta számomra a The Strangert.

Igen, a történetmesélés oltárán ilyenkor a karakterizálást némiképp fel kell mindig áldozni (valamit valamiért), de míg a plotot előgörgető főhős vagy Az Idegen eléggé kidolgozatlan volt, csak a másokkal való dinamikáikra építkeztek, másokat azért korrekt módon megalapoztak annyira, hogy a történeteiknek legyen legalább minimális érzelmi töltete, még akkor is, ha a sorozat próbált nem lecövekelni az érzelemdús pillanatok mellett. (Bár olykor azért lelassított, hogy a gyász vagy a düh pillanatait visszaadja, de mint írtam a pilotnál, az egyszeri gyomrosokra koncentráltak, és nem a hosszabb rágódásra és leépülésre, a’la The Killing.)

Annak ellenére, hogy a végére a kirakós minden darabja a helyére került (és lehet, hogy eredetileg még ennél is több szál lett volna, de így is nagyjából minden karakter megkapta a maga szerepét a kirakósban, felesleges figura nem nagyon volt), a szerteágazósága miatt a The Stranger az a sorozat, aminek részleteibe ezer meg ezerféleképp bele lehet kötni – hol jogosan, hol pedig az odafigyelés hiányából adódóan – ld a pilotírásnál a kommenteket, ahol egyes feltevésekre azért tudtunk választ adni.

Ja, még valami: különös ízt adott az egésznek a humor, ami első hallásra talán nem nagyon ide illőnek érződik, mégis működött azon a két szálon, ahol bevetették.

Talán a sorozat vége, a legeslegvége az, ami valahol zavart, mármint az, ami történt az utolsó gyilkosság tettesével, vele kapcsolatban kicsit cop out-nak éreztem a sorsát. Az, amit tett, mindenképp meglepetés volt, nem számítottam rá, de a jelek szerint mégis hepiendet akartak adni neki. Mondjuk nem bírtam haragudni ezért, mert szépen összekötötték a szálakat a gyilkos fegyver kapcsán, ráadásul az alternatíva (ha életben hagyja) kevésbé lett volna érdekes és kielégítő. A zárás ekképp utólag kicsit kiszámíthatóvá vált, de persze közben nem gondoltam bele, hogy a főhősnek nem eshet baja, hiszen akkor mi lenne a gyerekeivel?

El kell fogadni, hogy efféle könyveknek (és könyvalapú sorozatoknak), sőt, cakkpakk a popcornosabb műfajnak az az egyik célja, hogy “kielégítő” (‘satisfying’) legyen, hogy jó érzéssel dőljünk hátra az utolsó képsorok láttán. Az örök kedvenc The Killing nem ilyen volt (még szerencse!), itt viszont úgy döntött a készítő, hogy ez lesz a befejezés, mert így elégedettebb az olvasó/néző. Szóval szerintem az szóba sem jött nála, hogy a jófiú meglakoljon azok után, ami történt, hogy valami lehúzós zárás kerekedjen.

Persze a fentieket a könyvet nem ismerő szemszögéből írtam. Az írott műhöz képest itt nyilván voltak változtatások, behozott új történetszálak (tippre karakterek is), ami nem tudom, hogy a Coben-rajongókat inkább feldobta és meglepetéseket okozott számukra, vagy inkább letörte, hogy nem egy az egyben kapták vissza a sztorit.

A The Stranger igazi popcorn móka volt, tehát olyan típusú műfajt képvisel, amit sokan hajlamosak lenézni, tudom, hogy egyesek bottal sem nyúlnának az efféle sorozatokhoz, de én abszolút nem szégyellem, hogy oda vagyok értük. Ez pedig olyan élményt hozott, ami megint átérezhettem, mennyire jó érzés úgy sorozatot nézni késő este, hogy egy cseppet sem álmosodom el rajta, márpedig ez nagyon nem jellemző rám (a minimális alvás átka…) és az ágyból nézős cuccaimra – ez sokaknak fura mérce lehet, de számomra abszolút valid.

Ja, a The Stranger-re kiraktam a ‘minisorozat’ címkét, mert, mint a Safe, nem csak lezárt, de természetesen egy szezonosnak van tervezve. Ettől még persze folytatható lehet (nem maradt nyitva, nyugi), ha a Netflix igényt tart rá, a készítők pedig kitalálnak valamit.

9 hozzászólás Ne habozz!

wzol - 2020. 03. 10. 22:07

Jaj, de jó, hogy végre írtál róla, és szerencsére csupa jót: éppen csak kezdek barátkozni Coben munkásságával, de valahogyan tud olyat letenni (leírni), hogy az teljesen magával visz, és nem vonszol, de nem is robogunk, nem hatásvadász, nem klisés, hanem egy tempós dinamikus és érdekes krimi – amilyet olvasni is jó (lenne).

Ha tudsz még ilyet ajánlani, örömmel veszem.

*** SPOILER ***

Nekem egyetlen szál tűnt feleslegesnek / lezáratlannak – vagy valami kimaradt: miért volt akkora jelentősége a “gyerekeknek vajon ő az igazi apja” kérdésnek? A többi szálhoz képest ezt feleslegesnek éreztem: a blöff nem illett az idegenhez (nem is volt célja, pláne ővele), karakterépítésnek a “mégsem tesztelek” elhagyható lett volna (így is bőven megvolt a családi kép), a rokonság meg tényleg csavaros volt, de nem így.

emese - 2020. 03. 11. 00:17

Köszi, felkerült a bepróbálós listámra mindenképp.

Hm, már másodszor látom a héten a Killinget emlegetve itt, az a “klasszikus” (?) ami az életemből kimaradt. Krimirajongóként lehet hogy végül rászánom magam, hogy ledaráljam?

H1N1 - 2020. 03. 11. 00:32

Ma este fejeztem be.

SPOILER!!!!!!!!!!!!

Na ebbe a sorozatba aztán kimaxolták az eseményeket :).
Drogos buli, fejezés, gyilkosság, zsarolás, eltűnés, lopás. Volt itt minden :).
Így utólag belegondolva a stranger nem kapott nagy szerepet. Oké, hogy gyakorlatilag a csaj indított be mindent, de akkor is ebből a szempontból hiányérzetem van.

Gondolom második évada nem lesz, ugye?

unrealnoise - 2020. 03. 11. 01:55

emese: Ne is gondolkozz rajta, nálam is az a legjobb. Mármint a krimi sorozatokat tekintve, és oké, hogy ott a Drót is, meg még pár, de “hangulatra”, érzésre a The Killing mindent visz.

Mondom ezt úgy, hogy elég sok mindent láttam és olvastam már…

winnie - 2020. 03. 11. 05:09

“Gondolom második évada nem lesz, ugye?”

ld. a posztot.

winnie - 2020. 03. 11. 05:15

“Ha tudsz még ilyet ajánlani, örömmel veszem.

a pilotkritikámban, amit linkeltem, írok az elmúlt évek coben-sorozatairól, és azokról is, amik jönnek még.

copass - 2020. 03. 11. 08:32

wzol: apaság firtatása kényes pont, arra mindig beindul az agyalás!:D
az tény hogy volt benne kavarás rendesen!:D

atalanta - 2020. 03. 11. 18:29

Nem ismerve a könyvet, egyet kell értenem winnie kritikájával! Popcorn sorozat, de tényleg remek volt! Külön kiemelném Stephen Rea karakterét, nekem nagyon bejött!
Szóval remek kikapcsolódás volt! Nálam 8/10.

emese - 2020. 03. 19. 18:56

Nem volt rossz.
Nekem kicsit túl popcorn, de ilyen délutáni mókának jó. Az egészre adok egy 7/10-et. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz