login |

Pilot-mustra: Sandylands – 1×01

2020. 03. 23. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Ez a jó Angliában. Hogy csak úgy ontják magukból a sorból kilógó komédiákat, amik közül egy-kettő, de inkább három-négy biztosan be fog találni egy random nézőnél. Nyilván nem kommersz darabokra kell gondolni, például a nemrég a Gold csatornán bemutatott Sandylands is 71 ezer nézőt hozott premiersugárzása alkalmából, ami még hazai kábeles szinten sem csúcsteljesítmény.

SANDYLANDS – 1×01 – 4,5/10

Egész furán indul a sorozat, mert első pillantásra átívelős krimibe oltott komédia is lehetne belőle (nem lesz az), hiszen azt látjuk, hogy egy férfi kimegy a tengerre vízibiciklizni, majd a következő snittben már a partra sodródott járművet nézhetjük, a “sofőrje” pedig sehol. Az ismert kisvárosi férfi (a helyi játékterem tulajdonosa volt) dolgait elrendezni hazatér tőle elhidegült lánya, aki természetesen azért szeretné azt is megtudni, hogy mi történt az apjával.

Hősünk, Emily (aki egyszerre gyászol és pipa apjára, maga sem tudja eldönteni, mit érezzen) ugyan apjáról nem tud meg sokat, viszont egy csomó gyermekkori emléket felidéz benne a tengerparti kisváros, amellett, hogy törnek rá a flashback-ek és megismerjük a viszonyát a faterrel, több gyerekkori barátjával is összefut, ami egész szürreális (és helyenként elég humoros) élményeket eredményez, tekintve, hogy elég fura fazonok lakják a várost.

Erre a különc tematikára gyúr rá a Sandylands, bár egyeseknek inkább fognak karikatúrának tűnni ezek a karakterek, mert egy valós porcikát nem fognak érezni bennük, de ha így viccesek, akkor nincs mit tenni, nem? Ezeket a feltupírozott személyiségeket pedig nyakon öntik egy nosztalgikus, békebeli körítéssel, hogy ne legyen könnyedén megfogható a mixtúra, és maga Sandylands város is kapjon egy igazi karaktert.

Egy valamit biztos, hogy nem lehet kijelenteni, miszerint ne lennének vicces és ötletes jelenetek a Sandylands-ben. Néhol nagyon váratlanok és tök eredetik a poénok, épp ezért fura látni, hogy egyes nagyon nem vicces dolgokat kifejezetten elhúznak, amivel erőteljesen viszik le az élvezeti fokot. Egyfelől jópofa, ahogy pár baromságot felnagyítanak, de azért elsőre vagy másodjára is érti az ember a poénokat.

Arról nem is beszélve, hogy nem egy alakítás igazi gyöngyszem, egyes színészek jelenléte első másodperctől az utolsóig lehengerlően szórakoztató (Harriet Webb, ahogy idegenvezet a buszon, pazar, bár azt például nem tudom, hogy David Walliams a zseniális, vagy csak azért vicces, amit csinál, mert ő csinálja?). Azonban mindez nem elég a hullámzás miatt számomra.

A Sandylands pilotja számomra szó szerint a hullámvasutat idézte meg, legalábbis annak az indulását. Elkezdünk lassan felkapaszkodni a csúcsra, onnan meglódulunk, száguldunk, majd ismét jön egy hosszadalmas kapaszkodás, és ez ismétlődik. Nézünk, nézünk, mert csak csordogál az epizód (vagy a jelenet), majd beúszik valami szuper képi geg, vagy csak idióta karakter (és mosolygunk), majd kulminálódik a helyzet, csak nézünk, hogy WTF, és aztán minden kezdődik elölről. És nem azért lassulunk le, mert mindig felépítik a jeleneteket.

De…, ehh, nem tudom. Itt van ez a promókép, ami rajta van Hugh Bonneville, mint leragasztott lencséjű szemüveges (most akkor ez a karcsiszemüveg, vagy az más?) nyomozó. Most komolyan, szerintetek nem akarom látni, hogy mit akarnak kihozni a karakteréből?

1 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2020. 03. 23. 20:19

“Carpet Diem”? :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz