login |

Westworld – 3×02: Új direktívák

2020. 03. 23. 19:50 - Írta: human

62 hozzászólás | kategória: kritika,

Egy dolgot tényleg kijelenthetünk: eddig valóban egyszerűbb az évad, a komolyabb fordulatokat pedig elmagyarázzák a karakterek mindig. Vagyis nyilván egyelőre nem mindent, de ami az előző rész cliffhangerében volt, azzal most így tettek, és Dolores céljait is a szánkba rágták, szóval amit most láttunk, azt majd 2 hét múlva?

Mármint a felépítés a klasszikusnak tűnik, amikor hetekre bontják, hogy épp kit követünk. Három szál már ugye világosnak tűnik, és kettő ezen a héten látott pedig nyilván egymás felé tart.

Igazából nem meglepő módon ez a 2. rész Jonathan Nolan előző sorozatát, a Person of Interestet juttatta eszembe. A ki-kivel van dolgot ott is túlcsavarta a végére, pedig alapvetően erős karakterek építkezhetett. És az akciójelenetek ott is ilyen gépiesek voltak a vége felé, “essünk túl rajta”, mint itt már az előző évadtól kezdve.

Spoileresen még kicsit a tovább mögött.

Most akkor Vicent Cassel a nagy golyó, aki magába töltötte Maeve-et? De így nem teljesen jön a Mátrix-hasonlat, mert ha Dolores Smith ügynök, akkor Maeve jelenleg eltévedt Neo, és addig Bernard helyettesíti, mielőtt teljesen Morpheus-szá válik.

Félretéve a találgatásokat, mit szóltatok a Game of Thrones-crossoverhez? Azt hiszem az HBO-nál senki sem sejtette, hogy mennyire visszanyal majd az a befejező évad, és így nem fog mindenki örülni ennek a kicsit kacsintás szerű dolognak.

Ellenben ezt a szimuláció a szimulációban dolgot túlerőltették. Főleg, ha Cassel karaktere nem a tényleges valóság. Tudom, hülyültem vele feljebb, de szerintem ahhoz, hogy élvezhető legyen az évad, muszáj hagyniuk kapaszkodókat, nem lehet bármi szimuláció. Mármint történetmesélésileg, még ha az is lehet a végcél, hogy kételkedjünk a valóságunkban, vagyis amivé alakítjuk az életet.

Egy ideig azt hittem, hogy a képarány lehet a végleges kapaszkodó, mivel a WarWorld 2.39:1 volt, Bernard pedig 16:9-ben mászkált Westworld romjaiban, de amikor a magát fejbelövő Maeve felébred az is 16:9, pedig szimuláció, hiszen lefagyasztja, szóval ezzel sem vagyunk beljebb.

Visszatérve a részre, kicsit olyan volt, hogy a bicegő csávó csak magyarázathoz volt ott, és időhúzás volt a vele közös jelenetek fele. Gondoljunk bele, hogy mennyire ütött volna, ha Maeve csak rájön és csinálja a géplefagyasztást. Bár akkor meg lehet az “érthetetlen” kritika jönne, nem tudom.

Szóval Maeve eltévedt, mi is motiválja? Nem ugrik be. Bár lehet Casseltől kapja majd meg most. Bernard kicsit érthetőbb. Amúgy itt jön el az egyik vesszőparipám: az az akciójelent Stubbs-szal a tipikus léhaságot villantotta. Az őrök gépfegyverrel a kézben várnak, mire odamegy hozzájuk, hogy közelharc lehessen. Még ha az első kettő tényleg közelebb is volt hozzá, amikor baltával ment egy szakasz felé…

Ezzel szemben amikor a robot szöktette Maeve-et azt láthatóan jobban átgondolták, és rendesen illett a részben, szóval Bernard szálán csak “legyen izgalom, odatolunk pár őrt, akció, yeah!” hatása volt az egésznek.

Nyilván maradok, de a heti kibeszélőket még nem látom előre. Majd jövő hétfőn kiderül.

62 hozzászólás Ne habozz!

Python - 2020. 03. 23. 10:32

Westworld S03E02: Spoileres leszek, azért csak megfogadták és beemelték a sorozatba a készítők G. R. R. Martin évekkel ezelőtti ötletét, hogy a GOT is lehetne egy Delos park. ;) :) Azért azt most nem lövöm le, hogy kik cameoznak a Trónok Harcából!

Warworld szimuláció a FW -ben, ami nem is szimuláció lehet, hanem egy algoritmusok által egyénenként előre megtervezett idővonalat előíró kvázi Kínai Állami Pontrendszer alapú diktatúra “modernebb” változata, amiben Dolores mesterkedik. Kiderül még pár infómorzsa, de hozza a Westworld lépésről lépésre adagolunk valami kis infót amin agyalhatsz metodikát, kvázi az 1. évad minőségében! Nekem ez a rész lazán 8,5-9/10 volt! ;) :)
Ha ez így megy tovább, akkor le merem kopogni, hogy lesz ez olyan jó mint az első évad, vagy még jobb is. De majd meglátjuk, legalább is a látottak bőven bizalomra és várakozásra adnak okot! :) ;) :)

Maeve -t alakító Thandie Newton brillírozik a szerepében, és igen izgalmas a kvázi rá épített epizód végkifejlete. Nagyon várós az évad 3. része!

irgum76 - 2020. 03. 23. 13:24

Python:

nem hívhatnánk a FW-öt valóságnak amíg esetleg ki nem derül ennek az ellenkezője?

a többit meg nem értem
igaz még csak angolul néztem meg de én úgy értettem, hogy az egész szimuláció személyre szabottan Maevere lett kitalálva a warworldel illetve az irányító központtal (vagy esetleg egy teszt mindegyik szereplőnek, hogy ki az aki ki tud jutni és ellenfele lehet Doloresnek)
addig loopoltatva amíg Maeve bele nem egyezik, hogy levadássza Dolorest a valóságban

Zoli - 2020. 03. 23. 13:56

Na végre!
A terminator 3 amire mindig is vágytam
Remek kezdés

Python - 2020. 03. 23. 14:00

irgum76: Az FW -t eddig szimulációnak gondoltam, de a 2. epizód után azt mondom, hogy maga a valós világ egy Future World, amit az a bizonyos gömb, a Rehoboam AI irányít. Hasonlít a jelenlegi Kínában a KKP által alkalmazott pontrendszerhez, csak ez egy fejlettebb verzió. Itt már nem is pontokat kapsz, hanem a tudatodból kinyert digitális adatok alapján minden egyednek a Rehoboam meghatározza az életét a haláláig. Mit tanulhat, mit dolgozhat, milyen viselkedésmintákat követhet, kivel szexelhet, ki lehet a felesége, partnere; milyen társadalmi utat járhat be, vagy épp nem, stb.! Így egy eléggé “steril” világ jött létre, amiben viszont nics “Káosz” ahogy erre Engerraund Serac (Vincent Cassel) is utal. És ezt kezdte ki egy “vírus” aki Dolores, és harcolni akar a rendszer ellen, mert így tudja romba dönteni a “tökéletes” és utópisztikus jövőbeni emberi társadalmi rendszert. Ebben tökéletes partnerre talál Caleb Nichols (Aaron Paul) karakterében, hisz katona volt, most optikai kábelrendszereket épít ki, és nem jön ki a fizetéséből, ezért kell az “alvilágban” egyenlőre kisebb stiklikkel kiegészítenie a jövedelmét. És nagyon ki van ettől az egész “szép új” világtól…! Erre tippelnék így 2 rész után, de és ezért hozza vissza Serac Maeve -t, hogy vadássza le Dolorest, és csapatát. Csak ehhez “idomítani” kell még Maeve -t, gondolom majd belengetik neki a lányát, hogy tudja hol is van a “tudata”, és a sikeres “meló” után ő is mehet a digitális Valhallába a lánya és a többi ott lévő “tudat” után. Aztán majd meglátjuk merre is vitték az alkotók a vezérfonalat. ;)

punyapapa - 2020. 03. 23. 17:29

Nekem a 2. évaddal nem volt bajom, tetszett nagyon. Viszont tény, hogy nem ért fel az elsőhöz. Viszont az s03e02 WTF.. nálam megvan a hét legjobb epizódja.
Python Dolores nem a rendszer ellen lázad, hanem az emberiség kiirtására törekszik. S Maeve-t, azért hozza vissza szerintem, mert ő nem bántott embereket, csak önvédelemből.

Python - 2020. 03. 23. 18:00

punyapapa: Első körben a FW rendszert kell megbontania, az már bőven elég, hogy magától összeomoljon az emberi társadalom. Kb. mint egy a COVID-19 -nél jóval komolyabb világjárvány tenné.

walaki - 2020. 03. 23. 20:04

2. rész: hát nem tudom. Jó is volt meg nem is. A hangulat ott volt, a történés már kevésbé. Engem kifejezetten zavart a sztori, valahogy nagyon erőltetettnek tűnt ez az egész Mátrixosdi. Meg logikátlan is volt sokszor. Pl. első alkalommal miért hibázott? Semmi sem okozott loadot. Az új főgonosz is olyan semmilyen volt, pedig bírom ezt a színészt (nem is az alakításával, inkább a karakter részletességével volt bajom). Más gondom nem volt a résszel, Meave még mindig badass a jó fajtából, és Bernard szála is érdekes volt egyébként.

Python - 2020. 03. 23. 20:06

irgum76: Nos akkor, szerintem Caleb valamiféle mérleg nyelve lesz a sötétség és a fény (fekete és fehér) között a későbbiekben. A korább mellékelt képen is a árnyék és a fény találkozási vonalán sétál. Erre itt ez a kép, hogy a két fő karaktert már el is helyezték az adott B&W oldalon:
https://preview.redd.it/4t7kkquu3co41.jpg?width=960&crop=smart&auto=webp&s=780715354fef08379a95d82fe4e39b884baac816

nish - 2020. 03. 23. 20:23

Hát én élveztem mint az első rész. pont
Hát Én nem néztem a trónok harcát, és csak a reakcióm a sárkányra annyi volt hogy ((( ó egy sárkány mi a f–z :D és mosolyogtam hogy mit akarnak vele csinálni )))

Python - 2020. 03. 23. 20:24

GOT narratíva, mint a 4. középkori v. fantasy park. Jó lépés, hisz maga G. R. R. Martin dobta fel még anno az 1. évad környékén az ötletet, hogy a GOT is lehetne az egyik par. ;) :) Viszont kicsit kifricskázom, szóval a GOT 6. évad végéig Lee Sizemore írta a narratívát, de a Westworld 2. évad végi halála után rábízták a két technikusra (D&D) a narratíva vezetését, és ezért lett olyan amilyen. :P ;)
Viszont így érthető az ottfelejtett papír kávéspohár esete is, ezek a látogatók a való világból…! :P
https://preview.redd.it/ij8sruw7vco41.png?width=960&crop=smart&auto=webp&s=a0c4ca5eb155bdbb3a56a53e9dee4ac1b9705d40

Viccet félretéve, tetszett! Jó, hogy még ha csak cameo erejéig is, de bevonták Martin korábbi félig komoly, félig poénos ötletét. :)
Egyébként az Óriásvész Tormund hasonmás biztonsági emberke feltűnt mindenkinek?
https://imgur.com/a/lKFEt3Y

Viszont a Costa Rica kikacsintás (Jurassic Parc) Michael Crichtonra, az zseniális geek szerintem. A korábbi alapmű Westworld film sorozat formátumában kikacsintanak egy másik híres regényének filmes változatára, mint feltörekvő StartUp cégre! ;) :)

Malachi - 2020. 03. 23. 20:39

mi, hogy mi a szimuláció? az utolsó jelenet, V. Cassel karaktere? de hát az a valóság, emberek. ő az a fazon, aki megalkotta a Nagy Gondolkodó Tervező Gömböt, őt keresi Dolores. a valóságban. pedig ez aztán tényleg ékegyszerű évad eddig az előző kettő után, nem lehet félreérteni.

Python - 2020. 03. 23. 20:47

Még kettő érdekesség:

1, A 2. részben is volt Mariposa azaz Pillangó. ;) Lee Sizemore áll a kocsma vagy mi előtt aminek a neve: Taverna Delle Farfalle a Warworld szimulációban. Farfalla olaszul pillangót jelent.

2, Amikor Bernard a tengerparton a tabletjével újrakonfigurálja Stubbsot, előtte nézegetik Liam Dempsey Jr. profilját, mert arról kutakodott sokat Dolores. Nos, a tablet kijelzőjén látottak alapján Liam aki az Incite Inc. “főnöke” papíron 17x járt a parkban (gondolom Westworld), Arany pisztolyhős fokozatig jutott el, és 315 milliárd dollárt ér a fickó a cégével együtt, ami csak névleg az övé.

Python - 2020. 03. 23. 20:54

Malachi: Az első ebizód kibeszélőjénél leírtam ma de. hogy mit is gondolok a FW szimuláció – nem szimuláció, a Rehoboam és Engerraund Serac kapcsolatáról, és mi is lehet ez a dolog. Az első rész után még én is szimulációnak gondoltam a dolgot, de mostanra változtattam a látottak alapján a teóriámon, hogy valószínűleg mit is akar itt kibontani nekünk nézőknek a Nolan Joy alkotópáros.

denee - 2020. 03. 23. 21:10

Igazából csak végigtekertem, unalmas az egész számomra, kasza.

Shred - 2020. 03. 23. 21:12

A sárkányos technikusokon én is röhögtem, jó poén volt:) Korábban sok mém született arról, hogy a GOT is az egyik park, de nem tudom eldönteni, hogy innentől Westeros hivatalosan is a Delos-kánon része, vagy csak egy random középkori világot készítettek, és viccből rakták bele Benioffékat.

Serac szerintem valóságos síkon létezik, már ha a Maeve leállítására utalt human.

Bernard és Stubbs még sok tréfás jelenet forrása lehet, jó kis buddy teamet alkotnak. (ld. az újraprogramozásnál: “you could have simply asked me”:)

Platschu - 2020. 03. 23. 21:39

Marha jó rész volt. Fel kellett volna vennem a reakciómat, mert úgy éljeneztem, mint egy kisfiú. Szórakoztató és látványos volt az egész.

A GoT crossover meglepett, bár lehettek volna még bátrabbak. Most már tudjuk, hogy ők a négyes park. A filmben is volt Medieval World. Tényleg már csak a Rome sorozat bekötése kellene RomanWorldként a teljes crossoverhez. De ha már Got, mennyire poén volt a sárkányon túl a bárd által pengetett WW főcím. GoT fanok látnivélték a Mountain páncélját, illetve a jelmez is ismerős volt nekik. Nekem a vizsgálóasztalon ülő Véreb tetszett vagy legalábbis egy nagyon hasonló figurát rajtak be oda. A címereket nem ismertem fel, ahogy a Bernard mögötti vár sem volt ismerős. Szóval akár easter egg, akár nem, azért a Drogonos kikacsintás király volt, de lehettek volna még bátrabbak. Pláne ahogy utaltak rá, hogy a feldarabolt sárkányt Costa Ricába viszik, ahol a szintén Crichton regényen alapuló Jurassic Park játszódott.

A szimuláció a szimulációban dolog is tetszett, még ha éppen az előző részbwn hintették el az ellenkezőjét. Továbbra is FW hívő vagyok és ezt várom.

Nagyon szépen megoldották a WestWorld lezárását, ha már a díszletváros leégett. Sizemoretól, Hectortól és a két technikustól is búcsút vehettünk, mert rájuk most már nem lesz szükség a folytatásban.

A Robohoramos rész ilyen Mátrix jellegű cuccnak tűnt, ahol Maeve találkozott a rendszer avatárjával Serac testében. Mintha két AI harcolna egymás ellen. Az mosz nem egyértelmű, hogy ő vagy az idősebb Liam Dempsey halt-e meg 15 éve, de gyanítom Liam apja és Serac csukta ki a fiát. Azóta pedig irányítja az emberek életét, így Dolores szabadságharca akár a felszabadításukhoz is vezethetne, akik már nem tudják, hogy a rendszet bekötötte őket és teljes mértékben szolgálják. Feltéve, hogy a Roboroam által uralt világ nem a FutureWorld.

Pythonnak igaza van, hogy a fekete (Dolores) és fehér (Maeve illetve Serac) színek eleg kifejezőek voltak. Bízom benne, hogy Caleb (cabel anagramma, haha) is esetleg katonaként járt a parkokban és most ugyan még szürke, de hamarosan választania kell.

Ami nem tetszett a részben :
– Maeve / Izabella miérr nem beszélt németül a tiszthez, mert az olasz mellett az angol annyira elütött
– az őrök mögötti sima kiosonás gagyi volt, bár ez már gyanús lehetett volna azon túl, hogy hol vannak az ember játékosok (aztá a szimuláció miatt persze kiderült, hogy csak vezették Maevet)
– a baltás jelenet felesleges és nevetséges volt
– megint kaptunk egy csomó felesleges meztelen statisztát háttérdekorációnak, ugyanakkor Thandietől (vagy a testdublőrétől) is bátor volt, hogy bevállalta ezt több jelenetben is
– Maeve lánya iránti motivációt én gyengének érzem, mert ő maga is tudja, hogy programozott érzelmeken alapszik, tehát az anyai ösztöne nem valós

Szóval ennek ellenére az egész profi, nagyon szépen filmezett sok drónos jelenettel. Kár, hogy a trailerek ilyen sok mindent ellőttek előre (ld. leállítós jelenet). Én mondjuk lehet ezt tettem volna be első résznek, mert úgy szebben lezárta volna az eddigi sorozatot. Mostantól viszont emelkednek a tétek és gyakorlatilag reboot kezdődött, ami persze éppen egy WWnél vicces, hiszen robotokról van szó.

seven - 2020. 03. 23. 21:42

Azta, végre csináltak egy Maeve centrikus részt ami jó volt.

punyapapa - 2020. 03. 23. 22:43

Python
Így már érthetőbb.
Bár szerintem a rendszer megbontása túl sok időt vehet el, és lelassíthatja Dolore szálát.

punyapapa - 2020. 03. 23. 22:45

Amúgy Weiss-ék cameojának, lehet egy másik olvasata is.
Igazából az a jelenet, csak egy beszólás nekik, amiért ott hagyták az HBO-t. Egy valag pénzért mennek Costa Ricába( Netflixhez).

punyapapa - 2020. 03. 23. 23:29

punyapapa: Nem hinném, hogy fricska. Amikor ezt leforgatták, akkor még javában a HBO -val voltak szerződésben D&D -ék. Szerintem a GOT S08 forgatási munkálatai után ugrottak be erre a pár órányi melóra, vagy esetleg a GOT S08 levetítése után, mert akkor még forgattak Nolanék. Szingapúrban ’19 júni-július tájékán volt a Westworld stábja.

Llew - 2020. 03. 23. 23:34

Nekem nagyon bejött, rohadtul szórakoztató volt. Jók az ilyen egymásba keveredő valóságok. A GoT-os hülyék nem estek le, pedig ismerős volt a fejük, de nem tudtam hova tenni, de Drogon, meg a lant fasza volt. Jó poén.
A PoI is nagyon visszaköszön, de nekem pozitívan. A Rehoboam anomália detektora, meg Maeve robotjának a nézőpontja tiszta Samaritan, de az emberek előtt egymással láthatatlanul harcoló AI-k ötlete már ott is jó volt, mégha a végére nem is sikerült tartani a szintet.
Bernar és Stubbs meg jó kis comedy duó lesz.

Petrow - 2020. 03. 24. 00:23

Platschu: – Maeve lánya iránti motivációt én gyengének érzem, mert ő maga is tudja, hogy programozott érzelmeken alapszik, tehát az anyai ösztöne nem valós

Ez azért nem ennyire egyszerű.
Az elején valóban erre programozták, aztán amikor az Akacheta-féle keverés miatt MIB/William rájuk akadt és lelőtte őket, elvették a lányától, és megkapta a Mariposa madam szerepet.
Ford őt akarta kiküldeni a külső világba amolyan előörsnek a robot hatalomátvételhez, de a csaj az öntudatra ébredése után ellenszegült a programozásának, annak ellenére, hogy tudta, ez az egész családos dolog csak kamu. Tehát innentől fogva az anyai érzelmei “valósak” voltak a számomra, nem a programozás része.

Én azt nem értem, Stubbs honnan tudhatta, hogy Bernard is kijutott. Pontosabban, hogy Doloressel jutott ki, és nem mondjuk a Delos, vagy Serac vitte magával, mint ebben a részben Maeve-et.

karit - 2020. 03. 24. 01:07

punyapapa – 2020. 03. 23. 23:29
“punyapapa: Nem hinném, hogy fricska.”

Izé, most akkor melyikőtök a host?

Platschu - 2020. 03. 24. 01:13

Petrow : Stubbs megnézhette bármelyik tableten, hogy Bernard a parkban van-e még és aktív-e.

Punyapapa: a sárkány kicsempészésről beszéltek, amihez darabokra kell vágniuk. Ez inkább Jurassic Park poén volt, bár lehet egy részben még raptorok is fognak rohangálni.

Ami a labort illeti, csak engem zavart, hogy 3x is ugyanazt a szobát rendezték át (látomásos műhely, Sizemore irodája, a középkori iroda). Ez csak azért volt picit kiábrándító, mert még a kameraállások is hasonlóak voltak. De tételezzük fel, hogy emeletenként ugyanaz a kialakítás.

irgum76 - 2020. 03. 24. 05:40

“Amúgy itt jön el az egyik vesszőparipám: az az akciójelent Stubbs-szal a tipikus léhaságot villantotta. Az őrök gépfegyverrel a kézben várnak, mire odamegy hozzájuk, hogy közelharc lehessen.”

elsőre én sem értettem miért nem veszi fel az egyik puskát aszt lövi cafatokra az érkező erősítést
de másodikra már érthető volt, hogy egyszerűen nem akarta legyilkolni korábbi kollégáit
párat fejbe kólintott a többi meg elmenekült
nem darabolta fel őket a bárdal

de szerintem ez huszadrangú kérdés

irgum76 - 2020. 03. 24. 06:10

a FW ellen szerintem a legnagyobb ellenérv, hogy hogyha képesek egy olyan parkot megépíteni ami a jövő technológiáit használja akkor miért nem használnák azokat a technológiákat a való életben is?
illetve ha építenek egy jövő parkot akkor előbb-utóbb utoléri a valóság fejlettségben így érdektelenné tenné a parkot
és ne felejtsük el, hogy ha FW-öt látunk azokat is meg kéne tölteni hostokkal ami ugye mutatja, hogy a valóságban már milyen fejeltségen van a technika

szóval számomra nem lenne logikus a FW létezése
nem zárom ki a lehetőségét (ennél a sorozatnál sosem tudhassa az ember) de remélem nem így lesz

punyapapa - 2020. 03. 24. 07:13

2 punyapapa van? :D zsííír.. :D
Nem azt mondtam, hogy fricska, hanem hogy lehet egy ilyen értelmezése a jelentnek.
karit
Mi van, ha mindketten hostok vagyunk?

Hanadix - 2020. 03. 24. 07:59

“Ellenben ezt a szimuláció a szimulációban dolgot túlerőltették.”

Egyetlen szimuláció volt, amiben Maeve volt, nem volt szimulációban szimuláció.

“Egy ideig azt hittem, hogy a képarány lehet a végleges kapaszkodó, mivel a WarWorld 2.39:1 volt, Bernard pedig 16:9-ben mászkált Westworld romjaiban, de amikor a magát fejbelövő Maeve felébred az is 16:9, pedig szimuláció”

Ez így van, ez kapaszkodó. Amikor Maeve felébred azért volt továbbra is 16:9, mert ez jelezte, hogy Maeve sem tudja, hogy ez nem a valóság, és hogy a néző se jöjjön rá egyből. Amikor rájön, akkor a jelenet közben változik meg a képarány a “kohóban”.

Platschu - 2020. 03. 24. 09:09

Most olvastam egy egész jó elméletet : Maeve az Eve, azaz Éva. Miközben jelképesen Serac (Serpentac) éppen almát eszik. Mondjuk én őt inkább szeráfnak gondoltam, ha már a Rohoboram is a zsidó mitológiához köthető. Akkor vajon Caleb lesz Ábel? Tehát ilyen Káin és Ábel csata várható? Mintha a központi AI harcba küldené egymás ellen a két öntudatra ébredt kisebb AIt. Viszont csak Dolores tudja hová tette Maeve lányát és a többieket, tehát ezzel még mindig zsarolhatja majd Maevet.

Python - 2020. 03. 24. 09:25

punyapapa -val nem vagyunk Hostok, vagy mégis?! P p kezdőbetű, aztán nem figyeltem, csak enter. Hiába, hiba a Mátrixban! :P ;)

karit - 2020. 03. 24. 10:42

irgum76: “a FW ellen szerintem a legnagyobb ellenérv, hogy hogyha képesek egy olyan parkot megépíteni ami a jövő technológiáit használja akkor miért nem használnák azokat a technológiákat a való életben is?”

És mi van, ha még nem is láttuk a “való életet”?

irgum76 - 2020. 03. 24. 12:09

Karit:

nem zárom ki teljesen, hogy nem láttuk és az egész a FW
de ha végigolvasod a kommentem megértheted mire akarok kilyukadni
ha a való életben ugyanolyan fejlett/fejlettebb a technika pl.: android gyártás, óriás park üzemeltetés, VR kütyük akkor mi a különbség a FW és az igazi világ között?
mert ugye ha létezik FW akkor azt valakik létrehozták, működtetik
ki az aki fizetne azért, hogy az egyik jövőből egy másik jövőbe jusson?
hiszen ez a parkok célja, hogy olyan élményt adjon amit a saját világában nem érhet el

szóval nekem ez a FW elmélet sok sebből vérzik

human - 2020. 03. 24. 13:07

“Egyetlen szimuláció volt, amiben Maeve volt, nem volt szimulációban szimuláció.”

de hát az maga egy szimulációban szimuláció volt :) lehet igazad van, a kohós részt nem néztem újra a képarány felfedezése után, csak azt amikor felébred az asztalon. az biztos, hogy a 3. részben figyelem majd :) plusz akkor lehet még a Casseles jeleneteknél is változik a képarány majd a 4. részben. Bár persze anno az évadtrailer ellene szól, hiszen Maeve ott a valóságban fut össze Dolores-szel.

“mi, hogy mi a szimuláció? az utolsó jelenet, V. Cassel karaktere? de hát az a valóság, emberek. ő az a fazon, aki megalkotta a Nagy Gondolkodó Tervező Gömböt, őt keresi Dolores.”

igen, ő az, egyértelmű, irányítja a valóságot, de hol van? mi van ha ő az első akinek a tudata túlélt mesterséges környezetben, és a hol van az a gömb belseje valójában. Ez olyan szempontból is érdekes lenne, hogy más “irány”, mint amit kutattak az eddigi évadokban, ahol az elmét akarják új testbe tenni, hogy túléljenek örökre a hús szintjén, míg Cassel karaktere már esetleg elengedte a dolgot.

Csak arra utalok hogy azért nem zárható ki fixen minden, lehet hogy még ráhúznak bonyolítást, csak az idővel nem játszanak most, mert az már túl sok volt az hostok egyesítése meg testváltoztatása meg ilyesmi után.

dexike3 - 2020. 03. 24. 14:58

szuper epizód volt az egyszer biztos. arról nem tudunk, hogy került ki Maeve központi egysége ugye? furcsa, hogy arról volt szó, hogy annyi bölcsőnek és ha meghal egy host, akkor nem tudják újra alkotni.
viszont egy páran előbb Dolo aztán Bernard majd mások is erre a sorsra jutottak. szóval akkor most, hogy is van ez? akinek a központi egységét kiveszik és átteszik egy másik testbe, az újra funkcionál? akkor Teddy is lehet egyszerre az Eden-ben meg új testben is?
William-ről miért nem volt még szó, holott túlélte? sőt elspoilerezte az after credits-szel, hogy a hostok túlélnek pár évtizedet/évszázadot. sőt az tudatbépítés és az örökélet is megvalósul.
arra gondolok, hogy ez lehet Dolo terve és mindenki már csak android testben élhet tovább.
szóval nem olyan egyszerű ez az évad sem szerintem, bármennyire is annak tűnik.

Petrow - 2020. 03. 24. 16:39

Platschu: “Stubbs megnézhette bármelyik tableten, hogy Bernard a parkban van-e még és aktív-e.”

Valószínű, bár nem tudom, hogy a park rendszerében mennyire láthatták Bernie-t, amikor saját maga elől is titok volt, hogy ő host, másrészt amíg meg nem találták Theresa gyilkosságának a színhelyén az üres Bernard shelleket, még a Delos szuperkommandó sem tudta, hogy egy droiddal állnak szemben.
Mondjuk az is igaz, hogy Stubbs sem hétköznapi alkalmazott/droid, Ford simán tehetett bele olyan protokollokat, amik másnak nem voltak hozzáférhetőek.

Mazsola - 2020. 03. 24. 17:37

Nagyon tetszett, hogy végre elhangzott a mondat, miszerint az emberi host-ok csupán másolatok. Nem is értettem a 2. évadban miért mondogatják, hogy az emberek lemásolása a “gazdagok öröklét programja”… mivel ez butaság. Az élő ember tudata nem “megy át” semmilyen mesterséges testbe, csupán lemásolják. Azaz az eredeti személy tényleg meghal, és csak a tudatának egy lenyomata fog tovább “élni” egy mesterséges gazdatestben. Szóval jó, hogy ezt itt kimondta végre Maeve Lee-nek. Nincs semmilyen örök élet kiút (legalábbis nem a technológia által).
Jó volt a rész, bár volt néhány “hamari” dolog benne, pl. Bernard kissé túl hamar elért A-ból B-be, miközben láttuk eddig hogy a park hatalmas, és a korábbi hőseink igen sokat lovagoltak/autóztak mire eljutottak egyik helyről a másikra.
És hol van már William? :)
A GoT crossover csak egy kis fricska lehetett a Redditeseknek, szerintem nem komoly az ügy, mindenesetre vicces! :)

heidfeld - 2020. 03. 24. 17:43

3×01 8/10 3×02 6.5/10.
Második részben volt pár bénán megírt dolog. De tisztázódni látszanak az irányok, ami felüdülés. Vége pedig tetszett. Thandie Newton nagyon jó.
Emberi Elsie hiánya nekem nagyon fájdalmas, nagyon hiányzik.
Egyáltalán, egy szerethető ember lehetne!

punyapapa - 2020. 03. 24. 21:06

Amúgy ne feledkezzünk meg a második évad stáblistás jelenetéről.
Szerintem ez nem spoiler.
Ott William már egy host volt. S a “lánya”, referencia tesztet végzett. Mi van ha minden, amit eddig láttunk szimuláció. Azt vizsgálják, hogy miért ébredtek öntudatra a hostok a Parkban.
Alapvetően azért vizsgálják, mert a sorozat jelenében véres háború dúl, ahol van a Dolores vezette oldal, és van a Maeve vezette oldal.
És vagy az emberek, vagy a Maeve vezette oldal csinálja a szimulációkat, hogy megtalálják Dolores gyenge pontját.
Meg szerintem, azok az anomália jelölések is emiatt vannak.
Persze ez csak egy elmélet, és lehet tévedek.

human - 2020. 03. 24. 21:14

“Nagyon tetszett, hogy végre elhangzott a mondat, miszerint az emberi host-ok csupán másolatok. Nem is értettem a 2. évadban miért mondogatják, hogy az emberek lemásolása a “gazdagok öröklét programja”… mivel ez butaság. Az élő ember tudata nem “megy át” semmilyen mesterséges testbe, csupán lemásolják.”

szerintem ez egy sokkal mélyebb kérdés, mint beállítod, pont ez a lényege is a sorozatnak kicsit. Mert szerinted másolatok, közben meg az csak a te egyéni filozófiád. Rögtön ott kezdődhet a mélyre ásás, hogy mitől viselkedünk úgy, ahogy, mitől vagyunk mi MI.

Ayrons - 2020. 03. 24. 22:40

Végén kiderul, hogy a Jurassic Park is egy park és a robot állatok elszabadultak :D

Lehet itt kap majd egy jobb befejezést a Got :D szerintem jó volt a crossover. Csak Dolores haljon meg.

Platschu - 2020. 03. 24. 23:43

A nézettség elég gyenge volt az első résznél, mert olyan 900 ezret írtatok. Tehát kevesebben nézték az USA-ban 327 millióból, mint nálunk “a mi kis falunkat” 10 millióból. Így kétlem, hogy lesz ebből 4. évad, mert ez a sorozat ugyan presztízs kérdés lehet az HBOnál, de akkor is iszonyat sokba kerül nekik. Szerintem túl sok embert riasztottak el a 2. évad kavarásával, pedig ott csak a 2×01 és a 2×10 borzolta fel a kedélyeket, mert a másik 8 rész teljesen követhető és önmagukhoz mérten lineáris vezetésű volt. Esetleg befejezhetnék majd egy nagyobb tévéfilmmel vagy esetleg mozifilmmel, de ha a sorozat az átlagnézőknek túl intelligens és túlkomplikált, akkor miért ülnének be egy WW mozifilmre?

Még van 6 rész, várom, hogy hová lehet ezt kifuttatni. Remélem a nagy leszámolás eljön a 3. vagy a 4. részben, aztán az évad második felében valami totál újat kapunk megint, amire nem is számítottunk és amit a trailerekben is titkoltak.

Egyébként én is hajlanék a teljes első három évad egy szimuláció volt ötletre, mert az sokkal jobban megmagyarázná, hogy lépnek be a játékosok a parkba. Mert hát William belépett egy szobába és elindult vele a vonat az nekem egy kicsit furcsa volt. Ha a park nagy része VR lett volna, az jobban megmagyarázná, hogy miért van késleltetés a robbantásoknál, miért nem sérülnek az emberek. Mert nekem ezen a részén kicsit sántít a sztori, hogy oké, hogy minden éjjel kicserélik, megmosdatják, visszaöltöztetik és visszarakják a hostokat, de ettől még az anyagi kárt, egy fizikai sérülést (pl. ház leégetése) nem tudnának ilyen ütemben pótolni. Így is logikusabb lett volna, ha minden hostból több másolat is van, így ameddig az egyiket toldozzák-foldozzák, addig a tartalék futhatja a kötelező köröket. Tehát el tudnám képzelni, hogy a Robohoram már rég átvette az irányítást a Delos parkok fölött és gyakorlatilag csak a lehetséges saját hibaforrásait tesztelgeti beküldött emberekkel, akik megdönthetnék a hatalmát.

karit - 2020. 03. 25. 02:53

“Az élő ember tudata nem “megy át” semmilyen mesterséges testbe, csupán lemásolják.”

Ha duplikálják, mint például a Prestige-ben, akkor nem megy át. Ez egy nagyon jó filozófiai vitatéma, viszont komoly elméleti esély van rá, hogy nem csak CD-másolásként lehet elképzelni a tudatfeltöltést.
Akit érdekel, keressen rá az “agyprotézis-kísérlet”-re, vagy itt:

http://project.mit.bme.hu/mi_almanach/books/aima/ch26s02

(((Ez alapján tíz perc alatt tudnék ateista vallást alapítani százmilliárd követővel: tegnap megtudtam egy fura idegentől, hogy amikor a távoli jövőben felfedezik majd az időutazást meg a tudatfeltöltést, visszajönnek minden jó emberért a halála pillanatába, és feltöltik őt az általa választott narratívába, a szeretteivel együtt. Nálam lehet jelentkezni: saját űrlap 10$, a már elhunyt szeretteik részére vásárolva 5$.)))

irgum76: “ha a való életben ugyanolyan fejlett/fejlettebb a technika pl.: android gyártás, óriás park üzemeltetés, VR kütyük akkor mi a különbség a FW és az igazi világ között?”

Pont ez az: ha a jelenlegi “legkülsőbb”, valódinak tűnő világ Doloresszel is csupán VR narratíva lenne, akkor talán eddig minden VR volt, vagyis ki tudja, mennyire fejlett az igazi világ – ha egyáltalán van olyan. Ha ez a Maze 3 dimenziós, mint a hagyma rétegei, mindig lehet felette egy újabb, erősebb szimuláció, míg el nem jut egy kiváncsi kód az utolsóig, ahol…

Több karakter hitte már valódinak magát, aztán koppant; több helyszínt hittünk elsőre fizikainak, aztán koppantunk a karakterekkel együtt. Ez legalább annyira lehet a “Teremtő” játéka a “teremtményeivel”, mint Nolanék játéka a nézőkkel. Hogy mi a jackpot, úgyis csak a sorozatfinálé végén fog kiderülni. Az eddigi ‘csavar csavar hátán’ trend alapján remélem, ott rendesen seggre fogunk ülni, a nyertes(?) ‘Doloresszel(?)’ együtt. Vagy nem.

Én örülnék olyan befejezésnek – élményrombló lehet tovább olvasni:
*************************************************
egy barlangban Delos márkájú barebone doboz,
belőle hosszú kábel vezet felfelé, követjük;
odafent marsi táj, végét járó napelemparkkal,
az eget betöltő, vörös óriássá dagadt Nappal.
*************************************************

irgum76 - 2020. 03. 25. 08:04

Karit, Platschu:

eddig a részig szó nem volt róla, hogy a FW egy virtuális szimuláció lett volna
a FW csak az egyik parknak volt beállítva

“az eget betöltő, vörös óriássá dagadt Nappal”

hát az nem pár száz év mire ez bekövetkezik
és a Nap akkora bekebelezi a közeli bolygókat köztük a Földet és a Marsot is
szóval ez nem túl reális lezárás…

Platschu - 2020. 03. 25. 08:31

Én csak ötleteltem a lehetőségeken:
– van FW, mint saját park a többi mellett hatodikként (WestWorld, Shogun, Raj, Medieval, War)
– van FW, mint virtuális park (egyszerűbb lenne úgy megépíteni és a Völgy is már ilyen)
– van FW, mint a többi parkot körbevevő nagyobb park (Dolores pofára esik)
– van FW, de az összes többi park is VRként létezik az irányítása alatt áll (Robohoram irányítás)
– nincs FW, de körbeveszi a többi parkot

Nagyából ezeken a variációkon agyaltam. Pár héten belül kiderül.

irgum76 - 2020. 03. 25. 09:14

Platschu:

a Medieval, War worldök nem is biztos, hogy léteznek, hiszen csak szimulációban láttuk

“van FW, mint virtuális park”

ha csak a FW virtuális akkor, hogy sétált át bele Dolores meg a többiek fizikai testtel rendelkező illetők?
Pl.: mért nem esnek ki az óriás drónból?

“van FW, mint a többi parkot körbevevő nagyobb park”

eddigi tudásunk szerint WW egy szigeten van és szárazföldön átjárható a többi parkba

“van FW, de az összes többi park is VRként létezik az irányítása alatt áll”

VR-ként két verziót láttunk eddig a valóság kiterjesztő szemüveget és Mavet a mátrixban test nélkül
a park elvileg arra szolgál, hogy információt szerezzenek a látogatókról ha minden VR, hogy lépnek be a hús‑vér emberek a VR világba?

“nincs FW, de körbeveszi a többi parkot”

ezt meg nem értem…

nem kötözködök csak én is agyalok :)

evergreen976 - 2020. 03. 25. 10:39

Számomra 10/10 ez az évad eddig, a bődületesnek tűnő baromságoktól eltekintve (amit itt a biztonságiak csinálnak már megint, az valami vicc….ez csak valami narratíva lehet).
Feltételezem a kinti nézettség zuhanás miatt kasza lesz…
Talán nem is baj, elég ez a 3 évad.

walaki - 2020. 03. 25. 11:16

@irgum76: egyetértek, eddig fel sem merült, hogy szimuláció lenne az FW, viszont a 2. részben több mindent is lehet így értelmezni (Maeve konkrétan rá is kérdez, mire a válasz, nem, ez a valóság, de hát ki tudja? Nem ez lenne az első hazugság a sorozatban). Szvsz kár volt behozni ezt a Mátrix szálat (már az előző évadban). Nagyon erőltetettnek érzem, és túlontúl megkavarja az eddigieket, miközben sokat nem tesz hozzá a világhoz, sőt, inkább elvesz.
Azt hiszem, az egyetlen, amibe eddig kapaszkodhatunk, az az, hogy Maeve tudja-e befolyásolni a hostokat, no nem mintha ezt nem lehetne szimulálni…

karit - 2020. 03. 25. 12:30

“– van FW, de az összes többi park is VRként létezik az irányítása alatt áll (Robohoram irányítás)”

Ez az én favoritom, annyi eltéréssel, hogy a Robohoram is része a (szintén virtuális) ‘FW’-nek, amiben Caleb és Dolores van, azaz legfeljebb az “alatta lévő” parkokat irányíthatja ez az AI, amennyiben maga is virtuális; “felfelé” nincs befolyása és hatalma (hagymavilág).

“VR-ként két verziót láttunk eddig a valóság kiterjesztő szemüveget és Mavet a mátrixban test nélkül”

VR-ként két verziót _lepleztek le_. Eddig. :)

Ügyesen adagolják az infót és a kamut, egyelőre bármelyik eddigi teória jó lehet. Hiszek az írókban, hogy előre nagyon kidolgozták, hogy tudják a végét és nem lufit fújnak.

karit - 2020. 03. 25. 13:21

irgum76: “hát az nem pár száz év mire ez bekövetkezik
és a Nap akkora bekebelezi a közeli bolygókat köztük a Földet és a Marsot is
szóval ez nem túl reális lezárás…”

Nem is pár száz év, hiszen sokkal durvább lenne, ha mindez valamikor ötmilliárd év múlva játszódna egy naponta önmagát ismétlő poszthumán narratívafelhőben.

(Btw. azt mondják, a Marsot nem éri majd el a Nap, de ha elérné, az még ütősebb lenne, mert akkor ez a záró snitt az előtte lévő szerdát mutatná.)

irgum76 - 2020. 03. 25. 14:23

egy kicsit földhözragadtabb téma:
szerintem Dolores azzal a céllal indult neki, hogy most akkor ő helyre rakja az emberiséget
viszont így, hogy hozzácsapódik Caleb a rendszeren kívüli kisember rájön arra, hogy az egész emberiséget a parkba utazó gazdag ficsúrok alapján ítélte meg
és ő lesz a rendszer ellen Maeve meg ő ellene a rendszer védelmében

Platschu - 2020. 03. 25. 14:48

A Park 4 (Medieval World) nem volt virtuális, hiszen oda bement Bernard és Stubbs. Egyedül a War World inog, de ott is simán létezhet az “igazi: park, míg most Maeve egy lebutított változatban élt.

Ugyanakkor a Forge is VR volt, ahol Logan volt a vendéglátó. Később a Völgy is az volt, ahová a többieket felküldték. Tehát nem zárnám ki még a többszörös szimuláció elméletet.

“– nincs FW, de körbeveszi a többi parkot” mármint a város és a kinti világ a valódi világ és nincs FW.

irgum76 - 2020. 03. 25. 15:06

“A Park 4 (Medieval World) nem volt virtuális, hiszen oda bement Bernard és Stubbs.”

ja ez igaz kicsit megkeveredtem már
(viszont inkább Fantasy World a sárkány miatt de ez már nem lényeg minek nevezzük)

“Ugyanakkor a Forge is VR volt, ahol Logan volt a vendéglátó. Később a Völgy is az volt, ahová a többieket felküldték. Tehát nem zárnám ki még a többszörös szimuláció elméletet.”

ezt most megint nem értem
igen a Forge most VR volt Maeve számára de létezik valóságban is
igen a Völgy is mátrix de miért “később”?
és ezekből mért következik egy “többszörös szimuláció”?
és konkrétan mit jelent?

Enzo - 2020. 03. 25. 16:25

3×02

Érdekes volt így a rész, hogy se Dolores, se Caleb nem szerepelt (sőt, Williammel mi van már?), de határozottan tetszik továbbra is a szezon.
Maeve száláról egy csomó mindent felírtam (Isabella és Ettore; Sizemore azért rakta a Warworldbe, mert az közel van a Kohóhoz; Dolorestől kelleni fognak a koordináták; stb.), aztán meg kiderült, hogy minden csak illúzió (“dream within a dream”?), és valójában a Vincent Cassel által játszott titokzatos Serac-nál van, aki nemcsak hogy megkérné, hogy szálljon szembe Doloressel, hanem tudja is irányítani, hoppá!

Bernard szálán is egy csomó mindent megtudtunk: Stubbs is host; Ford parancsolta neki, hogy engedje ki Bernard-ékat s2 végén; Bernand Maeve-ért jött vissza Dolores ellen (ami eléggé egybecseng Serac motivációjával, össze kéne hozni ezeket :D).

Darabkák:
– Jól láttam, hogy Bernard most már annyira tudatos, hogy észleli a “what door” ajtót? :D
– Érdekes volt ez a “gyök mínusz egyes” gyakorlat, ahogy Maeve túlterhelte a rendszert…
– Az őr aszongya Maeve-nek, hogy “freeze all motor functions” :D höhö, csak szeretnéd :D ezt a mondatot sztem amúgy a teljes 2.évadban nem lehetett hallani :D
– Szintén Maeve: felröhögtem, amikor “nem rendeltetésszerű módon” használta azt a ciánkapszulát vagy mit :D
– Néddmá, sárkány, WTF :O …ja hogy Weiss és Benioff is szerepelt a részben, akkor értem :D (a Costa Rica mint utalás nekem nem esett le, ami nagy JP-fanként furcsa…de miért utalnának egy GoT-utalás közepén valami tök másra? na mindegy, raptorokat is szívesen látnék vmelyik parkban :))
– Az szerintem is furcsa volt, hogy Stubbst sok szituban simán lelőhették volna a katonák (és ezt nem magyarázza az a tény, hogy ő maga nem akarta megölni a volt társait)
– Észrevettem én is a bárd által pengetett főcímet, meg Dolores és Maeve ruha-ellentétét (fekete/fehér), a képarányváltás viszont csak minimálisan tűnt fel, nice touch hogyha tényleg értelmezési segítséget is nyújt.
– Emberek, Rehoboam a szuperszámítógép neve, tanuljuk már meg, nem Robohoram, meg Hobovalami :D (amúgy mitológiai eredetű a név, én is ma tudtam meg)

#hétidézete:
“-That makes no f*cking sense. If a cage doesn’t exist, how can it be a cage?
-Poor dear. They weren’t exactly generous with you in the bulk apperception category, were they?” :DDD (Maeve->Sizemore oltáááska)

Mazsola - 2020. 03. 25. 16:44

Human, írod, hogy:

“szerintem ez egy sokkal mélyebb kérdés, mint beállítod, pont ez a lényege is a sorozatnak kicsit. Mert szerinted másolatok, közben meg az csak a te egyéni filozófiád. Rögtön ott kezdődhet a mélyre ásás, hogy mitől viselkedünk úgy, ahogy, mitől vagyunk mi MI.”

Nem lehet ebben a témában elég mélyre ásni, mert szerintem ez a “ki vagyok én?”, “ki az az én?”, “mi a tudat?” nyúl ürege végtelen. Persze, hogy egy hozzászólásban csak ilyen felszínesen lehet körülírni, miközben könyvtárnyi irodalma van a témának. Én pl. azoknak a véleményére hajlok, akik szerint nem bennünk él egy-egy tudat, hanem mi élünk a Tudatban (Teremtő, Isten, morfogenetikus mező, …nevezd ahogy akarod :)). A probléma tényleg már annál a kérdésnél kezdődik, hogy egyáltalán mi a tudat? Az agy “csupán” egy szerv, mint egy rádió, veszi és leadja a hullámokat, de a gondolatokat, információkat, emlékeket nem lehet anyagi minőségben leírni, ezek valami mások. Pl., amikor azt mondjuk “eszembe jutott”, “támadt egy ötletem”, stb. ezek olyanok, mintha kívülről jött valamik lennének, melyeket a “rádiónk” a saját képességei szerint fogott és továbbadott (vagy nem).

Az éntudat, vagy öntudat is valami olyasmi, amit jelenleg csak embereknél ismerünk (persze hatalmas különbségek vannak itt is, mert vannak szinte állati szinten küzdő emberek, akikben alig pislákol valamiféle öntudat, inkább csak ösztönlények). És ez az öntudat nem keverendő össze az egóval, azzal az elmetartalommal, mely különböző címekkel és adatokkal azonosítja magát, mint egy személy (név, titulusok, testi adatok, stb.), mert a tudat ennél magasabb szintű entitás. Talán mindenki érezte már életében, hogy ébren álmodik, vagy azt amikor mint valami kívülállóként megfigyeled magad, a tevékenységet amit éppen végez a kezed, vagy ahogyan éppen valakire valahogyan reagálsz (pl. dühösen), és ezt képes vagy megpillantani, mint valami filmnéző. Vannak pillanatok, amikor ez a “megfigyelő” tűnik a valódi énednek, az egyetlen igazi létezőnek, aki megfigyeli az elmében zajló folyamatokat és mindazt ami a testtel történik.

Önmagunkat általában a mulandó, fizikai testtel azonosítjuk, ami születésnek és halálnak van kitéve. Az adott pillanatban leírt világnézetünk és gondolataink 5 vagy 10 éves korunkban még sehol sem voltak, életünk folyamán szüntelen változnak, majd a test halálakor az elme a tartalmával együtt a semmibe vész. A világról kialakított képünk változékony, és ebben az ingoványban hiába keresel biztos pontot. A biztos pont ott van, ahol az állandóság. Figyeld magadban (gondolatokon és fogalmakon túl) az állandóságot, a pillanatnyi jelenlét érzését, miszeint “most vagyok”, “itt létezem”, ami változatlan volt mindig, ami stabil és biztos.
A legtöbb ember azonosítja magát a testtel (host) és az elmetartalommal (kialakult, felépített személyiség-kép, egó), miközben elfelejtette hogy valódi Önmaga nem más, mint a fény (ami a jelenlét érzése, a tudatosság, a “vagyok”), azaz a megfigyelő. És ez a bizonyos “alany” aki figyel, aki állandó, aki a “vagyok” érzése, az maga a Tudat. Szerintem.

A Westworld-ben a labirintus belseje, amit Dolores keresett ugyanez: a saját öntudata, a “vagyok” megtalálása. Ezért látjuk egy jelenetben saját magához beszélni, mert megtalálta a “saját hangját”, a valódi énjét, ami nem egy mások által írt személyiség (forgatókönyv), hanem önmaga.
Csak míg egy androidnál ez elvileg könnyen átpakolható másik testbe (golyók), addig az embereknél ez már nehezebb dió. Ezért is nem hiteles pl. az Altered Carbon sorozat fő témája, melyben egy kártyán tárolják s mentik időnként a tudatukat, és azt pakolgatják egyik testből a másikba, mert ott is csak másolatokról beszélhetünk, nem konkrét átköltözésről. Mert ami ilyen, azt én már lélekvándorlásnak nevezném inkább.

Akinek még nem lett volna elég a fenti szófosás, annak ajánlom ezt a kis beszélgetést az “énről”:
http://mazsolameseszoba.blogspot.com/2015/10/kerdezek-felelnek-jatek-3-resz-en.html

Ennél még sokkal jobban ajánlom Weöres Sándor: A Teljesség felé c. művét.

Shred - 2020. 03. 25. 23:41

Az még lehetett easter egg, hogy a 2. vh-s lövöldözésnél a lelassított jelenet teljesen a Sniper Elite játékokat idézte, szinte vártam a röntgen módban mutatott roncsolásokat:D

Petrow - 2020. 03. 26. 10:26

PROMÓ SPOILER

a promóban volt egy jelenet ahol Charlotte és Dolly kiflizik. Újranézve a S1E1 és S2E10-et, gyanítom, hogy Teddy van most (vagy legalábbis lesz majd) Charlotte testében.

DarkEagle - 2020. 03. 26. 17:32

“Félretéve a találgatásokat, mit szóltatok a Game of Thrones crossoverhez? Azt hiszem az HBO-nál senki sem sejtette, hogy mennyire visszanyal majd az a befejező évad, és így nem fognak a népek örülni ennek a kicsit kacsintás szerű dolognak.”

Mármint a hangos kisebbségre gondolsz? Szerintem tisztában voltak vele nagyon is hogy milyen visszhangok fognak érkezni, már bőven a premier előtti interjúkban is látszott hogy mire számítanak plusz nem az utolsó évadban kezdtek el fikázni az emberek. Minden készítő tisztában van azzal hogy bármilyen véget is ír egy történetnek lesz egy hangos kisebbség akiknek úgysem fognak megfelelni. Részemről közepes évad volt 1-2 nagyon epic résszel de én azt kaptam amit vártam mert az 1. évad óta tudtam hogy Jon sosem lesz király és a Mad Queen is várható volt ahogy a halála is. Aki mást várt az nem értette a sorozatot.

Szerintem poén volt egyébként a “crossover” pláne hogy fel akarták darabolni az utolsó megmaradt sárkányt is. :D

Python - 2020. 03. 28. 00:43

Westworld S3E02 Explained
https://youtu.be/EYTg4j-iWcg

todie - 2020. 03. 29. 14:57

a legjobb resz az volt, hogy Maeve a Rick Sanchez modszerrel akasztotta meg a szimulaciot, ott hangosan felnevettem :D

Platschu - 2020. 03. 29. 16:21

Köszi a wsrkfilmet. A Matrix 4-nek fel kell majd kötni a gatyót, bár a sense8-ben is volt egy klassz önparódia a sok lassítással.

Még pár ötlet. Szerintem a fehér alapon fekete kör nem csak a Föld, hanem egy szem keresztmetszete, ahol minde egyes ingadozás arra utal, hogy ez a Mindent Látó Szem figyel mindenkit (emberek és hostok).

Ezért is furcsa nekem, hogy ez a bűnöző app pedig simán fut büntetlenül. S Dolores? Hogyhogy nem látják egy olyan világban, ahol simán létezhet arcfelismerés? Szerintem magát azzal buktatta le Serac előtt, hogy behozta az új másolatot. Az egész könyvtárat nem tanulhatta meg minden hostról (vagy letöltötte), mert szerintem erre nem volt elég ideje az előző évadban. Én arra gyanakodok, hogy akkor másolta le, amikor a pasi hátulról megragadta, mert mire a színlelt kábításból magához tért, már a másolat is a másik kocsiban a helyszínre érkezett. Kérdés persze, hogy tökéletes másolat lesz-e vagy csak ideiglenesen kell pár eseményhez, ahol nem kell a másolt személyt mélyebben ismerni. Mert a parkban beszélt róla, hogy emlékszik rá korábbról, tehát tételezzük fel, hogy nem egy gyors improvizálás volt Dolorestől, hanem tudatosan készült a cserére, amíg Liamot becserkészte.

(Off. Egy kis ötletelés. Halen is gondolkodtam, hogy milyen csavar lenne, ha Maeve lánya lenne, aki nem tudja saját magáról, hogy öregedésre programozott host. Csak hát ennek ellentmond, hogy az előző évadban szépen feltöltötték. Vagy milyen lenne egy olyan ember gyerek élete, aki a parkban élt egy ideig, de nem tudná, hogy egy szociális kísérlet része. Esetleg a harmadik lehetőség lehetne, hogy a gyerek Hale gyerekkori másolata, aki hostként élt, míg ő szépen hazament, de fogalma sem volt róla, hogy For játszadozik vele. Bár akkor pedig a park promóban csak feltűnt volna neki, ha gyerekkori önmagát látja Maeve oldalán.)

Edrick - 2020. 03. 30. 04:32

3×03

Tetszik, hogy a valós világot a parkok narratív logikájával állítják párhuzamba, és hogy ezzel együtt tud működni a kirakós is. Szerintem kevés részt élveztem eddig ennyire. Ramin Djawadi zenéjét most a szokásosnál jobban észrevettem, és ez jó is volt, Pom Klemeintieff nevére viszont felkaptam a nevem a stáblistán, nagyon vissza kellett keresnem a fejemben, hogy hol volt, mire megtaláltam, annyira nem tűnt fel.

Kérdés: nem emlékszem pontosan, megadták az előző évad végén, hogy kikhez tartozik a 3 gyöngy?

Alma - 2020. 03. 30. 17:39

Edrick, az 5 gyöngyből eddig csak Bernard gyöngye a biztos.
Hale-ben lehet más van, nem mondták ki, szinte biztos vagyok benne hogy az egyik csavar az lesz benne, hogy valaki más lapul a testben

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz