login |

I Am Not Okay With This: vége az 1. évadnak

2020. 03. 24. 21:30 - Írta: winnie

18 hozzászólás | kategória: kritika,

I tried…, I tried to be normal.

Nemrég állítottam sorba a március közepéig bepróbált 75 idei újonc sorozatomat, és bizony a Netflix pár hetes premierje ezek közül top5-ös. Ennyire bejött nekem az Ez így nem oké.

Az okokat a pilotkritikában már leírtam, nem érdemes ismételnem magam, de azt azért megjegyezném, hogy nem lehet véletlen az, hogy pár napon belül két “szuperhős sztori” is nagyon tetszett nekem, pedig nem szoktam ilyesmit nézni sem moziban, sem pedig tévében (kivéve, ugye a Titans-t, meg talán a Black Lightning-ot – de azok nem idézőjelesen szuperhősösök).

Ennek pedig az lehet az oka, hogy mind az I Am Not Okay With This, mind pedig az ugyancsak Netflix-es Raising Dion csak mellékvágányon szuperhősös/különleges képességes, a fő csapás itt egy tinisztori, egy felnövés történet (a másiknál pedig dettó család és iskola veszi körbe a képesség felfedezését), így sokkal inkább az átlagember oldaláról közelítjük meg a természetfölötti témát, számomra sokkal érdekesebb látni azt, ahogy valaki ismerkedik a képességével, illetve azzal, hogy ennek révén mi minden fog megváltozni az életében.

I think the key is when I start to feel upset, to just decide to give less of a fuck. The less of a fuck I give, the less likely I am to break shit. Stay positive, Syd. Problem solved.

Az I Am Not Okay With This pedig ezt az ismerkedést egy ilyesmire nem túl alkalmas, inkább befele forduló és cinikus tinédzserre bízta, mindezt egy lepukkant ipari kisvárosban, és máris megvolt az a valószerűtlen mix, ami hangulati tényezőként csont nélkül eladta számomra a sorozatot, kezdve a naplós narrációval, ami ha nem is keretet biztosított, de jópofa visszatérő funkcióval bírt, ráadásul kiemelt szerepet is kapott a sztoriban.

A sorozat kapcsán mindenképpen meg kell említeni az alapul szolgáló képregényt (itt írtunk róla, és pár oldalát ki is raktuk), amit látva tudatosulhat az emberben, hogy mennyit jelentett a sorozat szempontjából a korábban megírt alapanyag, és mennyit tettek ahhoz a készítők. Egy ilyen adaptáció százféle alakot ölthetett volna, és már csak azért is jár az elismerés, hogy ennyire stílus és hangulat szempontjából is ennyire hangsúlyos lett az átirat.

Azonban egy valamiben a sorozat nem követte a képregényt – azért, mert sorozatról beszélünk, és ennek kapcsán érdekelnének a vélemények. A képregény ugyanis úgy fejeződött be, hogy… És erről már csak a tovább mögött írnék, mert spoileres lesz az első szezonra nézve.

Szóval a képregény végén Sydney nem a srác fejét robbantotta fel, hanem… a sajátját. Ha a sorozat megoldása sokkoló és a semmiből érkező volt, akkor vajon miképp hatott volna egy képregényhű megvalósítás? Mit éreztünk volna? Megérte-e volna meglépni az eredeti befejezést a hatás kedvéért? Jobbá (még jobbá) tette volna-e az összképet, ha az I Am Not Okay With This csak egy mini? Nem tudom, de a magam részéről nyilván a folytatás mellett vagyok.

Kérdés, hogy milyen lesz a folytatás, mert szerintem annak már lőttek, hogy “normális” sorozat maradhasson az I Am Not Okay With This. Nem azért, mert kint lenne a macska a zsákból, hanem mert most lehetőség van a cliffhanger kulcsfigurájának bevonására, illetve a mitológia elmélyítésére. Ami nyilván szükséges és vannak rá tervek, ha ebbe az irányba mentek el, de akkor aggódhatok azért, hogy mi marad az első évados dolgokból.

Ahhoz képest, hogy milyen rövid volt a szezon, elég hamar kialakulhatott a kötődés a néző és Sydney karaktere között (ahhoz nem kell őt szeretni sem), aki bármennyire is nem az a “szerethető” típus, szerintem sokak számára szimpatikus volt, még akkor is, ha pár dologban valódi tini volt és nem igazán látta jól a körülötte lévőket. A történet ennek megfelelően az ő tragédiája volt, hiszen ahogy a poszt elején is jelzi az idézet, ő megpróbálta. Próbált normális lenni.

Még ebbe a korlátozott időbe is nagyon ügyesen lett a karakterizáció, illetve a karakterek változásai belepréselve, kevés szóval és jelenettel tudtak sokat mondani a készítők, bár megvallom, hogy a két barátnő pár perces játékidő alatt történő nagy összeveszései és kibékülései még számomra is kicsit gyorsak voltak.

A sorozat sikere elvitathatatlan (mennyiségi szempontból, hisz nagyon sokan megnézték), mint ahogy azt is lehet látni, hogy bár sokakból komoly rajongást vált ki és összességében magasan lesz értékelve, közel sem egyöntetű a pozitív fogadtatás, bőven éri kritika is. Ami persze a hype-os sorozatok esetében nem meglepő, hiszen sokan, akik egyébként nem tervezték nézni, végül belevágtak, viszont így legalább a csalódottabbak értékelései máris reálisabbnak festik le a fogadtatást. (Szemben ugye azon sorozatokkal, amik azért kapnak szinte csak pozitív véleményt, mert átlagnézők a közelükbe nem merészkednek.)

De épp ezért is nehéz elképzelni, hogy a Netflix ne rendelné be a második évadot (bár értek már minket nagyobb meglepetések is). Ha pedig berendeli, akkor el lehet kezdeni filózni azon, hogy most akkor merre akarják tovább vinni a sorozatot. Mármint egyértelmű, hogy merre, azonban engem inkább az a kérdés izgat, hogy mennyire tud érdekes maradni az I Am Not Okay With This úgy, hogy közben nem veszíti el az identitását?

Láthattuk, hogy az S1-ben a Sydney-t követte valami, amire ugye meg is kaptuk a cliffhangert, szóval egy irány ki van pipálva. Kérdés azonban, hogy mennyire járnánk jól, ha a sorozat a tipikus szuperhős toposzokhoz nyúlna, ha kiszámíthatóbbá válna. Ha viszont ismét az iskolai (és a családi) élet, a kevésbé szürke hátköznapokra vetülne megint a fókusz, akkor azokat mivel lehet majd érdekfeszítőbbé tenni most, hogy azért előbújt a szellem a palackból, és nagyjából tisztába lehet a két főszereplő azzal, hogy mivel jár(hat) Sydney képessége.

A fentiek persze csak azért fordultak meg a fejemben, mert ha a mitológiát és szuperhős formálódását is tovább viszik, akkor a mostani, meglehetősen szűkös időbeli keretek nem sok mindenre adnának lehetőséget, szóval vagy egy dologra lesz érdemes fókuszálni, vagy pedig kicsit bővebbre venni az I Am Not Okay With This-t. Mert jövőre azért az előszó után lehet, hogy nem csak én szeretnék kiterjedtebb tárgyalást látni.

They shouldn’t be afraid. Let’s begin.

18 hozzászólás Ne habozz!

Timi - 2020. 03. 24. 22:16

Hmmm, köszi a kritikát winnie. Nekem picit olyan semmilyen volt ez a sorozat. Jómagam is azok közé tartozom, akik nem értik a hypeot. Nem volt ez rossz, cukik voltak a karakterek, egyszerűen friss volt az egész sorozat, feltörekvő és amúgy tehetséges színészekkel (Sophia Lillis és Wyatt Oleff már az IT-ben is ügyesek voltak!), de alapvetően semmit nem adott nekem. Nem kezdtem el a részek után agyalni, a bálon egyértelmű volt, hogy kinek a fejét fogja felrobbantani (legalábbis így, hogy nem olvastam a képregényt, egyből erre következtettem) és a végén sem estem hasra a cliffhangertől, elvégre az első rész óta rebesgették, hogy valaki árnyékként követi. Szóval ez nekem így összességében kevés, de mivel a részek csak 20-on akárhány percesek voltak, így nyeltem őket mint kacsa a nokedli, kikapcsolódásnak bőven jó, de semmi extra.

winnie - 2020. 03. 24. 22:28

“ mivel a részek csak 20-on akárhány percesek voltak, így nyeltem őket mint kacsa a nokedli, ”

:) akkor lehet, hogy találkozunk a héten a múlt heti netflix-premier, a feel good első évados kritikájában, addig a többiek is készüljenek belőle!:)

Alain Prosztó - 2020. 03. 24. 22:37

Meg kell említenem még a popkult utalásokat és kikacsintásokat, amiket pont jól adagoltak – nem voltak se túl egyértelműek/tolakodóak, de túl eldugottak sem.

Engem totál megvettek, nálam eddig ez az év újonca (igaz, hogy a mai napig csak 5-10 új sorozatot próbáltam be idén).

Shannen - 2020. 03. 24. 22:54

Jól szórakoztam, tezsett a hangulata, biztos fogok rá emlékezni az évvgén is, de nem hiszem, hogy a top5-ben benne lesz nálam.

Ettől függetlenül bátran ajánlom bepróbálásra, van annyira egyedi a hangvétele és a színészek is vannak annyira jók, hogy simán végignéhető legyen egyhuzamban az évad.

Én nem bánnám ha ez csak ennyit lett volna, de persze ha lesz folytatás, akkor ott leszek. Bár nekem is vannak kétségeim, hogy mennyire tudnák megtartani a INOWT-hangulatot mindezek után.

Timi - 2020. 03. 24. 23:21

“:) akkor lehet, hogy találkozunk a héten a múlt heti netflix-premier, a feel good első évados kritikájában, addig a többiek is készüljenek belőle!:)”

ez szinte biztos! :))))))

juhaszvik - 2020. 03. 25. 05:20

Nekem tetszett a “sorozat”, még úgy is, hogy rövidebb volt, mintha valaki három rész után kaszálna egy drámát.

Ami furcsa volt a felépített világban, hogy ugyan a karakterek javarészt Z-generációsak voltak, mégis egy-két elemet leszámítva mintha a 80-as években játszódott volna az egész.

winnie - 2020. 03. 25. 06:01

igen, erről a furcsa esztétikáról el is felejtettem írni, kölcsönzött az egész sorozatnak valami megfoghatatlan furcsaságot, hogy nem tolták az arcunkba körítést időpont tekintetében.

Diapolo - 2020. 03. 25. 07:26

Végignéztem, de nem volt extra. Egy teljesen közepes sorozat benyomását keltette. Sajnos sem a sztori, sem a karakterek nen fogtak meg, csatlakozom Timihez, nem értem ezt a hypeot a sorozat körül, szerintem azért nem egy kihagyhatatlan darab. 5/10

heidfeld - 2020. 03. 25. 08:03

Olyan volt ez, mintha pár kicsit tehetséges főiskolás csinálna egy fimet a vizsgára, biztonságra törekedve.
Semmi váratlan, új nem volt, sokszor láttunk már ilyet. Főszereplő lány csinos, és ennyi.
4/10.

winnie - 2020. 03. 25. 08:42

a poszt hatására frissítettem is a linkelt idei toplistámat, most már 03.13-ig bezárólag tartalmaz 75 újoncot. majd írok róluk külön is linkekkel, ha mindhez kikerülnek a kritikák.

bauxit - 2020. 03. 25. 11:16

a formatum miatt gyorsan leporog, karantenban elmegy kategoria… mindenesetre erdekel majd merre megy a tortenet.

elliot - 2020. 03. 25. 12:52

Érdekes ez a sorozat. Egyrészt a végére indult csak be. Másrészt egy Carrie. Harmadrészt viszont egy Carrie, amiben van potenciál a halálon kívül.:D Negyedrészt meg egy John Hughes tinifilm: szöveg, helyzetek, képi világ, minden.

Én 32 vagyok, nem sok közöm van a tinikhez (a saját gyerekem még csak ovis), azt gondoltam, ezért nem tudtam azonosulni ezzel az egésszel, de aztán mondjuk a Sex Educationnél meg nagyjából sikerült. Szóval bizonytalan vagyok, hogy végül is miért nem rántott be nagyon ez a sorozat. Valószínűleg folytatni fogjuk.

kelemen - 2020. 03. 25. 12:54

A Carrie kapcsán vannak hasonló motívumok, de túl sok nem Carrie-s dolgot lehetne felsorolni, hogy pár jellemző miatt Carrie-s lehessen. Eleve az alapkonfliktus, az alaphangulat nem Carrie-s, és az lenne a legfontosabb.

winnie - 2020. 03. 25. 12:58

“Egyrészt a végére indult csak be.”

amellett, hogy nekem sokkal jobban bejött a sorozat első pár része, mint a lezárás, szerintem nem indult be – mármint olyan szempontból, hogy nem hiszem, hogy most akkor hirtelen ilyen lesz és képességezni fognak. tény, hogy a végén volt egy csúcspont (meg egy cliffhanger), de csak azért, mert akkor lett vége, és nem azért, mert pont akkor indult volna be, amikor vége lett. de annak ellenére, hogy odafönt filózok, hogy mi lehet egy esetleges folytatásban, nem hiszem, hogy nagyon változtatnának az alapokon. ezt a természetfölötti szálat meg fogják hagyni a háttérben, és a főhős fejlődésére koncentrálnak majd.

wizard - 2020. 03. 27. 07:36

Véletlenül fordítva kezdtem el megnézni (dátumrendezés baki). A felénél esett le, de nyilván befejeztem így, kifejezetten érdekes élmény volt. Nekem így nagyon nem volt lassú :D a sok “flashback” feloldása lett a sztori, mi történt előtte, hogy jutottunk a báli eseményekig, tele rejtéllyel.

elliot - 2020. 03. 27. 09:31

@winnie jó, ez igaz, le kellett volna írnom, hogy számomra/szerintem a végére indult csak be. előtte csak hangulatképeket néztem egy John Hughes filmből, ahogy írtam is. Hangsúlyozom, szerintem.

@kelemen: számomra ez full Carrie, és külföldi kritikákban is gyakran ezt olvasom, ez amúgy egy általános értelmezési kerete a sorozatnak. :) annyiban lesz más NAGYON, hogy itt folytatódik a Carrie és nem halállal végződik. Érdekes lesz, jóra fogja-e majd használni az erejét vagy mi lesz :)

winnie - 2020. 03. 28. 05:46

elliot: nem kellett volna, isten ments, értem, hogy gondolod, azért emeltem ki, hogy nekem és szerintem – csak arra céloztam, hogy a beindulás azt feltételezi, hogy megmarad egy sebességfokozat, és gyorsulás következik, itt pedig pusztán csak arról van szó, hogy a cél előtt volt egy hajrá – de utána jön a megérkezés és a pihegés. hogy a 2. évad vége felé megint beindulás legyen érezhető. (egyszerűsítve ez tyúk vagy tojás-problémakör a “pont akkor lett vége, amikor beindult” vs “azért indult be, mert vége lett”)

Divide - 2020. 03. 30. 11:08

Egy rész Carrie, egy rész My So-called Life, egy rész Stranger Things, a tetejére egy csipetnyi Breakfast Club, aztán az egészet pluszban nyakon öntjük ezzel a kortalanító retró látványsziruppal (amit én valamiért nagyon élvezek).
Semmi eredeti, de mégis kellemes összhatás, az utolsó rész ominózus jelenetén meg hangosan felröhögtem, ami nem tudom, mikor fordult elő velem utoljára sorozatnézés közben.
Az epizódok nálam elbírtak volna fél órás terjedelmet (többet nem). A színészpalántákra sem lehet panasz, sőt, szóval szerintem érdemes próbálkozni vele(pedig korban én sem vagyok célcsoport).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz