login |

Star Trek: Picard – 1×09: Et in Arcadia Ego, Part 1 – írta Ace

2020. 03. 24. 18:50 - Írta: vendegblogger

23 hozzászólás | kategória: kritika,

Az új Picard-sorozatra nem jellemző az epizodikus hangvétel, s noha a finálét két részre bontották, erre csak a címből lehet következtetni, az epizód nézése közben nekem nem volt az az érzésem, hogy egy kettévágott nagy epizódot, valamiféle végkimenetelt néznék.

De talán így is van ez rendjén, hiszen az egész évad egy nagy film akar lenni inkább, amit részekre bontottak. Tudom, ez manapság nem számítanak új dolognak, de ha a Star Trek háza táját vizsgálom, akkor egy két próbálkozáson kívül nem nagyon volt ilyesmire példa.

Olykor olvasni, hogy ez a sorozat nem hasonlít a Star Trek The Next Generation-re, de a Star Trek: Picard szerintem nem is akar arra hasonlítani, csupán csak alapnak használja a korábbi sorozatot, és bár Picard figurájához remek kiinduló pont a TNG, de ez a sorozat önálló marad, miközben másvalamit akar elmesélni, ennek az univerzumnak egy más megvilágítását adja – Patrick Stewart karaktere csak a kapocs.

Mondhatjuk, hogy amit a készítők kitaláltak, az nem nagy újdonság a scifi keretein belül, láttunk és olvastunk is hasonlót, sőt ha jobban belegondolunk, akkor a Star Trek: Discovery második évadjában is érintettünk. Valamennyire egyet is értek ezzel, mármint, hogy nem túl eredeti, amit felszolgáltak. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Viszont ha a jelen kor scifi irodalmát nézzük, akkor nem lehet véletlen, hogy a sok embert, írót, és még a tudományt is mennyire foglalkoztatja a kérdés a mesterséges intelligencia és a szintetikus életformák kérdése. És ha ezt mind rávetítjük a Star Trek világára, megfűszerezzük némi nosztalgiával, akkor nem pont ugyan ez jönne ki, mint amit most látunk? Gyanítom, hogy akadnak jónéhányan, akiknél nem, de ez is rendjén van, hiszen nem vagyunk egyforma androidok.

A transztér utazás után egy rövid, de igen látványos űrcsatát láthattunk, amivel szerintem az ég világon semmi probléma nincs, sőt én még elnéztem volna egy darabig ezt az ötletes kergetőzést. Hamar véget vetett a dolognak az érkező kocka, majd pedig a helyiek zárták le a csetepaté. Ismét előkerült Picard betegsége – őszintén remélem, hogy valami rendes megoldást találtak ki erre, mert már ugye több évadban gondolkodnak egy jó ideje.

Sajnos Hetes és Elnor is nagyon a kispadra vannak ültetve, és úgy érzem, ha a cselekmény megkívánja, akkor előrántják őket, mint egy csőre töltött fegyvert, pedig Hetes dilemmája nagyon érdekes és a karaktere is kellően összetett – annyira biztos, hogy írjanak neki valami célt.

Aztán itt van az utópisztikus település, ami nagyon emlékeztettet a régebbi sorozatokban látott különböző bolygókon felfedezett kis közösségekre – kellemes nosztalgia volt ismét. Ezek egyáltalán nem zavaróak szerintem, és tényleg csak pillanatnyi érzések.

Soji tehát rátalált a népére, de vajon tényleg olyanok mint várta? Sejtettem, hogy az utazás végén találkozunk valakivel, és nem végig csak Dr Maddox állt a háttérben. Megmondom őszintén, én inkább egy Sung-típusú androidot sejtettem mint Data, vagy a testvére Lore, de a készítők mást találtak ki.

Az androidok szintén nagyon jellemzőek a Trek világába, mint ahogy az is, hogy mindegyikből több van – ez már az eredeti sorozat óta jelenlévő motívum. Érdekes, hogy a „Pusztulás” prófécia vagy a látomás nem félreértelmezés, csak egyszerűen nem azoknak szól, mint sejtettük.

Dr Jurati karakterét még mindig nem értem, miért tette, amit tett korábban, és nem teljesen világos, hogy mik is a céljai – vagy csak a túlélésre játszik? Viszont nagyon tetszett Picard monológja, ami annyira ő volt, és annyira illett a karakteréhez, a leintése is annyira passzolt, hiszen végig ezt a keresztet cipeli, a vezeklése az egész sorozat esszenciáját adja.

A felsoroltakon kívül különösebb gondom nem volt az epizóddal, gördülékenyen haladt előre, nem minden alakult úgy, ahogy sejtettem, de kíváncsi vagyok, végül mire fut ki az egész. A finálé második részére az összetűzés úgy tűnik, elkerülhetetlen, de azért jó lenne, ha valami mögöttes tartalmat is helyeznének a koncepcióba, s nem pusztán egy látványos ütközetről szólna, hiszen Picard karakteréhez és eszméihez mélyebb, velősebb történés talán jobban passzolna.

23 hozzászólás Ne habozz!

JKJ - 2020. 03. 19. 15:45

A kilencedik rész után nem sok reményt látok, hogy emlékezetes sorozat lesz a ST: Picard. Van sztorija. Nem rosszak a karakterek (többnyire). Szépen van megvalósítva. De. Semmi köze a Star Trekhez. Bár ez nem meglepő a Discovery, illetve a legutóbbi mozifilmek után.

Nagyobb gond, hogy hiányzik a logika és a következetesség. Csak a kilencedik részben hemzsegnek az értelmetlenségek és értem én, hogy a sztori kedvéért történnek dolgok, de az ilyenkor maga ellen dolgozik a sorozat, hiszen a fináléhoz vezető út válik hiteltelenné.

Örültem, hogy viszontláttam Picardot, Rikert, Troyt és a többi visszatérő szereplőt, de ez a sorozat maximum középszerű lett és ezt sajnálom.

Tyberius06 - 2020. 03. 19. 20:49

Az utolsó 5-10 percig nagyon jó volt a rész, de utána nekem kicsit széthullott… Illetve az üzenet értelmezésénél már rezgett a léc. Annyira más fele is el lehetett volna vinni és értelmesebben nem önismétlően egy tök felesleges új főellenséget generálni az egész sztoriszálból. Az Orville-es párhuzam most hirtelen még jobban áll és ott se volt a szívem csücske az a szál, mégha az epizódok nem is voltak rosszak hozzá. Itt egyenesen szarnak tartom ezt így. Értem én, hogy a félelem a legnagyobb ellenség, de ez már nagyon sokszor nagyon sok féleképpen fel volt dolgozva, akár ebben a sorozatban is. Félelem a szintetikusoktól vezetett a tiltásig, de tudjuk, hogy az egész gyökere a Romulánok félelme a “figyelmeztetés” után. Ami egy ígéret egyébként az itt élő szintetikusoknak. És a fejlett szintetikusok gondolata egész addig jó is volt, hogy ebben a félelemben mi magunk fogjuk elpusztítani magunkat – és itt meg is kellett volna állni és inkább ennek elkerülésére és a békés együtt élésre koncentrálni -, de az onnantól, hogy az organikusok irányukba mutatott félelme azt az ellenreakciót váltja ki, hogy akkor ki kell írta az organikusokat szerintem egy nagyon hibás üzenet. Mert értem én, hogy a félelem félelmet szül, de a másik oldalon egy sokkal magasabb értelmi potenciállal rendelkező teremtményekről beszélünk, akiket jó esetben nem kéne, hogy ez a félelem vezessen.
Én itt most nagyot csalódtam a készítőkben, mert ezzel szükségtelenül kreáltak egy értelmetlen főellenséget és ahelyett, hogy a békés együttélés viszontatgságaira és lehetőségére koncentráltak volna elmentek egy eléggé destruktív irányba. Soji és Agnes döntése teljesen logikus volt. Soji nem ismeri annyira az embereket/organikusokat, hogy olyan mély kötődés legyen irányukba (egyébként simán benne van, hogy így akarja segíteni Picardot), míg Agnest ugye sújtja a bűntudata.
Az utolsó részre jön az akció orgia meg űrcsata, persze a végén jönnek gondolom a magasabb rendű szintetikusok aztán meg is van adva köv. évadra a fő téma. Harc ellenük. Remélem nem lesz igazam, de jelenleg én úgy látom, sajnos arra mennek. És bár nézni fogom, de annyira nem várom ezt az irányt.

Eddig pedig jó volt, kár érte… :(

Llew - 2020. 03. 20. 21:37

Hát nekem ez így csalódás lett. Húztak egy Mass Effectet. Hurrá. Közben az eleje óta hangsúlyosnak tűnő borg szál Hetessel együtt csak egy üres díszlet, meg fan service.

Vitalea - 2020. 03. 20. 23:27

Csak nekem jutottak eszembe a cylonok és a Battlestar Galactica :-) Ami volt újra megismétlődik és a teljesen humanoid megjelenésű MI-k ugyanazzal az arccal, hamis emlékekkel…
Na szóval nincs új a nap alatt. De szerintem szórakoztató. Részemről nem kerestem benn nagy varázslatot vagy régi ST-t, de mégis kaptam azért.

John McClane - 2020. 03. 21. 13:14

Ezt a történetet bármilyen sci fi világban el lehetett volna mesélni, akár egy teljesen random jövőben is. A Star Trek ennél többet érdemelt volna. Olyat, ami csak ebben a világban működik. És főleg a szintetikusokat vették elő, amik eddig nem volt ennyire tolva. Főleg a Borg felütéssel még nagyobb csalódás. Ahogy gondolom a borgok majd jönnek segíteni a Romulánok ellen.

CrashBoostZoom - 2020. 03. 21. 18:37

@John McClane

És mégis mi lett volna az amit csak itt lehet elmesélni? Ha felütsz egy random Star Trek epizódot és utánanézel a sztorijának akkor azt fogod észrevenni, hogy máshol (akár egy más sci-fi-ben) már el volt mesélve.

Tyberius06 - 2020. 03. 22. 00:17

@CrashBoostZoom:

Igen, legtöbb dologgal, amit írsz egyet értek, és igen, tetszett, hogy Picardot mennyiszer helyre pakolták. Az elvei jók és valóban a Csillagflotta/Föderáció túl “emberivé” vált és emiatt a kontraszt miatt tetszett Picard harca, mert az ő elvei voltak azok, amiket kb Roddenberry anno megfogalmazott. És ennek tükrében érzem azt, hogy házhoz mentek a lófaszért az írók ezzel a szintetikus fordulattal. Mert ezzel ledegradálták őket egy színtelen-szagtalan és arctalan felsőbbrendű ellenséggé. Ahelyett, hogy inkább, mint tanítókként útmutatókként ábrázolták volna őket az organikus fajok mellett. A figyelmeztetés, hogy ha az organikusok önmagukat pusztítják el a szintetikusok elleni harccal nagyon jó üzenet lett volna; de azon a ponton, hogy küldjék fel a szintik a jelet és ezek jönnek és ledózerolják a gonosz organikusokat, engem eléggé elveszítettek.

Yooha - 2020. 03. 22. 05:43

Most akkor van egy Nagy Felsőbbrendű Intelligencia, ami ül egy sarokban, és ha valaki füttyent, hogy “Hopp, szerves lények, csibész!” akkor jön és lenyomja?

Flambeur - 2020. 03. 22. 12:01

Két nagy problémája van ennek a sorozatnak. Az egyik az inkonzisztencia nem is csak a brand előző termékeivel, hanem önmagával is. Legjobb példa erre a Romulánok ábrázolása, akiket látszólag teljesen összeroppantott a főbolygójuk pusztulása, majd most pillanatok alatt összeszedtek több mint 200 űrhajót. És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy elméletileg a szintetikusok kiírtását egy csak legendáikban létező titkos szervezet tűzte ki célul, nem maga a birodalom, így erősen kérdéses, hogyan is jött össze ez az armada.

De az ehhez hasonló értelmetlenségek csak a kisebbik probléma. A fő gondot én abban látom, hogy ez a sorozat semmit sem ad hozzá sem a sci-fi műfajhoz, sem a Star Trek névhez. Patrick Stewart-on kívül semmi sem emeli ki a tömegből és így ez az egész teljesen feleslegesnek érződik.

A Star Trek Picard nagyjából az új Star Wars filmekkel említhető egy lapon. Van benne potenciál, látványos és még néhány remek pillanatot is sikerült összehozni, de végső soron egy teljesen felesleges toldalék, egy amúgy nagymultú franchise-hoz.

punyapapa - 2020. 03. 23. 08:53

Én azok közé tartozom, akiknek bejön a Pucard.
Szerintem klassz, hogy másképp nyúlnak a Star Trekhez. Sokszor láttam már a régi sorozatokat, és ma is szívesen nézem, de egy 2020-ban bemutatott sorozat esetében nem fog működni az, ami a 90-es években működőképes volt.

SPOILER
A 9. rész csavarjánál, mikor kiderül, hogy vannak más szintetikus életformák, elgondolkodtam egy dolgon.
Vajon összekötik a Discovery AI-val a fejletebb szintetikusokat, és akkor egy szorosabban kapcsolódó sorozat univerzumot hoznak létre? Vagy csak annyira fognak kapcsolódni, mint a régi Star Trekek?

Ace - 2020. 03. 24. 19:55

punyapapa:

Elképzelhető. Azt tudjuk ,hogy a jövőben valahol háború volt meg ,hogy a Föderáció is szétesik lehet ,hogy a harcot a szintetikusok AI-k ellen vívják.

a_n_d_r_e_w - 2020. 03. 24. 20:39

Nekem is erosen Geth-Reaper utanerzetem volt, enyhe kulonbsegekkel, de ez nem biztos, hogy baj. Az valoban kar, hogy a Borg csak diszlet (volt), abbol a szalbol tobbet ki lehetett volna hozni, peladul egy jo kis dramat ahogy 7 of 9 felaldozza onmagat es Borg kiralyno lesz (khmm, Kerrigan, khmm), szoval lett volna potencial benne, nem akartak elni vele.
De ettol fuggetlenul a resz tetszett, az elso par perc CGI-je meg mozifilm minosegu, talan a legszebb a star trekek torteneteben, bele is borzongtam kicsit. Az evad meg par melyponttol eltekintve tetszik, remelem lesz tobb is, ellentetben az STD-vel, azt bottal se fogom tobbet piszkalni.

miles - 2020. 03. 24. 21:31

Szerintem teljesen jó rész volt. Nem volt kiszámíthatatlan, de össze volt rakva rendesen.

Asszem’ a sok hasonló történet miatt nem is igényelt több mesét az események alakulása – a megelőző tudásra is építették az ötlet kifejtését.

Azt azért sajnáltam, hogy a kockával nem puzsérkodtak kicsit többet az űrben, az hiányzott nekem.

Megható volt Picard én is szeretlek-je is, nem mert egyedi volt (Solo-Leila), hanem mert a helyén volt a dolog.

Beszólás: milyen fan az, aki képtelen elfogadni az események alakulását, mert neki más elképzelése van? Az epic az már nem elég, csak a legendary?

Tyberius06 - 2020. 03. 25. 00:54

@miles:
olyan fan, aki nem hülye és van esze ;)

Bár az első kommentem nem lett ide áttranszferálva az original topicból, de ott leírtam, hogy egész végig tetszett a rész, amíg el nem jött az a pont, hogy a szintetikusokat megtették főellenségnek azzal a 2 aprócska fordulattal, amire semmi szükség nem volt.
Még a Soji hasonmás akciójának van is értelme, de ami a fejlett szintetikusokat illeti, ott nagyon félre ment az írás. Őket nem szabadott volna belevonni ilyen szinten.

winnie - 2020. 03. 25. 04:44

hoopp, bocsi, a sajét kommentem előttieket nem vettem észre, valamiért 20-ára hittem a rész jövetelét.

javítva!

winnie - 2020. 03. 25. 04:46

valaki egyébként leírná nagyon röviden, hogy mi derült ki? mármint próbálom rekonstruálni kommentekből, de nem nagyon ment.

punyapapa - 2020. 03. 25. 05:51

winnie
Lényegében annyi, hogy az Intelemről kiderült, hogy a Romulánoknak igaza volt. Valóban a szintetikusok veszélyt jelentenek az organikus életre. Viszont az Intelem a szintetikusoknak szólt.
S most Soji népe, üzenetet akar küldeni más szintetikusoknak, hogy segítsenek megvédeni őket a közelgő romulán flottától.
Hogy utána kiirtsák az életet.

Tyberius06 - 2020. 03. 25. 10:47

Igen, punyapapa jól írja, ugyanakkora az intelem szövege jól kezdődött, ott még bologattam, hogy igen-igen pontosan, csak a végére betették azt az egy aprócska gondolatot, hogy “hívjatok és jövünk és minden organikust ledózerolunk a picsába”.
Nah az nem kellett volna. A misztikus felsőbbrendű fajból, amiben lehetett volna potenciál bőven, így csináltak egy masszív 1 bites értelmetlen főellenséget.

walaki - 2020. 03. 25. 11:34

Azt hiszem igazatok van. Tényleg sokkal jobb lett volna, ha hagyják még kicsit a misztikusság homályában lebegni a dolgot. Ez így túl direkt, túl hamar játszották ki ezt a lapot emiatt nem ül úgy, ahogy kellene. No de sebaj, a kedvemet nem vette el, kíváncsian várom a folytatást. Lássuk, mi sül ki belőle!

karit - 2020. 03. 25. 13:05

“a végére betették azt az egy aprócska gondolatot, hogy “hívjatok és jövünk és minden organikust ledózerolunk a picsába”.”

Ekkora túlerővel szemben a deus ex machina a megszokott fordulat, de mi van, ha itt a szintetikusok is koppannak azzal a hívással, mint az erdőből egymást felváltva kizavaró nácik és partizánok, ahol végül jött a csősz és mindenkit kizavart az erdőből.

Puffin - 2020. 03. 26. 18:44

Annyira boldog vagyok, hogy végre nem csak olyan kommentek vannak benne, hogy mennyire jó, mennyire bátor, mennyire újító. Mint ST fanatikus szerintem ez nem érdemli meg a címet, vár még mindig nem annyira aljadék mint a STD.
Miért kell elengedni azt a vonalat, hogy az emberiség boldogan és utópiában él? Annyira nehéz lett volna érdekes történetet kitalálni? Sokkal logikusabb fogni egy ikonikus karaktert, aztán lerántani a földig mind morálisan mind a karakterét meggyilkolva, mert most ez a cool?!
Mostanában nagy divat a régi dolgokat lehugyozni (SW).

Ace - 2020. 03. 26. 21:35

Puffin:

Szerintem az élet a Föderáción belül és egy csillagflotta hajón kb ugyan olyasmi lehet mint a TNG idejében ezen kb semmit nem változtattak. Csak most nem ezt mutatják. Szerintem nem az van mint SW-nál.

Ryanboy - 2020. 03. 29. 12:10

Puffin:

Sok kommentet olvastam én is, akiknek pont ez volt a bajuk, hogy nem a TNG színes mázos világát mutatja, no szerinten ez csak ízlés kérdése, hogy kinek az optimista kinek a sötétebb tónus és megvilágítás jön be.
Viszont, ez olyan ST, hogy az csak nah… ST:ENT et körözi, és ott van DS9 VOY színvonalon bőven.
Kezdjük eleve azzal, hogy olyan helyzeteket teremt elő, ahol sok esetben nem tudod, hogy melyik oldalra állj, hogy most a Tal Shiarnak (vagyis itt a Zhat Vash részlege) van igaza, vagy a Picard féle szemlélet, hogy minden életet tisztelni kell akár szintetikus akár nem, és ezt bár egy mai komorabb sötétebb tónusú világban, de egy ízig vérig TNG-s történet vezetéssel megspékelve, ahol sok olyan morális kérdést feszegetnek, ami a régi igazi Star Trekkekben volt jellemző,és ha bár messze nem tökéletesen, de nagyon jól tálalva a sztorit.
Ha egy ugyan olyan TNG sorozat lett volna ez mint, amit 7 évadon keresztül néztünk, akkor lőtte volna magát tökön a sorozat. Sokan elfelejtik, hogy a Star Trek világában csak a föderáción belül mézes mázos minden, jó példa erre a DS9 sorozat, hányszor bemutatták már ezt. Valamint az az ominózus jelenet Quark és Garak között, amikor a föderációt a kólához hasonlították. Ezek mind ott voltak az STben és a Picard, most a világnak ezt a részét mutatta be.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz