login |

Belgravia 2 rész után: Javuló tendencia – írta speranza

2020. 03. 25. 18:45 - Írta: vendegblogger

Szólj hozzá | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A pilot emléke ugyan több nap elteltével sem szépült meg, de örülök, hogy nem mondtam le a sorozatról az első benyomások után, mert a folytatás már sokkal inkább tükrözte a Downton Abbey minőségét. Fényképezés, zene, díszletek – mind ismerősnek hatottak.

Ahogyan azt reméltem, egy összeszedettebb, az elsőnél melegebb hangulatú és igazán kellemes második epizóddal folytatódott a Belgravia.

Míg az első rész egyfajta alapozással, és javarészt annak érzékeltetésével telt, ahogy a 19. századi brit arisztokrácia egyre inkább kénytelen tényezőként tekinteni az újgazdag rétegre – az efelett érzett nemtetszésének pedig lépten-nyomon hangot is ad -, most már áttértek a két család belső viszonyainak részletesebb bemutatására.

Szakítottak azzal a gyakorlattal, hogy a jelenetek között nem volt átkötés, ezzel közelebb hozták a szereplőket a nézőhöz, és közvetlenebbé vált a beszélgetések hangneme is. Végre valóban a kezdetét vette az a romantikus történet, amire a legtöbben számítottunk azok közül, akik (még) nem olvasták a könyvet.

Mielőtt rátérnék a részletekre, mindenkit arra bíztatok – aki kedveli Julian Fellowes műveit, és várta a Belgraviát – hogy ne a pilot alapján döntsön, mert a második rész fényévekkel jobb az elsőnél. Ha számokban kell kifejeznem mindezt, akkor legyen mondjuk 8/10, de inkább győződjetek meg róla magatok!

A tovább mögött még pár mondatban spoilerekkel folytatom.

Brockenhurst grófné családjában az örökösödés okozza a legnagyobb fejtörést. Leszármazottak hiányában a grófné mihaszna sógora, Stephen Bellasis tisztelendő (James Fleet) fogja örökölni a vagyont és a birtokokat, akinek a kezéből a piperkőc fiának, Johnnak (Adam James) köszönhetően kifolyik a pénz. Jól jönne tehát egy alkalmasabb örökös.

A Trenchard családban pedig mély ellenszenv feszül Anne és a menye, Susan (Alice Eve) között. A fia, Oliver (Richard Goulding) egyáltalán nem érdeklődik apja üzletei iránt, Anne ezért egyre inkább vágyódik az unokája után, akiről szinte semmit sem tud. Együttérzésétől vezérelve megosztja a titkot Brockenhurst grófnéval is, amivel tudtán kívül lavinát indít el.

A pilotban ez még nem volt ennyire nyilvánvaló, de a fentiekből körvonalazódik, hogy a sorozat két főszereplője a két nagymama lesz. Ők a katalizátorai az eseményeknek. Nem is lehetett volna megfelelőbb személyekre bízni ezt a két szerepet.

Különösen Harriet Walter alakítását értékeltem nagyra, de Tamsin Greig sem marad el sokkal mögötte. Az újonnan megismert mellékszereplők közül pedig Adam James hozza nagyon jól a flegma, haszontalan unokaöcs figuráját. A személyzet jelenetei a Trenchard – házban még mindig erőltetettek és üresek voltak, de egy-két alak már kezd kiemelkedni közülük.

Amikor feltűnik a színen az ifjú Charles (Jack Bardoe), egyértelművé válik, hogy hogyan is alakulnak majd az események a jövőben, a hajthatatlannak beállított nagypapáról pedig kiderül, hogy mégis csak van szíve. Az egész epizód nagyon pozitív élmény volt, a régi, békebeli kosztümös sorozatok fényét és hangulatát hozta vissza.  (A fényt szó szerint is értem, nem bántak szűkmarkúan a gyertyákkal.) A cselekmény egyelőre még kiszámíthatónak mutatkozik, de hátha mégis meg tudnak lepni a következő hetekben.

Úgy láttam, hogy a Belgravia az internet közösségét is megosztotta.  Vagy nagyon tetszik egyeseknek, vagy nagyon nem. Olvastam olyan kritikát is, amelyben a „szegény ember Downton Abbey”-jeként utalnak rá. Ezt most még inkább nem kommentálnám, de ha valakinek van róla véleménye, ne tartsa magában!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz