login |

Pilot-mustra: Followers – 1×01

2020. 03. 26. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

Vannak olyan kulturális határok, amiket hiába próbálok lerombolni. Nem megy, egyszerűen képtelen vagyok rá. Pedig a japán stílus (élőszereplős sorozatok esetén) közel sem annyira tér el az általunk ismerttől, mint mondjuk a koreai, és mégis, utóbbiakhoz sokkal könnyebb tudtam eddig alkalmazkodni. Ellenben a japánok megint kifogtak rajtam.

A Followers, azaz a Követők, ha jól számolom a Netflix második japán sajátgyártása a The Naked Director után (ha a Midnight Diner: Tokyo Stories-t nem vesszük annak), és pár hete került bemutatásra. Az igen aktuális téma, valamint az is vonzott, hogy egy teljesen hétköznapi, mármint földön járó sztoriról van szó, nem valami elvetemült zsánerdarabról, mint mondjuk az Amazon-os őrület, a Tokyo Vampire Hotel esetében.

FOLLOWERS – 1×01 – 5/10

A történet két nő köré összpontosul, akik a pilot végén össze is futnak, és az események furcsa szeszélye összeköti a sorsukat. Egyikük egy nagyon híres fényképész, akinek ketyeg a biológiai órája, s amellett, hogy agyondolgozza magát, szeretne végre gyereket is vállalni. A másikuk egy fiatal lány, aki színészként próbál befutni, azonban csak holttestes mellékszerepekig jut el, és a kudarcok hatására legszívesebben inkább hagyná az egészet a francba.

Két nagyon különböző világ találkozik, miközben mindkettőt megismerhetjük – meglehetősen lassú tempóban, konkrét történet nélkül (remélem, csak a kezdetekben), inkább életképek révén, a karakterekre koncentrálva. Kár, hogy nem csak a két főszereplőt emelik ki, hanem a környezetüket mellékalakokkal szórják meg, őket a háttérbe tolva ugyanis mélyebb lehetett volna a megközelítés.

Bármennyire is emberközeli a Followers története, mégis rettenetesen távol maradt tőlem. Azt mondjuk kulturális dolognak tartom, hogy egyes szereplők viselkedését nehezen értettem meg, de még ezen túllépve is nehezemre esett rájuk hangolódni és komolyabban törődnöm velük, pedig a készítők mindent megtettek azért, hogy már az első részben kialakítsák a szimpátiát velük kapcsolatban, és az érzelmi köteléket.

Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy elég távol áll tőlem az ábrázolt világ (mind a csillogás, mint a lájkközpontú élet), de fura mód az eszképista vágyak sem kezdtek el motoszkálni bennem, és a két fő karakter búja-baja mellett mindössze az maradt meg bennem a pilotból, hogy mennyire színes volt az. De tényleg. Bár kicsit zsúfoltnak hatott olykor a színorgia, de ettől még jól nézett ki.

Nem mondom, hogy nem érdekel a két főszereplő sorsa, azonban a számomra nem túl megfogható, túlzottan is japán stílus miatt nem maradok a sorozat mellett, ez nem igazán nekem készült. Viszont ezen kívül nem nagyon tudnék rosszat mondani a Followers-ről, aki közelebb áll a témához vagy a japán alkotásokhoz, annak mindenképp ajánlott, főleg, hogy nem sok élőszereplős sorozatuk érhető el itthon magyar felirattal (vagy angol szinkronnal). A Naked Director mellett még a Miss Sherlock jut eszembe.

1 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2020. 03. 26. 17:26

Nekem nagyon bejön a Japán-stílus. Sorozat, film, technika.
“Anyátlanul”- című film, meg konkrétan egyik legjobb, amit valaha láttam.
Hétvégére van betervezve a sorozat megtekintése.
Egyébként december-január környékén volt ez az angol-japán sorozat a Netflix-en. Nagyon bejött.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz