login |

Ozark: kezdett a 3. évad

2020. 03. 27. 21:50 - Írta: human

27 hozzászólás | kategória: kritika,

Ennyire nehéz cliffhangeröket írni? Tudom, talán nem ezen kéne rögtön lovagolnom, de az Ozark első évadjában szinte minden rész vége után el akartam indítani a következőt, olyan helyzetbe kerültek a karakterek. Egyik legjobb popcornnak tartom továbbra is, ha valaki még nem nézett bele.

Most viszont itt ez a premier, aminek fel kéne pörgetnie az évadra, és oké, lefektették az alapkonfliktusokat, a képmutatást, de közben meg a rész vége iszonyat semmilyen, miközben szól a Radiohead, ami visszakacsintás az első szezonra persze.

Nyilván kicsit spoileres leszek a korábbi évadokra, ha valaki most szállna be, az ne olvasson tovább.

A lényeg, hogy emlékszem szerint arrafelé hagytuk ott “hőseinket”, amikor már az alapos Marty kifelé nézett nagyon, miközben az asszonya még jobban befelé. De persze ha a sz*rt már szétszórta a venillátor, és elég sok minden történt ugye, akkor nehéz megszabadulni a szagtól.

Egy időbeli ugrás után már ott vagyunk, hogy az új üzlet valamennyire már beindult a Byrde családnak, persze az óvatos Marty még nem pörgette fel a mosodát, ami nem tetszik a főnöknek. De úgy néz ki, hogy ezúttal más irányból lesznek a komolyabb bajok, mivel egy kartell háború is dúl, ami nyilván kihatással lesz a szervezet összes tagjára, így Byrde-ékre is.

Amúgy ennyi a kezdés, tipikus alapozás, láthatjuk a szálakat, a konfliktusok alapjait, minden fontosabb szereplőt felvillantanak kicsit. És persze Wendy valamiért még mindig nem veszi teljesen komolyan, vagyis inkább mondhatjuk, hogy közel áll hozzá a törvényenkívüliség, akármit is állít.

Viszont tényleg hiányzott az a plusz, ami miatt alig várnám, hogy daráljam a hétvégén a sorozatot. Lehet ti már előrébb vagytok, és pozitívabbak lesztek. Vagy még jobban lebeszéltek, ez is benne van. Az Ozark kicsit a Breaking Bad pótlása volt, szerintem sokkal popcornosabban, de azért szórakoztatóan, és lehet simán talpra áll a tavalyi kicsit csökkenő tendencia után, de a premierből nem ez sütött.

Valahogy hiányzott a felrázás. Mármint oké, elengedem a cliffhangereket, lehet visszatérnek, csak amellett is mindenki olyan jól elvolt a rutinjában, nem érződött komolynak semmi, pedig elvileg pengeélen táncolnak Byrde-ék még mindig.

The lunatics have taken
Over the asylum
Waiting on the rapture

27 hozzászólás Ne habozz!

serra - 2020. 03. 27. 22:56

Human, ugyanilyen negatív voltál a második évados kritikádnál és ezért majdnem fél évig hozzá sem nyúltam. Hatalmas hiba volt, mert egy izgalmas, jól összeszedett évad volt. Ne haragudj, de még egyszer nem hallgatok rád Ozark ügyben. :)

human - 2020. 03. 28. 00:48

akkor legalább tudod, hogy ezt is élvezni fogod, nekem is van kritikus aki az ellentettem, tudom hogy érdemes néznem ha nem tetszik neki valami :)

sil - 2020. 03. 28. 09:13

akkor én vagyok az ellentéted. esküszöm annyira szeretném élvezni a sorozatot, hogy csak na, de még az első évadot sem tudtam végignézni annyira semmilyen számomra. persze előbb-utóbb végzek vele, de hiába próbálom érdekesnek találni… nem megy. :/

Pilgrim - 2020. 03. 28. 10:35

Nekünk ez a sori évadról évadra egyre tetszetősebb. Szóval jó nekünk.

Anonymus - 2020. 03. 28. 11:01

Első rész pipa. Hát ez valami nagyon szórakoztató továbbra is. Fel se tűnik olyan gyorsan elrepül az az 1 óra.

noinipo - 2020. 03. 28. 12:30

én a második évad 6-7 része környékén akadtam el, de múlt héten felhoztam magam
alapvetően szeretem, magasan felfelé lóg ki a mezőnyből, viszont a tempójával van egy kis gondom, hosszúnak érzem az 55-60 perces epizódokat

werw - 2020. 03. 28. 13:11

nagyon jó volt ez az évad, az eddigi legerősebb.
egyetértek serra-val.

noar - 2020. 03. 29. 01:56

@noinipo egyetértek azzal, hogy felfelé lóg ki a mezőnyből, és azzal is, hogy sok az 55-60 perc erre a sorozatra. egyszerűen nem olyan jó, hogy ezeket az órás részeket darálni akarja az ember.

Fishy - 2020. 03. 29. 22:13

Végignéztem, nem bántam meg. De közben megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ezt a sorozatot nem darára találták ki. Sok dolog történik benne, amit emésztgetni kéne, de ha már ott van előttem a következő rész, akkor természetesen megnézem.

gerdina - 2020. 03. 30. 07:19

Továbbra is nagyon szorakoztató sorozat. Két évad között elfelejtem a létezésèt, de idén bennem marad Laura Linney játéka, főleg a 9. rész végén. Remélem, hogy az Emmy díjakra szavazók is hasonlóan éreznek majd.

copass - 2020. 03. 30. 09:49

nem lehet darálni mert nagyon sok minden történik!:D inkább nézem rendesen és még így is nehéz feldolgozni.

Zsoltisan - 2020. 03. 31. 22:19

Nekem nagyon bejött ez a 3. évad is! És néha tök jó váratlan csavarok is voltak benne.
Vajon lesz még 4. évad is, tudja v.ki?

Kopasz gyerek - 2020. 03. 31. 22:19

sil@

Ha ennyire érdektelen és semmilyen számodra a sorozat, miért erőlteted?
Pusztan érdeklődöm. Miért akarod erőszakkal lenyomni a torkodon?

Csincsilla - 2020. 04. 03. 11:26

Nagyon jó ez az évad is. Valószínű a járvány miatt csúszni fog a negyedik évad ha lesz egyáltalán. Külön öröm volt számomra /Bunker-Banshee/ szerepeltetése.

steelwolf88 - 2020. 04. 04. 11:24

Hát ez k.rvajó volt!
Tom Pelphrey elvitte a showt!

rvtull - 2020. 04. 09. 22:03

Most ertem az evad vegere.
Ez zsenialis volt!
9. resz utolso 5 perc nalam most klasszik lett. Nagyon eros volt. Reg volt mar ilyen, hogy csak ultem es neztem magam ele egy epizod utan.
Talan meg a Breaking Bad-nel (4×11 vege – imadtam).

Varok a kovetkezo evadot, remelem lesz :)

DorKa - 2020. 04. 10. 13:09

számomra értéktelenné vált a sorozat ezzel a 3. évaddal. pedig az elsőt imádtam, a második is elment, de ez… ma kezdtem el nézni, de szinte csak megy a háttérben, mert az évados lezárásra azért kíváncsi vagyok.

jensen13 - 2020. 04. 10. 21:57

Wow!
Én most fejeztem be 10 perce. Nagyon tetszett az egész évad, szerintem jobb volt mint az első kettő.
Ez az évadzárás! OMG!
Nagy kedvenc, remélem lesz folytatás.

romanista - 2020. 04. 11. 09:27

Hát…ez brutál volt.
A 9. rész egészen elképesztő lett, egy olyan, ami bekerül a top sorozatok felejthetetlen részei közé. (pl. Opie halála a SOA-ban, csak ültem és néztem magam elé)
Egyszerűen nem bírtam elaludni a 9. rész után és képtelen voltam a 10. részt megnézni egyből.
Tom Pelphrey alakítása végig parádés, már Banshee-ben is nagyon bírtam. Amikor a diner előtt áll és keresi Wendyt,az hátborzongató, de Laura Linney alakítása is kiváló az egész évadban, de amikor félreáll az autóval, az a jelenet a zenével együtt…hát, arra nincsenek szavak.
A sorozat hangulata még mindig különleges, remélem lesz folytatás.

tomex - 2020. 04. 19. 21:07

Nagyon tetszett az évad, sőt talán ez tetszett a legjobban. Egy negatívum amit tudok mondani az az, hogy John Wick nagyon idegesített már miután bekattant, és talán az a rész nagyon túl is volt írva és nyújtva. Részemről már átcsapott idegesítőbe a dolog. De összességében nagyon jó volt az egész!

mirdal - 2020. 04. 20. 18:57

Tomex!
John Wick (haha) karaktere számomra nagyon érdekes volt. Ő volt az, aki “kívülről” jött és emlékezz csak vissza arra, mit is mondott. Azt, hogy a Byrde család milyen beteg, még a gyerekeket is bemocskolták, ahelyett, hogy megvédték volna őket. És mennyire igaza volt, nem? Számomra is kilógott a srác a sorozatból, mert annyira épeszűen látta az egész borzalmat a betegsége ellenére. Hétköznapi emberként abszolút igazat adtam neki, viszont annyira láttam előre, hogy emiatt meg kell halnia a sorozazban, mert zsinóron húzták a végzete felé… Igazából ő volt az a karakter, aki nagyon nem illett ebbe az egész rendszerbe, mivel emberként próbált viselledni: revansot venni a barátnőjét ért támadásért, számonkérni Helen-en az elkövetrtt bűneit, valamint Erin szemét felnyitni, hogy lássa meg, milyen ember is az anyja. Csak az eszközei voltak elcseszve Ben-nek, illetve a mentális zavar a fejében okozta a bajt. Illetve a saját nővére ölette meg… Teljesen normális dolog, ugye?
Szóval a sorozat szempontjából tényleg idegesítő és ijesztő volt, de elvonatkoztatva a sorozattól, egészségesebben látta a szitut bárkinél (talán Jonah-t leszámítva).

Nekem nagyon bejött az egész sorozat, remélem, lesz folytatása!

Sherlock20 - 2020. 04. 20. 20:39

Nemrég kezdtem el a sorozatot, gyorsan le is csúszott mind a 3 évad. Zseniális sorozat.

tomex - 2020. 04. 22. 12:12

mirdal:
Addig a pontig amíg a bekattanás meg nem történt nem volt vele bajom, és pontosan úgy van hogy lehetett tudni hogy mi lesz a sorsa! Viszont az a rész amikor megpróbálják elmenekíteni az már nekem sok volt! Értem milyen érzelmeket akartak kiváltani a nézőkből, de az hogy folyamatosan bőg John Wick az már nagyon irritált. És persze be is következett a végén ami már az elején teljesen nyilvánvaló volt…

mirdal - 2020. 04. 22. 21:57

Tomex!
Nem vitatom, hogy irritáló volt a csávó, de szerintem teljesen érthető okokból.
Eleve beteg volt az elméje, meg a sok stressz és borzalom totál kiborította.
Ezért is lett ilyen a karakter, erre mentek rá véleményem szerint az írók és ezért tartott a karakter nyíl egyenesen a halála felé.
Én személy szerint megértettem őt, valószínűleg emiatt nem idegesített a sírása, de elfogadom, hogy zavaró volt.

carlos - 2020. 04. 26. 09:14

Az első két évad zseniális volt,ez a harmadik inkább szenvedős. Nem kezdett rosszul,ahogy Wendynek kinyilt a csipaja és hatalom éhes p’csa lett,de aztán sokszor logikátlan és erőltetett szenvedés lett, ami ugyanígy megtörtént a testvérével is. John Wick jól hozta a Tv elől beszálló nézőt, aki mindenki fejére raolvas,de ugy érzem Wendyt és őt is tultoltak. Ennek a sorozatnak a hangulat es a vicces abszurditás áll jól,ami a drámai szürkeségben most elveszett. Kicsit mintha elfogyott volna az ötlet és csak a sakktábla átrendeződése lett volna a cél. Több potenciál lett volna ebben az évadban a sok nyavajgas es rossz döntés helyett,de persze ez is megesik a szereplők életében. Karakterfejlodes szempontból es a sorozat szempontból hasznos lehet,de ez nézőként már kifejezetten hosszú és idegesítő volt végig nezni,csak a kíváncsiság tartott ott,de az első két évad zseniális élményét nagyon nem adta. Bizom benne,h lesz negyedik évad és jól használják ugródeszkának ezt az évadot,h visszatérjenek a korábbi szintre.

Geza Kovacs - 2020. 04. 30. 21:57

Megmondom őszintén, amit a korábbi évadoknál is leírtam: egy nézhetetlen szarnak tartottam az első évadot, unalmasnak, marhaságnak, csak azért néztem, mert én régebben mindig végignéztem a megkezdett sorozatokat. Aztán a 2. évad végére elveszett a humor belőle, és kezdett valami érdekes felderengeni, viszont nem értettem a jellegváltozást.

A harmadik évadot megnézve viszont mintha nem is az eddigi sorozatot néztem volna. Totál nyomasztó, jól felépített történet, drámázás orrba-szájba, nagyon tetszett. A végét talán kerekíthették volna kissé jobban, de hát készülnek a 4. évadra, na. Várom is erősen.

Roland - 2020. 05. 03. 13:38

Szerintem bomba jo sorozat! Varjuk az uj evadot!😎

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz