login |

Pilot-mustra: Meet The Richardsons – 1×01

2020. 04. 06. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

No one is happily married.

Gőzöm sincs, hogy mi az oka, de valamiért hatalmas rajongója lettem az áldokumentarista műfajnak. Pedig kimaradtam a hőskorból, amit itthon a szinte mindenki által ismert Olajfalók vagy a Leptinotarsa jelképezett, szóval engem a This Is Spinal Tap és Christopher Guest térítettek a műfaj felé, melyet idővel egyre több sorozat is magáévá tett, a The Comeback és a The Office all time kedvencekké váltak.

Szóval ezért minden hasonló sorozatot ezerrel várni szoktam, még akkor is, ha azok Curb Your Enthusiasm-szerűen önmagukat alakító emberekről szól, én pedig nem ismerem az embereket. Mint ahogy nem ismerem Jon Richardson-t és Lucy Beaumont-ot, akik brit komikusok és házasok. A Meet The Richardsons pedig róluk szól, az életükről. Vagyis énjük egy változatáról sok valós ihlettel, dokureality-s formában. De szkriptelten.

MEET THE RICHARDSONS – 1×01 – 4/10

A történeten nem kell sokat ragozni, adott egy (egy gyerekes) komikus házaspár, akik kamerákat engednek otthonukba, azok pedig feltárják intim pillanataikat, miközben a duó kommentálja saját életét, legyen az családi, munkahelyi, vagy otthoni, szomszédsággal kapcsolatos. Mivel híres emberekről van szó, ez olykor egy-egy nevesebb cameót is jelenthet.

Van egy olyan érzésem, hogy míg a(z egyébként nem áldokus) Curb élvezetéhez nem kell a főszereplő ismerete, itt sokat adna az élvezeti szinthez, ha tisztában lennék Richardson-ékkal. Így viszont csak tudomásul veszem, hogy ismertek, hiszen például az egyik sztoriszál a pilotban az, hogy részt vegyenek-e a celeb Mr. & Mrs.-ben. (Az is az én deficitem, hogy az 1×01 sztárvendégét sem ismertem.

Természetesen az áldoku jellegből adódik, hogy vicces áthallásokat és meta poénokat és kommentárt kapunk, az ilyesmit nehéz rosszul csinálni szerencsére, és az önirónia is jól áll a sorozatnak, amit egyébként Beaumont írt írótársával, nem pedig Jon Richardson – utóbbi szerepe szerint nem is annyira lelkes, plusz elég idióta módon viselkedik. Szerintem a felesége élvezte, hogy marhulásokat írhat neki. De ettől még az egész kevéssé koherens, és nem túl vicces.)

Az az igazság, hogy ebben a sorozatban…, illetve pilotban is azok voltak a legjobb pillanatok, amik az áldokus formátumból adódtak: a kibeszélések, a kamerákra való reagálás, sandítások, elkapott karakterpillanatok, a nem oda illő viselkedés, a félszegség, szóval mondhatni afféle technikai dolgok, nem pedig a történeti vagy a dialógok szkriptelt részei, szóval amikor mulatságos is a sorozat, azt sem annyira a készítők javára írnám. Azt viszont igen, hogy mertek régi (és valóságos) műsorklipeket és mobilos házvideókat mutogatni. De ez sem mentette meg számomra a kezdést.

Azért amikor a Rob Beckett-tal kapcsolatos “rivalizálás” szóba került, meg amikor a komikus megjelent, azok mind-mind comedy gold-pillanatok voltak. De ettől még nem hiszem, hogy pár perces belenézésnél tovább visszatérnék a második részre.

ui: Azért a ‘wanker’-ös poén jó volt az 1×02 elején.

1 hozzászólás Ne habozz!

FrankLuck - 2020. 04. 09. 15:48

Nekem működött, de azt aláírom, hogy jobban bejött volna, ha ismerem a két komikust. Tán az is segít, hogy igazán átérzem Jon ’emberszeretetét’, könnyen azonosulok vele (bár a trambulinos jelenet már nekem is kicsit sok volt)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz