login |

Better Call Saul: kezdett az 5. évad

2020. 04. 08. 21:00 - Írta: winnie

70 hozzászólás | kategória: kritika,

Tudom, hogy elkéstem vele, de vártam, hátha lesz igazi kibeszélőnk, hiszen eddig szinte mindig jött vendégírás.

Nyilván a múlt heti Better Call Saul-epizód után mindenképp kell valami, amivel össze lehet fogni a véleményeket. Nem azért, mert voltak, akik konkrétan leírták, hogy a sorozat jobb lett, mint a Breaking Bad, hanem azért, mert elég komoly dolog történt benne. Sor került arra, amire a kezdetektől fogva vártunk?

Hogy vajon Jimmy-ből Saul lett-e, az a kérdés nyilván adja magát, de annak megállapítása, hogy egy ennyire nem technikai bravúrokat megkívánó sorozat hogy nézhet ki ilyen jól, és prezentálhat szuper snitteket, az nem is kérdés. Nyilván volt mire építkezni, de szerintem lenyűgöző, hogy tudják tartani a szintet. Vagy hogy képesek azt fokozni.

És akkor még magukról a jelenetekről nem beszéltünk (és arról sem, hogy elég embertelen körülmények között forgattak a sivatagban), ld. az 5×08-ban az autós bukfenc vagy Mike monológja – vagy akár az, hogy mennyire jól és helyesen szőtték bele Kim-et Jimmy és Mike sztorijába.

70 hozzászólás Ne habozz!

Rapguruz88 - 2020. 03. 18. 20:25

Zseniális mint mindig, nem találok szavakat, egyszerűen élmény nézni

Benjy - 2020. 04. 08. 21:49

Szerintem év végére tuti top5-ös lesz ez az évad, sőt inkább top3-as. Sajnálom, hogy nem írt senki, mert megérdemelte volna, főleg úgy, hogy egyre inkább elbreakingbadesedik, szóval lenne mit kibeszélni.

Vicces, hogy pont az első kép amit kiraktál, az bennem is élénken megmaradt. Folyton elgondolkodok, hogy mennyire szuper a rendezés, és pl. nem emlékszem, hogy a Breaking Bad kezdetén ez ennyire jelentős lett volna. De itt sokszor olyan szépen visznek végig jeleneteket, hogy tapsolni lenne kedvem.

weero - 2020. 04. 08. 21:56

kiváncsi leszek kimet hogy irják ki a sztoriból.
egyébként az megvan h már utolértük a breaking bad kezdetét?

Alain Prosztó - 2020. 04. 08. 22:00

“Sor került arra, amire a kezdetektől fogva vártunk?”

Igen! Végre elpusztult az Esteem, és jöhet helyette a Cadillac. LWYRUP
:-)

Alain Prosztó - 2020. 04. 08. 22:07

Ha valaki megkérdezi, melyik a kedvenc jelenleg is futó sorozatom, kérdés nélkül vágom rá, hogy ez. Toronymagasan.

A színészek/karakterek, a történetvezetés (szinte alig lehetett észrevenni, annyira szépen, fokozatosan gyorsult be a sztori), a technikai részletek, minden egyben van.

Nem mondom, hogy jobb, mint a Breaking Bad, de nem is rosszabb.

kbencze - 2020. 04. 08. 22:34

Weero: hogy érted hogy elértük a BB kezdetét? szerintem meg egy két év, de pár hónap biztos van addig. nem telt el még 6 év a BCS indulása óta. De világosíts fel ha van más infód!

Az évadról: toporgósan indult, ahogy az előző évadok is. Az előzőekben egy kicsit jobban letudtak kötni ezek a lassú részek, de most a Mesa Verdes ügyletek valahogy nem hoztak annyira lázba ( pedig volt egy két zseniális húzás). Úgy érzem Mike-kal nem tudtak idén mit kezdeni az írok, ezért az évad első felében az ő vonala nekem nagyon töltelékszagú volt, ezzel a “süllyed lefele, de majd Gus ad neki munkát, ugyan elfogadja-e?” szállal.
Ettől függetlenül a sorozatra amúgy nem jellemző pörgés megjelenésével, és az ezt beindító két szál összefésülésével elég jót húztak az írok, a végére hozza, sőt emeli a szintet!
Jimmy közel már a sötét oldalhoz. A kérdés nem az, hogy mi (vagy inkább,ki(m)nek az elvesztése) állítja át, hanem az hogy hogyan fog ez lezajlani.

ben - 2020. 04. 08. 22:37

Kimagaslóan a legjobb sorozat. Bob Odenkirk, és pesze mindeki fantaszikusan játszik. Remek foragtókönyv, rendezés, operatőri, vágói munka. Egész egyszerűen elhiszem amit látok, és ezt kevés sorozat tudja. Nagyon sajnálom, hogy egyszer végel lesz. :-(

weero - 2020. 04. 09. 01:03

legutóbbi részben külön tetszett ahogy trollkodta giligan a nézőt. folyamatosan ilyen egyértelmü jeleneteket mutatott h mi fog történni és az összes alkalommal totál máshogy alakult a sztori.
egyedül a cipőmosós jelenetnél tudtam előre 100%-osan h mi lesz később.

winnie - 2020. 04. 09. 05:02

ha már: azért emeljük ki, hogy gilligan (amellett, hogy megkapta ezt a részt rendezésre, így elég sokat szólhatott bele abba, hogy mit hogyan mutassanak), ugye már nincs benne annyira a produkcióban, peter gould a showrunner, ráadásul az 5. évadba gilligan már csak azért sem nagyon folyt bele, mert ő az el caminot csinálta. de jelezte a showrunnernek, hogy mikor ér rá és, hogy tudna egy részt rendezni, így megkapta ezt.

idioty - 2020. 04. 09. 06:57

Netflixen még csak az 5×07-et látom, mint utolsó rész. Ezek szerint a Netflix le van maradva?

Viszont szerintem is legalább van olyan jó, ha nem jobb, mint a Breaking Bad. Bár mondjuk én elgondolkodom rajta, hogy lehet csak azért mondjuk ezt, mert már kikopott belőlünk a Breaking Bad nyújtotta hatás. Minden esetre hétről-hétre alig várom az újabb részt.
Mikekal meg nem lehet nagyon mit csinálni. Csak akkor működik a karaktere igazán, ha valakit el kell intéznie “sunyiban”. Viszont ilyet nem lehet csinálni minden részben. Családi drámázást meg nem akarok tőle látni.
Viszont nekem az a fura, hogy Gusról szinte semmi sem derült ki az egész sorozat alatt. Úgy értem, hogy szinte semmi személyeset sem tudtunk meg róla.

winnie - 2020. 04. 09. 07:11

lehet, hogy csak magyar felirata nincs? akárhogyis, ennyivel _szerintem_ nincsenek lemaradva, de erre más jobban válaszolhat.

AlfStokes - 2020. 04. 09. 07:39

A Netflix ket nappal kesobb adja, a magyar felirat altalaban het vegere kerul fel. De hogy ki tudja kivarni az szamomra rejtely.:)

weero - 2020. 04. 09. 08:24

dehogynem. kedden töltöttem le a 8. részt és netflixen még mindig nincs fent két nappal később. röhej az egész.

Benjy - 2020. 04. 09. 08:56

Netflixre mindig péntekenként kerül az új rész, tehát ma.

Gilligan kapcsán folyton eszembe jut, hogy milyen érdekes élmény volt nézni anno az első részt amit írt X-Filesba, ráadásul kedvenc nyomozóm is pont abban tűnt fel. De a lényeg, hogy a mostani munkásságához viszonyítva sokkal esetlenebb volt – finoman fogalmazva – a végeredmény. Ahhoz képest hova jutott a BB-vel.

Benjy - 2020. 04. 09. 08:59

Közben eszembe jutott, hogy csak csütörtök van, fránya karantén… Szóval holnap lesz fent Netflixen. :D

Dav3883 - 2020. 04. 09. 12:56

Benjy: Jó az a felkerülés szombatnak is…

Snoopyzit30 - 2020. 04. 09. 13:45

Még mindig tartom, hogy nem jobb a Breaking Bad-nél, de magasan van a színvonal, ehhez kétség sem fér.

denee - 2020. 04. 09. 14:54

Én a 4. és 5. évad között újranéztem a Breaking Badet szóval friss az élménye annak is. Nem mondom, hogy a BCS jobb, de nagyon közel jár hozzá, de persze még felesleges ezen agyalni, hisz még hátra van 2 rész plusz egy teljes évad.

clegane - 2020. 04. 10. 05:46

igen, “kint” kedden adja a Netflix, nálunk meg pénteken. a fene se érti, miért! az első pár részt már szerdán adták, aztán egyszercsak áttértek a péntekre!
nem a magyar felirat, hanem az egész epizód nincs kint pénteking a magyar netflixen.

akartam is írni, hogy ha már úgyis adják nálunk, akkor legalább azt a pár napot várjátok már meg a spoileres poszttal.

idioty - 2020. 04. 10. 08:36

Köszönöm a hozzászólásokat. A Netflix nálam angol nyelvre van állítva, szóval biztos, hogy nem a magyar felirat hiánya miatt nem jelent meg. De akkor már ma este én is élvezhetem a következő részt. (Elvileg) :) És szerencsére senki sem spoilerezett előre. :)

Benjy - 2020. 04. 10. 12:36

Na sikerült megnézni, de még nem spoilerezek, csak annyit, hogy valszeg az év epizódjai között rettentő esélyes lesz. Gilligan mesterit rendezett!

Def leopard - 2020. 04. 10. 13:06

Mike miért rakta el a tanksapkát?

AlfStokes - 2020. 04. 10. 13:22

@Def leopard

Valoszinuleg abban volt a nyomkoveto. Onnan tudta, hol jar Jimmy.

Rapguruz88 - 2020. 04. 10. 13:53

Ennél minőségibb sorozat nem létezik manapság… Egészen elkepeszto a képi világa,magával ránt a lassusag, a folyamatos feszültség, az agyalas hogy na vajon most mi fog történni, Mike vagy Saul miért teszi azt amit… Egészen elkepeszto… Én meg ilyet nem éreztem sorozat nezese alatt.. 5×07 újabb zseniális rész, a legendás Vince Gilligantol!

Benjy - 2020. 04. 10. 16:16

Winnie, a stábból hogyhogy nem nézi senki? Csak kíváncsiskodom.

winnie - 2020. 04. 10. 16:23

Rapguruz88: nyilván nem kell hozzátenni, ennél minőségibb nincs azok között, amiket nézel – de hogy a többivel mi a helyzet…?!:)

(viccen kívül, tudom, hogy ez evidensnek tűnik, de tényleg elég gyakoriak a kommentek annak kapcsán, hogy valaki elkezd nézni valamit, amit eddig nem nézett és kijelenti, hogy mennyire minőségi (ld, mostanság succession vagy la casa de papel vagy billions), szóval feltételezhető, hogy sokak mellett futnak ilyen jövőbeli leendő kedvencek. amivel azonban nem lehet vitába szállni, az az, hogy míg ezek a kommentek valaminek a kezdésére vagy esetleg az első 1-2 szezonjára vonatkoznak, hiszen a felfedezés élményével párosulnak, addig a BCS esetében az 5. évadban is ezt lehet olvasni, ami…, na ez figyelemre méltó.)

winnie - 2020. 04. 10. 16:25

Benjy: a többiek nevében nem tudok nyilatkozni, csak azt vettem észre, hogy nem nézik.

én csak szimplán le vagyok maradva, mint sok mindennel, és mivel egyre nőtt a lemaradásom, ezért elengedtem a felzárkózást, majd szép lassan felhozom magam, a magam tempójában – de ugyanez a helyzet a breaking baddel is, és ugye sokan gondolják, hogy érdemes előbb azt megnézni. ha darálok, akkor olyasmivel teszem, amivel szintre tudok kerülni, mint most például a killing eve 2. évadjával.

_Peter - 2020. 04. 10. 18:34

Simán jobb a BCS :) Kim és Jimmy kapcsolat óriási folyton mibe keverednek.

Jack Bauer - 2020. 04. 12. 15:54

A sok gagyi buta felesleges hír után ez is valami.

Adam9456 - 2020. 04. 13. 18:24

Szerintem nem jobb a Breaking Badnél,hanem pont egy szintén van vele, ugyanazt a minőséget hozza hétről hétre. Alig várom minden héten az új részt.
Nekem tetszett nagyon a sztori az építkezés miatt elköltözni nem akaró, otthonát megőrizni akaró Mr. Ackerrel. A valóságban is milyen sok ilyen eset van, és érdekes belegondolni az ő helyzetükbe.
Ez a nyolcadik rész, Saul és Mike sivatagi kalandjai, pedig az év egyik legjobb epizódja volt, már most kijelenthető.
Örülök hogy ez még nem az utolsó évad, és lesz még egy.

ballac - 2020. 04. 14. 11:27

Nem tudom, jobb-e a BB-nél, de nekem jobban tetszik. Nagyon egyszerű oka van: nincs benne Skylar és Walt Junior. Borzasztóan idegesítettek, még ha meg is értem a dramaturgiai szerepüket. Itt viszont nincs olyan karakter akinek unnám a jeleneteit. Ez + látvány/hangulat + Gus Fring.

Hulkpr24 - 2020. 04. 14. 12:11

Elkezdtem újra nézni a Breaking Bad-et. Ajánlom figyelmetekbe az S02E08. epizódból azt a jelenetet, amikor Jesse és Walt elrabolják Sault!

GeoCucc - 2020. 04. 14. 15:52

Hát erre a 9. részre már tényleg nincsenek szavak, feszültség szintjén számomra teljesen egyenrangú az Ozymandiasszal, a Breaking Bad legendás részével. Rhea Seehorn egyszerűen zseniális. Nyilván nem ismerem az összes sorozat összes női foszereplőjét, de ha az ő ebben a sorozatban nyújtott alakítása nincs ott az all time legjobbak között, akkor nem tudom, a többi színésznő mire lehet képes még ezen felül.
Persze a kiváló írógárda is kell mindehhez, akiken látszik, hogyan hasznosítják az elmúlt több mint tíz év tapasztalatait. A BCS-ben a legelső résztől kezdve minden a helyén van, nincsenek felesleges jelenetek, nincsenek felesleges mondatok, tényleg nincsenek idegesítő vagy csak szükségszerűségből a jelenetbe rakott szereplők. Ezek a Breaking Badre nem minden esetben voltak igazak, pedig már az a sorozat is a csúcsok csúcsát képviselte.
Hihetetlen, mennyire figyelnek a legapróbb részletekre is, rengeteg rejtett utalást, easter egget fedezhetünk fel, kicsit mintha az írók már csak magukat szórakoztatnák ezekkel, mert a nézők szórakoztatása már a kisujjukban van. Az az utolsó 15 perc pedig, amely során mondhatni két különböző történetszál drámái zajlottak le egyazon jelenetben, na itt kifogytam a jelzőkből.

k-10 - 2020. 04. 14. 18:47

GeoCucc:
Maximálisan egyetértek!
Meg azzal is, amit följebb mondott valaki: nem is emlékszem, volt-e másik olyan sorozat, amivel kapcsolatban egyszer sem jött a “hát ezt meg most így hogy?”-érzés!
(Talán csak a Justified…)

Brynden Rivers - 2020. 04. 15. 00:26

@Hulkpr24 – azta!

Nacho, Lulo akkor innen jön vagy legalábbis nevük és hogy ki a főnök :-)

_Peter - 2020. 04. 15. 16:42

Aztamindenit micsoda rész! Sejtettem visszaüt Kim látogatása, most Lalo látogatta meg őket otthon. Ilyen feszültséget! Rhea Seehornnak minden díjat oda!

A végéről két gondolat:

Megnézéskor: gyerünk Mike a megmentő, húzd meg a ravaszt

Aludtam rá: úristen Mike azért kérte a telefonon hallja mit mond Saul, ha elkezdi mondani az igazat Lalonak, akkor Sault lőtte volna le mielőtt elmondja?

Kim lerendezte, levegőt se vettem olyan feszült jelenet volt.

állat - 2020. 04. 16. 00:20

Huuuu ez a két rész. Mondjuk egy kicsit szerintem erőltetett volt amikor Lalo megtalálta Jimmy kocsiját. Ha a halottakat meg a kocsikat eltakaritották Gus-ék az még simán belefért volna hiszen azt tudták hol van.

Tiger27 - 2020. 04. 16. 11:45

Engem személy szerint már nagyon fárasztanak Kim húzásai és érthetetlen számomra, hogyan tud valaki ennyire kiállni Jimmy mellett és teljesen alárendelni magát neki, ha egyszer Jimmy folyamatosan hazudik az irányába (is) és kb fele annyi érzelmet nem érez iránta, mint Kim feléje. Jó tudom a szerelem vak, de ez már durván irreális. Körülbelül az az ember érzése, hogy Jimmy megölheti Kim anyját is, ő utána akkor is megbocsát, még jobban szerelmes lesz és rendeznek ismét egy esküvőt…

_Peter - 2020. 04. 16. 17:26

Tényleg többet látjuk a kapcsolatból azt Kim mit tesz Jimmy-ért és keveset abból Jimmy mit tesz Kimért. A látszat ellenére Kim is kicsit “defektes” jobb szó híján.
Flashbackből kiderült alkesz anyja volt, valami oka van menő ügyvédként jó karrierrel járhatna bárkivel, mégis a különc Slippin’ Jimmy-vel van. Jimmy hatása mellett Kimben is benne van amikor gondol egyet és tesz a szabályokra és jó érzés neki Jimmy unortodox módszereivel ügyvédkedni.

Néha pedig utoléri a bűntudata. Pl. amikor hajigálta az erkélyről a sörösüvegeket, másnap összetakarította, amikor az ügyfelének kamuzott Jimmy javaslatára a helyes taktika helyett aztán visszatáncolt, amikor a kilakoltatáskor a házát védő öregnek leállt segíteni a bankos főnökeivel szemben.

A házasság is szinte azért lett jogilag védve legyenek, mindketten választhatták volna a legitim menő ügyvédkedést unalmas karrierrel Howarddal és Schweikarttal, Jimmy nem fogadta el, Kim most mondott fel, és unalom helyett odajutottak mexikói kartell tagja hozza rájuk a frászt a nappalijukban.

Panna - 2020. 04. 16. 21:15

Van arról hír, hogy az AMC mikor tűzi műsorra magyarul az 5. évadot?

winnie - 2020. 04. 17. 04:45

itt vannak az ismert hazai premierdátumok: https://www.sorozatjunkie.hu/2020/01/22/2020-as-hazai-sorozatos-premiernaptar/

a lista friss, minden benne van, amit tudni lehet. ha a sorozatot nem szerepeltetjük, akkor nincs infó.

clegane - 2020. 04. 17. 19:47

én nem állítom hogy tudom követni már ezt a kavarást.

javítsatok ki ha tévedek, de nem az van-e, hogy elvileg Lalo és Gus ugyanannak a kartellnek dolgoznak, ezért szemtől szembe jó arcot vágnak egymás felé, és csak egymás háta mögött fúrják egymást.

na most akkor miért kellett eltitkolni, hogy vmi “ellenséges kartell”* lövöldözött rájuk a sivatagban, és Mike segített Jimmynek túlélni?
oké hogy Mike Gus embere, de mivel ugyanaz a főnökük, simán elképzelhető hogy tényleg segíteni akar Gus Lalonak visszamenni Mexikóba.
elvileg Lalo azt sem tudja, hogy Gus tudja, hogy ő közben fúrja őt.
persze gyanakszik mindenkire meg minden, de miért kellett olyan nagy ügyet csinálni abból, hogy ne mondja el Jimmy neki, hogy volt lövöldözés, meg hogy jelen volt Mike is? (ez utóbbit gondolom azért lett volna nehéz eltitkolni, mert azt aligha hitte volna el Lalo, hogy Jimmy egyedül szedte le a rá lövöldözőket.)

*tudom hogy végül nem “ellenséges kartell” volt, de egyrészt akkor ezt még Mike sem tudta, másrészt hazudhatták volna simán, hogy az volt.

bónusz kérdés: miért nem volt elég jó Gusnak (és Mikenak) hogy Lalo a börtönben rohad meg?

k.dave - 2020. 04. 18. 00:18

@clegane: utolsó kérdésed: azért, mert onnan is intézte ugye az ügyeket (gyújtogatás)

clegane - 2020. 04. 18. 00:41

na és mexikóból nem tudná?

(amúgy nekem gyanús hogy a kartell inkább küldött volna hamarosan helyette valaki mást, ne a böriből kelljen már intézni folyton az ügyeket)

Brynden Rivers - 2020. 04. 18. 09:13

@clegane:

Javítsatok ki ha tévedek de kiderült hogy a kartel egyik vezetője Juan Bolsa küldte a zsoldosokat a pénz megszerzésére.
Oszd meg és uralkodj: Lalo szivatja Gust aki így nem tud függetlendni a karteltől a saját laborral.

https://breakingbad.fandom.com/wiki/Juan_Bolsa
https://www.youtube.com/watch?v=QSQIdmXufAA

clegane - 2020. 04. 18. 12:21

@Brynden: hát ja, Gus szerint legalábbis.
gondolom úgy gondolta Juan hogy neki nem ér 7 misit a Lalo.
de az nem zavar, hogy ez még egy kifejtésre váró rejtély. inkább az akadályoz az izgulásban, hogy nem értem, mit kavar Mike.

GeoCucc - 2020. 04. 18. 16:03

Lalo több okból sem tudhatja meg, hogy ki segített neki, mert abból rájön, hogy ki mozgatja a szálakat a háttében. Mike-ot például Gus úgy próbálta beállítani előtte, mint egy egyszerű munkafelügyelőt, mert már korábban is gyanakodott rá Lalo, hogy komolyabb szerepe van. És egyébként sem lenne szabad Guséknak tudnia arról, hogy Jimmy elment a sivatagba a pénzért – ebből egyből kiderülne, hogy összejátszanak a háta mögött. Gus mindenféle gyanút el akar terelni magáról, ezt többször is mondta. Na meg alapból is Gusnak köszönhetően került börtönbe, és most is az ő tervük része az, hogy onnan kikerüljön.

Én mondjuk ezt tartottam kicsit furcsa húzásnak, hogy előbb elintézik, hogy Lalo börtönbe kerüljön, majd a következő részben már azon dolgoznak ugyanazok az emberek, hogy kikerüljön onnan (miután kiderült, hogy Lalo onnan is képes bajt okozni, köszönhetően a börtönben cirkáló telefonoknak, amik ugye épp Jimmy korábbi üzleti stratégiájának köszönhetően kerültek be oda :) ). Bár ha a Gus-Mike gépezet ennyi mindent képes elintézni, valahogy igazán felhívhatták volna a börtönőrök figyelmét is arra, hogy telefonok vannak a raboknál. Egyszerűbb lett volna.

Szóval Guséknak most valami más terve van Lalóval – ez az, amit még nem tudunk. Mindenesetre folytatni akarják a labor építését, miután Lalo visszament Mexikóba.

Bolsa pedig, noha Gus supervisoraként az ő oldalán áll, szintén nem tudott erről az akcióról. Ő csak azt tudta, hogy Lalóhoz érkezik az óvadék, és ezt próbálta megakadályozni, mert azt gondolta, hogy ezzel segít Gusnak.

clegane - 2020. 04. 18. 19:14

Lalo hallott már annyit Mikeról, hogy ne érje meglepetésként, hogy nem csak egy sima munkafelügyelő.
szerintem azon se lepődne meg, ha “megtudná”, hogy Gus megbízta Mike-ot, hogy kövesse az ügyvédjét, hogy megtudja miben mesterkedik. valószínűleg nem venné a lelkére, hogy Gus nem bízik meg benne. különösen annak fényében, hogy látszólag úgy döntöttek, hogy segítenek Jimmynek elhozni a pénzt.

szerintem Lalo 99%ig eleve biztos benne, hogy valamit áskálódik Gus amúgy is a háta mögött. egészséges paranoia ez ebben a világban. de ha az a vége hogy segít neki, akkor végül gondolhatja azt is hogy annyi baj legyen, mindenki figyelteti a másikat, de egy kartell vagyunk, kösz a segítséget, na császtok én leléptem mehikóba.

én se értem, miért döntöttek úgy hogy segítenek neki meglépni a börtönből, erre rá pláne nem értem, hogy miért gondolják hogy zokon venné Lalo, ha kiderülne, hogy segítettek neki. felteheti a kérdést, hogy miért, de erre adja magát az egyszerű válasz hogy hát mert egy kartell vagyunk.

Benjy - 2020. 04. 18. 21:15

Furcsa egy kapcsolat Jimmy és Kim között, olyan, mint egy Stockholm-szindróma, csak itt Jimmy nem fogvatartó. De mégis, Kim mindent megtesz azért, hogy a kapcsolatuk fennmaradjon, és egyre durvább hazugságokba veri bele magát. Ott volt ugyebár az Acker ügy, ami önmagában is meredek, hogy kvázi a saját céáge ellen bújt fel valakit, erre most egy kartelltagnak hazudik szemrebbenés nélkül. És szerintem az ő kapcsolauk a BCS egyik legérdekfeszítőbb pontja.

Lalo kapcsán meg nem az volt a lényeg, hogy börtönbe kerüljön, hanem hogy inkriminálják. Most büntető eljárás folyik ellene, és kénytelen elmenekülni vissza délre, így Fringéknek nem kell megölniük. Új-Mexikóban nem nyírhatják ki, mert valszeg hamar visszafejtenék a szálat Fringhez.

Lali - 2020. 04. 18. 23:24

Én csak azt nem értem, hogy Gus-nak miért adnak ekkora szabad kezet. Teljesen világos, hogy függetleníteni akarja magát a kartelltől az új laborral, de ha Lalo is kikerül a képből a BB idejére, akkor senki nem fogja úgymond ellenőrizni Gus-t. Vagy a kartellnek tényleg csak annyi az érdeke, hogy hozza a pénzt azt jónapot? Hisz Bolsa is mondta Lalonak, hogy sose lesz egy közülük, de amíg hozza a pénzt, addig mindenki boldog.

A BB idején pedig a még mindig enyhén drogos Tuco nem nagyon játszott nagy szerepet a Gussal való rivalizálásban.

idioty - 2020. 04. 19. 17:51

Úgy tudom szóba került Gus és Mike között, hogy azért nem ölik meg a börtönben Lalot, mert akkor egyértelmű lenne, hogy valaki áskálódik a Salamancáék ellen.

Snoopyzit30 - 2020. 04. 20. 14:18

Ma lesz az évadfinálé, ugye?

tamas15 - 2020. 04. 21. 20:55

spoileres
S4 Jimmy-Kim között az utolsó jelenet:
– Wait Jimmy, what?
– S’all good, man!

S5 Jimmy-Kim között utolsó jelenet:
– Kim, you’re shittin’ me, right?
– Pew pew!

Geza Kovacs - 2020. 04. 21. 23:19

Na ennyi évad után ez az évadzáró, úgy, hogy hamarosan a sorozatnak is vége lesz, nagyon kevés most már. 2 szálon futott, az egyik kifejezetten nevetséges volt, az “akciósabb” meg béna lett nekem. Hiányzott a feszültség (pl. ami az előző részben nagyon jól fel lett vezetve).

Gatts - 2020. 04. 22. 12:31

Nagyon nem érződött évadzárónak. Mikor véget ért a rész, egy kicsit mérges lettem. Nincs cliffhanger, nincs igazából tetőpont, csak egyszerűen el van vágva, mintha jövő héten folytatódna. Ezzel egyébként nincs baj, mert legalább nem írtak hülye helyzeteket, ami nem passzol bele a sztoriba és a következő évad elején valamilyen ostoba módon feloldódik. A baj azzal van, hogy a következő rész jó eséllyel újabb másfél év múlva fog érkezni (vagy még később,ki tudja mennyit csúszik most az egész a járvány miatt).

Kíváncsi vagyok, az utolsó évadban mennyire viszik tovább a Gene szálat. Esetleg több részt is rászánnak erre, vagy majd csak az évad elején és végén lehet ebből látni valamit.

Kim karakterén csavartak egyet. Számomra legalábbis nem volt egyértelmű, hogy a végső felvetését viccnek szánta, vagy komolyan gondolta. Ez a karakter végső eltüntetésére is újabb lehetőségeket nyithat meg. Nagyon féltem az évad vége felé Lalo-tól, hogy ezt ő fogja “megoldani” már most…
Egy kicsit reménykedem azért benne, hogy a végén adnak majd az ember lelkének egy kis megnyugvást és “Gene”-nel újra egymásra találnak valamilyen módon.

Ser_Jorah Stark - 2020. 04. 23. 01:35

karanten alatt kezdtem daralni most jarok a 3. evad vegenel egyelore es vmi borzalmasan semmilyen az egesz.

10-es skalan 1.3-as a drama faktor benne, oriasi okorseg az elektromossagra allergias oreg foszer koruli baromkodas, a legnagyobb drama tenyleg par nyugdijas otthonban levo settlementje, hat a kormomet leragom mire fut ki az ugyuk vegul vagy hogy a masik nagy ugylet a bankokkal mi lesz Mesa Verde.

rettenet sok pozitiv kiritka van a sorozatrol, de hogy az elso 3 evadban alig talaltam ertekelhetot, egyszeruen a figurak annyira rosszak, hogy ihajj.

komolyan ahogy teltek multak a reszek nem akartam elhinni hogy lesz vmi tortenes is vagy ez a velejeig unalmas ellentet Chuck es Jimmy kozott lesz eroltetve es igen eddig vegig ez ment kb.

egyedul a kopasz ex-nyomozo vitt nemi szint bele, de nala is a csaladi szel remunalom.

3.. evad vegen meg 2 reszt pazaroltak el hogy Jimmy szepen kibekitsen 3 venasszonyt egy negyedikkel 2 bingo sorsolas meg 2 yoga ora kozott, atyavilag.

sancho pansa - 2020. 04. 23. 05:04

A kérdés csak az, hogy ha egy sorozat nem olyan jó, akkor miért nézi bárki is 3 résznél tovább:) De ha valaki ránéz a nézettségekre, ez nem 3 vagy 5 vagy 12 milliós, szóval minden 10 emberből 1-nek fog bejönni, a statisztika alapján, ha valaki bepróbálja, annak jó eséllyel nem fog, szóval nincs ebben semmi meglepő.

állat - 2020. 04. 23. 12:50

Szerintem eddig ez volt a legviccesebb évad ugyanakkor fenntartották a feszültséget végig.
Amigo del cartel, annyira megmosolyogtam mert Waltnak meg Jesse nek is ezt mondja a sivatagban.

Béla - 2020. 04. 23. 13:53

Ser_Jorah Stark:
Ha nem érted, hát nem érted :)

Brynden Rivers - 2020. 04. 24. 08:51

Jó volt az utolsó rész de a végén azért volt egy elég gyenge írói húzás

SPOILER
SPOILER
SPOILER

Mike kb. 100szor hozzáértőbb mnti ezek a “profik” – odaséteálni az ablakhoz szemből meg hogy egy megy be a konyhába és nem két oldalról – direkt úgy alakult minden hogy Lalo megússza
Oké jhogy a megmenekülése szükségszerű volt a későbbi események miatt de így azért meh volt.

Ha Bolsa-tól kap egy fülest az érdekesebb lett volna

k-10 - 2020. 04. 24. 10:31

Brynden Rivers:
“a végén azért volt egy elég gyenge írói húzás”
Igen, ezt én is így éreztem, eléggé képregényből kiképzett kommandónak tűntek.
Na persze mindig ott a lehetőség, hogy szándékosan volt így, és Mike-ot is megvezették (mondván, hogy ‘jó lesz oda az óccsóbb alvállalkozó is!’). Kíváncsi vagyok, kiderül-e majd erről valami.

Hondaman - 2020. 04. 24. 22:13

Tudja valaki netflixen mèg miért nincs fent ?

winnie - 2020. 04. 24. 22:14

magyarul lehet, hogy holnap jön a finálé.

Peterdi - 2020. 04. 26. 12:55

Én is furán érzem magam emiatt az évadzáró miatt, a vége még cliffhangernek is gyenge volt – de a másik, a fő szálon elég jól meg lett alapozva szerintem az utolsó évad drámája. Ugyanis, ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy Kim fejében nagyon nincsenek rendben a dolgok (lásd: pew-pew!), most már egyértelmű. Az a fő különbség Jimmy és Kim között, hogy Jimmy immorális, vagyis pontosan tisztában van vele, hogy a stiklijeinek milyen következményei lehetnek, de éppen ezért lesz közepesen sikeres ügyvéd Saul Goodman néven, majd él túl lényegében mindenkit az egész Gilligan-univerzumból. Kim viszont amorális, és teljesen félreérti Jimmy motivációit Howard megszívatására, ugyanis Jimmy éppen, hogy nem akarja kicsinálni Howardot szakmai értelemben, Kim viszont azt gondolja, hogy ez teljesen rendben van – legalábbis, ha a jog betűje szerint van rá lehetőség, megtenné, akármilyen etikátlan is.

zoli221 - 2020. 04. 27. 12:02

SPOILER
SPOILER
SPOILER

Nekem az volt karakteridegen, amikor Mike elmondta Jimmynek, hogy Lalo ma este meg fog halni-az öreg van annyira profi, hogy addig nem nyilatkozik egy munkáról, amíg az nincs kész+ebből nyilvánvaló lett hogy túléli :(

Valaki - 2020. 04. 28. 11:51

Mi volt ez az évadzáró? Pew-pew meg Lalo…
Na meg mit nyert volna Gus, ha a Monty Python kommandó sikerrel jár? Elég egyértelműnek tűnik, hogy Nachonak különösebb indoka nem volt.

nish - 2020. 04. 29. 21:07

Mi lesz Kim-mel? az a BB nincs meg
erre azért kiváncsi vagyok

Quantumleap - 2020. 04. 30. 10:00

nish: Hogyhogy nincs meg a BB?

nish - 2020. 05. 02. 08:32

Quantumleap
Bocsi. rosszul írtam.
a Breaking Bad-be nincs szó róla. ugy értem.

Charlie - 2020. 05. 12. 17:00

clegane: Hogy mi az ellentét Gus és Lalo között az már a Breaking Badből kiderült: S04E08

Itt van visszaemlékezés, amikor Don Eladio előtt megjelenik Gus és a társát ott a helyszínen lelövi Hector Salamance. Érdemes újranézni, fent van a Youtube-on is a jelenet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz