login |

The Good Fight: kezdett a 4. évad – írta Zsuzsi

2020. 04. 14. 21:40 - Írta: vendegblogger

32 hozzászólás | kategória: kritika,

Most sem hazudtolta meg önmagát a sorozat. Nagyon bírom benne, hogy mindig más, nyitottabb, érdekesebb, szókimondóbb, megdöbbentőbb, bevállalósabb, mint a többi.

Ez a kezdés ugyan kicsit absztraktabb volt, mint az eddigiek, és nem is kaptunk választ a cliffhangerre, de mégis jó alap. Egyrészt hozták a szokásos elborultságot, másrészt viszont megint ott volt a mögöttes mondanivaló, ami ebben a szériában különösen erősen jelen van.

Nekem tetszett a kezdés, és várom a második részt, mert az jóval több kérdésemre fog választ adni. Megelőlegezek egy 7/10-et, de csak előleg, mert nem tudom mi fog ebből kisülni.

Természetesen nem lehetett most sem másként, mint hogy valami reflektálás legyen az előző évad kezdésére, ugyanis Harvey Weinstein-nel foglalkoztunk ismét, de most rendhagyó módon.

Hogy hogyan? Azt spoilerekkel tarkítva elmesélem a tovább mögött.

Szóval azzal kezdünk, hogy Diane megünnepli Hillary Clinton elnökválasztáson aratott győzelmét. Maga is meglepődik, hogy mi történt, és egyre furcsább lesz a dolog, ahogy bemegy az irodába, és ott is mindenki úgy viselkedik, mintha Clinton lenne az elnök.

Diane nagyon boldog a fejleménytől, és úgy kezeli az egészet, mintha egy nagyon hosszú és képtelen álomból ébredne fel. Ismét egy allegória, csak mondom.

Jókat kacarásztam azon, hogy mennyivel másabb a világ, mióta Hillary az elnök: megtalálták a rák ellenszerét, megmenekültek az esőerdők, megmentették a jegesmedvéket és persze Harvey Weinstein megbecsült tagja a társadalomnak, aki az éppen kitörni készülő szexuális zaklatásairól szóló botrányt akarja egy ügyvédi irodával, de leginkább egy fehér nővel és egy fekete férfivel eltussoltatni.

Szóval ez a felütésünk, ami így leírva is elég durvának hat, hát még ha nézitek. Persze Diane lassan rájön, hogy nincsen rendben semmi ebben a “világban”, kételkedni kezd, és lassan – sajnos egy részen keresztül, de – meg is oldja a rejtélyt, hogy végül visszatérhessen a való életbe.

Nem akarom az összes ötletet leleplezni, de vicces és utópisztikus volt egyben ez a rész, és még ha a cselekmény egy jottányit sem haladt, valahogy arra jónak éreztem, hogy visszazökkenjek a The Good Fight világába, és újra megszokjam a történetvezetési stílusát. Ja, és a dalocskákat, amiktől úgy tűnik, nem fogunk megszabadulni.

Ha azt akarták, hogy felkeltsék az érdeklődésemet, akkor sikerült, de nem biztos, hogy mindenkinél ezt a hatást érték el, mert ahogy vége lett a résznek, én is azt kérdeztem magamtól, hogy ez most mégis mi volt? Erre elpazaroltak 40 percet a tíz etapból? Én azt hittem, hogy kb. a rész közepénél Diane felébred, és folytatjuk tovább a sorozatot, de nem így történt.

Értékes 40 perc lett volna ez, és nem vagyok benne biztos, hogy jól használták fel. Ráadásul nem kínált semmilyen megoldást, semmilyen rávezetést a cliffre ez a “rossz álom”. Nem tudjuk, hogy a SWAT miért rontott rájuk az éjszaka közepén, és mit akarnak tőlük.

Egyelőre funkciótlannak érzem ezt az kezdést, de persze lehet, hogy ez fog megágyazni némi változásnak Diane szemléletében. Bár Kingék miatt ezzel kapcsolatban némileg szkeptikus vagyok. Egy szó, mint száz, nem vagyunk előrébb, várom a második részt, remélem, okosabbak leszünk!

32 hozzászólás Ne habozz!

Eltiron - 2020. 04. 14. 21:45

Habár jópofa ötlet volt, nem igazán vagyok elragadtatva a kivitelezéstől. Mindenesetre azt mutatja, hogy a sorozat még tovább megy a szürrealizmus irányába.

heidfeld - 2020. 04. 14. 22:34

Ha ezzel azt akarták bemutatni, nincs tökéletes világ, még érthető lenne. De az én olvasatomban, nem csak erről szólt.
Viszont igen profin pazaroltak el egy részt. Óriási potenciál van a sorozatban, de az igazi erejével kellene foglalkozni! Tárgyalások, igazi ügyek, egymást kanál vízben megfojtani képes ellenfelek húzásai, vicces beszólásai, és hagyni a jó színészeket kibontakozni!
Maia hiánya kicsit olyan, mintha süllyedő Titanicon, mentőcsónakokat darabolnának fel, raknának belőle tüzet a fedélzeten, hogy ne fázzanak az utasok…
Rengeteg sorozat élte már túl, fontos szereplő hiányát, de nem malmoztak. Le kellett valamit tenni az asztalra.
Ej, de jó lenne, 10 évvel fiatalabbnak lennem! Akkor gondolkodás nélkül kukáztam a sorozatot, ha kedvenc szereplőmet távozott.
Nem érne ennyi csalódás. 3.5/10.

Benjy - 2020. 04. 14. 22:50

Dióhéjban: Én végig azt éreztem, hogy ez az előző évad epilógusa, kvázi egy bocsánatkérés Kingéktől, hogy igenis rohadtul elfogultak voltak a témával kapcsolatban, és most remélem – naivan – hogy pont tettek ezen fonál végére. Komolyan egy ilyen baromság elcsépelésére még egy 24 részes évadokat produkáló sorozatra is mérges lennék, nemhogy itt, ahol csak 10 epizód jön évente. Arról nem is beszélve, hogy új nézőknek ez nem is jó beugrási pont, mert karakterekből alig kapunk valamit Diane-en kívül.

Az az igazság, hogy tavaly is félretettem az évadot a premier után, pedig akkor még nem is kezdtek ilyen gyengén, most az a szerencséjük, hogy a rész végi montázs más hangvételű évadot vetít előre. És ahogy olvastam a kritikákat, azok is eléggé felmagasztalják a későbbi részeket. Szóval én bizakodó vagyok.

Nem kenyerem annyira már a pontozás, de ha nagyon kellene akkor sem tudnám 4/10 főlé húzni.

unrealnoise - 2020. 04. 15. 07:29

Hát eddig elég jó kritikák születtek az új évadról, 84% metán, és bevallom őszintén nem sok olyan sorozat van, amit szinte azonnal szeretnék látni egyben.

Ez pedig olyan.

Nekem az előző is bejött, és az, hogy ennyire nyiltan állást foglalt politikailag, az nekem meg különösen bátornak és imponálónak hatott.

Alig várom, hogy végre végignézhessem ezt is.

Kammerer - 2020. 04. 15. 07:44

Manapság az mindenképp nagyon pozitív, hogy nem hímeznek-hámoznak, nem mennek el PC-irányba, hogy ne sértsenek meg senkit, inkább belecsapnak a lecsóba, és ha valaki megsértődik, akkor megsértődik. Van hangja, és eddig nem fogták vissza.

Hecty - 2020. 04. 15. 14:58

Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Nagyon sajnáltam, hogy egy rövid évadból egy egész részt elpazaroltak így.
Ettől függetlenül remélem a következő részekben már ténylegesen haladunk előre és jobbnál-jobb epizódok követik majd egymást.

jenga - 2020. 04. 15. 20:20

Nekem meg az nem tetszett volna, ha elkapkodjak es felebred a resz felenel. En nem talaltam egyaltalan feleslegesnek, nagyon is szorakoztato volt. 9/10

Benjy - 2020. 04. 16. 21:16

Na a 2. rész már klasszisokkal jobb volt. Kíváncsi vagyok mire fognak kifutni a memoval, és hogy Canning mennyire van benne, vagy csak báb.

Zach Greniernek meg jár sok plusz pont, az ő alakítása vitt mindent ebben a részben.

Python - 2020. 04. 17. 00:11

Az 1. rész zseniális volt! ;) :) Ok, ezért itt megköveznek, de ugye amerikaiaknak készül a sorozat. Eddig Trumpot ekézték, de most tartottak egy görbetükröt a demokrata establishmentnek is, ebben az “álomban”. Ugye a demokrata előválasztások után tudjuk, a forgatókönyv írásakor max. erősen tippetek rá, hogy megint nem Sander, hanem most Joe” Biden fog a jelölt lenni, aki kvázi ugyan az az elitista irányvonal, a hatalmasok közül, mint Hillary Clinton volt. És bemutatták az alternatív valóságot, hogy ha nem Trump nyert volna ’17 -ben, akkor egy ugyan másmilyen de még is hasonló világ jött volna létre, mint a mostani USA realitás. Briliáns húzás volt ez szerintem, és egy erőteljes önreflexió a készítőktől! Nekem legalább is így jön le, és ezért bizony 9/10 minimum jár az 1. epizódra. ;)

A 2. résszel indul tulajdonképp az évad, és azért irányvonal terén azért van egy erőteljes szellemi kapocs az évadnyitóban látható, a mindenek így a törvények felett is álló teljes establishment vonulattal. Szokásos csapat új tulajdonossal, a megszokott jó humorral, eddig biztató! A 2. epizód is ér egy 8-8,5/10 -et, ha ezen az irányon megy tovább az évad, akkor nem csodálkozom a pozitív előzetes kritikákon, mert van ebben az évadban potenciál, nem is kevés!

Python - 2020. 04. 17. 14:15

Még egy észrevétel a 2. résszel kapcsolatban. Adott egy őszes hajú, magas növésű kő gazdag építési vállalkozó, aki mindenkin átgázol, és a bírósági tárgyalás alatt is inkább golfozik…! És mind kiderül az adott részből, egy a törvények felett is álló gazdasági elit csoport tagja. Mit ne mondjak, igen erőteljes utalás a 45. amerikai elnök személyiségére…! :P ;)

Michael J. Foxot pedig jó volt látni, ugyan a kor előrehaladtával ez a parkinson elleni küzdelem sajnos egyre nehezebb a látottak alapján, de a humorérzéke még mindig az igazi! :)

Kíváncsi vagyok rá, hogy a 4. évadban kiket fogunk viszontlátni az előző évadokból, és esetleg a The Good Wife -ból?! ;)

heidfeld - 2020. 04. 17. 21:33

Erről beszéltem. Óriási lehetőségek vannak a sorozatban. Még Lucca is fogyasztható volt így, ilyen kontrollal, és társaságban. Szívem vérzik, de csak a dobogó alsó fokára fér nálam, Pestis és Hernán mögé.
Második rész 8/10.

Python - 2020. 04. 30. 22:45

Memo 618…! ;) Jó volt a 3. epizód is. :)
Esetleg tudja valaki, hogy miért nem múlt héten jött a 3. rész, csak most?

winnie - 2020. 05. 01. 05:24

koronavírus.

Python - 2020. 05. 01. 09:47

winnie: THX! Azt gondoltam, hogy az első 5-6 epizód az már kész lehet a 10 részből. De ezek szerint csak 2 epizód volt teljesen elkészülve (CGI, zene, stb.). Remélem nem nagyon fog akadozni ilyen okok miatt heti csúszásokkal az éved, mert eddig az év egyik gyöngyszeme ez az évad! ;) :)

Úgy látom idén a demokraták is kapnak egy kis görbe tükröt, igaz nem akkorát mint a republikánusok és Trump az eddigi 3 évadban, de tetszik ez az alkotói irányváltás, hogy a komplett politikai és gazdasági elitet is kicsit előveszik…! Ez szerintem bátor húzás, de meglátjuk merre fut ki az évad. Julius szerepelhetne egy kicsit többet, mint becsicskitott szövetségi bíró, mert a végén még visszamegy az ügyvédi irodába társnak. ;)

Eltiron - 2020. 05. 04. 14:37

Asszem én megvárom az egészet és egyben ledarálom, mert ez így nem igazán élvezhető. Csúszások továbbra is várhatóak, ami egy egybefüggő történetnél nem igazán szerencsés.

eszemix - 2020. 05. 05. 09:37

Oh, itt is Hugh Dancy.
Nekem tetszik ez az évad is. Az első résznél kicsit csodálkoztam, hogy kihagytam-e valamit, de aztán baromi jól szórakoztam ezen a megoldáson. Tényleg kellett egy kis ellensúly.
Az idei átívelő szálra ezzel a memoval kíváncsi vagyok.

Python - 2020. 05. 07. 22:09

Ez a 4. rész valami zseniálisan jó volt! :) ;) :)

heidfeld - 2020. 05. 08. 12:10

3-4. évben kiválóan működött az irónia, görbe tükör. David Lee reakciója tetszett a legjobban.
Jumbo továbbra sem jó színésznő, és csak az előnyére vált évadnak, viszonylag kevesebb ideje.

Caeiro - 2020. 05. 08. 20:57

Egymás után néztem a 3. és a 4. részt. Így élvezhetőbb lett talán. A színházi mizéria nekem egy kicsit erőltetett lett a végére, pláne Diane bőrszerkójával, de azok az arcok a nézőtéren…na azért érdemes volt továbbnézni. Az viszont kifejezetten tetszett, ahogy Diane bedobta az új bírónak, hogy nem is volt eddig tárgyalás, hát ott könnyesre röhögtem magam, mert az egy oltári nagy húzás -nem tudom mennyire vannak otthon a jogban az írók, de tippre legalább egy nagyon rafkós ügyvéd ad nekik tippeket, ilyet ugyanis egy sima mezei író ki nem tudna találni -ehhez jogászos gondolkodás kell.

Cave - 2020. 05. 10. 18:53

Maia visszatérésére semmi esély ?

Python - 2020. 05. 13. 21:08

@Cave: Az előző évad végén elment Washington D. C. -be, szóval max. ha lesz Chicagoban a fővárosba is elérő politikai szál, akkor mint vendégszereplőt esetleg láthatjuk még Maia Rindell, de tuti, hogy nem ebben az évadban.

Bővebben itt olvashatsz angolul Rose Leslie távozásáról:
https://www.distractify.com/p/is-rose-leslie-leaving-good-fight

Python - 2020. 05. 14. 17:45

Ez a katonai szál arra jó volt, hogy bemutassa, hogy még a jog és igazságszolgáltatás tekintetében mennyire is más a civil és az egyenruhás világ!
Juliusnak elkezdtek leszállni a golyói, mert bekeményített, de még mennyire! Memo 618 ide vagy oda…, azt hiszem meg van a hátralévő 5 rész fő történet íve: Julius, Diane és a Memo 618. Ez az 5. rész most egy kicsit lazább volt, SPOILER: ja és Hugh Dancy átment hódítóba…! ;)

adam88 - 2020. 05. 14. 22:11
Python - 2020. 05. 28. 17:21

Kicsi SPOILER -el: Igen csak bátrak a sorozat készítői, mertek hozzányúlni a Jeffrey Epstein féle bűnügyi dologhoz is, nem is akárhogyan!

Shannen - 2020. 05. 28. 22:09

Bár kényszerű szezonzáró volt ez a 7.rész, de nagyszerű. Ilyeneket csak King-ék képesek leírni és összehozni. Imádom a bátorságuk és az abszurditásuk. Nemcsak az Epstein-szál, de a leépítéses-szál is remek volt, főleg mikor kiderült a mögöttes logikája a fenti hapsinak.

Sajnálom, hogy ilyen kurta lett az évad, sok minden maradt lezáratlanul, amikről remélem a következő évadban sem fognak elfeledkezni. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy ugye Delroy Lindo az évad végén távozott volna, kérdés, hogy az őt érintő sztoriszálakkal mi lesz, vagy esetleg még néhány epizódra meg tudják tartani.

Python - 2020. 05. 28. 22:36

@Shannen: Delroy Lindo is kiszáll? Az egyik kedvencem a sorozatban a karaktere.

Igen, vége az évadnak a 7. résszel. Gondolom ez az évad is 10-12 epizódos lett volna eredetileg?! Így nem csodálkozom az 5. évad berendelésén, aminek az eleje gondolom részben a 4. évadból hiányzó 3-5 epizódon fog alapulni, mert azért sok minden a lógva maradt a levegőben…!

Blake - 2020. 05. 29. 08:52

Eredetileg 10 részes lett volna az évad és Delroy Lindo tényleg kiszáll.
Bár így, hogy nem tudták leforgatni az utolsó részeit lehet, hogy mégis marad pár részig. Legalábbis én remélem, mert a mostani évadzáró után nem hiszem, hogy jól ki tudnák írni.

Shannen - 2020. 05. 30. 15:13

Ééés Cush Jumbo is kiszállt volna az évad végén.
Így most tényleg reménykedhetünk, hogy mindkét színész vissza fog tudni térni egy pár rész erejéig, hogy lezárják a történetüket. Kicsit azért fura lesz, hogy egyszerre mennek el, bár tudom sokan nem szerették Luccat, de szerintem nem volt vele semmi gond.

Bookworm - 2020. 05. 30. 22:42

Összességben ismét erős évadot láthattam. Kár, hogy nem láthattuk az utolsó 3 részt, kíváncsi vagyok hogyan zárták volna le eredetileg. Nem is tudtam, hogy Lindo és Cush is távozni fog, én mindkettőjüket kedvelem. Másnak is feltűnt, hogy az utolsó részben a BUD név egy kikacsintás az Aranypolgár Bud (rózsabimbós szánkó) rejtélyre. Ott is az utolsó snittben kapjuk meg a választ a szóra/névre.

Stanlee - 2020. 06. 07. 12:42

Van valami javaslat jogi sorozatra, ami inkabb a TGF elso 2 evadjara vagy a TGW-ra hasonlit inkabb?

szotyi - 2020. 06. 11. 21:02

Haragutdtam hogy Rose kiszállt, el se kezdtem az évadot nézni. Úgy voltam vele ha megézem akkor dara lesz. Meg is volt, kurva jó volt az évad (első rész ugye nem). Mindenki kiszáll amúgy? Delroy Lindoért nagy kár.

heidfeld - 2020. 06. 12. 11:26

Erős 7/10
Rose karakterének hiánya nagyon fájó, de egészen jó évad volt, első rész kivételével. Kicsit több tárgyalóterem, nem ártana!
Igazán érdekelne, ki száll ki önként – ki magától? Sok ok lehet: Több gázsit kér, nem elégedett a karakterével, több/kevesebb időt szeretne, stb. Nyilván van egy keret, abból kel gazdálkodni.
Remélem, következő évadban pótolják a részeket! Ilyen minőséggel, még az is kevésnek tűnhet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz