login |

Perfect Harmony: vége az 1. évadnak

2020. 04. 23. 15:51 - Írta: winnie

2 hozzászólás | kategória: 2019/20 finálék, kritika,

– The point is, I didn’t stay in the cultural ass-crack of America’s armpit in order to lose. So clear your schedules for the next five days, because you’re mine.
– Now is the armpit in the ass-crack, or is the ass-crack in the armpit?

Idén két őszi premier újonc országos komédia jött be nekem a kezdésével rögtön. Az egyik lendülete mindvégig kitartott és az egyik kedvencemé vált az idei évad felhozatalából, a másik viszont nagyon hamar kipukkadt, és kénytelen voltam a zseniális pilot után 2-3 résszel elengedni. A Perfect Harmony sajnos a másik volt. (Nem baj, a mixed-ish simán a helyére lépett.)

A pilot iszonyatosan feldobott a zenéjével/éneklésével, remeknek tartottam a főhős karakterét és kellőképp érdekesek voltak a kiegészítő figurák is, ráadásul Anna Camp is benne volt megint ragályos mosolygást árasztva magából. És a legfurcsább az, hogy a legtöbb komponens változatlan maradt, és én mégis húzom a számat.

Ahogy olvasom vissza magamat, az első jelek már az 1×02-ben feltűntek, lehet, hogy ilyen hamar odaveszett volna az újdonság varázsa? Az nyilván nem jó, ha egy koncepciót csak ez tart életben, de itt tényleg nem nagyon találtam értelmes okot arra, hogy miért változott meg a viszonyunk, hiszen ami remek volt az első részben, az a folytatásban sem lett rosszabb.

Akadtak epizodikus sztorik, megvolt az átívelés is a nagy kórusversennyel és a visszavágás ígéretével, de az összkép csak komédia szempontjából közepes volt. Megint azt a megállapítást kell elővennem, hogy hiába voltak a papíron poénos dumák a sorozatban, valahogy a nagy röhögések hiányoztak, a feelgood, valamint a dalok pedig nem tűntek elegendőnek a jelek szerint. Talán a karakterek közti dinamikákon csúszott el a dolog? Hiába jók a szereplők egyénileg, ha a közös viszonyaik nem annyira érdekesek.

A finálé is valahol csalódás volt, főleg, ahová kifuttatták az egész Regionals-sztorit, nem is értettem, hogy miért nem vállalták be a nagy összecsapást. Igen, így is kaptunk egy mosolygós performanszot, amibe még fantáziát is vittek (meg autotune-t…), szóval magas ponton zártak, de a hiányérzetet nem tudták megszüntetni bennem.

Sajnálom a Perfect Harmony-t, és önző módon főleg magamat, hogy nem jött be maradéktalanul. Tippre nem fog visszatérni jövőre, de azért az emléke megmarad, hiszen a jó zenéket senki nem veheti el tőlem, azt sem, hogy Bradley Whitford egy újabb szerepben mutatta meg, hogy mennyire jó.

2 hozzászólás Ne habozz!

goodjohnwin - 2020. 04. 23. 18:18

Kicsit Glee-feelinget hozott, megállapodottabb-kevésbé őrült felnőtt kiadásban.

El-ahrairah - 2020. 04. 23. 20:36

Én két dolog miatt hagytam félbe: az egyik nálam is a karakterek (érdekesek lennének, de annyira bántóan tipikus szituációkba/poénhelyzetekbe kerülnek, hogy elunja őket az ember) a másik meg az, hogy a kicsit hasonló Zoey’s Extraordinary Playlist annyival érdekesebb és minőségibb, hogy utána ez nem tudta megugrani a lécet.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz