login |

Star Wars: The Clone Wars: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is. Megint. – írta Ayrons

2020. 05. 05. 19:43 - Írta: vendegblogger

47 hozzászólás | kategória: animáció, kritika,

Elérkezett ez a nap is, befejeződött A klónok háborúja-sorozat végérvényesen, és ezzel egy korszak is lezáródott – stílusosan május 4-én, a hivatalos Star Wars-napon.

Az évadkezdő kritikámban írtam, hogy a sorozat hatalmas utat járt be, aminek a végére megkerülhetetlen eleme lett a Star Wars univerzumának, az eredeti trilógia óta pedig mű ennyire még nem bővítette a messzi-messzi galaxist, mint A klónok háborúja.

A sorozat 2013-ban befejezetlen maradt, és bár a készítő, Dave Filoni és csapata próbálták foltozgatni különböző médiumok segítségével, és valami lezárást adni az egész szériának, úgy igazán ez nem sikerült. Szerencsére a Disney és a Lucasfilm a Disney+, valamint at egyre hangosabbá váló előzménytrilógia-rajongóknak köszönhetően úgy döntöttek, berendelik a széria hetedik évadját, ami egyben A klónok háborúja-sorozat lezárása is lett.

Mindenki örült (köztük én is), de azért ott motoszkált az emberekben a kisördög kérdése, hogy vajon méltó lezárást kap-e a sorozat, tekintve az elmúlt évek fiaskóit a Star Wars univerzuma körül? Elöljáróba csak annyit írnák, hogy ennél méltóbb búcsút nem is kaphatott volna a széria. Na de, lássuk az utolsó évadot – a tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Az évad három nagyobb egységre volt bontva, melynek az első állomása a Bad Batch-sztori volt.

Ahogy írtam az évadkezdő kritikámban, itt a hangsúly a klónokon volt, ez pedig így volt jól, mivel Ahsokáék mellett ők a sorozat legfontosabb szereplői, így teljes mértékben megértettem a készítők azon döntését, hogy az évad elején rájuk kerül inkább a hangsúly.

A Bad Batch csapata részről részre egyre jobb lett és ezalatt a négy rész alatt a legkedveltebb klónjaim lettek, köszönhetően annak, hogy mindegyiknek saját egyedi személyisége van, no meg emlékezetes jeleneteket is kaptak.

A sztori előrehaladtával Anakin is több teret kapott, aminek köszönhetően még fájdalmasra sikeredett a későbbi átállása a Sötét Oldalra. Itt jegyezném meg, hogy Anakin karakteréhez a sorozat nagyon sokat tett hozzá, valljuk be, ha nincs A klónok háborúja, akkor Anakinra még mindig egy nyafogós és hisztis tiniként emlékeznének sokan. Visszatérve az arc-ra: jó volt bevezetőnek az egész, mivel segítette a nézőnek visszarázódnia a sorozat hangulatába, emellett a mondanivalója is bőven aktuális sikeredett.

A következő nagyobb sztori egység az Ahsoka köré fonódott, aki miután kilépett a Jedi rendből keresi a saját útját és önmagát. Ennek köszönhetően a frontvonalnak búcsút mondtunk és inkább alámerültünk a galaxis alvilágába és a mindennapi emberek/űrlények mindennapjaiba.

Bevallom őszintén ez az arc annyira nem nyerte el a tetszésemet, mivel több helyen is úgy éreztem, hogy megrezgett az a bizonyos léc. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy nagyobb eseményekre nem került sor az itteni történetben. Persze értem a készítők szándékát, hogy szerették volna egy kicsit bemutatni az átlagpolgár szemszögéből a háborút és hogy azok hogyan élik meg az egészet, no meg Ahsoka személyiségére ezen tényezők hogyan hatnak. DE, több esetben az-az érzés fogott el, hogy töltelék részeket nézek, ami egy 20-22 részes évadnál nem gond, de egy 12 részes lezáró évadnál már igen.

A helyzetet Trace karaktere se javította, aki a túltolt naivitásával a legidegesítőbb Star Wars-karakter címére joggal pályázhatna, néha azért imádkoztam, hogy egy arra tévedt Rancor felfalja. Ám ezek ellenére voltak bőven olyan elemei az Ahsoka arc-nak is, amelyek felhúzták a látottakat, ilyen volt például Maul felvezetése vagy hogy a társadalom miért vesztette el a hitét Jedikben.

Az utolsó nagyobb sztori a híres Siege of Mandalore köré volt felhúzva és a Sithek bosszújának a megrázó eseményeire. Minden rajongó ezen eseményeket várta a legjobban és nem véletlenül. Filoni és a csapata a The Clone Wars Legacy művein keresztül nem kicsit bepromózták a Siege of Mandalore-t, emellett az évad marketingjében is azt ígérték nekünk, hogy az egész Saga-t összefogó történést látunk majd.

Betartották, amit ígérték.

A Mandalore ostroma az egész széria legjobb történetét szállította, de meg merem kockáztatni, hogy a Star Wars-univerzum egyik legjobb sztoriját sikerült összeraknia Dave Filoni-nak. Egyszerűen minden a helyén volt, a karakterek (Maul ismételten lopta a show-t), a látvány, a zene, kellően intenzív volt a csata míg a történet pedig végtelenül drámaira sikeredett. Emellett pedig a Filoni és csapata mesteri módon fűzték egybe a sorozat történéseit a Sithek bosszúja eseményeivel, ezáltal az egész olyannak érződött mintha egy bővített változatot néznénk a filmből – arról nem beszélve, hogy mennyi kikacsintás volt egyéb Star Wars-darabokra, pl. a Rebels-re.

Ennek köszönhetően az emberben az elejétől fogva ott motoszkált a félelem, hogy vajon a hírhedt 66-os parancs mikor is fog bekövetkezni. Amikor pedig sor került rá, akkor bizony nem lehetett okunk a panaszra, már filmben is az egyik legmeghatóbb jelenetsor lett a 66-os parancs kiadása és végrehajtása, de itt a készítők az által, hogy nagyon személyesre és kamaradráma szerűre vették az egészet, sikerült elérniük, hogy még drámaibb és meg meghatóbb legyen az egész.

Mielőtt azonban rátérnék a széria végére, szeretnék szót ejteni a sorozat látványáról és zenéjéről. Dave Filoni és csapata semmin se spóroltak, az ILM pedig igazán kitett magáért a látvány terén.

Minden egyes karakter brutál módon nézett ki a hetedik évadban, de külön kiemelném Ahsoka, Darth Maul és a klónok kinézetét, akik simán megállnák a helyüket egy filmbeli CGI karakter mellett. Emellett a hátterek és a bolygók látványa is pazarra sikeredett, arról nem beszélve, hogy Ahsoka és Maul párbajánál a Motion Capture technológiát alkalmazták, aminek köszönhetően a széria leglátványosabb és legszebb párbaját sikerült prezentálni. Számomra innentől kezdve ez lesz az alap a jövőbeli animációs sorozatoknál, de a következő Star Wars-szériánál biztos.

Kevin Kiner zeneszerző pedig ismételten kitett magáért, nagyon szépen kiegészítette a saját szerzeményeivel John Williams taktusait, emellett a baljóslatú és komor dallamok segítségével a 66-os parancs meg drámaibb sikeredett, sok esetben már csak a zene megadta az alaphangulatot az adott résznek.

És akkor a sorozat zárása: megmondom őszintén, volt egy kis hiányérzetem az elején, hogy nem látunk montázsokat a galaxisról, de után a rájöttem, hogy egy ilyen húzás nem illett volna ehhez a befejéshez.

Maga a finálé nagyon gyönyörűre és személyre sikeredett, arról nem beszélve, hogy mennyire szívszorító volt egész. Az utolsó jelenetsor pedig az egész Star Wars univerzum legmeghatóbb és legdrámaibb pillanata, amely szavak nélkül rengeteg mindenről beszél és szól, köszönhetően a zenének és a megannyi szimbolikának. Annál a bizonyos sisaknál véget ért végérvényesen egy korszak…

Végezetül csak annyit szeretnék írni, hogy Dave Filoni-nak, a stábnak, no meg George Lucas-nak köszönöm, hogy lehetővé tették ezt a fantasztikus utazást számomra és a rajongók számára, és hogy ennyire mélyen megismerhettük a messzi-messzi galaxist.

Az Erő legyen mindenkivel!

47 hozzászólás Ne habozz!

SheevPalpatine - 2020. 05. 03. 21:50

Ilyen egy tökéletes befejezés. Spoilerezni nem fogok.

Kenike - 2020. 05. 04. 09:26

Most daráltam le a végéig. Az utolsó négy rész hosszú évek óta a legnagyobb Star Wars élményem, még sírtam is rajta. Tökéletes befejezés, érdemi kibővítése a történetnek, csodálatos élmény volt.

CadBane - 2020. 05. 04. 10:32

Eleinte kicsit hiányérzetem volt, hogy csak ennyi az utolsó rész, de kicsit érlelődött, és rájöttem, hogy mennyire szívszorítóan gyönyörű volt a vége.
Az kicsit zavar, hogy az erőhasználók egyre inkább overpowered-ek

Python - 2020. 05. 04. 10:57

Zseniális volt a befejezés!!! :) Ahsokáról is kiderül, hogy azért nem egy “2. osztályú” erőhasználó, igen sokat elsajátított az erőképesség titkaiból Anakintól, és nem csak a fénykard forgatásban.
És a végén mi repül ott a havas táj felett…, nem, nem egy sas volt. ;)
https://starwars.fandom.com/wiki/Morai

Szóval még erre is figyelt Filoni, mert ez így egy tökéletes kapocs a Lázadókhoz és magához az Erőhöz is! ;) :)

SheevPalpatine - 2020. 05. 04. 12:27

Semmi overpowered dolog nem volt benne. Amit Maul csinált kb. bárki más hasonló szinten lévő Erőhasználó meg tudná csinálni. Csak szétzúzta a hiperhajtóművet.

Plusz az Erő végre kezd azzá válni, aminek Vader lefestette 1977-ben: “Egy bolygó elpusztítása eltörpül amellett, amire a mindenható Erő képes”. Amíg ez folytatódik, én csak örülök ennek :D persze azért vannak túlzások, amibe nem kéne esni, pl. Starkiller TFU-beli mutatványa, amikor lekapta a Csillagrombolót az égről :D

Anak - 2020. 05. 04. 17:00

Hát én egy picit mást vártam. Kevesebb csihi-puhit, több dialógot és kicsit komplettebb lezárást, picit nagyobb perspektívában (tudom, arra végülis ott van a RotS, de valahogy hiányérzetem maradt).

Mégvalami.
A Ziro.hu-nak köszönhetően kicsit megismerkedhettem a Son of Dathomir képregény fő történéseivel, ami egészen szükségszerű lett volna az utolsó négyes etaphoz. Hát elég nagy blamának érzem, hogy egy képregényt is kell ismerni ahhoz, hogy teljesebb legyen a mozgókép által nyújtott élmény. Már a story-arc kezdetekor is zavart, hogy Maul megemlíti, Gar Saxonék szabadították ki valahonnan, pedig úgy emlékeztem az ő karakterét eléggé legyőzve hagytuk hátra Sidious által és ez a szabadítós történetszál eléggé kimaradt, pedig eredetileg része lett volna a sorozatnak.
Szóval sajnálom, hogy pöppet ilyen félkész lett; és bizonyos történetmorzsákat máshonnan kell felcsipegetni.

zolij - 2020. 05. 04. 17:20

Zseniális volt ez az utolsó epizód, különösen az utolsó jelenet. És még Rex rangja is a helyére került.

SheevPalpatine - 2020. 05. 04. 17:20

Anak: A Son of Dathomir egy 4 részes TCW sztori lett volna, ami nem készülhetett el, így képregény formájában jelent meg. Olyan mintha a sorozat része lenne, szóval felesleges lett volna még egyszer szánkba rágni ebben a 4 részben. Bőven elég volt annyi, hogy megemlítik, hogy Saxonék kiszabadították.

jessm - 2020. 05. 04. 17:25

7×11 egy kicsit kevésbé tetszett, de erős jelenet volt, ahogy Aksoka megérezte a bajt és kiadták a parancsot. Szerintem ennyi ferdítés belefért.

7×12 szerintem tökéletes befejezése volt a Ahsoka történetének. Az utolsó két jelenet nagy jól sikerült.
Talán kapunk még egy-két történet a clonewars-ból későbbiekben, de ha nem akkor is ezért 7. évadot nagyon megérte.

DJackson - 2020. 05. 04. 18:40

Ez zseniális volt! Az elmúlt 15 év legjobb Star Wars élménye! Filoni kezébe a filmeket!
Ha belegondolunk, tulajdon képpen ez már a 3. befejezése volt. Minden eddigi finálé egy mestermű volt és mind jobbak mint az előző! Ezzel viszont már olyan szintre tették a lécet, amit nem hiszem, hogy megugrana a Star Wars egy újabb évtizedig!
Nagyon sajnálom, hogy most már végleg vége.
10/10

ldbr - 2020. 05. 04. 22:19

nagyon hangulatos volt ez az utolsó két rész és a zene tényleg kiemelkedő lett. nem tudom, hogy szerepelt-e már itt, de az élő részeket Budapesten vették fel hozzá, szóval akár tekinthetjük magyar jelenlétnek is :)

Llew - 2020. 05. 05. 13:30

Az előző rész a komorságával, jobban ütött, nagyobb hangulata volt. Itt kicsit soknak éreztem az akciót, de az utolsó pár perc, illetve az utolsó jelenetek igazán szépek lettek, remek befejezés, lezárás volt.
Ugyan Ahsoka és Rex voltak a sorozat főszereplői, de a klón sisakos záróképnek jól mutatta, hogy ez az ő történetük, illetve tragédiájuk, az eszközként kihasznált, eldobott és elfeledett klónok sokaságáé.

Hurvinek - 2020. 05. 05. 17:36

Érdemes volt összekalapálni ezt a hetedik évadot,méltó és kerek lezárása volt egy jó animációs sorozatnak.
Viszont az évad közepe,konkrétan a 5.-8. rész számomra teljesen felesleges időpazarlásnak tűnt. Érdektelen történet szál két olyan mellékszereplővel,akik semmilyen formában sem kapcsolódnak a sztorihoz és személyük,sorsuk egy pillanatig sem tud érdekelni.

zolij - 2020. 05. 05. 19:26

Hurvinek: annak a plotnak az volt a lényege szerintem, hogy Ahsoka kicsit visszakapja a hitét a Jedik eredeti szerepének szükségességét illetően. Persze valószínűleg ezt meg lehetett volna oldani fele ennyi időben is :)

noxwill - 2020. 05. 05. 20:32

Számomra ez az a fajta finálé volt, amiről mindig is álmodtam mióta ismerem ezt a sorozatot. Na nem a fúszerkedős 4 részről, attól lever a víz annyira gáz volt és egy dedikáltan sorozatzáró évadba már semmi képpen nem fér bele, de az első négy és az utolsó négy zseni volt.

SPOILER lesz alant:

A végének meg ilyennek kellett lennie. Pont. Lehet mondani hogy elfért volna 1-2 elem amit elmesélhetett volna a sorozat, mondjuk hogy hogyan került leszerelésre a Klónhadsereg és mi lett velük, illetve hogy hogyan szabadult meg Wolf és Gregor az inhibitorchipektől, de ne legyünk telhetetlenek. És el kell mondanom, hogy annál a jelenetnél mikor Ahsoka áll a hóban az eltemetett klónok sisakjai előtt, és meggyászolja őket annak ellenére, hogy egy egyszerű parancs ellenére árulónak titulálva mind megakarta ölni őt kérdés nélkül a bőgés kerülgetett, de az i-re a pontot az a bizonyos maszk a hóban az elvonuló Vaderrel, és szerintem az az EGÉSZ Star Wars saga legmeghatározóbb képe, jelenete.

És a zene igen, az utolsó előtti rész, a parancs kiadása előtt egyszerűen annyira nyomasztó volt azzal a zenével, és minimális dialógussal, amit szerintem tanítani kell hogy kell atmoszférikusan feszültséget kelteni, és felvezetni egy meghatározó történést.

Egy szó mint száz, én örökre hálás leszek Filoniéknak ezért, egyáltalán hogy megalkották a sorozatot, de azért különösen hogy nem felejtették el, és egy olyan lezárást adtak az egésznek, ami tényleg méltó egy szériához.

Most már csak haza kellene hozni Ezrát, és én gyakorlatilag életem végéig megleszek az egész Star Wars franchise-al.

Raisen89 - 2020. 05. 05. 20:36

Zseniális darab volt! Imádtam. Remek storykat dolgozott fel. Én amondó vagyok, hogy sok spinoffot lehetne belőle készíteni, kezdve Darth Maul és a boszikkal, aztán Asoka és népe… sok, na! Örülök, hogy végül sikerült lezárniuk!

Dixon - 2020. 05. 05. 20:43

Amikor szóba kerül a Star Wars mindig megemlítem, hogy értem az emberek problémáját az előzmény trilógiával kapcsolatban, de én azon nőttem fel, ha nekem valaki azt mondja, hogy Star Wars, én onnan indulok el…
Ahhoz, hogy felnőtt fejjel is kitartok ezen filmek mellett nagyban hozzájárult az, hogy a II. és a III. rész között történtekről rengeteg sztorit kaptunk, a Clone Warsnak hála.
Ahogy fentebb is ki volt emelve, enélkül a 7 évad nélkül pl. Anakin, de néhány más szereplő megítélése is teljesen más lenne. Nem beszélve arról hány érdekes karaktert hoztak be Filoniék ebben a sorozatban: Ahsoka, Ventress, Hondo, Bane vagy Rex és a klónok…
Nem rossz a Mandalorian, meg talán Ahsoka is jön, de én rohadtul megnéznék egy Clone Warshoz hasonló pörgősebb Star Wars sorozatot a jövőben.

Yossarian - 2020. 05. 05. 21:31

Remekül sikerült ez a lezárás. Az utolsó 4 rész elképesztően jól sikerült. A Clone Wars eljutott odáig, hogy nem kell a filmek után mennie hanem önmaga határozza meg mit is jelent a “Star Wars” név.
Rengeteg érzelmes jelenet jutott ezekbe a részekbe, például ahogyan a klónok üdvözölték Ahsokát és amikor megkapta Anakintól az új kék fénykardokat az nagyon nosztalgikusra és meghatóra sikeredett. És ennek fényében még sokkal fájóbb, hogy ekkor találkozott utóljára Anakinnal. Milyen érzések játszódhattak le Vaderben mikor a végén felvette azt a fénykardot a földről amit ő adot Ahsokának…
A klónok története itt véget ért, de szerencsére Ahsoka sztorija még nem. Remélhetőleg még sok mindent megtudunk arról, hogy hogyan alakult az élete.

Hallak65 - 2020. 05. 05. 21:52

Star warsabb volt az elmúlt idők minden próbálkozásánál.

Zordon - 2020. 05. 05. 22:03

The end of an era.

A TCW minoseget az indulasa ota egyetlen SW animacio sem volt kepes hozni (nemhogy felulmulni). Ezzel az evaddal – aminek alkalmankenti gyengebb pillanatai a Rebels legjobb pillanatait ideztek, csak hogy legyen mivel osszehasonlitani – ez a lec meg magasabbra kerult.
Nagyon szivesen vennek meg nehany evadot ebben a minosegben – alapanyag lenne boven. De legalabb a sorozat kapott egy 10/10 lezarast ezzel a 4 utolso resszel.

Ez a rovidke evad ujra megmutatta, hogy ha DF meg a csapat megkapja a szukseges tamogatast es eroforrast, akkor tenyleg mozifilm minosegu animaciot kepes osszehozni, tortenetben, animacioban, mindenben.

Hianyzoni fog a TCW, rovidebb lett, mint kellett volna, de igy van egy kerek tortenetunk. Az utolso 3-4 perc pedig igy, egy szo parbeszed nelkul meg nagyobb hatast ert el, mint parbeszeddel.

A zene az utolso ket reszben valami hihetetlenul kivalo lett, tokeletesen megalapozta a hangulatot.

Kar, hogy vege, de kerek.

Az utolso kivansagom: A kovetkezo animacio erje el ezt a szintet.

May the force be with you.

zagloba - 2020. 05. 05. 22:18

Némileg vitatkoznék a kritikában említett szuperlatívuszokkal.

Az elején kaptunk négy jó részt, aztán négy szörnyűt, utána három kiválót és egy közepest.

Valljuk be, amellett, hogy nagyon pörgős és szórakoztató volt – és én is szerettem -, a Bad Batch igazából nem több, mint egy átlagos, évad közepi darálás, némi érzelmi szállal megtámogatva.
Nem volt más, mint akció, akció, akció. Még egyszer: nem volt rossz, de ahhoz képest, hogy évek óta tervezett zárás, semmi különleges.

Ahsoka történetszálát nem is értem, hogy került bele. (Eleve a karakter maga is igen erőtlen, bármennyire is elterjedőben van az utóbbi időben, hogy mekkora közönségkedvenc. Én ezt mondjuk soha nem éreztem. Számomra Ahsoka mindig is inkább csak idegesítő volt.)
Ilyen gyenge epizódokat rég láttam a CW-ban. Igen, lehet azt mondani, hogy szükséges volt bemutatni Ahsoka útját, de nem ilyen unalmasan, sőt idegesítően. A nővérekről inkább szó se essék, de azért Ahsoka is kitett magáért. Az, ahogy – nem – használja az Erőt, nem lép fel az egész csempészsztoriban, csak áll és van, pedig az életük a tét, kemény volt. Még a szökést sem ő kezdte, akkor is csak nézett.
A mélypont a 7. rész volt: az egész rész arról szólt, hogy szöknek, lőnek, majd a végén visszakerültek ugyanoda. Mi van? És erre elment egy epizód. Katasztrófa.

Majd jött a zárás. A 9-11. rész valóban remek volt, de az utolsó!
Ismét megkaptuk a nagy semmit. Persze, értem én, a zárójelenet nagyon drámai volt, mindenki csak erre fog emlékezni, de az csak 3 perc a 20-ból. Az epizód nem szólt semmiről, csak lövöldözésről és rohangálásról. Még Maul is csak úgy mellékvágányon szökött meg.
Szóval ahhoz képest, hogy ez volt a záróepizód, semmi különöset nem kaptunk.
A kritika szerint jó volt, hogy nem kaptunk kitekintést. Nekem kicsit olybá tűnik, hogy azért született ez a gondolat, mert tényleg nem kaptunk semmit. Szerintem kellett volna. Plusz nagyon hiányzott a misztikum az egész évadból (nézzük meg a 6. évad Yoda-szálát), és csak A Sith-ek bosszúja jeleneteivel tudták feldobni a végkifejletet.
A vége valóban megható volt, de én azért nem mernék ilyen kijelentéseket tenni, mint, hogy “Az utolsó jelenetsor pedig az egész Star Wars univerzum legmeghatóbb és legdrámaibb pillanata”.

Nyilván, embere válogatja, de azért nehogy összehasonítsuk már Obi-Wan halálával, Vaderrel a máglyán, vagy épp a 66-os paranccsal (a filmben), és még sokat említhetnénk.

Összefoglalva, új évadként nézhető volt, helyenként nagyon jó, de záróévadként nagy kudarc.
A 6., a Lost Missions. Az igen. Az kerek. Az ütős volt, az erős volt. Meg kellett volna hagyni a zárást olyannak.

Ez már csak egy felesleges erőlködés volt. És ez készült éveken át?

pehnemer - 2020. 05. 05. 22:49

Ez igen! Amit nem lehet többször újranézni, azt egyszer sem érdemes! Ezt még biztos végignézem párszor…
Csatlakoznék a többiekhez , nekem is ez volt az elmúlt évtized igazi SW élménye.

SheevPalpatine - 2020. 05. 05. 23:29

Zagloba: Ezt a 6. évad “tökéletes lezárás” dolgot még mindig nem tudom komolyan venni. Semmi lezárás nincs benne. Ellenben ez az évad elvitt minket a sorozat címében említett háború legvégéig ;) ennél jobb lezárást lehetetlen lett volna írni. Az 5-8. részeket meg mintha fel se fogtad volna, szóval hagyjuk is

SheevPalpatine - 2020. 05. 05. 23:34

Ráadásul az ajnározott 6. évadodban is csak 2 szál van, ami igazán lényeges: Fives és Yoda. A többi a te szavaiddal élve közepes “filler”. Szóval végképp nem értem ezt a kettős mércét.

razs - 2020. 05. 06. 09:07

Ne haragudjatok, hogy nem olvastam el a hozzászólásokat, de egy olyan kérdésem lenne, hogy a 7. évad belefér a legendák történetekbe, vagy kifejezetten ellentmondás vele és csak a kánonba illeszkedik?

Ez ezért kérdezem, mert én hatalmas legendák fan vagyok (pl. az összes magyarul megjelent, most már szerintem 100+ darab regényt olvastam), de az új Disney kánonból egyetlen filmet sem láttam és egyetlen könyvet sem olvastam és a jövőben sem tervezem.

Az első 6 évadot nagyon szerettem, és a 7.-et is szeretném megnézni, de csak ha nem ellentmondásos a legendákkal. Ezért kérem spoilert se írjatok, de megköszönöm ha egy hozzáértő (ami mindkettőt ismeri) tud erre a kérdésre válaszolni. :)

Ayrons - 2020. 05. 06. 09:20

zagloba: Attól hogy neked nem tetszik Ahsoka karaktere, attól még igen is közönség kedvencé nőtte ki magát. Nem hiába követelnek neki filmet, és a net se hiába robbant fel akkor mikor szóba került, hogy a Mando második évadába jönni fog a karakter (lehet). Emellett a Rebelsbe is rengetegen imádták, hogy visszatért és várják a történetének a folytatását.

A Bad Batch egy felvezető rész volt, ahogy írtam visszarázta a nézőt a sorozatban,mivel jó pár év eltelt az utolsó évad óta.

Az általad említett 6.évadban is volt filler sztori: Jar Jar és Windu, tehát ugyanúgy mindkét évadban jelen van ez. Emellett a 6.évad nem hiába Lost Missions néven futott, mert érdemi lezárást nem adott a sorozatnak semmilyen téren. Ellenben a hetedik igen, egyedül a fejvadászok sztorija maradt lógva de Filoni azt ígérte azt islezárják valamilyen módon.
Nagyon azt érzem nálad, hogy azért nem tetszett az egész lezárás, mert Ahsoka központú volt az egész és neked a karakter nem jön be. Amivel nincs gond csak ezt ne állítsuk be általános igazságnak ,hogy emiatt ténylegesen semmilyen lett az egész és nem méltó a lezárás, főképp mivel az egész net mindenhol élteti az évadot. Ezek fényébe nem hiszem, hogy mindenki téved.

Ayrons - 2020. 05. 06. 09:23

razs :
A Clone Wars sorozat már régen se fért bele a Legendákba több ponton is ellentmondott neki: 66-os parancs eredete, Mandalore bolygó (ez esetben Lucas maga kukázta a Republic Commando könyveket ). Alapvetően a könyvek próbáltak a későbbiekbe alkalmazkodni kisebb sikerekkel a sorozathoz. Jelenleg ez a sorozat pár kisebb ellenmondástól a kánonhoz köthető és nem vették figyelembe a Legendákat.

razs - 2020. 05. 06. 09:51

@Ayrons:

Köszi, ezeket tudtam és már akkor is felháborítónak találtam, de együtt éltem velük.
+1: Even Piell mester sorsa.

De a 7. évadnak van kimondott ellentmondása a legendákkal, pl. ha valamely szereplő vagy helyszín kifejezetten az új mozifilmekhez vagy az új regényekhez köti? Mert ha (kisebb ellentmondásokkal) akár a régi legendákba is beletartozhatna, akkor szívesen megnézem majd valamikor.

Ayrons - 2020. 05. 06. 10:03

Tudtommal nincs, ha van is akkor nagyon minimális. Főképp a filmekhez, Rebelshez és a képregényekhez vannak kapcsolatai.

SheevPalpatine - 2020. 05. 06. 10:54

razs: De miért felháborító, hogy ellentmond a Legendáknak? Még ha Legenda rajongó is vagy, attól még tudomásul kellene venned, hogy nem az a hivatalos irány. Ilyen dolgon szerintem teljesen alaptalan felháborodni.

Az már más lapra tartozik, hogy a 66-os parancs eredete a Legendákban szerintem egyenesen hülyeség, a sorozattal ezzel szemben sokkal logikusabb és realisztikusabb.

razs - 2020. 05. 06. 12:04

@SheevPalpatine:

Úgy értettem, hogy Lucas engedélyt adott egy írónak egy mű elkészítésére, aki a saját munkájával az Ő (azaz Lucas) bevételét és hirnevét is növelte, akkor az egyenesen pofátlanság, hogy később egy tollvonással “kukázza” a történet. Még akkor is ha eleve egy ilyen szerződést írattak alá. Szerintem igenis egy író dolga kellene hogy legyen, hogy alkalmazkodik ahhoz az univerzumhoz, amibe bele ír.

Ha egy valós eseményeken alapuló történelni regényt írok, akkor nem írhatom le, hogy a németek nyerték a 2. VH-t, vagy hogy még mindig török hódoltság van Magyarországon, hanem utána kell néznem mindenféle más forrásból, hogy ki mit írt már le. Ilyen alapon számomra Luceno az “etalon”.

Tisztában vagyok vele, hogy a legandák eleján ezt nem vették figyelembe, illetve hogy a prequel trilógia is számos művet felülírt (pl. Boba Fett származása), illetve ott is voltak gyengébb művek. Ennek ellenére azt nem vette be a gyomrom, amikor nulláról kezdték újra az egészet és olyan általam remeknek tartott dolgokat is töröltek, mint az Old Republic, a Töréspont, a Darth Plagueis vagy a Thrawn-trilógia.

Én ekkor eldöntöttem, hogy ezt az irányt már nem követem. Egyben reménykedem, hogy az X-Wing és New Jedi Order sorozat még megjelenhet a közeli jövőben magyarul.

Ayrons - 2020. 05. 06. 12:31

Lucas mindig is szart ezen a téren másokra. Számára az volt a kánon amihez közé volt. Megmondta, hogy sose olvasott egyetlen egy könyvet se, nem érdekelték. Thrawn trilógiaja se érdekelte, megmondta ha lesz folytatás nem veszi figyelembe.
Amúgy előszeretettel szólt bele amúgy a könyvekbe, például Luke felesége miatta halt meg, mert azt mondta irtózatoson nagy hülyeség, hogy Luke házas lesz.
Ezen hozzáállása miatt az egész SW egy katyvasz lett, ezért kellett a reset.

SheevPalpatine - 2020. 05. 06. 12:40

Ahogy Ayrons is írta, Lucas csak azért engedte megjelenni azokat a könyveket, mert jött belőle a pénz. És Lucas köztudottan imádja a pénzt. De mindig elmondta, hogy ő csak és kizárólag a saját filmjeit meg a TCW-t tartotta kánonnak. Így a régi EU egy katyvasz volt, amiben aszerint voltak rendszerezve a dolgok, hogy mennyire mondtak ellent egymásnak, ami így leírva elég röhejesen hangzik :D Egy alapvetően rosszul működő rendszert törölt el a Lucasfilm 2014-ben.

“Ha egy valós eseményeken alapuló történelni regényt írok, akkor nem írhatom le, hogy a németek nyerték a 2. VH-t, vagy hogy még mindig török hódoltság van Magyarországon, hanem utána kell néznem mindenféle más forrásból, hogy ki mit írt már le. Ilyen alapon számomra Luceno az “etalon”. ”

Ezt meg nem is értem, hogy jön ide. A Star Wars egy fikció, a valóság meg a valóság. Nem értem az összehasonlítás alapját.

Azt a részét értem a dolognak, hogy Luceno etalon volt abban, hogy mindennek utánanézett. De ez csak egy író. És pont ez volt a gond, hogy más írók a régi rendszerben nem vették a fáradságot, hogy igazodjanak másokhoz, így szinte minden írónak megvolt a saját maga kánonja, a többi meg le volt sz*rva.

Ayrons - 2020. 05. 06. 12:56

Az a meg a másik, hogy a történelmi regények is ferdítik a valóságot :)
De ja Lucasnak jött belőle a pénz azt csá. Hidalgo próbálta a helyzetet menteni a végén de inkább a reset mellett döntött ő is.

miles - 2020. 05. 06. 13:36

Az utolsó 4 rész teljesen elfelejtette velem a bugyuta 1-8 kezdést. Szóval azok szót sem érdemelnek.

Mandalore ostroma viszont zseniális lett. Ahsoka is a helyére került nálam, mert bevallom a könyv után eléggé csalódtam benne.

Nekem a 3. rész és a Republic Commando után ez volt a harmadik szemszög a 66-os parancs végrehajtásáról. Én mind a hármat nagyon bírtam, de bevallom, a filmben volt ez a vonal a leggyengébb számomra.

A vége után másnak egyből kezdtem is a Rebels 2. évadtól újrázni, jó kis folytatás ez így Rexnek, meg kellemes lecsengés nekem.

razs - 2020. 05. 06. 14:50

OK, értem az álláspontotokat és köszi a válaszokat. Sok mindenben Nektek is igazatok van. Akkor meg fogom nézni a 7. évadot valamikor.

Az bizos, hogy ha 1977 óta minden író olyan alapos lett volna mint Luceno, akkor egy sokkal összehangoltabb SW univerzumot kaptunk volna, kevesebb logikátlansággal.

Én sajnos úgy döntöttem, hogy a kánonnal örökre végeztem (leszámítva a 6 általam ismert mozifilmet, amely a legendákkal közös rész). Az új mozifilmeket zsigerből gyűlölöm és egyáltalán nem vonzanak, viszont ami nagyon nehéz, hogy a Mandalorian és a Rebels sorozatok nézésére majdnem kedvet kaptam, de még tartom magam. :)

Ebből is látszik, hogy mennyi féle SW rajongó van: van aki csak az original trilogy-t szereti, én magam a prequel trilogy-t is legalább annyira, viszont ami a Disney óta van, az nem is érdekel.

scholes75 - 2020. 05. 06. 15:49

razs: ez erdekes mert kimondatlanul en is igy vagyok ezzel. Imadtam a Foster-konyvet a Galaktikaban, aztan elolvastam mindent amit tudtam. Rajongtam a Thrawn-konyvekert es a Dark Empire tortenetert, meg a JK2 jatekert es a kotor-videokert.
De ez ami most van… ez semmi. Eppen probalkozom az Aphra sorozattal, de nem megy. A Mando nem ment. A Rebels nem adta. Nem tudom. Nincs varazslat.

jessm - 2020. 05. 06. 16:42

razs: Luceno az új kánonba is könyveket, gondolom semmivel sem gyengébbek mint a régiek.

SheevPalpatine - 2020. 05. 06. 18:50

“az új Disney kánonból egyetlen filmet sem láttam és egyetlen könyvet sem olvastam és a jövőben sem tervezem.”

“Az új mozifilmeket zsigerből gyűlölöm”

Ne haragudj, de hogy lehet zsigerből gyűlölni valamit, amit nem is láttál?

“Az bizos, hogy ha 1977 óta minden író olyan alapos lett volna mint Luceno, akkor egy sokkal összehangoltabb SW univerzumot kaptunk volna, kevesebb logikátlansággal.”

Jelenleg pont egy ilyen kialakítása folyik.

Zordon - 2020. 05. 06. 19:53

Azert a Darth Mickey era produkcioi nem annyira rosszak. Igaz, annyira nem is jok…

Vannak igen jol sikerult filmek (Rogue One, nekem a Solo film is bejott), atlagosak (Force Awakens, Rise of Skywalker, Forces of Destiny), Kb megteszi minoseg (Rebels, sok semmiben nehany minosegi tortenet es epizod), meg borzasztoak (Episode 8, ami egy unalmas katyvasz, meg a new republicos X-wing-es tudjaistenhogyhivjak animacio. 4 resz 20 percben valo megnezese utan dobtam…)

Legnagyobb, megbocsathatatlan bunuk meg a TCW kinyirasa. Sokkal-sokkal tobb volt benne, mint amit vegul kaptunk.

SheevPalpatine - 2020. 05. 06. 20:14

“Legnagyobb, megbocsathatatlan bunuk meg a TCW kinyirasa”

A “kinyírásának” tudtommal jogi okai voltak. Nem azért nyírták ki, mert bökte a csőrük.

Ayrons - 2020. 05. 06. 22:25

Igen az volt, a Cartoon Network Warner tulajdon volt és a Disney értelemszerűen nem akart fizetni a konkurenciának, de a régebbi szerződés miatt át se lehetett vinni a saját csatornára. Ezért kasza lett és átirányították a teamt a Rebelshez.

winnie - 2020. 05. 06. 23:10

valójában a műsorért a csatorna fizet a gyártónak licencdíjat, szóval a disney csak pénzt kapott, de nyilván a reklámbevétel is az övék. és ez egy piacnál nem is lett volna tényező, de 100+ piacon is cartoon networkös volt a sorozat, ami nagyon nem mindegy már. más kérdés, hogy ilyen dealek vannak ma is, szóval nem példátlan a kecske-káposzta megmaradãs.

Ayrons - 2020. 05. 07. 08:34

Rengeteg pénz volt a sorozatban, az első olyan széria volt a Cartoonnál ami a felnőtt sávban is ment. Valahol érthető, hogy a Disney magának akarta csak és osztozkodni.

Enzo - 2020. 05. 20. 00:10

7×11 (pótlás)

Kiválóan lett megcsinálva, ahogy békés a rész eleje, aztán Ahsoka hall(ucinál)ja a Windu vs Anakin & Palpatine csatát, és elindul az Order 66 (ami egyébként sztem a filmek leglibabőrösebb része is)… meg a végén a cliffhanger is ütős volt.

#hétidézete:
“Gives us clones all a mixed feeling about the war. Many people wish it never happened. But without it, we clones wouldn’t exist.” /Rex/

7×12

Szép lezárás volt. Elsősorban képileg nézett ki remekül a finálé: a hadihajó, ahogy kirobbant a hipertérből, majd elkezdett zuhanni, az is szépen lett meganimálva, de az epizód a legjobb jeleneteit a végére tartogatta – ahogy Ahsoka áll a karóba húzott klónsisakok előtt, az hátborzongatóan gyönyörű snitt, és az időugrás utáni zárókép is a sisakban tükröződő Vaderrel…wow, így kell lezárni.
Maga a végső csata (meg Maul elmenekülése) ehhez képest csak közepesre sikerült, egyedül azon az ötleten röhögtem fel, hogy először lezuhantatta a klónokat Ahsoka, majd amikor ő is leesett, akkor meg fel :D

Összességében szerintem minden szépet és jót leírtatok a sorozatról, csak egyetérteni tudok – bizony néhány film minőségét is felülmúlta ez a kis animációs 7 évad itt-ott, és tagadhatatlanul jelentős szálakkal kötődik a legfontosabb kánon történésekhez. Élvezetes volt, na.

Wittgen - 2020. 05. 27. 16:03

Én még csak a héten jutottam el odáig, hogy ledarájam.
Azt kell mondanom, hogy az utolsó 80 perc (4 rész) minőségben, hangulatban alázza az egeres új trilógiát minden téren. Összességében ez az évad is nagyon tetszett, még az 4 töltelék rész is, ami elvezetett az utolsó 4 részig.

SPOILER
Én azért reménykedtem, hogy Ashoka embereiből jó sokat megmenekítenek a chip szétbarmolásával, így lesz egy kisebb saját csapata, de ezt nem lépték meg.

Carlo Blaine - 2020. 06. 29. 22:50

Azért az nem kicsit lett csalódás, hogy konkrétan a 12 részből 8 teljesen filler. Ami alapból tök jó 8 rész lett volna, de így utolsó évadnak ennyi év után durván rossz.
Az utolsó 4 rész jó lett, lenne itt még nagyon potenciál, de hagyjuk is.
Sajnos számomra ahogy folyton mutatják Anakint, meg a többiekkel való kapcsolatát, és ahogy hirtelen Vader lett, még a mai napig hiteltelen. Nekem nem igazán áll össze eggyé, és folytonossá, csak olyanná ami van, így lett megírva és pont, el kell fogadni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz