login |

The Plot Against America: vége az 1. évadnak

2020. 05. 05. 21:25 - Írta: Qedrák

7 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat,

Mindössze hat részesre tervezték, így hamar véget is ért az HBO (elvileg) mininek szánt sorozata, az Összeesküvés Amerika ellen.  Philip Roth regényét az elejétől a végéig adaptálták, így vélhetően maga a sorozat is lezárult az 1×06-tal.  Összességében kiváló szórakozást nyújtott a széria azoknak, akiket érdekelnek az alternatív történelmi sorozatok vagy az Egyesült Államok története.

Ugyanakkor, ahogy azt a pilotkritikában is említettem, nem biztos, hogy itthon egy szélesebb kör számára lesz befogadható, és a kommentekből kiolvasható megosztó vélemények alátámasztani látszanak ezt a megállapításomat. Ugyanakkor rögtön hozzá is kell tennem, hogy a pilottal szemben a későbbi részek lényegesen többet villantottak fel a történetből, ezért aki maradt, az egy lényegesen jobban érthető alkotást láthatott, mint aki az első rész után kaszálta. Mindez azonban a fenti megfigyelésen nem változtat.

Miért gondolom, hogy rétegsorozat marad?

Elsősorban azért, mert végig megőrizte azt a jellegét, hogy egy tablót mutat be a másik Amerika hétköznapjairól. Azt az Amerikát mutatja be, amelyben a történelem kisiklott az általunk jól ismert vágányáról, és egy egészen más útra tévedt. Emiatt a széria kicsit “fejnehézzé” vált, azaz a kezdőállapot bemutatására sokkal több időt szánt, mint a végkifejlet elmesélésére.

A tablójelleg ugyanakkor kiválóan alkalmasnak bizonyult arra, hogy egy alulnézeti képet mutasson erről a lehetséges világról. A nagypolitikai változások szép lassan beszivárognak a Levin család életébe, amely kezdetben egy középosztálybeli, kényelmes életet élt, és fontolgatta az előrelépést, míg a széria végére már az életükért kellett rettegniük.

Ehhez hozzájárult az is, hogy Philip Roth műve egyfajta fiktív önéletrajzként született meg, amelyben gyermekszemmel mutatta be az alternatív történelmi korszak eseményeit. Ez magyarázza egyébként a sok gyerekszereplőt is, bár az adaptáció során ügyeltek arra, hogy a könyvben elmeséltek eltolódjanak a felnőttek tetteinek az irányába, noha ezekről a kis Philip gyakran jóval később vagy más elmondásaiból értesült.

E nézőpontnak viszont az az lett az eredménye, hogy alapvetően egy lassú tempójú mesélést kaptunk. Noha a széria vége felé azért az események felgyorsultak, de azért akciódús sorozatról szerintem senki nem beszélne. Ami érthető is, hiszen a Levin család tagjai végig elszenvedői, és nem alakítói maradtak a történelmi eseményeknek, tehát nem az vált érdekessé, hogy egy-egy sorsdöntő pillanatban miként döntöttek, hanem az, hogy a mindennapi életükben hogyan jelentek meg azok a változások, amelyek Amerikát a fasizálódás útjára lökték.

That man is unfit. He should not be the president.

De az is erősíti a rétegsorozat jellegét, hogy tele van az Egyesült Államok korunkbeli közéletére tett utalásaival. És bár Philip Roth elég régen írta a könyvét, az adaptációban valahogy elég sok mondatot sikerült úgy megformálni, hogy az a mostani Trump-adminisztrációra vonatkozzon. (Ennek szándékosságát egyébként a sorozathoz kapcsolódó podcastben David Simon is elismerte).  Azok, akik követik az amerikai belpolitikát, alighanem számos olyan “easter egget” vehettek észre, amelyek kritikusan szóltak a mostani kormányzatról.

Az egész sorozatban jelen egyfajta demokratákra jellemző nézőpont, így aki esetleg az ottani politikai oldalak közül a republikánusok híve, ne lepődjön meg, ha néhány kiszólást esetleg ellenszenvesnek talál. A tovább mögött folytatom spoileresebben.

A történelmi tényszerűség kedvéért érdemes tisztázni a sorozat háttérben maradó antihősének, Charles Lindbergh-nek a szerepét.

Lindbergh-ről ugyanis valóban az a fajta véleménydualizmus terjedt el, ami a itt is megjelent: egyfelől a magányos hős pilóta képe, aki legyőzi az akadályokat, másfelől pedig a szűklátókörű nácibarát figuráé, aki nem ismerte fel időben azt, hogy Adolf Hitler történelmi veszélyt jelent az Egyesült Államokra. A sorozat állásfoglalása világos: Lindbergh az utóbbi, de azért azt hiszem, beláthatjuk, hogy ez egy meglehetősen sarkos nézőpont.

Lindbergh ugyanis elsősorban egy amerikai nacionalista volt, nem pedig egy kriptonáci, és ebből fakadt a háborúellenessége és az izolacionizmusa, amellyel Amerikát távol akarta tartani az európai háborútól. Amikor aztán bekövetkezett Pearl Harbor, Lindbergh hamar kőkemény háborúpárti retorikára váltott, és maga is szolgálatot teljesített az óceániai hadszíntéren.

Mindez világossá teszi számunkra azt, hogy ennek az alternatív történelmi helyzetnek, amit a sorozat felvázol, az elméleti alapjai nem igazán léteznek. Attól, hogy Lindbergh elismerő nyilatkozatokat tett a Harmadik Birodalomról, még nem vált maga is tősgyökeres nácivá, noha itt mi most kétségtelenül ezt a képet kapjuk róla.

Ez egyébként egy igen régi dilemma: vajon mindazok, akik valamiféle elismeréssel szóltak a fasiszta és náci rezsimekről, maguk is részeivé váltak, vagy egyszerűen csak nem voltak tudatában a veszélynek?

A könyv és a sorozat válasza szerint igen, de azt hiszem, ennél léteznek szofisztikáltabb történelemértelmezések is. Nem árt, ha ezt tudatosítjuk magunkban, mielőtt magunkévá tesszük a széria nézőpontját, amely egyébként a könyv nyomán maga is kínál egyfajta menekülőutat Lindbergh megítélésében. Ezek alapján nem más történt, mint a címbeli összeesküvés, amely Lindbergh gyermekének elrabláshoz és a híres pilóta folyamatos zsarolásához vezetett, amelynek nyomán megszülettek a náci berendezkedés felé mutató intézkedések. Bármilyen kurta is ez a felmentés, mégis kiolvasható a sorok közül.

A nem is annyira rövid kitérő után térjünk vissza magához a sorozathoz.

Mint már fentebb említettem többször is, alapvetően végig egy tablót láthattunk, amely a társadalom változásainak az egyénre gyakorolt hatásait mutatta be. Ez olyannyira így történt, hogy az adaptált mű nyomán, a legfontosabb események képernyőn kívül történtek meg, míg a történelmi léptékben mérve kevésbé fontos fordulatokat pontról pontra láthattuk, de ezek rendkívül erősen befolyásolták egy-egy család életét.

A tulajdonképpeni hat főszereplő a négytagú család, valamint a hozzájuk közel álló Alvin és Evelyn története. Mindegyikük valahol megtestesít egy-egy archetípust, akik különbözőképpen reagálnak a társadalmi szintre emelt válságra.

Talán a legharsányabb közülük Herman Levin (Morgan Spector), az ideáltipikus amerikai, aki keményen dolgozik, középvezetői szintet ér el a cégénél, és már a költözésen gondolkodik a családjával, amikor Lindberghet elnökké választják. Mivel politikailag ő a legaktívabb a családban, ezért a jogaihoz következetesen, már-már makacsul ragaszkodik, vállalva az összes konfliktust. Ez eleinte még egy kissé karikaturisztikus jelleget ölt, mint a családi nyaralásnál, de utóbb már véresen komollyá válik, mikor a munkahelyén mond fel, vagy amikor belekeveredik egy véres tüntetésbe. A harsánysága végül odáig szelídül, hogy beismeri a feleségének, hogy időben le kellett volna lépniük Kanadába.

Mellette Elisabeth Levin (Zoe Kazan) próbálja meg anyaként egyben tartani a családot, miközben figyelnie kell a lépülő édesanyjára is. Az ő csúcsjelenete akkor jött el, amikor az utolsó részben a házuk előtt lövöldöztek, de neki interurbán híváson keresztül kellett az árván maradt egykori albérlőjük gyermekét, Seldont megnyugtatni.

A másik nagyobb történetszál, amely a sorozatot jellemezte, az Evelyn (Winona Ryder) törtető magatartása Lionel Bengelsdorf (John Turturro) oldalán. Utóbbi, befolyásos rabbiként, úgy hiszi, hogy a személyes kapcsolatai révén hatással lehet Lindbergh-re, ezért tulajdonképpen ráüti a kóser pecsétet a jelöltre, majd a kormány összes intézkedésére, még azokra is, amelyekkel kapcsolatban finoman szólva is kételyek merülhetnek fel. A személyes ambíció azonban az ő szálukon végig felülírta a józan ész figyelmeztető jeleit.

Már-már komikusnak hatottak azok a jelenetek, ahol Bengelsdorfot maga az elnök esetleg a First Lady nézi levegőnek látványos gesztusok vagy néhány megnyugtató szóvirág kíséretében. Az adaptáció egyébként itt is árulkodóan változtatott egy kicsit a könyv rájuk vonatkozó végkicsengésén: Roth művében Evelynék valamelyest visszanyerik korábbi státuszukat a sorozatban is látott mélypont után, míg a képernyőn Bengelsdorf rabbi a zsinagóga üres padsorainak beszélő, konteóhívő futóbolonddá vált, korábbi énjének eleven karikatúrájaként

Olybá’ tűnik, hogy ezzel is a jelenlegi éra nagyszerűsége mellett érvelőknek akartak üzenni, hogy mivé válhatnak, ha fordul a történelem kereke.

Az egyik előzetes félelmem a sorozattal kapcsolatban az volt, hogy vajon az a gyerekszemszög, ami a regényt uralta, vajon nézhető lesz-e a televíziós feldolgozásban. Úgy hiszem, erre nem lehet panasz, pont elegendő mennyiséget kaptunk a két gyerekből, a könyvben elmesélt offscreen jeleneteket láthattuk élőben is, és nem Philip töltötte ki a játékidő nagy részét.

Persze a két gyerek közül az idősebbhez, Sandy-hez fűződtek azok a konfliktusok, amelyek a család életét befolyásolták. Kamaszként örömmel veti bele magát abba a programba, amelyet a kormányzat talált ki, és amelyet Bengelsdorfék is támogatnak, hogy ti. zsidó családokból elküldik a gyerekeket Középnyugatra azért, hogy megismerjék az esszenciális amerikai kultúrát. Persze a szülők egyből érzik a csapdát, hiszen maga a küldetés is abból az állításból nőtt ki, hogy a zsidók nem amerikaiak. Ez pedig, ahogyan az európai történelemből már jól megismertük, melegágya annak, hogy később brutális intézkedéseket foganatosítsanak ellenük.

A sorozatból nem derült ki, de a könyvből azért azt is megtudjuk, hogy Sandy a távolléte alatt fokozatosan levetkőzi a zsidó szokásokat, szalonnát etetnek vele stb., és őt ez egyáltalán nem érdekli. A szüleit viszont igen, és nem véletlenül robban ki az a heves konfliktus a családban apa és fia között a program kapcsán. A szériából egyébként ez az aspektus egy kicsit hiányzott, bár Roth sem helyezett rá nagyon erőteljes hangsúlyt: a család már asszimilálódófélben van, a zsidó szokásokat így-úgy megőrzi, viszont nem tartoznak az ortodoxok közé és nem járnak rendszeresen zsinagógába. Amikor azonban őket zsidóságuk miatt éri támadás, akkor a még megőrzött szokásaikhoz nagyon is ragaszkodnak.

A könyv narrátorának, Philipnek a sorsa tulajdonképpen szinte nem is érdekes, életkoránál fogva sodródik az eseményekkel. Az szerencsére érzékelhető volt, hogy bár a szülei azt hitték, hogy Philip Seldon jóbarátja és mindent megtettek, hogy együtt legyenek, valójában viszont Philip nem kért Seldon társaságából, mert borzasztóan unta és nem találta elég menőnek.

Azt hiszem azt is jó érzékkel vették ki a készítők a történetből, ahogy Philip céltalanul követ embereket az egyik pajtása javaslatára (bár egy ilyen kalandot végignézhettünk), és kisebb szerepet kapott a bélyeggyűjteményéhez való vonzódása is. Azt viszont egy kicsit hiányoltam, hogy a Seldonék áttelepítésében játszott szerepéhez hogyan viszonyult utólag, noha a legféltettebb kincsének az átadása nyilván árulkodó volt a könyvet nem ismerő nézőknek is.

Végül ott van Alvin (Anthony Boyle), aki megunja a tehetetlenséget, és cselekedni akar. Mivel nincs családja, úgy véli, hogy nincs is igazán mit veszítenie. A harci terepen azonban kiderül, hogy alkalmatlan a feladatra, ráadásul a lábát is elveszíti. Ám mindez csak fokozódó tehetetlenséget szül Alvinban. Az ő szálát egyébként rendesen átírták a könyvhöz képest, ahol lényegében ő is passzív elszenvedője marad a változásoknak, csak éppen munkát is nehezen talál a vélt kommunistaszimpátiája okán, és gyakran a családja nyakán marad emiatt. Itt viszont végig valamiféle aktív embert testesít meg, aki ugyan átéli a legrosszabbakat is, de abból mindig képes valahogy felállni. (És nem véletlenül fordul a sorozat végén verekedésbe a vitájuk Hermannal, mert passzivitással és érzéketlenséggel vádolják a másikat).

Ez az aprónak kevésbé nevezhető változtatás viszont jól illett a történetbe, sőt valamelyest megőrizték Alvin kissé passzív pozícióját, hogy semmilyen látványos cselekedetet nem fűztek a nevéhez, egyedül azt tudja meg, hogy ülnie kell egy rádiókészülék előtt.

Magára a sorozatra érdemes egyfajta érdekességként tekinteni, mert az könnyen belátható, hogy üzenetében egy kicsit távol áll az itthoni problémáktól. “Íme, így is el lehet baltázni az amerikai demokráciát” – üzeni a széria, és az sem kétséges, hogy nem az amerikai konzervatívok ízlésének megfelelően teszi ezt. Így viszont egy kicsit eltávolíthatja magától az európai nézőket, akik lehet, hogy a Trump-adminisztráció és a támogatói felé intézett kritikákat nem feltétlenül olvassák ki a sorok közül.

De mindez nem jelenti azt, hogy a sorozat élvezhetetlen lenne, vagy ne szolgálna tanulságokkal. Azt hiszem, hogy a junkie olvasóinak a többsége is tudna a saját családjának elmúlt százados történetéből olyan momentumokat kiemelni, amikor valakinek választania kellett az elvhűsége vagy a megélhetése között. Ezek a családi történetek óhatatlanul megkophattak az idők során, de vélhetően hasonló beszélgetések játszódhattak le, mint Levinéknél, amikor az engedelmeskedés, a disszidálás vagy a rosszabb életkörülmények között kellett választaniuk. Ezeknek az eseteknek az amerikai látásmódja okán, mivel nekik vélhetően ritkábban kellett a történelmük során ilyen kérdéseken töprengeniük, érdemes végignézni a sorozatot.

7 hozzászólás Ne habozz!

wero - 2020. 05. 05. 23:39

ugyanolyan gagyi volt a vége mint a BCS-nek, várom a következő részt az utánalevő héten és kiderül h nem, ennyi volt. hát kössz.

GeoCucc - 2020. 05. 06. 15:57

Jó volt, ugyanannyira élveztem, mint a másik alternatív amerikai történelmes sorozatot, a The Man in the High Castle-t. Persze ez sokkal rövidebb volt annál, szóval ugyanolyan mértékben nem tudott lekötni. Kár, hogy ezek szerint akkor nem igazán próbálták kiterjeszteni a könyvben leírt világot, mert szívesen néztem volna még tovább/részletesebben, hogyan boldogul a Levin család az egyre nyomasztóbb körülmények között. Kár, hogy már vége is, és kár, hogy féléves időugrások voltak a részek között. A legtöbb sorozatban az a furcsa, hogy a gyerekszínészek gyorsabban öregednek, mint ahogy az idő múlik a történet szerint, itt meg pont hogy ugyanakkorák maradtak, pedig közben lepergett kb. két év :)

Tetszett, hogy tényleg szinte mindenféle szemléletet bemutattak, mert minden családtag máshogy viszonyult a történtekhez. Különösen jó volt a két szülő dinamikája, akik mindketten rendszerellenesek, de az egyikük maradni akar, a másik pedig Kanadába költözni.

És akkor ha jól értelmezem, végül ránk lett bízva, hogy elhisszük-e Bengelsdorf teóriáját, miszerint Lindbergh még mindig él és az egész csak egy plot volt against America?

Ja, és a főcímre csillagos ötös.

heidfeld - 2020. 05. 09. 15:38

Általában tetszik is a lassú alapozás, de itt unalomba csapott át, mert csak a családra, szűk környezetére fókuszáltak. Megmondom őszintén: 3. részen be is aludtam, amire több éve nem volt példa…
4, résztől indultak be a dolgok, vált élvezhetővé a sorozat. De már ugrottunk az időben. Mintha rájuk szóltak volna: “Ha-hó! Már csak 3 rész maradt!” Utolsó epizódban meg pár dolgot csak elmeséltek, és több dolog sem volt egyértelmű, pl. szavazatok “biztonságba” helyezői. Kinek-miért? Soha nem tudom meg.

_Peter - 2020. 05. 09. 19:27

Bess és Seldon drámai telefonbeszélgetése maradt nekem emlékezetes. Sajnos milyen reális, hogy nem hallgattak a feleségre, ő már az elején mondta irány Kanada. Bess követte el a legnagyobb mic dropot is, amikor a testvérének mondta miért nem Ribbentroptól kér segítséget.

Az új olasz szomszéd jófej volt. Érdekes volt látni a főszereplőt mennyire hinni akar a rendszerben, Roosevelt Amerikájában, akkor is amikor már saját bőrén érezte a változást. Néha túl szájbarágós volt a mai párhuzam.

Végén a vélhetően Roosevelt szavazatok elégetése hogy is volt? A feketék voksait vették el?

Hat rész kevés volt, összecsapott lett a vége. Tíz részes évad kellett volna.

sallersanyi - 2020. 05. 10. 23:16

Bevallom elvtelenül elfogult vagyok a David Simon által fémjelzett sorozatokkal, de most nagyon kellett a rajongásom hozzá, hogy megszeressem ezt. Azt kell megállapítsam, hogy a valóságon alapuló történetmesélés (Drót, Treme, Generation Kill, Deuce) sokkal jobban megy neki, mint egy regény adaptációja.
De azért…
Azzal vitatkoznék, hogy távol áll a film mondanivalója a hazai nézőtől. Lindbergh egykoron nemzeti hős volt, aki bátorságáért egy egész ország rajongását vívta ki, aztán mi lett vele mostanra: kacérkodva a nácikkal veszélyes játszmába viszi bele az országot, a háttérben egy ellene szövődő zsidó összeesküvést lát, persze nyíltan nem hirdet pogromot, de a hívei értik a szándékát és radikalizálódnak, a fél országot az ellenségévé teszi és csak különböző praktikák segítségével tudja megtartani hatalmát a választásokon.
Igen, ez tényleg Trump, fogalmam sincs, hogy mit tud kezdeni ezzel egy magyar sorozatnéző :)

saspafrany - 2020. 05. 12. 16:38

Nekem nagyon bejött a sorozat, a történet elbírt volna 10 részt.
A történetben egyszerre szerepel az akkori kor és a mai valóság. A színészek választása és játéka remek, az kisemberi kapcsolatok és drámák nagyon átjönnek.
Szerintem nagyon is sokat tud kezdeni vele a magyar sorozat néző. :)

Vlkolak - 2020. 05. 14. 18:41

_Peter “Végén a vélhetően Roosevelt szavazatok elégetése hogy is volt? A feketék voksait vették el?”

Ez nekem se teljesen tiszta, de mivel a rádióban Roosevelt győzelmét vetítették előre az utána jövő jelenetben, így nekem a fordítottja jött le. Hogy, pont Roosvelt érdekében égettek szavazatokat, egyféle “a demokráciát úgy tudjuk megmenteni, ha antidemokratikusan cselekszünk” mindblowing gondolatmenettel.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz