login |

Dead To Me: kezdett a 2. évad

2020. 05. 08. 20:45 - Írta: winnie

19 hozzászólás | kategória: kritika,

Something died.

Ú, most ömlengeni fogok, szóval hamar húzok egy tovább-vonalat, hogy csak annak kelljen olvasnia, aki egyébként is nézi a Halott vagy című Netflix-sorozatot, aminek ma érkezett meg a 2. évadja, amivel simán végeztem volna, ha nem döntöttem volna úgy, hogy inkább elnyújtom pár napra az élvezetet.

Nem tehetek mást, mert ismét csak kiderült, hogy a Dead To Me piszok szórakoztató. (Szerencsére nem csak én gondolom így, hiszen a JAws-on 5. lett a 20/30 perces kategóriában.) Sajnálom is, hogy anno csak a pilotról írtam, de nem baj, most majd ráduplázok, pár nap múlva hozom az évadkritikát, mert nincs kétségem afelől, hogy maradni fogok. (A linken ott a lényeg, de végülis ez a sorozat is arról szól, hogy keveredik két ember egyre nagyobb és nagyobb bajba – egymás kapcsán és egy haláleset kapcsán.)

Nyilván, ha az ember szeret egy Netflix-es első szezont, akkor azért nem meglepő, hogy a másodikról is ekképp fog vélekedni, de velem már nem egyszer történt meg az ellenkezője, például ott volt a GLOW esete, amit imádtam, majd az S2 elején kaszáltam is. Aminek lehet, hogy nem is annyira a sorozat volt az oka, talán az, hogy egy év elteltével nem tudtam visszarázódni a hangulatba.

Na, a Dead To Me-nél ilyesmi nem fenyegetett, rögtön az első két (vagyis az 1. és a 3.) jelenettel megvett az új szezon, már azok zseniálisak voltak, mint ahogy kábé minden, aminek Christina Applegate részese a szezonban. De persze főleg a Linda Cardellini-vel való dinamikájuk szuper, és erre írtam, hogy piszok szórakoztató a sorozat. És ezen a véleményemen egy millimétert sem változtatott a 2×01 végén a WTF-csavar, ami egyeseknél talán cápaugrással fog felérni. (De legalább a 2×01-et megnézők 100%-a el fogja indítani a folytatást, ebben biztos vagyok.)

I guess we should talk about what we shouldn’t talk about before we don’t talk again.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Akkor beszéljünk először Teddy-ről, akarom mondani Steve-ről, vagyis Ben-ről.

Oh, you’re semi-identical…?!

Volt, aki beintett a sorozatnak, miután kiderült a 2×02-ben, hogy mi a helyzet, vagy csak szélesedő mosollyal figyelte azt, hogy ez a csavar mennyi új lehetőséget hozott arra, hogy szórakoztassanak minket? (Most komolyan, a medencés ‘I’d die for it’-dumájára amilyen arcot vágott Jen, az minden pénzt megért!)

Cápaugrás-gyanú ide vagy oda, egy olyan közegben szerintem működnek az efféle fordulatok, ahol mind a készítő, mind a néző tisztával van azzal, hogy borotvaélen való lépkedésről van szó. Ahogy írta valaki, a Dead To Me tisztában van saját abszurditásával, és ahelyett, hogy mentegetőzne miatt, inkább szélesre tárja a karját és magához öleli azt, szóval még rá is játszik. És nekem ez nagyon, nagyon bejön.

És akkor most nézzétek el nekem, de ömlengeni fogok.

Ahogy írtam, már az első jelenetek zseniálisak voltak. Amilyen chemistry van Applegate és Cardellini között, ahogy lereagálják egymást, amilyen piszok jól működnek ezek a nem papírszagú, folyton elcsúszó dialógok a motyogásokkal és elharapott mondatokkal, a tétova gesztusokkal, biccentésekkel, szájhúzásokkal, az engem hihetetlen lenyűgöz, nagy profizmus kell hozzá színész és írói oldalról is. Azok a fejek, amiket vágnak egyes jeleneteknél, maguknak megérnek egy misét.

Szóval, ahogy írtam, a start Jen és Judy között remek volt. Azok az elhűlt arcok. Majd utána a szomszédot alakító Suzy Nakamura-val is milyen volt már a narancsboros jelenet, a dialóg és a színészi játék: “Be cool, Karen!”. És amikor ajtót nyitottak az évadnyitó végén! Vagy amikor a vacsora közben csöngettek és nem reagáltak semmit! Az önmagában hangosan röhögős jelenet volt számomra, mert pontosan lehetett tudni, hogy mi játszódik le bennük.

És akkor az új idei fejleményekről még nem is beszéltem. Natalie Morales érkezett Judy szálára az öregek otthonába – biztos lesz jelentősége, mert mégiscsak Morales-ről van szó, aki nem egy random szereplő. Visszahozták Judy rendőrpasiját is (bár lehet, hogy csak egy jelenetre), hogy Diana-Maria Riva-nak segítsen, aki ugyancsak szuper. (És hogy fogadták őt is! “Did you get a highlight?”). És bedobták a görög maffiás szálat, amit Jen ugyancsak szuper módon reagálhatott le – ahogy azt mondja, hogy ‘peripherally’! Kész!

– Thank you for not burning everything.
– I ran out of lighter fluid.

Itt van nekünk ez a két ember, amolyan “se veled, se nélküled”-kapcsolatban (a gyerekek reakciói is beszédesek rájuk), akik megölték egymás férjét, és egyszerűen nem lehet betelni az elcseszett kapcsolatukkal. És nem fogom csépelni az írókat, hogy a drámai vonalat sem hagyják el, ami nem csak Judy gyászát jelenti, hanem azt is, hogy ismét van egy rejtély szálunk, hiszen nem tudjuk, hogy mi történt aznap éjjel, illetve Judy nem tudja, hogy Jen nem biztos, hogy azért ölte meg a férjét, mert nem tehetett mást.

Egyelőre két rész után vagyok, és mindkettő kábé 10/10-es szórakozást jelentetett. És ezzel nem azt mondom, hogy a Dead To Me számomra topsorozat lenne, mert az a furcsa eset forog fenn, hogy míg a legjobb sorozataim nem azért a legjobbak, mert hoztak valaha is 10/10-es részt, addig akadnak olyan sorozatok, amik sorban hozzák a zseniális epizódokat, de mint sorozatok összességében nem értékelném annyira kimagaslóan őket, legalábbis nincsenek az örökranglistámon rajta.

Félre ne értsetek, nem mentegetőzöm, nem keresek kifogásokat. A Dead To Me nagy kedvenc, és sokaknak ajánlom IRL is, és ez a kezdés is frenetikusan szórakoztató volt. Kíváncsi vagyok, hogy hová futtatják ki a sztorit, de azt sokkal jobban várom, hogy azokra a fél órákra elszórakoztassanak a részek. Mert ez nagybetűs FUN számomra. Majd jelentkezem a szezon végén is.

És még James Marsden is kellemes meglepetés volt!

19 hozzászólás Ne habozz!

audrey - 2020. 05. 08. 21:38

annyira tetszik, hogy ennyire tetszik winnie-nek :D

hát én káromkodtam egy nagyot, mikor megláttam az ajtóban James Marsdent, de már túl vagyok 4 részen, és igazából mindegy is, mert ezt a két nőt a végsőkig el tudnám nézni :D

Amit én még hozzátennék, hogy amellett, hogy rohadt szórakoztató, a megható pillanataiért is imádom.

Betti - 2020. 05. 08. 22:18

Ugyanígy érzek, a két nő közötti dinamika és az egymást kiegészítő reakcióik, ezáltal maga a sorozat fanyar humora a legnagyobb erősség. 5 rész után megálltam, hogy holnapra is jusson.

Azt is imádom, ahogy túlreagálnak dolgokat, a patkanyoktol kezdve az elveszettnek hitt telefonig, minden ilyen jelenet arany :)

TheLightDark - 2020. 05. 08. 23:44

“De legalább a 2×01-et megnézők 100%-a el fogja indítani a folytatást, ebben biztos vagyok.”

Ez részemről guilty as charged :D Tetszett az első rész is, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzem azonnal tovább, és ha a második résznek is akkora cliffhangere lett volna, valószínűleg azt is folytatom. Így egy kicsit megálltam, én is megpróbálom elnyújtani pár napra, nem biztos, hogy sikerülni fog.

clegane - 2020. 05. 09. 00:00

én a “nekem ez már sok volt” bandát gyarapítom.
igazából annál is húztam a számat már, amikor kiderült, hogy C.A. “csak úgyból” ölte meg szegény pasit. ezután nagyon nehéz volt szurkolni neki. azért egy gyilkosság nem ilyen tréfadolog, már hogy mint mittudomén, készítői felelősség lenne nem ezt sugározni a néző felé, hogy csak úgy ok nélkül megölni valakit nem nagy dolog. mert még ha egy fekete komédia lenne összességében, akkor persze oké, de ezek meg itt próbálnak drámázni rajta. hát nem tudom.

szóval ilyeneken dilemmáztam, amikor beállított az iker. akkor még azt mondtam: nna az még tetszene is ha kiderülne hogy nem is ölte meg valójában csak mittudomén haluzta a dolgot. szóval ennyiben nyitott lettem volna valami amúgy szemforgatós csavarra.
na de ikertestvér? 2020ban? nemár.

winnie - 2020. 05. 09. 00:15

pont most jott ki a csavarrol egy keszitoi interju:

I didn’t want to bring [Steve back from the dead] because that would be crazy. Also, I didn’t want to undermine the [Season 1] finale. So, of course, what popped into my head was, “He has a twin!”

TVLINE | What was your initial reaction to the mere idea?

I immediately started laughing out loud to myself about how ridiculous and stupid that was. What an insane cliché to bring into this show. It’d be like something ripped out of a telenovela storyline. But it kept making me laugh so much. And the next day I sat down and had lunch with Kelly Hutchinson, who is one of my best friends and a writer on the show, and I told her about James’ incredibly kind email. And literally we just looked at each other and at exactly the same time we said, “Twins?” [Laughs] And we immediately started laughing. And then I told her I had thought of the idea [the day] before, but I didn’t dare say it out loud because I didn’t want to be fired from show business. [Laughs] But the more I started thinking about it the more [other] ideas started coming off of it. I liked the challenge of bringing in a twin but keeping it grounded. I wanted to do it in a way that still felt grounded and real and hopefully, after a couple of episodes, you almost forget [James] is playing both parts. And I think because we were riding on the strength of James as an actor we pulled it off… In the hands of a lesser actor it would be a terrible idea. I knew he had it in him to play something completely opposite [of the villainous Steve].

TVLINE | And you sort of acknowledged, via Jen’s reaction to seeing Ben, that the twist was preposterous. It felt like the show was in on the joke, and winking to the audience a little.

I always try and keep a sense of humor about the show. I never want the characters to be taking themselves too seriously. I don’t do that in my life. I’m the first person to say, ‘”What a ridiculously stupid idea… but… how fun!” If we’re going to do it then we’re going to make fun of ourselves for doing it.

TVLINE | So what happened next? You call James?

First we had to pitch it to many other people. We needed [CBS Television Studios] to get on board. We needed [Netflix] to get on board. But when I called James and pitched it to him — God Bless James Marsden — he was like, “Yep, that sounds great. Hilarious. I’m in.” It was important to him that the character be a completely different person, [thus allowing him] to draw out a different side of himself as an actor; he said yes with integrity. [Laughs] It was a great challenge to carve out this new person who could help drive story for us but who also felt like a real human being going through the loss of his brother.

Deny - 2020. 05. 09. 01:57

Három részen vagyok túl – ez továbbra is zseniális :D
Egyébként úgy döntöttem, hogy szinkronnal nézem meg az évadot, mert kíváncsi voltam, hogy sikerült. Egyelőre nincs semmi gond vele. Fura nem Zsigmond Tamarát hallani Applegate-nél, de Csondor Kata hangját is imádom.

Kisanna - 2020. 05. 09. 06:34

Tul vagyok az evad felen, es imadom. Feltem kicsit , mert valahogy az elso evad mar sok volt nekem a vegere, de eskuszom ez most meg jobb is.

dzsonzon - 2020. 05. 09. 11:05

imádjuk, zseniális sorozat, de a posztban is látható, közös autós jeleneten kurvára kiakadtunk : D nyilván túlreagáljuk, de, Applegate oldalán, kb 5 másodperces loopok mennek a kocsi ablakában, többször, rögtön egymás után ugyanaz, a másik oldalon, meg mintha 15 fps-sel pörögne a felvétel, ráadásul más tempóban, más színekben. engem ez nagyon frusztrált : D

de az új, kissé bugyuta Teddy kárpótol

speranza - 2020. 05. 09. 11:21

Tavaly elment mellettem ez a sorozat, de most, hogy újra rám köszönt, belenéztem. Aki ezt a két nőt összeválogatta, az tényleg hihetetlenül ráérzett az összhangra. Nagyon jók együtt, még azokban a jelentekben is, amikor épp nem történik semmi különös. :)

Sn0wf0x - 2020. 05. 09. 15:38

Áh, 10/10. Megunhatatlan. Zseniális forgatókönyv még jobb castin. Dinamikus és tele van szórakoztató és megdöbbentő apróságokkal, amiket elkepesztoen ügyesen és szépen adagolva húznak elő a kalapból részről részre. Imádom 😀

wrongcompass - 2020. 05. 09. 16:28

SPOILER !!! SPOILER !!! SPOILER !!! SPOILER !!!

Még szerencse hogy körülbelül egy hónapja néztem meg az 1. évadot így nem kellett sokat várnom a másodikra. Viszont totál kiment a fejemből h ez egy Netflix-es sori, vagyis egész évadokat tolnak ki egybe. Mikor tegnap este megláttam hogy kint az egész évad, akkor derült ki számomra hogy reggelnél előbb nem fogok lefeküdni…:’)

Anyway,…
Az hogy Ben-t mint iker testvért behozták a képbe, elsőként tényleg tiszta kliséként hangozhat, de basszus nagyon jól működött az egész. Ben és Jen között a jelenetek, a bűntudat, a kis megemlékezés szervezés, végül megszeretni egymást, mind-mind parallelek Judy és Jen közötti jelentekkel az első évadból.

Úgy tűnik hasonló a felállás ebben az évadban is mint az előzőben csak itt felcserélődtek a szerepek Judy és Jen között. Most Jen az aki titkolózik, és emészti a bűntudat, persze Judynak is megvannak a saját problémái… Bár hasonlónak tűnik egyáltalán nem ugyanolyan. Sokkal többet megtudtunk a lányok körül élő személyekről is , és a főszereplők is karakter fejlődtek.

Komolyan ebben a sorozatban nem volt olyan szereplő eddig akit ne bírnák valamiért, akár a szomszédok, vagy a creppy kiscsaj, a gay kórus tanár, a kicsit örült volt zsaru, a nyomozó és az exe vagy a tavalyi évadból az idős úr.

Perez nyomozó jelenetei is nagyon tetszettek, őrülök hogy az ő karaktere is kapott több játékidőt. Bár meglepett, sőt elég nagy csavarnak éreztem hogy ő a csajok térfelén játszik.
Azonban Michelle karakterén én az első résztől kezdve éreztem hogy nem hetero, de nem gondoltam hogy az lesz a plotja, hogy Judy-val összejönnek, viszont a kémia határozottan ott van és Judy megérdemli a boldogságot. (Habár nem hívta vissza Michelle Judyt, szóval ki tudja mi lesz a következő évadban még…)

Viszont basszus Judy tényleg egy “fucking angel on earth” ahogy Jen mondná. Esküszöm kedvenc karakterem. Nagyon jó ember aki meghozott pár rossz döntést és olyan miatt marcangolja magát ami végül is csak baleset volt. Mindig csak ad másoknak, mindig előtérbe helyez másokat maga helyett és ilyen mértékben ez már toxikus, magára és az egészségére nézve, de karakter fejlődik ő is rendesen én szerintem. Egyik kedvenc jelenetem mikor Perez nyomozónak részegen üvölti hogy jobb is ha figyeli mert akkor meglátja hogy milyen kibaszott jó ember ő valójában…és utána hozzáteszi hogy ha most megbocsát összeszedem a zacskókat nehogy a sírájok megfojtsák magukat… Imádom komolyan, kell egy Judy az életembe nekem is.

Jen ebben az évadban is hozta a “humorát” ami szerintem fergeteges.Minden részben többször hangosan fel kellett nevetnem. Azt hogy ő hogyan birkózik meg ennek az egész ügynek a terhével, hogy mint anya mit kellene tennie, az érzései a tettei…A karakter drámája…ááá rengeteget fejlődött az ő karaktere is szerintem. Judy kihozza belőle a jót ami igenis ott van csak talán mélyebben picit. Jen és Judy kapcsolata még mindig amolyan se veled se nélküled volt szinte végig, de az utolsó részben az a megbocsátás nekem megkönnyebbülés volt.

Az évadzáró jelenetei nem ütöttek akkorát mint a tavalyi cliffheneger, de nem is baj mert egy évet nem tudnám kibírni tűken ülve az biztos. Az hogy a srác elolvasta a levelet és megtudja hogy az annya és Judy mit titkolt, vagy hogy Ben gázolta el ittasan a csajokat, érdekes drámát hozhatnak majd a harmadik évadra (ha lesz, nem tudom) . Na meg ugye hogy mi lesz Jennel a balesetet követően. Jaj csak ne kóma/amnézia/bénulás… Ezek mind klisék plusz bénák, és habár az ikertesós dolog bejött nekik nem biztos hogy egy ilyen működne,… bár lehet hogy ha úgy tálalják…

A tálalás ugye… Egészen a 9. részig nem tudtam hogy hogyan lehetne megbocsátani ezt a gyilkosság dolgot mert ez nem olyan mint a tavalyi eset, nem baleset hanem szándékosság. És az sorozat rá vett hogy végig jen és Judy oldalán álljak hogy szurkoljak nekik hogy ne menjenek börtönbe hogy végül is happy end legyen, még ha ez abszurdnak is hangzik. Pedig láttuk az 1.évadban hogy Steve nem egy vérbeli gazfickó, csak rossz emberekkel üzletelt, de ő is valakinek a fia volt, illetve apa is lett volna…és mégis sajnáltam Stevet de mikor a 9. részben kiderült hogy hirtelen felindulás volt az ok és tényleg csak valami elpattant… úgy értem totál megtudtam érteni, pedig a gyilkosságot minden formában elítélem, mert olyan elképesztő volt a tálalás Christina Applegate-től .

Linda Cardellini és Christina Applegate elképesztő ebben a sorozatban, ezt nekik találták ki. Az alakítások egyszerűen elképesztőek. De remélem hogy több évadon keresztül fog szórakoztatni minket még ez a sorozat mert élmény őket nézni. Remélem a két hölgy megkapja a nekik járó elismerést!!!

Fan level 100000 - 2020. 05. 09. 17:39

Hú a 2. évad se okozott csalódást!

Betti - 2020. 05. 10. 16:01

Most végeztem az évaddal, szuper volt, bár nálam az elsőnek azért nem ért a nyomába. Tavaly konkrétan faltam a részeket, idén azért az évad második felét már elég laza tempóban néztem végig.

Egy kicsit már leült nekem a téma az évad végére – pedig tavaly is Judy titkáról szólt az egész évad, most is egy központi téma volt, de valahogy az utolsó pár részben már nem érdekelt annyira, mi fog történni.

Nem tudom más is észrevette-e, de a csavarok egy része elég kiszámítható volt – mármint nem kilométerekről előre lehetett látni, de egy csomó minden sejthető volt, mielőtt megtörtént. Pl. mikor Judy először Michelle-nél tölti az éjszakát, és kizoomol a kép a lakásra – és tudjuk, hogy az exével él – akkor nekem azonnal az ugrott be, hogy ez tuti Perez lesz. Vagy amikor Charlie megjelenik a megemlékezésen, abban a pillanatban egyértelmű, hogy meg fog tudni valamit a kocsi kapcsán.

Mindezek ellenére tök jó évad volt, így is 3 nap alatt lecsúszott és a következőre is maradok – de nekem az első évad varázsával azért nem ért fel.

Kisanna - 2020. 05. 11. 15:21

Eskuszom ez az evad utosebb volt, mint az elso. Az evadzaro pedig…. hat Lol.

Eny - 2020. 05. 11. 19:38

Egyszerűen imádom! Nem tudok betelni vele. Annyira jó a két színésznő és mindenki ebben a sorozatban. Az egész olyannyira szórakoztat, hogy egyáltalán az sem zavar, ha sokszor kiszámítható is, teljesen elnézem nekik, mert a tálalás ,a színészi játék, minden 10-es :D A kémia a két főszereplő közt pedig elképesztő :)
{{Tavaly pont depresszióval küzdöttem ,amikor ezt a sorozatot elkezdtem nézni, s ez volt az egyetlen, amely alatt teljesen jól éreztem magam. Ez évben amikor visszajött a “betegségem” (pont most: What are the chances?! )szintén ez ment és a lehető legjobban érzem magam tőle.}}
Nem tudtam abbahagyni, de azért két nap alatt daráltam le, mert nem akartam,hogy egyből elfogyjon.
Lehet újrakezdem :D
Nagyon remélem lesz 3. évad, mert tutira lenne itt még ötlet bőven !

fajro - 2020. 05. 11. 21:12

Lement ez is egy nap alatt… Most mit mondjak, darantén van.

Nekem ez még jobban tetszett, mint az első évad.
Érdekes, hogy itt is eljött az a pont, mint ami az első évadban is: akkor azt gondoltam, hogy ha nekem elhúzzák ezt a “Judy nem meri bevallani, hogy ő volt a tettes” szálat, akkor kiszállok, erre abban a részben már elő is került a titok.
Most ugyanez volt, mondogattam magamnak: “Na, ha egész évadban azt kell nézni, hogy mit fognak kezdeni a holttesttel”, erre…

James Marsden behozása hatalmas volt, az első rész vége simán az év meglepetése / év cliffhangere, annyira nem számítottam rá. (Nem nagyon figyelem a híreket és nem emlékeztem, hogy a színész visszajön). Nagyon szappanos a csavar, de mégis iszonyú jól működött. Az első pár jelenetben még látszott, hogy mennyire direkt más karakter lenni, aztán finomodott, levett a túlzásokból, és így is teljesen más karakter volt. Persze a végén kiderül, hogy a személyiségük azért nincs is annyira távol egymástól, hiába “félig”-egypetéjűek…

Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy mi lett Jen-nel. De még várhatunk jó pár hónapot….

blueowl - 2020. 05. 13. 17:04

Imádom <3 Nagyon ütős lett a második évad is, alig várom a folytatást!

Pongi - 2020. 05. 20. 04:48

Bevallom őszintén nekem az 1. Évad csalódás volt. Most daráltam le a 2 évadot és az elején nem értettem a hypot, de felültem a vonatra. A második évad viszont (főleg a második része) fergetegesre sikerült. A 9. rész kocsis jelenetéért díjat is adnék.
Cliffhanger is ütött, várom a folytatást..

freestyle82 - 2020. 05. 30. 17:31

Ugyan még 2 részem hátravan a második évadból, de nem kockáztatok egy véleménnyel sokat.

Nem vagyok túle elájulva egyáltalán, nem mondom, hogy unalmas,de ez nálam semmiképp nem több 7/10nél.Ez jóindulattal, az erős 6.5/10 is abszolút reális lenne.
Pedig imádom az efféle, közel a lebukásos szitukat, dexter(talán) 2. évada volt ilyen. Na az zseniális volt, ez kissé vontatott. Nem mondom, hogy unom, mert abbahagytam volna, de különösebben nem fogott meg ez a sorozat. Linda C pedig valamiért rettenetesen irritál, nem tudom megmondani az okot, de valahogy igaz ez.

Az első évad amúgy jobban tetszett mint a második(bár 2 részem még van)
De az sem lépi túl semmiképp a hetest.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz