login |

Ozark: vége a 3. évadnak – írta Anonymous

2020. 05. 10. 21:45 - Írta: vendegblogger

11 hozzászólás | kategória: kritika,

Elég nehéz helyzetben vagyok az Ozark 3. évadját illetően, aminek a kezdéséről már írt human.

A szezon felépítése megegyezett az előző 2 évad felépítésével, tehát hőseink megpróbálnak kiszabadulni a pénzmosó bizniszből, de valami miatt ez nem lehetséges, és az évad végére még mélyebbre süllyednek benne. Ergó nem művészet megállapítani, hogy akinek az eddigiek tetszettek, annak ez az évad is jó eséllyel be fog jönni, szerintem ráadásul ez a harmadik lett a legerősebb a sorozatban.

Spoileresen folytatom a tovább mögött.

A történet közvetlen a 2. évad után veszi fel a fonalat. A kaszinó megépült és már üzemel, közben kitört a kartellháború. Ez a háború sajnos történet szempontjából nagyon offscreen zajlik, tehát csak elvétve lesz közük Marty-ék életéhez. Ezt egy kicsit kihagyott ziccernek érzem, sokkal több is lehetett volna belőle.

Az előző évadoktól eltérően, itt úgy éreztem, hogy nem a külső fenyegetésen van a hangsúly, hanem inkább a belső ellentéteken. Marty és Wendy kapcsolatán. Helen kapcsolatán a gyerekével. Ruth és Marty kapcsolatán stb. Mivel az előző évadokban szinte kivétel nélkül lemorzsolódott az összes kisvárosi karakter, ezért jöttek újak.

Legnagyobb jelentőséggel Ben (Tom Pelphrey ((Banshee, Iron Fist)) bírt, Wendy bipoláris öccse. Ő volt gyakorlatilag az évad legnagyobb katalizátora, és biztos vagyok abban, hogy sokaknak a legnagyobb negatívum lesz az évadot illetően. Néha nagyon nehéz volt elviselni a viselkedésért, és hogy akarva/akaratlanul ott tesz keresztbe a családnak, ahol csak tud. De hát egy bipoláris ember a gyógyszerei nélkül pont ilyen lehet, nem?

Rengeteg embernek keresztbe tett, és így a sorsa már az évad közepén megpecsételődött. Kiírása elég rejtélyes módon történt, így én még nem vennék mérget a halálára. Charlotte és Jonah életét szintén egyre jobban hálózza be az egész szervezet. Ők már ebben élnek és tudomásul veszik, hogy mi lehet akkor, ha az apjuk hirtelen eltűnik napokra.

Új karakterként érkezett a kartellvezér Omar Navarro is Felix Solis alakításában. Az ő szerepe valószínűleg a következő évadban lesz jelentősebb, ebben az évadban még csak a felvezetése zajlott, valamint Maya Miller különleges ügynök, aki váltotta az előző évadban meggyilkolt FBI ügynököt.

A Snell családot az évadban elég takaréklángon égették. Darlene feladata mindössze annyi volt, hogy minél jobban gyengítse Martyék szervezetét, és újra beindítsa a sajátját. Ez az évad végére már odáig fajul, hogy az egész Langmore családot maga mellé állítja Ruth-tal együtt.

De nem is szaporítom tovább a szót, ugorjunk az utolsó rész történéseire. Bennek hála, Erin (Helen lánya) megtudta, hogy az anyja a kartell egyik ügyintézője. Ez gyakorlatilag teljesen felborította az érdekeket, és tudtuk, hogy a Wendy, Marty, Helen trióból valakinek meg kell halnia. A választás végül Helenre esett, és egy iszonyatosan feszült és váratlan rész következtében búcsúztunk tőle véglegesen. Martyék pedig az évad végére olyan mélyen kerültek már bele a pénzmosás világába, ahonnan élve nem lehet kijutni.

A következő évadokra számomra csak annyi kérdés maradt, hogy Ben tényleg meghalt-e, illetve miért Martyékat választotta Navarro az évek óta megbízható Helen helyett? Remélem ezekre a kérdésekre jövőre választ kapunk.

11 hozzászólás Ne habozz!

Alain Prosztó - 2020. 05. 10. 22:10

Én jobbnak éreztem, mint a második évadot, talán összeszedettebb volt. Mindenesetre a lendület továbbra is megvan, jól átjön, mennyire nyomasztó, amikor a hőszereplők folyamatosan előre menekülnek, de amint rendeznek egy problémát, jön a helyébe két új.

unrealnoise - 2020. 05. 10. 22:14

Szerintem is ez a legerősebb, 9/10 nálam, az első kettő 8/10 volt.

Trakt.tv-n is ez az évad áll legerősebben. 85%-on áll, az első kett 81-en.

Nem csak a cselekmény, a hanglat, a karakterek, a mellékszereplők, mind nagyon jól megírtak, jól játszottak, egyszerűen nem nagyon lehetne jobbá tenni a szériát, bár az évad végi dolgot illetően vannak felmerülő kérdéseim…

Alain Prosztó - 2020. 05. 10. 22:23

Nekem a lezárás kifejezetten tetszett, megvolt benne a megfelelő meglepetés-faktor.

-E. - 2020. 05. 10. 22:27

Az első pár részt elég döcögősnek éreztem, Ben karaktere is csak idegesített. De aztán nagyon beindultak a dolgok, és a végére felhozta magát az évad, számomra jobb lett, mint a 2. évad. A Wendy-Marty komplex dinamikát nagyon jól felfrissítették. Van még benne sok potenciál.

miles - 2020. 05. 11. 08:41

Nekem Ben teljesen tönkretette az évadot.
Olyan érzésem volt, hogy a történet miatt utólag kellett beleírniuk ezt a betegséget. Főleg, mert inkább hisztis kisgyereknek tűnt, mint betegnek.

Persze nem vagyok a téma szakértője, de sokkal jobban vettem volna, ha más; fő-szálat érintő események zajlottak volna a bukdácsolás helyett. Olyan volt, mint mocsárban futni, behúzott kézifékkel hajtani.
Ha előkerül a következő évadban, az nálam cancel.

Snoopyzit30 - 2020. 05. 11. 09:45

Nagyon erős volt ez az évad, szerintem is ez volt a legjobb eddig. A Bent alakító színész csávónak jár a pacsi, mert amit leművelt az szerintem nagyon meggyőző volt. Jól bemutatták, hogy min megy keresztül egy ilyen betegséggel küzdő ember, ha szembesül a normalitás teljes hiányával. Mert amit most a család művel az már tényleg túl megy minden normalitáson és hát… szerencsétlen Bennek ez nem kicsit sok volt. Wendy már teljesen kifordult magából, az szerintem mindent elmond, hogy már inkább annak drukkoltam, hogy a pszicho Darlene-nál maradjon, mert még az is jobb, mintha Wendyhez kerülne, akit szerintem cseppet sem érdekli a gyerek, hanem hatalmi kérdést csinál ebből is. Azt kell mondjam Wendyék már semmivel sem jobbak Darlene-nál.

A színészi alakításokra egyébként sem lehet panaszunk. Ami zavart kicsit, hogy Ruth ebben az évadban iszonyú vidéki, suttyó beszédstílust vett fel, de minden szituációban, minden jelenetben. A korábbi évadokban is lejött, hogy ő nem éppen egy magasan képzett értelmiségi, de – direkt visszanéztem pár jelenetét – és nem beszélt ő így minden szituációban. Főleg amikor a kaszinóban vannak, vendégek előtt, szerintem ilyen stílus nem megengedett. Korábban nem volt ez ennyire kisarkítva. Sokszor elvonta a figyelmemet a lényegről, mert annyira nem tudtam a beszédstílusán kívül másra koncentrálni. Ez nekem negatívum volt. A terhes FBI ügynöknő dolgai is untattak. Nem tudom elképzelni, hogy ez így működjön a valóságban, de nyilván nem értek hozzá annyira, de mégis idegesített.
Helen karakterét nagyon bírtam, szóval ő nekem hiányozni fog.

8,5-9/10

Év végén a JAws-on vajon mennyien szavaznak majd a sorozatra? Kíváncsi leszek.

HeadHunter86 - 2020. 05. 11. 10:57

Nekem nagyon bejött az évad! Várom a negyediket. Néha kicsit Wendy idegesített, de nem tudom eldönteni, hogy a színésznő vagy maga a szerepe.
Szerintem jó volt végig a feszültség, jól építkezett.

Mordekai - 2020. 05. 11. 14:16

Fura ez a sorozat, mert nem tartom különösebben jónak, épphogy valamivel a középszer felett lebeg, de mégis nézem. Talán mert ilyen nyári “crime-family” pótlék? Nem tudom, de van benne valami amitől valahogy olyan szürke (kék, haha) és száraz az egész. Hiányzik valami összetevő…

Ebből az évadból nekem csak Wendy kifakadása és Ben taxis monológja marad meg, a színészek odatették, amit kellett.

10/ ??? 6,5-7

Marla - 2020. 05. 11. 18:20

Jó évad volt, feszültséget végig fenn tartották és azért nagyon érdekes volt ez a hatalmi harc Marty és Wendy között.
Ben szerintem tényleg meghalt, Navarro pedig azért választotta Martyékat az én olvasatomban mert 1.esély van a háborúnak véget vetni és 2.lehet hogy megtudta Helen kavarását az FBI-al. Nagyon gyorsan áskálódott a vége felé, ez simán visszájára sülhetett el Navarro szemében. Helen kérdezte Franket hogy figyelmeztetné-e ha ő a célpont. Hát persze, ez milyen szépen jött ki.
Helen szerintem Wendy jövőképe, mert nagyon erre tart.
Ami fura volt hogy Navarro gyerekeit nem ölték meg…nyilván nem kívántam a halálukat, de gépfegyverrel beront az ellenséges drog kartell és gondolkodás nélkül lő, akkor mennyi az esélye hogy ők nem sérülnek.
Jó volt a flashback Darlene-ra, nekem eddig nagyon ellenszenves volt, de most valahogy látom a logikát a döntéseiben, ígéretes szál lesz az együttműködése a Langmore gyerekekkel. Bár azt szívesen feledném, hogy Wyatt és ő egy pár…

Füleki Sándor - 2020. 05. 11. 18:23

Ben nagy forma, nekem bejott a karakter.

Geza Kovacs - 2020. 05. 11. 19:45

Már leirtam a másik cikknél: nagyon profi lett.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz