login |

Pilot-mustra: Never Have I Ever – 1×01

2020. 05. 28. 16:06 - Írta: winnie

11 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

– Uh… Jonah Sharpe is gay.
– But technically, he’s not out yet, and he’s pretty popular, so I’ll be his beard until I can springboard off of him to a straight boyfriend.
– You know you sound like a sociopath, right?
– Sociopaths get shit done, Fab.

Épp ideje volt már, hogy írjunk erről az újoncról, hiszen az Én még sosem.. a Netflix-en az elmúlt hetek egyik nagy sikere volt itthon, Mindy Kaling tinisorozata pár nap híján egy teljes hónapot töltött a hazai napi, sorozatos top10-es listán. És egyáltalán nem érdemtelenül, mert annyira sajátos (és erős) kezdést produkált, hogy két rész után azt éreztem, hogy ez a szezon le fog csusszanni. Mert van olyan stílus, ami ha megmarad, akkor nem lehet elrontani. (És közben eszembe jutott, hogy lógok a napi toplistákkal is, ideje azokat is pótolnom.)

NEVER HAVE I EVER – 1×01 – 7/10

A Never Have I Ever stílusa mellett hangnemével is kiemelkedik, az is nagyon erős, ami persze nem meglepő, hiszen a készítő nagyban tud támaszkodni saját fiatal korára, még akkor is, ha nem konkrétan róla szól ez a (nem a 90-es években játszódó!) felnövés sztori (ami romantikus komédiás köntöst kapott), hanem egy 15 éves indiai-amerikai lányról, aki szokatlan módon a középiskolában és otthon nem annyira megfelelni próbál az elvárásoknak, hanem inkább megy öntudatosan a saját feje után. Ha kell, mint egy úthenger.

Szóval adott a főhősünk, Desi Vishwakumar, aki elég fura státuszban van a suliban. Alapból sem olyan népszerű (sőt! – akárcsak két fura legjobb barátja), de nemrég random (mentális alapon) lebénult és kerekes székbe kényszerült – mi pedig akkor kapcsolódunk be a sztoriba, amikor végre ismét lábra állva (de még mindig terapeutához járva) megpróbál az iskolai közegben ismét érvényesülni, rebrandelni magát. Ami persze az ő korában leginkább a fiúkat, illetve az első szexuális élmény hajszolását jelenti, de az nem túl könnyű a partvonalra szorulva.

Kezdem az elefánttal, mert muszáj róla beszélni: a Never Have I Ever narrálós stílusú. (Ami nem baj, sőt, kifejezetten szeretem a narrációkat, még ha az írók le is nézik a metódust, mondván így túl könnyű expozíciót használni. ) A narrátor azonban nem a főhős, hanem… John McEnroe. Aki megígéri, hogy majd kiderül az ok is, amit én valami jó kis szezonvégi csavarnak véltem, de már a pilotban fény derül az okra, ami pff-kategóriás volt számomra. Ahogy a döntés is, mert eredeti és jópofa, de ettől még az 1×01-ből inkább kizökkentett az egykori teniszező kicsit monoton (vagy csak direkt száraz?) stílusa.

Ugorjunk, mert senkit nem érdekel a narrátor, akivel a folytatásban már elkezdtem megbarátkozni (bár sosem fogom a sorozat legjobb döntései között számon tartani, ennyire én is képes lennék), és aki egyébként azzal, hogy kívülálló, sokat hozzátesz a látottakhoz (sőt, be is szól, ha kell!), ráadásul Desi bőven van annyira szómenéses, hogy a gondolatait folyton halljuk a környezetéhez intézett szavak formájában.

Mondanom sem kell, hogy a sorozat eléggé egyszemélyes, amit a főhőssel lazán el is tudnak adni, mert Desi abszolút üde színfoltként van jelen, hiszen nem tipikus tinilányosra fazonírozták. Mármint nyilván az nem újszerű, hogy alapvetően nörd, de az, hogy nem tipikus mimóza jellem (sőt, tette alapján szinte antihős), már az, arról nem is beszélve, hogy nem elég, hogy nem csak szembemegy az elvárásokkal, de ha kell lopcsalhazudik (hogy státuszát elősegítse), visszapofázik (hiába jó tanuló, még tanárnak is) és (talán indokolatlanul) dühbe is gurul.

És minden negatív attribútuma ellenére sem tudok nem szurkolni neki. Egyrészt mert egy komoly személyes tragédiával eleve árnyalják (ami rá is világít a figura sebezhetőségére, és arra, hogy nem minden a felszín), másrészt ő tényleg nem akar rosszat, sőt, konkrétan arra vágyik, hogy jó legyen neki, és ehhez társul a magabiztosság, amit olykor csodálkozva nézünk, hogy mire fel ilyen bátor. De pont ez is inspiráló lehet.

A Never Have I Ever persze nem találja fel a kereket, de talán ez is a pozitívuma. Mármint, hogy Devi gondjai elég tipikusak, s ezek révén az iskolai mellett az otthoni, családi szál is kiemelt figyelmet kap, itt jönnek be igazán képbe az indiai gyökerek, az ottani szokások, a hindu vallás, illetve persze az az aspektus, hogy mekkora elvárások nehezednek abban a kultúrában a gyerekre mind a szülők, mind pedig a társadalom részéről, és hogy ezek ellen miképp próbál meg hadakozni.

Tippre idővel helyenként mélyebbé is válhat a sorozat, talán beúsztatnak drámaibb szálakat (ha az apjáé nem lenne eléggé az), de ennyi alapján eléggé szívmelengető és feelgood darabról van szó. Mármint nem úgy feelgood, hogy a zenés montázsos, hangulatsorozat, hanem inkább a gyermeki tinédzseri lélek naivságának (és olykor durcásságának) mutatja be, és ezért konstans mosolygós.

11 hozzászólás Ne habozz!

FrankLuck - 2020. 04. 29. 21:40

Tökjó volt az első rész, kicsit olyan, mintha a 15 éves Mindyt néznénk. Jók a karakterek, egyedül a narrátor volt fura először, de a rész végére már őt is meg lehetett szokni. Akinek bejött a The Mindy Project vagy csak valami könnyed, vicces (de nem gyerekes) sorozatra vágyik, az próbálkozzon bátran.

Avera - 2020. 04. 30. 00:06

Harmadik résznél járunk (ma este kezdtük) és nagyon tetszik eddig, tipikus coming of age sztori, megspékelve mindennel, amit ilyenkor be szoktak dobni – de nincs eddig túltolva vagy agyon bonyolítva.

Egykori aktív sportolóként nálam a plusz pont pedig John McEnroe, mint narrátor :D Oké, nem egy nagy szerep (eddig), de marhára kíváncsi vagyok rá, hogy hova fog kifutni a dolog, lesz e több jelentősége neki annál, mint az első részben ami volt. Agassi, Lendl, Becker és Edberg mellett ő is nagyon szerettem, a játékát és főleg a (mű)balhéit. Sose hittem volna, hogy kommentátorság mellett egy tini romkom sorozat narrátoraként fogom viszontlátni/hallani.

len90 - 2020. 05. 05. 13:47

9. résznél tartok. Nagy előnye hogy rövid (30 perces részek) és “uborkaszezon” van, mert az első 2-3 rész kifejezetten unalmas volt, utána kicsit magára talált, de így is a bőven felejthető kategória (nálam).

Csak Mindy Kalling miatt próbáltam be, tartottam ki, ha nem az ő nevével adják el, sanszos, hogy bele sem kezdtem volna…

Ja és a két legjobb barát a legnagyobb gyenge pontja. Mind a kettőnél már a karakter is nagyon túltolt, nagyon lesarkított sztereotípia, de náluk még a casting is eléggé félrement. Egyrészt engem nagyon idegesít, hogy a Netflix úgy próbálja építeni az arculatát hogy rendre újrahasznosítja a színészeit, a Santa Clarita Diet-ben jó pofa volt ez a csaj, plusz anno a The Real O’Neils-ban is jó volt, de nekem ide nem hiányzott. A másik barátnő Fabiola pedig nagyon hiteltelen, látszik, hogy annyira távol van a színésznőtől a karakter amennyire csak lehetséges…

totoro - 2020. 05. 05. 17:12

Lányommal megnéztük, szerintem nem volt rossz, bőven a jobbak közül való.

fajro - 2020. 05. 05. 22:06

Két nap alatt lement az egész, egészen fogyasztható.

Pár karakter nagyon le van egyszerűsítve, de szerencsére a főszereplőket sikerült árnyalni. Devi hisztijei már kezdtek sokak lenni, de persze kiderült ennek az oka is, ahogy ment előre a sztori.
Nagyon jó volt a rész Ben Gross-ról is, engem nagyjából ott kapott el a sorozat. És hát 30-as nő létemre azt kell mondjam, hogy Paxton castingja nagyon jól sikerült.
A másik igen sikerült szereplőválasztás az Apa volt, az első perctől visz a karaktere, egy olyan személyiség, aki mellett öröm létezni. (Nyilván a lánya szűrőjén keresztül látjuk, de akkor is).

Néha jól jön egy ilyen könnyed kis sorozat. Nem nyúl bele semmilyen témába túl mélyen, de azért nem rém buta.

sherlock20 - 2020. 05. 14. 23:01

meglepődtem, de nagyon jó sorozat ez

pilota - 2020. 05. 15. 10:36

Ajánlott kategória, vicces.

heidfeld - 2020. 05. 28. 17:37

Igen kellemes meglepetés – apróbb hibákkal. Több időt kaphattak volna, csalódon kívüli karakterek! Valamit elsiettek…
Viszont, rokonság nagyon rendben van. Anyu dumái a legnagyobbak…
Ben Gross epizódért, nagy piros pont. Casting többsége jó. Ramona Young is remek színésznő. Apu színésze is sokat tesz hozzá, d… Maitreyi telitalálat. McEnroe stílusa is tetszett.
7.5/10

Alterego9 - 2020. 05. 28. 18:03

Nekem bejött a John McEnroe narráció, pont azért mert annyira nem illik a sorozat atmoszférájához egy random B-katergóriás boomer celeb száraz narrálása, hogy az már önmagában is szórakoztató, bizarr hangulatot ad a sorozatnak.

Az egy epizódos narrátor csere még jobban ezt a randomságot hangsúlyozta ki, remélem a következő évadot is azzal kezdik hogy erőltetett ürüggyel felvezetnek egy új narrátort, mert McEnroe-ból nagyjából kihozták amit lehetett.

Arra emlékeztetett mint az a Daybreak epizód ami random átment narrálósba, a Wu Tang Clan-os RZA szereplésével.

Zoli - 2020. 05. 29. 11:30

Egyetértek Alterego9 véleményével. Nekem is nagyon bejött, hogy John McEnroe-t választották narrátornak. Tökéletesen az ellentéte a főhősnek. Semmi logikus kapcsolódása nincs a tinilány sztorijához. Épp ezért bármlyien megnyilvánulása alapból ad egy kis humort az eseményeknek.

winnie - 2020. 05. 29. 12:29

nekem, mint írtam, nem is az ötlettel van bajom, sőt (a funkció és maga az ötlet jó, és épp a logikus kapcsolódás hiánya miatt írtam, hogy akár én is lehetnék, meg még pármilliárd ember, vagy pár tízezer ismert ember), kár, hogy a teljesítménye nem jön be nekem, szóval épp ezért örültem volna jobban olyannak, aki jobb “színész” (nem színész, csak jobban eladja a karaktert, és nem zökkent ki annyira, mert nem annyira egy régi sportolót hallok, amint kommentál, hanem egy embert, akit felkértek arra, hogy menjen be a stúdióba felmondani egy szöveget:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz